2012. október 30., kedd

Legjobb kabát a kályha

A kályha, hmmm, hát a kályha pillanatnyilag azt a helyet foglalja el a szívemben, amit annak idején a Trónok harca, később meg a kert: szerelem. Sokat foglalkozom vele, rakok rá félóránként, és élvezem ahogy lángol, pattog, illatozik és ontja a meleget. Reggelente kihamuzom, lesöprögetem, és rituálisan begyújtom. Miután a postaládába tömködött reklámújságokban már nem hiszek, mármint hogy égnek, vettem neki alágyújtóst, hát bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány, ilyen pillecukorra hajazó rózsaszín cucc, csak kerozinból van, olyan egy köbcentis kockák, és úgy ég, hogy még a szenet is begyújtja, hűha. Meg vettem még a kályhának kis kefét lapáttal, ilyen összepattinthatót, úgyhogy most mindig tisztaság van a kályha körül, én meg simogathatom körülötte a padlót meg a tálcát. Á, nem munka, szívesen csinálom, és még annál is szívesebben beszélek róla. 

És tegnap még megérkezett a favágó fiú két fejszével meg egy láncfűrésszel, reggel nekiállt, és délutánra felvágta az összes fát, úgyhogy most a színben a plafonig van rakva az illatos, frissen hasított tűzifa, csodálatos, varázslatos látvány, én mondom. Ráadásul ingyen volt, na jó, a favágó nem, de a fa az igen, a tanyán úgyis éppen elég fa dől ki magától a viharban, és ha jól belegondolok, az a húsz hektár tölgyerdő a tanya körül azért még jó pár évig biztosítja majd a tüzelőt. Úgyhogy amíg fejsze van, fázni nem fogunk. Holnap pedig felhordok ide pár köbmétert a hátsó teraszra, hogy kéznél legyen reggel, alig várom. Alighanem lesz két kis ugribugri segítségem is, ugyanis ők is hasonlóan lelkesek az üggyel kapcsolatban, íme:

Söprögetés a hétvégi kisfavágás után
A kazán azért a biztonság kedvéért be van kapcsolva, de még csak egyszer kezdett fűteni úgy hajnal tájban, mert 20 fok alá csökkent a házban a hőmérséklet, miután nagyjából nyolc órája nem raktam a kályhára, kint meg mínusz egy fok volt. Mondtam már, hogy a fosszilis energiahordozóknak vége, mint a Gutenberg-galaxisnak? Ezen kívül special feature, hogy rá lehet tenni a kályha tetejére a sóoldatos fazekat, ami szuperül párolog, úgyhogy a Poji kezdődő kruppos köhögése fél nap alatt enyhe náthává szelídült, hurrá, hurrá.


2012. október 26., péntek

Ákos, a kamugyár

- Apaaaa! a Borcsi énekel, és nem hagy aludni!
- Ákos, én úgy hallottam, hogy te énekeltél!
- Ja, elfelejtettem.

*       *       *

- Óvó néni! Szomjas vagyok!
- Ákos, az előbb voltál kint inni!
- Ja, akkor pisilni kell. 

Semmi sem az, aminek látszik

Miután a keletnémet vaskályhában elégettem egy fél erdőt, a házban már közelít a hőmérséklet a 20 fokhoz. Kint meg olyan 15 fok van, mi lesz itt még mínusz 15-ben? A hipermodern Saunier Duval gázkazán meg pont beintett, így alighanem fát hasogatunk a hétvégén.

És még arra is rájöttem ma, hogy ha az ember pirosat pisil, az nem jelent automatikusan húgyúti fertőzést. Jelenthet például fél kiló sült céklát is ebédre elfogyasztva. Mondjuk ez is elég izgi volt, de nem tudta überelni azt a 13 évvel ezelőtti parát, amikor vérvöröset hánytam. Na az se gyomorvérzés volt, hanem az Unicum, jutott eszembe rögtön a párhuzam.

2012. október 25., csütörtök

A rossz döntések következményeivel kapcsolatban

Kazánunk van. Gázunk van. Kályhánk van. Fánk van. És a házban 17 fok van.
Na most ez úgy van, hogy én addig nem gyújtok be, amíg a kéményseprő meg nem nézte a kéményt, és a kéményseprő még nem ért ide. Lassan kipróbálom, hogy kesztyűben lehet-e hatékonyan verni a klaviatúrát, a kéményseprőt ugyanis azért kellett pár órával eltolnom, mert el kellett mennem egy eseményre, amit most meg kellene írnom. Kemény dolgok ezek.

