2013. december 30., hétfő

Az Isteni Rectodelttel kapcsolatban

Ákos koma egyébként az éjjel szerencsésen túlesett egy kruppos rohamon. Úgy értem, azért szerencsésen, mert végül nem fulladt meg. Szerencsére ott aludt közöttünk, szerencsére volt még egy Rectodelt kúp, szerencsére időben szólt, hogy gáz van, úgyhogy még a szája se kékült el, már meg is oldódott a helyzet.
Mivel nehéz éjszakája volt szegénynek, reggel sokáig aludt, úgyhogy nem értünk el a gyerekdokihoz. Szerencsére volt itthon tartalékban egy Rectodelt recept, gondoltam, tudom én, mit kell csinálni: párologtass kamillát és tartsd kéznél a Rectodeltet. Ennyit tehet az ember A Nagy Kruppok idején. Próbálkoztam az egyik gyógyszertárban, a nő a fejét rázta, hát ez hiánycikk. Vissza kell menni a gyerekorvoshoz felíratni valami mást. Hú, mondom, ez érdekes, vajon nem adná-e ki az alternatív szert, ha már egyszer receptünk van róla, hogy ilyentájt mi a kruppal töltjük az éjszakáinkat. Nem.
Tovább mentem a másik gyógyszertárba (Ákost a hátamon cipeltem, ugyanis miután elhagytuk a játékbolt kirakatát, közölte, hogy neki annyira elfáradt a lába, hogy már görcsöl is, még meg is fogta a térdét és meg is tekergette párszor, mint a vénséges vén, rugalmasságukat vesztett bácsikák, szóval nagyhalál, a krupp neki semmi, de a gyaloglás, hát az irtógáz.). Gyógyszertár 2.-ben közölték, hogy Rectodelt csak rendelésre van. Nocsak. És mikorra? Hát, azt mondja, holnapra. És én hogy menjek neki az éjszakának egy kruppos gyerekkel gyógyszer nélkül? Jön a főnök úr, udvariasan köszön, majd elővezeti nekem, hogy a Rectodelt az drága, 6-7 ezer forint a 4 db. Mondom, tudom, mivel krupos a gyerek. Viszont mekkora szerencse, hogy nyilván ez egy ilyen egyedi probléma, az egész városban csak az én gyerekem kruppos, vagy hogy szokták ezt megoldani mások? Hogy nincs Rectodelt a városban, csak rendelésre? Majd holnap. Addig meg mi van?
Nos, válaszolja a főnök úr, valóban csak 3-4 havonta adnak el egy-egy dobozzal a Rectodeltből, ugyanis mindenkinek a magisztrális szert szokták felírni, ami 280 Ft. Megrendeljék a Rectodeltet nekem? Hát meg.
Na de ezzel az én problémám nem oldódott meg, ugyanis a magisztrális szert ők sem adják ki recept nélkül, jelen pillanatban ugyanúgy itt állok kruppgyógyszer nélkül, a megrendelőívet nem tudom feldugni a gyerek seggébe, ha fullad. Úgyhogy az lett, hogy elővezettem sógoromnak, a dokinak (bár most jut eszembe, a sógornőm is doki, duplán be vagyunk biztosítva, hej!) a szituációt, aki felhívta barátját, a gyerekgyógyászt, aki lediktálta a magisztrális szer receptjét, és elárulta a titkos beszerzési helyet,a hol van kikeverve, és nem kell rá holnapig várni: Kígyó Patika. És aznap a harmadik gyógyszertárban valóban sikerült is hozzájutnom a szerhez, ami, ahogy a gyerekszobából kiszűrődő hangokból hallom, ma este is meg fogja menteni a gyerekem életét, hát szuper. Mennyire cuki már, hogy sógorom, a doki karácsonyra egy 1923-as kiadású "Orvos a családban"-t kapott tőlünk szépen újraköttetve.
Ja, és mivel a Rectodeltet ugye nem tudják eladni, előre bekérték az árát, úgyhogy hiába van már gyógyszerem, 280-ért 6 db, holnap lesz újabb 4 db 6500-ért is. Most ezt nem szarrágásból mondom, meg ha egy szülő a gyerek gyógyszerének az árán nyafog, mindig megkérdezem tőle lélekben, hogy na és a kábeltévére mennyit költ havonta, csak most nekem tényleg kissé ambivalens érzelmeim vannak a gyógyszeriparral, meg a csúcskategóriás kruppgyógyszerükkel kapcsolatban.

Szerénység

Ákos a Wall-e-t nézi. Egyszer csak rábök egy bolygóra: - Szaturnusz.

Kalib: - Ákos, honnan tudod, hogy az a Szaturnusz?
Ákos: - Mert van gyűrűje.
Kalib: - Te egy nagyon okos kisfiú vagy. Tudós Ákos!
Ákos: - Á, nem. Sima Ákos. Csak tudom.

2013. december 22., vasárnap

Még van hová fejlődni

Nézem a négy és fél éves Ákost, amint a kanapén fetreng, popsija az égnek mered, térdei a füle mellett, merengek. Vajon mi lehet a fejében?
Kalib: - Ákos, téged már komolyan lehet venni?
Ákos: - Igen... engem komolyan meg lehet venni!

