Olyan könnyen megvan a baj

Fájdalom, de munkaképtelenné váltam. Megsérült az egérnyomogató ujjam.

Igen, rácsaptam a kocsiajtót. Nem röhög.

A kályhának köszönhetjük továbbá

hogy megspóroltam ma egy csomó pénzt. Ugyanis mivel az ember nem tüzel el papírt anélkül, hogy elolvasná, elkezdtem átlapozni a gyújtósnak használt reklámújságokat, és észrevettem, hogy a parfümöm éppen a felére van leárazva a Rossmannban. Sose tudtam volna meg, ha nincs kályhánk.

Mondjuk az más kérdés, hogy így meg már lélektanilag olcsónak érzem a parfümömet, de majdcsak megbirkózom valahogy a tudattal.

Play doh házilag - avagy a nagy felszabadulás

Ez itt a közszolgálati rovatunk, amelyben a sok kis művészpalánta gyurmafaló anyukájának, de főleg Etának levezetem itt a play doh minőségű gyurma házi elkészítésének mikéntjét. A neten találtam, csak már nem tudom, hol. Az anyagköltség olyan öt forintra jön ki, na jó, lehet, hogy megvan az tíz is. Lényeg, hogy nagyobb beruházást nem igényel, nekem pl. minden volt hozzá itthon. Kapaszkodik, olvas, és fegyelmezetten nem veri a fejét a falba, mert nem számolja össze visszamenőleg, hogy mennyi pénzt dobott ki az ablakon eddig play doh-ra. Vegye úgy, hogy most visszajön az egész, mert tényleg tuti minőség, és kb. 3 perc munka előállítani.

Hozzávalók:
1 csésze liszt
1/4 csésze só
1 teáskanál citromsav vagy borkősav (szörp készítéskor vettem és maradt, de holnap sajnos elfogy, mert újabb adag mentaszörp készül
1 teáskanál étolaj
némi ételfesték, de az aroma is jó, a zöld nekem mandulaaroma volt. Az eperaromával vigyázni kell, a Poji eszi.
És annyi víz, amennyivel jól gyúrható lesz. Óvatosan kell csöpögtetni, tényleg mindig csak pár cseppet, mert nagyon kevés kell, és hamar túlszalad, de nem baj, mert majd akkor kiszárad.

Gyúrni, gyúrni, aztán amikor már homogén a színe, akkor oda lehet adni a gyerekeknek. Bátran, bátran.

Nem kell tőle félni, mert ki lehet porszívózni, fel lehet söpörni, nem ragad bele semmibe, és nem hagy foltot. Imádom. És ha széthagyja a gyerek (nejlonzacskóban érdemes tárolni, vagy puccos dobozban) nem kell aggódni, mert újabb öt forintért 3 perc alatt megint előállítható. Kisebb a ráfordítása, mint egy nyomtatott kifestőnek.

Az iskolaválasztással kapcsolatban

Nyakunkon az iskolaválasztás. Hatalmas tipródás ez az anyukáknak, hordják a gyerekeket mindenféle suliváró eseményekre a város összes iskolájába, kivéve én, mert én abba az intézménybe adom a Borcsit, amelyik előtt le lehet parkolni.

Nem azért, mert nem érdekel a dolog. Nagyon is érdekel, és tudom, hogy milyen fontos, hogy szívesen járjon iskolába, sikerélménye legyen, és főleg tisztességesen megtanuljon olvasni. Viszont azt is tudom, hogy a legnagyobb jóakarattal és körültekintéssel is úgy el lehet cseszni, hogy csak pislog az ember a végén.

Mostanában ugye az a divat, hogy a gyerek tanítónénit választ. Hát ez tényleg szuper. És ének tanárnénit is választ, meg tesitanárnénit, meg napközis tanárnénit, meg majd kémia tanárnénit is? Két év múlva meg új osztályfőnököt választ, ha nem jön be az, akit a gép dob? Aztán újabb két év múlva megint felvesz tanárokat? Szerintem vezessük is be a tanárkredit-rendszert, jó pénzért kidolgozom a szisztémát, hogy a végén jól járjak mindenki jól járjon.
Egyébként meg az összes iskoláról hallok jót és rosszat is, nincs se borzasztó, se kiemelkedően tutiszuper. 