2012. október 24., szerda

A gyereknevelés nagy dilemmáival kapcsolatban

Néha (bár egyre gyakrabban) azt gondolom, hogy a leghasznosabb ajándék, amit életemben kaptam a szüleimtől, az az a képesség, hogy bármiről le tudjak mondani.
Nem azért, mintha a Nirvanába igyekeznék, vagy ilyesmi, vannak nekem vágyaim, csak úgy is jó, ha nem teljesülnek. Majd lesz más.
Azért tegyük hozzá, hogy hosszú volt az út idáig. És nem biztos, hogy én is képes leszek rajta végigvezetni a gyerekeimet, pedig, ld. első bekezdés. 

Lehet, hogy emiatt szokta azt mondani rólam LD, hogy én a jég hátán is megélek.

2012. október 22., hétfő

Alighanem az utolsó Edgár sztori

Mit szépítsük, egerünk van. Na most ezzel, úgy gondolom, vidéken, kertes házban ha megbékélni nem is, de kalkulálni kell, minden más a realitások figyelmen kívül hagyása, struccpolitika lenne.

A dolog úgy derült ki, hogy fut a Pé kifelé a konyhából lélekszakadva, hogyaszongya egerünk van... vagy patkányunk..., mondja halálra vált fejjel. Ja, mondom, vérpatkánynál alább ne is adjuk, na mutasd. Elhúzta a hűtőt, hát tényleg ott szalad a kis cincogi. Cuki szürke kis szőrmók, olyan három centis.
Odaálltam felfegyverezve, gondoltam, rásuhintok egyet a partvissal, de hát ugye az élet tisztelete az olyan mélyen gyökerezik az anyákban, hogy azért már mégis egy meleg vérű emlős állatot, hát azt nem lehet csak úgy megölni, hogy ettől rögtön nyerésre fordult neki a dolog pszichológiailag. Nyilván nem tudtam szétlapítani, így utólag már nem is értem, hogy mit bohóckodtam ott, mit akartam ott kezemben a partvissal. Még jó, hogy nem a sodrófával jöttem rögtön, bekötött fejjel, otthonkában.
Na, beláttam, hogy ez így nem fog menni, ezért B tervként azt találtam ki, hogy némá, van nekünk macskánk. Mondjuk akkor tényleg mi a retkes brét keres a konyhánkban egy egér, nem szégyelli-e magát az Edgár, ha már szanaszét karmolta az ülőgarnitúrát. Legalább legyen valami haszna, Edgár, bevetés! felkiáltással odahelyeztem a házimacskát a konyha közepére, hogy eszébe jut-e valami. Hát nem jutott, odaszagolt kettőt a konyhaszekrény mögé, aztán csóvált egyet a seggén, és befeküdt a kanapéra, a helyemre héderelni. Azanyádúristenit, mondtam, és ki is hajítottam rögtön, mint a macskát... szokták. Hát mit képzel ez a pór, minek hiszi ez magát, valami pedigrés perzsamacskának, akit a dorombolásáért tartanak? Mondtam én az anyósomnak, hogy nem kedvtelésből tartjuk az állatot, de addig lamentált nekem, meg lelketlenezett engem, (még azt is mondta, hogy meg fog dögleni az Edgár, mert halálra kínzom), én meg hiába hajtogattam a szót, hogy haszonállat, végül csak kimuzsikálta a húsz dekás macskának a napi negyven dekás macskakonzervet. . Ahelyett, hogy hagytam volna lótücsköt fogni, mármint a macskát, nem az anyósomat, meg kifejlődni a vadászösztönét, hát itt az eredmény, már az egér se érdekli, úgy el van kényeztetve a dög. Szégyen. Gyalázat. Úgyhogy büntiből jött a fejadag felezés noszogatási célzattal.
Ennek persze egyetlen eredménye lett, hogy a macska átszokott a szomszédba, mert ott bezzeg szerették, és ott voltak a barátai is, egy fehér, meg egy vörös macska, igazán jól mutattak együtt, a szép kis feketével. Mint minden rendes, jól nevelt lény, a vendégségben persze szó nélkül benyalta az Edgár zöldbabfőzeléket is, itthon persze sült csirkét kapott, na arra hazajött, meg a konzervre, és tejet inni. Egyébként a szomszéd néni ölében dorombolt naphosszat, aludni pedig a kerti bútoruk párnái közé járt. Hálátlan.
Na és akkor egyszer mit hallok a délutáni ébredezés csöndjében? Ott motoszkál az egér a Borcsi ruhásszekrénye mögött. Elhúztam a bútort, ki is ugrott az egér a fali kábeldobozból, én meg halált megvető bátorsággal sikítottam egyet, és felugrottam a Borcsi ágyára. De hát mivel menni kellett az oviba, gyorsan betettem a macskát, hogy én nem érek rá, intézze el ő a dolgot.
Amikor hazajöttünk, hát mit látunk? Hát nyilván ott héderel az Edgár a kanapén, a helyemen. A részleteket nem tudjuk, de azóta nem hallunk egérmotoszkálást. Azért szóltam a gyerekeknek, hogy ha véletlenül véres egérhullát találnának, akkor ne ijedjenek meg, hanem szóljanak, döglötten már elintézem én is, de hát azóta sem került elő ilyesmi.