Ö, sejtettem.

2013. december 21., szombat

A bejglimmel kapcsolatban

Kalib:
most meg kezdődik a bejgli sütés meg a takarítás
és ez még csak a teszt bejgli
mert új a recept
élesben majd hétfőn

Más:
te még tesztbejglit is készítesz?
vicces
(...)

Kalib
(...)
a tesztbejgli egyébként praktikus dolog
a múlt héten a Petőfi szomszédék a kezembe nyomtak egy tepsi lasagnét
szombaton, ebédre
hú, mondom, soha jobbkor, köszi
de ugye a tepsijüket nem stoppolhatom a végtelenségig így karácsonykor
üresen meg milyen tré má visszaadni
úgyhogy rajtuk teszteljük a bejglit
gondolom, kardamomos-diósat nem nagyon szoktak enni


Más:
jófej vagy

Kalib:
ami azt illeti, ebbena városban nincs is kardamom :(
a Pé hozta a culinarisból

---

Pár óra múlva

Más:
és hogy sikerült a bejgli?

Kalib:
még fől a bele

Más:
deszééépen írtad

Kalib:
kezdek kicsit besokallni a szimultán sütés-takarítástól
kurvanagy ez a ház
ilyenkor

Más:
elhiszem

Kalib:
a máktöltelék már faszán összeállt
minden van benne
http://divany.hu/alapkonyha/2012/12/19/karacsonyra_bejgli_de_jo_legyen_am/

Más:
én nem fogok sütni
jó munkát
jó készülődést
pussz
cuba libre

Kalib:
egészségedre

Más:
már ilyen vagyok :D

Kalib:
na most már akkor én is felbontok egy üveg bort
éppen a mogyorós-aszalt sárgabarackos csillagokat milkázom össze
szar meló
de ezt is el kell végezni valakinek

Más:
én szívesen csinálnám...

Kalib:
élvezem
(...)
te miért nem sütsz?

Más:
mert nem jó a sütőm
és egy gázszerelő sem tudta bevállalni ünnepek előtt

Kalib:
hát az szar :(
és akkor hogy oldod meg?

Más:
sütés nélküli sütikkel

Kalib:
télleg? az király
trüfligolyók?
(...)

a bejglim meg, baszki
hát az úgy néz ki, mint aki most jött meg a Don-kanyarból

Más:
:D
mi baj a bejglivel?
kirepedt?

Kalib:
hát az, hogy kirepedt, az nem kifejezés
egyrészt összenőttek
egy domborzati térképre hajaz leginkább
3D-ben
ott van benne a Mariana-árok, meg a Grand kanyon is
a töltelék meg Etnaként csordogál kifelé, jelenleg még fortyog is

Más:
a comcédnak jó lesz
vagy a lasagne finom volt?
ciki ezt odaadni?
annyira gáz?

Kalib:
igen, annyira gáz
télleg nagyon hányadékul néz ki
de majd leszórom porcukorral

Más:
az megmenti?

Kalib:
nem
beadom, oszt elszaladok
vagy azt állítom, hogy ellopták a tepsijüket
betörtek hozzánk, és elvitték

Más:
jó vicc

Kalib:
vaaaaaagy
azt mondom, hogy kitettem hűlni, és megcsipkedték a kacsák

Más:
vagy a lovak

Kalib:
csak akkor azt is be kell hazudnom, hogy tegnap óta lettek kacsáink
vagy lovaink
vagy bármilyen állat
szerzek egy imaginárius hörcsögöt
aki akkor fog kimúlni, amikor a gyerekek hazaérnek
tőlük...

2013. december 17., kedd

De miért pont én?

Amikor a családom heti 56 darab zokniját teregetem, majd gyűjtöm be, na akkor mindig felerősödik bennem érzés, hogy félmunkát végeztek a feministák.

2013. december 16., hétfő

Ilyen is csak velünk történhet meg

Jelenleg egyetlen akadály áll a mézeskalács szaggatásunk útjába: a délelőtt begyúrt tészta a teraszon pihentetés alatt belefagyott a tálba. Na jó, csak belekövült, de a lényeget tekintve ez azt hiszem, nem nagy különbség.

Munka hadának

Nem elég, hogy a körmöspálcási távhő rendszerhasználati díjának elszámolásával* kell foglalkoznom, de még a tápkábel is állandóan kicsúszik a gépemből. Így nem lehet dolgozni!