Elmesélek egy történetet. Én a körmöspálcási elit iskola elit osztályába jártam. Na ez volt csak az igazi szegregáció, cigány gyerek természetesen egy sem volt az osztályban, azokat, meg a munkásosztály gyermekeit gondosan elszeparálták a többi osztályba. A miénkbe leginkább a városi potentátok, meg az egyetemet végzett szülők gyerekeit vették fel, meg a tanárnéni fodrászáét, henteséét. Az nem igazán volt szempont, hogy volt-e tehetsége a gyereknek ahhoz, amilyen tagozatú volt az osztály, a lényeg a szülők társadalmi tehetségén volt. Volt, akinek egyértelmű volt, hogy ide fog járni a gyereke, és volt, akinek necces, de azért még becsusszant. 
Mi is kaptunk cuki tanítónénit elsőben, aztán a harmadik-negyedikes már elég furcsa volt, kissé alkesz, de szigorú és eredményes. A fölsős osztályfőnökünk viszont egy állat volt. Nincs erre jobb szó, egy igazi köcsög, aki abban lelte szórakozását, hogy mindenkit megalázott, (kivéve a kis kedvenceit), a szerencsétlen kipécézettet meg természetesen harmincöt másik gyerek előtt nevezte napsugárképű, primitív krumplis pogácsának, a hangjában olyan undorral, hogy az ember tényleg egy gennynek hitte magát közben. A kedvenc mutatványa az volt, amikor a szünetben kiválasztott a szegényebb gyerekek osztályából egy fiút, és harminc okos, szép, elit tagozatos tizennégy éves lány előtt alázta porig.
A minap találkoztam az egyik osztálytársunk anyukájával, és eléggé szöget ütött a fejembe, amit mondott. Azt mondta, hogy neki azóta is lelkiismeret-furdalása van. Mert mennyire örültek, hogy sikerül bekerülni a kislányának ebbe az osztályba (egy kedves, szőke, szelíd, szemüveges kislányról volt szó, aki a légynek sem ártott soha), azt hitték, hogy ezzel milyen jót tesznek neki, aztán negyedikben kiderült, hogy ennél rosszabbul nem is választhattak volna, mert nem tudja, mi hogy vagyunk vele, de az ő lánya lelkében még ma is ott vannak azok a tüskék, amiket ez az állat osztályfőnök okozott. Hát azt hiszem, mi többiek is így vagyunk vele, mondtam.
És azóta azt gondolom, hogy tök mindegy, hogy hova íratom a gyerekemet. Mert most görcsölhetek rajta ugyan egy egész évig, hogy megtaláljuk a megfelelő tanítónénit, de nyolc évre sajnos nem tudom bebiztosítani. Mert ugyebár iskolát nem vált az ember. Na az aztán a gyáva megfutamodás. Nem is tartottuk semmire azokat, akik elhagyták az osztályunkat, inkább szépen, csendben végigszívtuk azt a négy évet. Viszont még mindig szinte mindenki ott van az osztálytalálkozókon, és természetesen mindig téma, hogy mekkora állat volt az osztályfőnökünk. És mivel azóta mind szülőkké váltunk, hozzátesszük, hogy "de hát ma már ilyen tanárok nincsenek, mert páros lábbal rúgnák ki őket".
Talán ha elég gyakran mondogatjuk, el is hisszük. 

Update: a félreértések elkerülése végett heti két alkalommal hordom a Borcsit a kiszemelt iskolába, hogy a foglalkozásokon jól megismerkedjen az összes tanító nénivel, és még angolra is jár ugyanott, szóval egyre otthonosabban mozog a helyszínen. Ez a post arról szól, hogy nem fogom a város összes iskolájának valamennyi elsős tanítónénijével összebariztatni, meg excell táblákban rögzíteni a tapasztalatokat, és gondos elemzés után dönteni. Itt jól elvan, szívesen és büszkén jár, a többi meg majd kiderül, és sejtem, hogy később, vagy máshol sem lesz jobb, mint itt. 

Megváltozott a kommentelés rendje - csak Google fiókkal

Bocsánat a kedves Google fiók nélküli kommentelőimtől, hogy ezen túl nem tudnak hozzászólni a postokhoz, végtelenül szomorú vagyok miatta. Ennél jobban már csak a végtelen spam komment áradat tud elszomorítani. Ugye megértitek?

Apokalipszis közeleg

Feljegyzés az utókornak, ma 2012. november 13-án az Index címlapján a következő címek olvashatók:

Az internet az örök, nem az, ami fut rajta
Távozik az Államkincstár elnöke
Lemondott a Bankszövetség elnöke
Nincs fűtés egy szombathelyi kollégiumban
Leváltották a Windows-részleg elnökét
Gépfegyvert nyomtak Messi arcába
Begurult a bíróság, az Apple törleszteni fog

Megérett a világ a pusztulásra.