Epilógus
Valójában Edgár sem került elő azóta. Na jó, nem azóta, de nagyjából egy hete nem jött haza, nem is láttuk. Azt hittem, a szomszéd néni ölében múlatja a napjait, de kiderült, hogy ott sincs. Sándor bácsi már múlt időben beszél róla, azt mondja, olyan aranyos kis macska volt, biztos megfogta valaki. Én meg nem tudom, mit gondoljak. Egyelőre kiteszem neki a kaját, amit meg is esznek a környékbeli macskák becsülettel, de Edgár nem jelentkezik.
Én egy kicsit szomorú vagyok, mert tényleg milyen aranyos kis macska volt, bírtam a fejét nagyon, de azért meg is nyugodtam, mert legalább nem az én gondom, hogy mi legyen vele télen, mert hát mégsem kéne bent laknia, de kint megfagyni sem volna jó. És hát tapintatosan még azelőtt dobbantott, hogy ráköltöttem volna 15 ezret az ivartalanítására. Igazán rendes macska volt, kár érte.



Feltétlenül szólok, ha változás áll be, megkerül, vagy valami.

A tuti túrógombóc receptje

Főztem túrógombócot, és akkora szupervumennek érzem magam azóta, hogy ihaj. Nyilván azért, mert mindenki ette, na ilyen se volt még, amióta család a család.

Tuti recept a következő:

Kell:
fél kiló tehéntúró
12 deka gríz
3 tojás sárgája
kicsi só
Összekever, pihentet 1-2 órát.

Aztán hozzá kell adni a három tojás fehérjét is habbá verve, vizes kézzel gombócokat kell formázni, és forró, enyhén sós vízben ki kell főzni. Amikor felugrik a víz tetejére, egy kicsit lehet még hagyni. Finom, könnyed, de konzisztens gombóc.

És most jön a csavar, hát mi a prézliben nem hiszünk. Úgyhogy durvára őrölt, pirított törökmogyoróban forgattam meg a kifőtt gombócokat. A mártás tejfölbe pedig porcukor helyett mézet kevert a Borcsi, úgy alkalmaztuk. Ez sem volt rossz ötlet, pedig csak azért csináltuk így, mert egyszerűbb volt mézet kanalazni, mint porcukrot darálni. Lusta vagyok, de szeretek jól élni.

Nem volt elég sajnos.

Főzzetek ti is túrógombócot így.

2012. október 17., szerda

A munkaválsággal kapcsolatban

Amikor az egyik gyerekem hány, a másik meg f*sik, én meg folyamatosan ilyen izéket törölgetek, miközben leginkább dolgoznom kéne, na akkor teljes szívemből megértem, hogy miért nem alkalmaznak szívesen kisgyerekes anyukákat a cégek.
Pillanatnyilag az sem segít, hogy én többnyire itthon dolgozom, ugyanis egy-egy "anya, megint bef*stam"** között nem telik el több öt percnél, ami éppen arra elég, hogy eltakarítsam az előző romjait.

Amúgy jól vannak, játszanak, szemtelenkednek, túlélik. 

** de nem gond, mert pelenkát csatoltam rá, még jó, hogy maradt egy fél zacskóval, mielőtt stabilan szobatisztává vált.

2012. október 10., szerda

A halállal kapcsolatban

Én már rég megfigyeltem, ha egy családban egy évben történik egy haláleset, majdnem teljesen biztos, hogy követi egy másik. Ez mondjuk elég félelmetes, mert így azért az első után, nem elég a gyász, elkezd izgulni az ember, hogy vajon ki lesz a következő, úristen, de ez most, ha szabad ilyet mondanom, nem volt olyan borzasztó. Az első az igen, egy húszéves halála az rettenetes, de most egy gazdag, leélt élet ért véget.

Persze ettől még ugyanúgy képes vagyok sírdogálni a temetésen, elég csak ránéznem az özvegy bánatos arcára. Minthogy engem végtelen empátiával vert meg a sors, nagyon hamar odaképzeltem magam a helyébe, és nem volt jó egyáltalán. Rá is jöttem, hogy kiváló siratóasszony válna belőlem. Már én éreztem magam kellemetlenül, hogy az unokák nem sírtak, én meg igen, pedig hát nem volt olyan közeli a kapcsolatunk egyáltalán. Meg arra is rájöttem, hogy végül is mi is erre gyúrunk a Pével, hogy együtt éljünk szeretetben, míg a halál el nem választ. Na jó, lehetnek hullámvölgyek, mert 62 évbe sok minden belefér, lényeg, hogy a mérleg pozitív legyen. Csak mi lesz azzal, aki itt marad egyedül, mondjuk 82 évesen?