* igen, pontosan olyan érdekes, mint amilyennek első ránézésre látszik

2013. december 15., vasárnap

Advent, zenével

Szóval voltunk már megint koncerten Borcsival. A körmöspálcási zeneiskola (művész)tanárainak a szokásos adventi hangversenye volt, amire nem nagyon gondoltam volna, hogy el kéne menni, főleg azért, mert az egész adventi koncertsorozat itt ingyenes, és csak ez az egy esemény belépős, ami milyen már, de aztán mégis kedvem szottyant, Borcsi meg lelkesen bólogatott, hogy hogyne, jön velem. Le a kalappal, annyira jól bírta a kis incifinci gyerekem, végig, két órán át. Jó, slágerek voltak főleg, mert azért bármilyen kulturált népek vagyunk mi, körmöspálcásiak, Penderecki számokkal nem lehet megtölteni nézőkkel a színháztermet, hiába a lengyel-magyar barátság, Úgyhogy a szokásos Bach, Vivaldi, Beethowen, meg ilyesmi ment, de jó volt. Főleg mert viszonylag sok volt a gyerek, hadd szokják, hadd szeressék meg, biztosra mentek. Nem baj az. De azért volt néhány csemege is.
Hát én nem akarok itt műértő szerepben tetszelegni, mert azon még én is elröhögném magam, de nekem úgy tűnt, hogy pár kivételtől eltekintve remek előadásokat láthattunk. Az egész olyan ünnepi volt, minőségi, megtervezett, kitalált és profi módon kivitelezett. Voltak benne felemelő pillanatok, meg viccesek, meg vagányak is. A zeneiskola igazgatónője konferált, de olyan profin, hogy tátva maradt a szám. Szabadon beszélve olyan nagyívű gondolatot vezetett le a köszöntőjében, olyan szépen artikulálva, hogy csak pislogtam. Egyébként rajta, és a többi fellépőn is látszott, hogy itt követelmény az igényes megjelenés. Jó, utoljára szerintem 18 éve jártam körmöspálcási komolyzenei eseményen, akkoriban a csellós csajok a nadrágba bújtatott lábuk közé kapták a hangszerüket, úgy húzták. Most viszont már nagy, nehéz, hosszú fekete selyemszoknyában léptek a színpadra, és nem az igyekezet látszott a külsejükön, hanem az, hogy nem csak zeneileg, de vizuálisan is oké, amit csinálnak. Szépek, stílusosak voltak. Remek este volt.
Ettől pedig én elkezdtem látni a szép jövőt, mármint hogy Borcsival mi milyen frankón el tudunk majd menni kettesben mindenféle koncertekre. Alig vártam, hogy akkora legyen már, hogy alkalmas legyen az Alma együttesénél élvezhetőbb zene befogadására, és ez már igazából a második alkalom volt, amikor várakozáson felül teljesített.
Alighanem öregszem, vagy mi, de én már nem annyira sajnálom a kihagyott Morcheeba meg Rutkai Bori koncerteket (na jó, utóbbira nyilván fogunk menni), mert jól van ez így. Sőt, ha úgy vesszük, az a klasszik "zenei élmény", amikor az ember kicsi szíve beleremeg a muzsikába, hát az nekem némileg fokozottabb mostanában, mint amikor üvöltő, dohányzó emberek között álltam, pedig nekem azért sok minden megvolt, hogy mást ne mondjak, 11 év Sziget, ugye értitek?


2013. december 13., péntek

Játszanak

Ákos: - Nahát Szifonka, ma van a születésnapod!
Borcsi: - Igen. Úgyhogy ne is hívj engem többé Szifonkának. Szifon vagyok, a nagylány!

Nem jól van ez így

Az, hogy mekkora biznisz az elkeseredettségirodalom, arról sokat tudna mesélni a Csernus, az Oravecz Nóra, de főként a Müller Péter. Az már csak egy kicsit tud felidegesíteni, hogy ezeknek mindig karácsony előtt jelenik meg könyvük, véletlenül sem mondjuk március tizenkettedikén*, de nyilván csak azért, hogy visszarántsák a karácsonyi öngyilkosokat, és nem pedig azért, mert ilyenkor boldog-boldogtalan megvásárol minden szart.
Hanem viszont hogy a selfie-ket trendi cuccnak állítják be mostanság, holott csak arról van szó, hogy az atomjaira szakadt társadalomban gyakorlatilag nincs körülöttünk egy élő ember, aki ránk tudná tartani a kameráját/telefonját, na az már tényleg rohadtul szánalmas.

* adózzunk Eta zsenialitásának.

2013. december 11., szerda

Fontos az alapos felkészülés

Most, hogy bevágtam két csirkés szendvicset, elég erősnek érzem magam, hogy ilyeneken éljek - gondolta Kalib, és becsukta az új paleolit szakácskönyvét.

2013. december 4., szerda

Némi pofátlansággal fűszerezve

Pé: - Már megint megittad az italomat!
Kalib: - Azt hittem, nekem csináltad!
Pé: - Miután megittad az italomat, azt hitted, hogy neked csináltam még egyet?
Kalib: - Hát...? Akkor hozzál nekem egy pohár vizet... Ahelyett, amit már megittam... kétszer.

2013. december 2., hétfő

Megint a konyhai robotgépről

Az imént megdaráltam 25 deka Segafredo kávét az új konyhai robotgépem segítségével. Amikor odatekertem és zúzott... Forest Gump érezhette így magát, mikor alátették a fűnyírós traktort.

Egyébként amióta megvan a robotgép, kb. minden főzéskor használom, és nem túlzok. Na jó, sajtos tésztához nem.