A karrieremmel kapcsolatban

Egyébként a sok főzős poszt nem azért van, mert semmit se csinálok mostanában, hanem éppen ellenkezőleg, csak arról meg nem akartam írni, pótcselekszek, na.
Röviden annyi, hogy nekem vagy a lakhelyemben, vagy a magánéletemben, vagy munka fronton változás szokott beállni félévenként, és mire ez tudatosult a fejemben, mármint hogy fél éve nem történt semmi, természetesen be is állt a változás: munkafront. Na most ez több szempontból is jó, egyrészt mert sikerült mégis megegyezni úgy, hogy hát izé, elég jól járjak, másrészt viszont így legalább nem lesz most változás a családi életemben, sem pedig a lakhelyemben, ami marha jó, mert a franc akar költözni télen, karácsony előtt, a család meg úgy jó, ahogy van. Mondjuk mostanában gyanúsan sokszor konstatáljuk, hogy nem akarunk harmadik gyereket, és a meglévő kettő elég gyakran meg is erősíti ezt az érzést, amennyiben páros lábbal ugrálnak a fejünkön órákon át kitartóan, és ez még a jobbik, mert akkor legalább nem szarnak rá nagy ívben, ami legalább olyan kiborító tud lenni, na, maradjunk abban, hogy család fronton nem várható változás. Viszont új állásom lesz decembertől, és januártól várhatóan egy még újabb, ami karrier szempontjából azt jelenti, hogy már-már elérem azt a szintet, amiről hat éve elmentem gyerekeket szülni, alig fél évembe került, a hülyének is megéri.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből, itthonra meg alighanem kerítenem kell egy takarítónőt, de azt hiszem, ezt az áldozatot meg fogom hozni. Mármint ha tényleg úgy alakulnak a dolgok, de az sem lepne meg, ha mégsem.

A rukkola nem spenót

Csak szólok, hogy ha valaki fantáziát látott volna a rukkola tartósításáról szóló posztomban, az ne tegye. A történet velősen annyi, hogy ma valóban megpróbáltam rukkolamártást főzni belőle (besamel alapon rukkola, hát kb. ennyi lenne a recept, nem érdemes megjegyezni), de valami különös érzéstől vezérelve, szokásomtól eltérően szerencsére megkóstoltam, mielőtt az asztalra tettem. Hát nem kellett volna, azóta is kicsit keserű a szám, más íze viszont egyáltalán nem volt a mártásnak. Valójában annyira szar volt, hogy még a vécéig sem sikerült elvinnem, hogy kiöntsem, derogál ugyanis tovább foglalkozni vele.
Mondjuk az érdekes, hogy posztot meg írok róla, de hát a blogger lelke az ilyen.

További céklák

Így november közepe táján már nemigen lehet kapni semmit a piacon. Jó, van alma, meg cékla, lásd eggyel lejjebb, meg dió, mák és paprika, ennyi. Én meg ugye szeretem a zöldségeket (és nem azért nem eszem hónapok óta szénhidrátot, jutott ma eszembe, mert egy jellem vagyok, vagy mert annyira vissza akarnám nyerni a lányos alakomat, szép vagyok én így is, hanem mert veszettül ég tőle a gyomrom), a párolt répa-petrezselyem kombó meg a fülemen jön már ki. Úgyhogy a cékla felé fordultam. Igaz, hogy a vas állítólag olyan kötött állapotban van benne, bár nagy mennyiségben, hogy azt kinyerni, hát, ahhoz nem emberi szervezet kell, cserében viszont vicces a színe és erősíti a fogakat.
Szóval egy újabb cékla recept, a sült cékla.

Hozzávalók:
cékla
só, bors
bazsalikom (vagy más zöldfűszer)
olívaolaj, vaj, vagy akármi, tőlem disznózsír is lehet

Nos, a felsorolásból látszik, hogy ez az étel, mondjuk úgy, a letisztult fajtából való. A céklát alapos mosás után széles hasábokra vágom, mint a steak burgonyát, beleszórom egy sütőpapírral kibélelt tepsibe (az anya is ember, és az ember nem szeret annyira ráégett dzsuvát súrolni), rászórom az ízesítőket és lecsorgatom a zsiradékkal, megsütöm. Fogyasztáskor otthagyom a héját. Húsokhoz kiváló, meg máshoz is. Remek köret.

Megjegyzés: szervezeten belül mindent összefest, a piros pisi cékla után nem jelent húgyúti fertőzést.

Almás céklasaláta

Na, már majdnem írtam egyet a kajablogba, csak nem hagyta a rendszer, nem véletlen költöztem ide. Kajablog nem lesz felfejlesztve, mert én nem várok technikailag öt perc-egy napot, hogy működjön a rendszer, én mindent azonnal akarok. Írni meg pláne.
Szóval almás céklasaláta. Azt hittem, hogy ez nagy meló, erre az történt, hogy hazaértünk 12.25-kor, 12.40-kor meg ott volt az ebéd az asztalon sült hússal (na jó, azt csak melegíteni kellett), törtkrumplival, céklasalátával együtt.

Hozzávalók:
2 nagyobb cékla
 1 savanykás alma
majonéz
tejföl
natúr joghurt
Update! és egy evőkanál torma is jót tesz neki, mint utólag kiderült

Az eljárás a következő:
Vettem két nagyobb céklát. Meghámoztam, nagyobb darabokra vágtam, és bedobtam a kutterbe. Amikor durvára vágta, úgy húsz másodperc múlva, kiszedtem. Aztán ugyanígy jártam el egy almával is. Ez után már csak bolti majonézt, tejfölt meg natúr joghurtot kellett rákanalazni bőven, és összekeverni, és máris kész volt a saláta. Délután jobb volt, mert összeértek az ízek.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem szabad pánikolni attól, amit a vécében találunk utána. Nem vér jön belőlünk, hanem a céklapiros.

Ebéd