Mindazonáltal egyébként tök jó temetés volt. Együtt volt a család,  láttam, ki hogy van, mi van vele. Egyébként pár évvel ezelőtt, szintén egy temetésen az egyik unokatestvérem megjegyezte, hogy abban a korban vagyunk, hogy már többször találkozunk temetésen, mint keresztelőn. Hö, gondoltam, te igen, de én nem. Aztán eltelt az a köztünk lévő kilenc év, és tessék.

Mondanom sem kell, reggel, amikor Borcsi látta, hogy temetésre öltözöm, elkezdte érdekelni a dolog. Megkérdezte, hogy fogok-e találkozni azzal, aki meghalt. Mondtam, hogy az valószínűtlen, vagy mit gondol, a kedves leendő halott ott áll a koporsója mellett, majd a szertartás végén ünnepélyesen meghal, vagy mi? Mondta, hogy igen, valahogy így képzeli el, ott áll görbe botra támaszkodva, végül bemászik a dobozába. Először is koporsó, mondtam, másodszor pedig, hát, már meghalt, úgyhogy nem áll egyáltalán. Ami azt illeti, nem csinál egyáltalán semmit, csak mi búcsúzunk el tőle, és tudomásul vesszük szomorúan, hogy végleg elment. Ebben aztán megnyugodott Borcsi, és már csak az outfitemmel volt elfoglalva.
Ami azt illeti, gyerekkoromban én is akkor láttam anyámat a legcsinosabbnak, amikor mélyfekete gyászban volt, érdekes.

2012. október 7., vasárnap

Százmilliárd légy nem tévedhet

Én készséggel elismerem, hogy velem van  baj, lásd a címet. Ugyanakkor a véleményem az, hogy A szürke ötven árnyalata az szar. Nem csak hogy ponyva, hanem egy bosszantóan idióta, gyenge könyv. Mondjuk sajnos az ötvenedik oldalnál nem jutottam tovább, én tényleg igyekeztem, tisztelt bíróság, próbálkoztam, többször elővettem, és megpróbáltam tovább olvasni, de az ötödik mondat táján mindig kifordult a kezemből a Kindle. Ennyi gyengeelméjűséget egy helyen legfeljebb egy kisegítő iskolában tudnék elviselni, sajnálkozva, de ott is csak ideig-óráig. Hát mi a franc az, hogy ez a szerencsétlen picsa nem veszi észre az egyértelmű dolgokat? Hogy mindig kitalál valami alternatív magyarázatot a faszi közeledésére, amire normálisan egyféleképpen lehet reagálni: hö? Ez most hogy jön ide? Hogy van az, hogy mindenki számára egyértelműen arra megy ki a dolog, hogy ezek majd kúrni fognak, mert egymásra vannak izgulva (mondjuk nem igazán tudni, hogy miért, szerintem ez egy pornófilm lesz, ahol sose tudni, hogy a pizzásfiúnak miért vetkőzik le a háziasszony, de ha már így van, elfogadjuk, mert hát ez a csaj se nem okos, se nem különleges, de még különösebben szép se, állítólag.), kivéve hősnőnket, akinek a világon semmi sem tűnik fel.

Egyébként megmondom én, hogy mi ez a könyv, egy füzetes szerelmes regény. Ilyen romana meg júlia kategória. De hogy futott be ilyen karriert? Higgyétek el, én értek hozzá, 19 évesen több tucatot elolvastam, hat éve jártam ugyanazzal a fiúval, valami szenvedélyre, izgalomra nekem is szükségem volt. Ez a könyv semmivel sem jobb azoknál. A nyelvezetét, az alkalmazott fordulatokat, a történetszövést, a Szeszélyes évszakokba illő és minőségű félreértéseket tekintve nagyjából ezt a szintet hozzák. Engem komolyan érdekel, hogy mitől lett ez bestseller, mert engem annyira fölidegesített ez a bénaság, ami árad belőle, hogy sajnos nem is tudom folytatni a könyvet, úgyhogy kizárt, hogy önállóan megtudom a választ, de akit nem b*szott fel, és be tudta fejezni, az kommentelje már ide, hogy hogy jutott túl a kritikus első ötven oldalon, hogy elérje a jó részeket, ha vannak, illetve hogy a továbbiakban is ilyen elképesztően suta-e a könyv, vagy mi van már? Köszönöm szépen.