2013. december 1., vasárnap

Kreatív anyu karácsonyra készül

Kreatív anyu korán reggel meglegelteti a gyerekeit az előző este kreatívan elkészített adventi kalendáriumból, besöpri az elismeréseket, majd kisasztalhoz ülteti őket, hogy kreatívan kifessék üvegfestékkel a zsákmányt. Csak előbb ötletesen, tűvel kiszurkálja a kissé beszáradt csücsköket, használhatóvá teszi őket mintegy.
Kreatív anyu kreatívan kitalálja, hogy mi legyen az ebéd, felteszi főni, majd kézen fogja a vonatkozó gyereket, és elhalad a templomba*. Majd kreatívan lepasszolja a gyerekét a nagyanyjának, és még annál is sokkal kreatívabban, az utolsó szál ragasztórúd felhasználásával összeállítja az adventi koszorút a már korábban kreatívan beszerzett és megfestett alkatrészekből, hogyaszongya, aranytoboz, aranymogyoró, lila pöszmösz helyett marabutoll, mert a pöszmösz eltűnt és nem találtam, bár a kettő szerintem ugyanaz.
Aztán kreatívan nekiálltam sütit sütni, mert különben engem kirúgnak itthonról  milyen már az advent vasárnap süti nélkül.
Délután pedig kreatívan elkészítettem a gyerekek óvó-és tanítónőjének a karácsonyi képeslapot, puccos lett, mint állat, holnap fotózom kreatívan.
Én nem tom, anyám sose csinált se adventi kalendáriumot, se adventi koszorút. Alighanem ez arra vezethető vissza, hogy nem volt konyhai robotgépe, se automata mosógépe, ellenben voltak állatok**, amiket el kellett látni. Internet sem volt ugyanakkor, amivel viszont egy csomó időt máris megtakarított, úgyhogy mégiscsak a divatra meg az általános jólétre vezetem én ezt a nagy kreatívkodást vissza. Mindazonáltal van egy olyan érzésem, hogy az elkövetkező pár napban több száz adventi koszorút és kalendáriumot lesz szerencsém megcsodálni a facebook-on (bár hozzátenném, Borcsi nagyon hűségesen mindegyikre megállapítja, hogy "ez egyáltalán nem olyan karácsonyos, te sokkal jobban kifundáltad a miénket".
Mondanom sem kell, idén mindenki kreatív ajándékot kap, kivéve a Pé, aki nagyon rendesen mindig megveszi magának amit kér, szóval biztos, hogy örülni fog neki a végén.

* Tanévenként három alkalmat kell abszolválni mindenkinek a "saját gyülekezetében", ami nekünk természetesen nincs, vagyis végül úgy döntöttem, hogy mindenkinek az a gyülekezete, ahol megkeresztelték, és ezzel szerintem nem állok távol a valóságtól. Minden esetre nem ágálunk ellene, Borcsinak mindegy, Morgács, tündérek, Jézus, ő hisz lelkesen. Én meg vállaltam, a felvételin ugyanis egyeztettük, hogy mivel jár egyházi iskolába járatni a gyereket; hát ha ezzel, hát ezzel. Egyébként engem érdekel a vallás téma, én az elméletet azt vágom, meg saját elképzelésem is van a dologról, csak a hitem, hát arra nem mondanám, hogy van sziklaszilárd.

** Akkoriban vidéken természetes volt, hogy mindenkinek van állata, most viszont már ez nem fog visszajönni soha többet, mert az túl nagy munka, meg büdös és akinek állata van, az nem megy nyaralni családostul, mert a kiskutyát még megeteti a szomszéd, de a kecskét már nem biztos, hogy minden reggel megfeji, úgyhogy szerintem kár a gőzért az államtól, majd meglátják, de nem károgok.

2013. november 30., szombat

Ákos, a hatékony kommunikáció bajnoka

Hozza az oroszlános pléhdobozomat, amiben a gyöngyöket-gombokat tartom.
Ákos: - Anya, ezt neked adom.
Kalib: - Ó, köszönöm, de aranyos vagy!
Ákos: - De ezeket vedd ki belőle!
Kalib: - Mármint a gyöngyöket-gombokat?
Ákos: - Igen!
Kalib: - Szóval úgy érted, hogy ürítsem ki a dobozt, hogy a tiéd lehessen?
Ákos: - Hát igen.

2013. november 29., péntek

Ismét egy Besenyő Evetke

Borcsi: - Anya! A dalokban miért mindig a legjobb szavakat mondják el kétszer vagy egyszer?
Kalib: - Ö? Ezt a kérdést megtámogatnád egy példával?
Borcsi: - Igen!

2013. november 28., csütörtök

Ákos, a dumagép

Ákos a vécén ül, kakil. Én vele szemben ájuldozok guggolok, szórakoztatjuk egymást.
Ákos: - Anya, én nagyon erős vagyok ám- mondja kistányér méretűre nyitott szemekkel..
Kalib: - Tudom, kisfiam.
Ákos: - Mert én egy szamuráj vagyok. Isten szamurája.
Kalib: - Aham (Mármeg. Eddig Isten keresztes lovagja volt).
Ákos: - És nekem gyerekkoromban meghalt az anyukám
Kalib: - (röhögve) Na ne szórakozzál, én vagyok az anyukád, eléggé élek
Ákos: - Jó, de régen volt egy másik anyukám, még Japánban, az halt ki
Kalib: - Hát, kisfiam (bár ilyenkor mindig adni szoktam alá a lovat, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen kacifántos történetet kerekít ki már megint), ezt a sztorit most nehezen tudom elhinni.
Ákos: - Jó, akkor készen vagyok. Töröld ki a popsimat!

2013. november 27., szerda

Kellett nekem megint beleütni az orromat

Szóval volt egy kérdőív, ami valakinek az egyetemi tanulmányait lenne hívatott segíteni. Gondoltam, kitöltöm, mert mindig kíváncsi vagyok. Bekérte a koromat, majd a következő ablakon feldobta, hogy menopauzás vagyok, így, kijelentőmódban (bár mindennek dacára éppen csendesen vérezgetek itten), legyek kedves bejelölni, hogy van-e hőhullámom, izzadásrohamom, szívdobogásom, vagy hangulatingadozásom. Hát utóbbi az lett hirtelen, mitagadás.

Majd az oldal alján a kérdőív bekérte a nememet is.

Sikerekben gazdag tanulóéveket kívánok a kérdőív összeállítójának.

2013. november 26., kedd

Érzed a különbséget!

Borcsi: - Anya, ebben a szettben úgy nézel ki, mint egy... hm... hogy is mondjam... Mint egy városi hölgy!
Kalib: - Hát ez alighanem összefüggésben áll azzal, hogy az vagyok...
Borcsi: - De nem úúúúgy! Hanem mint egy pesti hölgy!

Lázas munka szünetében (Kalib csetel)


http://sportgeza.hu/kuzdosport/2013/11/26/szeretore_vadaszott_lebenult_a_karatemester/

Szeretőt fogott, lebénult a karatemester
sportgeza.hu
A magyar bajnok a barátnőjét buktatta le, kerítésmászás közben fejre esett. Az orrával telefonált.


Kalib:
olvastad?
tízes skálán mennyire abszurd?
Más:
10
nálam
Kalib:
nálam is
Más:
nagyon durva
Kalib:
és az milyen már, hogy a végére beszúrják, a jobbik képviselőjeként indul
Más:
azt nem is értettem, miért kell
meg a rockzenekar reklámot
Kalib:
hát hogy milyen egy sokoldalú fazon
na most én elképzelem, ahogy az orrával kiveszi a farzsebéből a telefont
Más:
az orrával hogyan tudott tárcsázni?
ez komolyan érdekelne...
pont egyre gondoltunk
Kalib:
pisze-pisze
érintőképernyős
egy laza nyaksuhintással feloldja az érintőképernyőt
és tárcsáz, pik, pik
Más:
:)))))
Kalib:
ezen azóta vinnyogok a röhögéstől
Más:
számomra elképzelhetetlen
Kalib:
hát nekem a telefon elővétele a szürke zóna a történetben
Más:
az egész telefonálás
meg miért a barátnőjét hívta?
Kalib:
hát mert a szíve vele volt tele
és gondolom, őt hívta utoljára
könnyebb volt előszedni a számát
mint lenyomni a 112-t
Más:
a mentők nem 104?
Kalib:
összeérnek a számok, és ki tudja, mekkora az orra hegye
Más:
egyik barátnőmnél voltam múlt héten masszázson
ő így járt:
bement az istállóba (lovaik vannak)
rálépett a gereblyére
Kalib:

Más:
ami oldalról úgy fejbe és fülön vágta
Kalib:
hogy kifeküdt?
Más:
hogy eltört egy porc a fülében
és agyrázkódása lett
A gereblye balról támadt
jobbról
bocs
Kalib:
de durva
tisztára Pom-pom
Jobbról Támadó Trágyázógereblye
Más:
és ahogy elesett balra
ráesett valami fa akármire és eltört két bordája
egyébként  barátnőm neve: Pam
:D
Kalib:
Pam Pam
Más:
pontosan
Kalib:
baszki, a legjobb sztorikat az élet írja
Más:
a füle karfiol volt és véres, mikor találkoztunk
Kalib:
:D szegény
Más:
hatalmas seb rajta
még jó, hogy már tudott masszírozni
nem is vagyok önző, mi?
Kalib:
hát nem
és rövid haja, hogy kilátszott?
Más:
nem
hosszú
Kalib:
most képzeld el, ha táppénzre kellett volna mennie, még éhen is hal
na az lett volna a sztori negatív kicsúcsosodása
már ha létezik ilyen képzavar
feltehetem ezt a beszélgetést a blogomba?
név nélkül?
Más:
persze
nem olvas blogokat
Kalib:
remélem, a barátai sem

2013. november 25., hétfő

Ákos is szereti a szép papírokat

Ákos: - Papírt eszek!
Kalib: - Óóóóó. Tényleg a gyöngyházfényű stardream papíromat kell megenned?
Ákos: - Igen! Nagyon szeretem ezt a fajtát.

Mondhatod neki, csak a példa számít

Borcsi: - Anyaaaa, mit jelent az, hogy vérszemet kap?
Kalib: - Úgy felbátorodik, hogy a végén elszemtelenedik... Mondjuk ha sokat hisztiztek, és én hagyom, akkor vérszemet kaptok, és azt gondoljátok, hogy mindig lehet hisztizni.
Borcsi: Aha... Az Ákosnak vérszeme van.
(beszalad a szobába, és közli az öccsével): - Ákos, te vérszemet kaptál!

2013. november 22., péntek

Hálaalbum

Ezt az albumot egy tanfolyamon kezdtük el, mármint mindenki más papírból, díszítőelemekkel és fotókkal, természetesen. Csak a forma stimmelt nagyjából, az albumkötési technika, aztán ez lett belőle nekem végül.Egyébként nagyon érdekes volt látni, hogy hogyan lesz ugyanabból a koncepcióból 20 teljesen különböző album.


















2013. november 19., kedd

Azért jó is van

Pálcika típusú gyerekem, Borcsi szeptember óta kihízta két farmerét. A jó iskolai koszt!

2013. november 13., szerda

Tetvek, bazmeg, tetvek

Hát hurrá, ez is megvolt, tetves lett a gyerek.
Mondjuk én már hetek óta gyanakodom, mert vakarta nagyon a fejét, de gondoltam, biztos a sampon miatt. Aztán hiába mostuk másik samponnal, csak nem szűnt, úgyhogy reggelente, frizurakészítés közben mindig átlapozgattam a haját, semmi, semmi, semmi, jól van akkor. Csakhogy kiderült, azért nem látok a hajában semmit, mert halvány gőzöm sincs, hogy mit kell keresni. Én vígan szökdécselő kis fekete bogárkákat kerestem, hát az nem volt egy sem. Aztán szólt az iskolai védőnő, hogy hoppá, átvizsgálta az osztályt, mert az egyik kisgyerekben talált az anyja, és jó lenne, ha én is kezdenék valamit a gyerekkel, mert mintha látott volna ott valamit, egy serkét. Beállítottam a gyereket az olvasólámpa alá, hát uramfia, mit látok! Egy serkenyáj legelészik a gyerekem szőke hajszálain. Egy kicsit még hezitáltam, most mi legyen, de aztán este megláttam a jószágot is, az anyaállatot, vagy valami hasonlót a Borcsi hajában. Tetvénél fogva odavonszoltam a gyereket az olvasólámpa alá, hát onnantól kezdve nem volt kétséges, hogy karantén van, meg tetűirtás. Fél óra alatt kikupáltam magam a témában barátom Edit és a gugli segítségével, ma már mindent tudok a tetvekről és a kiirtásukról, kérdezzetek nyugodtan. Azt is tudom, hogy van olyan, hogy elektromos tetűirtó szerkezet, amit venni fogok, mert két flakon tetűirtó az ára, és tuti a hatás.
Másnap kézen fogtam a gyereket, és sajtópofával kértem a gyógyszertárban Hedrint, ami színtelen, szagtalan olaj, vegyszermentes, viszont hát olaj. Ezt kell ráfújni a hajra végig, teljes hosszában, majd egy óra múlva lemosni. Na most ennek folyományaként jelenleg nem lehet megközelíteni a gyerekszobát, mert a szórófejes flakonból jó sok olaj landolt a szoba bejárata előtti parkettán, vagyis aki arra jár, az tutira seggre vágja magát. A Pé Grill Ciffel próbálta felszedni a parkettáról az anyagot, hát büdös az már van, más nem változott.
Az olaj lemosása egy élmény volt, hullottak a kádba döglött a tetűállatok, mint a nemtommi. Azt nem írhatom ide, ami kikívánkozik, mert hát mégis. Majd fél délután a kislányom gyönyörű szőke, selymes, derékig érő haját fésülgettem, csak nem sörtekefével százszor, hanem fém tetűfésűvel kb. ezerszer, öt szálanként, hogy lejöjjenek a serkék. Egész jól állunk, a szék fekete műbőr bevonatán ott figyeltek Pé Borbála összegyűjtött serkéi, hát tetemes mennyiség volt. Beszéltem az iskolai védőnővel, azt mondta, nincs karantén, még az ÁNTSZ se tilthatja el a gyereket az iskolától, neki oda joga van járni akár tetvesen is, de köszöni, hogy kedves voltam leirtani a gyerek fejét, meg hogy még vissza is jeleztem neki, hogy megtörtént, hát ez igazán cuki.
Ma pedig sokválasztékos frizurával demonstráltuk az iskolában a kristálytiszta, élősdimentes fejbőrt.
Természetesen szóltunk az óvodában is, hogy figyeljék, ha a gyerekek vakaródznának, mert itthon alert volt. Ákos és a mi fejünkben egyébként nem találtunk semmit, iskolai cucc lehetett ez, ami Borcsiba költözött. Az óvónő is megköszönte, hogy szóltam. Én hülyén néztem rá, hát mondom ha himlő van otthon, akkor is szólunk az oviban, nem? Mire felvilágosított, hogy hát nem annyira, mert a tetvességet a szülők szégyennek élik meg. Na ekkor kezdtem még hülyébben nézni, mi van? Holnap meg már az influenza lesz a szégyen, meg a bárányhimlő? Elbujdosunk, vagy suttyomban mégis elküldjük a gyereket az óvodába fertőzötten, hátha nem veszi észre az óvónő, csak ki ne derüljön, mert szégyelljük, viszont vígan végigfertőzünk mindenkit?
Tetű barátaink egyébként rendkívül demokratikus állatok, abszolút távol áll tőlük a diszkrimináció, sokan példát is vehetnének róluk. Nem válogatnak, szeretik a szőkéket, feketéket, barnákat, lilákat és zöldeket, csak a kopaszokat nem, mondjuk ebben is egyetértünk amúgy. Meg a büdöseket se  nagyon, sokkal inkább a tisztákat, valamint nem tudnak harmóniában élni a környezetükkel, mert kiszipolyozzák azt. Hát egyre kevésbé értem, hogy miért haragszanak rájuk az emberek, és egyre jobban bánom, hogy én meg kiirtottam őket, amikor ezek annyira hasonlítanak ránk, emberekre.
A kis filozófiai kitérő után megjegyzem, hogy egy héttel az első kezelés után mindenképpen ismételni kell a procedúrát, különben a megmaradt serkék kikelnek, elszaporodnak, és kezdhetjük az egész hadjáratot elölről.
Jelenleg a hisztérikus mindent mosás - ecettel öblítés állapotában vagyok.

Update: csapataink győzelemre állnak, már az első irtás után is teljesen tiszta volt a feje, de azért megismételtük az eljárást egy hét múlva, biztos ami biztos, meg amúgy is melegen ajánlott. Azt sajnos Paranittal abszolváltuk, amitől gusztustalan, lemosthatatlanul zsíros lett a haja, nyolcszor samponoztam tegnap, de még mindig nem az igazi. Úgyhogy fejtetűre Hedrin, azt tanácsolom, csak takarjátok le a szék alatt a parkettát.


2013. november 7., csütörtök

Szerepek

Tegnap még Gaby Solis voltam, bárhová beléptem, rögtön szabadkozni kellett, hogy nem vagyok beteg, csak nincs rajtam smink. Ma viszont kaptam anyukámtól egy konyhai robotgépet, öcsém, egy atomerőmű, azóta Jamie Oliver vagyok, nincs kétség.
Mondjuk a tormadarálás így sem volt egészen fájdalommentes.

2013. november 4., hétfő

Próba, szerencse

Azt ugye már tudjuk, hogy a balzsamecet, hiába van spriccelőfejes üvegben, nem alkalmas arra, hogy csempéről leoldja a vízkövet. Most azonban kipróbáljuk, hogy a vörösborecet egri cabernet-ből lehozza-e a kávéfőző fűtőszáláról a vízkövet.
Nem.
(a sima ecetet már elhasználtam öblítőnek)

Új haverom

A csőszegecselő. Nélkülözhetetlen játszótárs.


Az ott alatta, az a cucc, amit megcsőszegecseltem, az megvan? Most nem azért, de az egy fehér papír volt, most meg egy állat kommentkártya, bámulatos, hogy mire képesek ezek a tinta- és pecsétgyárosok. 

2013. november 3., vasárnap

A test gondozásával kapcsolatban

Fiatal koromban mindig őzike* akartam lenni, mert az őzikéknek reggel nem kell mosakodni, meg öltözködni, meg fél órán át tollászkodni, sminkelni a tükör előtt, meg bepakolni a pénztárca-BKV bérlet-kulcstelefon háromszöget az aktuális táskába, meg lábat szőrteleníteni, ilyenek.
Néha most is őzike szeretnék lenni, hogy ne kelljen négyünk ruháit megvásárolni, mosni, teregetni, hajtogatni. Mennyivel békésebb lenne az utódgondozás, ha abból állna, hogy csendben legelésznek mellettem a kölykök! Azt hiszem, az embernek azért olyan nehéz anyának lenni, mert egy kisbaba olyan, mintha kettő testünk lenne, pedig egynek a gondozásával is el tud menni a fél nap**, hátha még szoptatni-pelenkázni is kell egy másikat, hát nem mondanám, hogy a szellemi produkció csimborasszója, ám fizikailag elég kimerítő. A test.
De nem panaszkodom, csak onnan jutott eszembe, hogy egyedül vagyok itthon, nem kell ebédet főznöm, gondoltam, befejezem a tegnapi scrapbook tanfolyamon elkezdett albumomat, de aztán eszembe jutott, hogy lejárt a mosógép, meg le kell szedni az előző ruhát, hogy ezt ki tudjam teregetni, meg be kell csomagolni a gyerekeknek a szünet után a tisztasági csomag-tornazsák-iskolatáska satöbbit, szóval a scrapbookozás az ugrott.
Mondjuk ha tovább fecsegek, a teregetés is.

*Aztán amikor felhagytam az őzikeséggel, akkor mindig nagyi akartam lenni, pirospozsgás, nagy mellű, fehér kontyos, vanília illatú. És sütit sütünk az unokákkal, akik már mind szobatiszták, tudnak járni és beszélni, valamint nem pofáznak állandóan vissza.
** Van persze a minimál program, de ez most a hajmosásos-szőrtelenítéses-manikűrös verzió, és ne felejtsük el azt az időt sem, amit a különböző drogériákban töltünk a testápoló szerek megvásárlásával, meg a fodrász-kozmetikus-sorolhatnám mi mindenre szánt időt, bah!

2013. október 31., csütörtök

Brian élete az enyém

- Gyerekek, kér valaki halas pizzát?
- Nem!
- Nem!
- Nem!
- Nem!
- De azért tehetsz rá halat...
- Szerintem is!

2013. október 30., szerda

2013. október 29., kedd

Érvelés

Szóval Ákos! A legnagyobb állatok azért esznek planktont, hogy ne tudják megenni az embereket, és az emberek ne legyenek olyan kevesen. Különben ki enné meg a többi állatot?

2013. október 27., vasárnap

Illusztris társaság

Mutatom a Pének úgy 33 évvel ezelőttről az egyik óvodai fotómat.

Kalib: - Megismered? Ez itt a Rozi apukája. Ez egy jobbikos képviselő. Ez itt én vagyok kalocsai hímzettben... ez meg itt a baltás gyilkos.

2013. október 22., kedd

Nagylány

Csak el ne felejtsük megemlíteni, történelmi időket élünk, Borcsi elkezdte olvasgatni a kiírásokat, silabizálni a betűket, jaj, ki kell köttetni az internetet.
És amúgy mostanában már nem rózsaszín ruhákat választ, hanem a szürkét meg a feketét (rózsaszínnel kombinálva).


Az én véleményemre senki se kíváncsi

Köszönjük, hogy időt szán kérdőívünk kitöltésére, mely 6 percet vesz igénybe.
Szokott ön női magazinokat olvasni?
Nem.
Köszönjük válaszait.

2013. október 21., hétfő

Kalib néptáncos anyagot szerkeszt

Kalib: - Ezek a hagyományéltetők, baszki, hát innen szép nyerni. Amit úgy hívnak, hogy hagyomány, pláne éltetni kell, annak vége!
Kolléganő: - Olyan, mint a szemránckrém.
Kalib: - Inkább lélegeztetőgép.

2013. október 19., szombat

A felszívódással kapcsolatban

Pár hete betakarítottam a kertből a fűszernövényeket, bazsalikomot, lestyánt, miegymást, most meg pont megszáradtak, úgyhogy itt volt az ideje, hogy eltegyük őket üvegbe. Borcsi lelkesen segített, mire odanéztem, lefejtette a stevia bokorról a leveleket, és meg porrá őröltem a kávédarálóban. Azóta édes, fémes ízt érzünk a szánkban, pedig csak belélegeztük. El bírom képzelni ezek után, hogy mekkora hangulat lehet mondjuk egy mákültetvény betakarításánál, vadkender fosztásnál, vagy mekkora humorzsákok lehetnek a kokacserje tépkedő asszonyok.

2013. október 18., péntek

Még egy kis futós cucc

Megfigyeltem amúgy, hogy sokkal jobban megy a futás, ha Lubics Szilviának képzelem magam, ő az az ultramaratonista csaj, aki terhesen is futott, igaz, akkor csak hét kilométereket naponta. Amúgy fogorvos, és három gyereke van.
Na most ezzel az erővel Darth Vadernek is képzelhetném magam persze, nagyjából ugyanannyira nem hasonlítok egyikre sem, habár a lihegésem... na tessék!

A futós alkalmazással kapcsolatban

Egyébként mégiscsak egy szuper futós alkalmazás a Runkeeper (tudod, futás közben veled van a telefon, és az alkalmazás méri, hogy mennyit futottál, hány perc alatt, meg még egy csomó mindent), mert rettentően pozitív. Először is ma, amikor már majdnem ellinkeltem a futást, amit magamnak lőttem be érzelmileg, nem az alkalmazásnak, de mégsem volt hozzá kedvem, szólt, hogy na mi lesz már, hajrá. Mondjuk nem értem, honnan tudta, hogy ma futni akartam. Szerintem figyel.
Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy bármilyen béna voltál, mindig talál valamit, amiben személyes rekordot döntöttél éppen. Mittudomén, kitalálja, hogy soha ennyi emelkedőn nem futottál még végig, mint most, vagy soha nem volt még olyan öt és fél nap, amikor ilyen sok kilométert lefutottál volna. Szóval kreál valami rekordot, amitől mai is olyan szupervumennek érzem magam, hogy ihaj.
Az életem egy pozitív visszacsatolás.

2013. október 17., csütörtök

Óvodai izé (a harc vége)

Tavaly év végén volt egy kis fájt az oviban, az volt ugyanis a terv, hogy szétrobbantják az Ákosék vegyes korosztályú csoportját, a gyerekeket meg szétszórják. Aminek nyilván oka volt, méghozzá az, hogy az az óvónő, aki elballagtatta a nagycsoportját, annyira kripli szegény, hogy még a kezét se tudja fölemelni, nem hogy egy gyereket, mondjuk. Ami azért egy óvónőnél alap, vagy legalább is hasznos pótszer, különösen ha egyéb pedagógiai módszerekben sem túl gazdag az illető, na mindegy. Így aztán, mivel beteg szegény, nem kaphat kiscsoportot, kapjon inkább középsőt: Ákosékat. Mondjuk már eleve ez egy szuper ötlet, Ákos meg az ő hasonló korú csoporttársai, egy-egy kis istencsapása mind, elevenek, mint a gyík és rosszak, hogy a tűz nem égeti meg őket. Időnként egyébként helyettesített a csoportjukban a szóban forgó óvónő, na azokon a napokon Ákos büntetésben ült mindig, és bepisilt. Értett a nyelvén, na. 
Mivel nekem van némi tapasztalatom a reggeli szoknyába csimpaszkodó zokogásban, hát nem bíztam a véletlenre Ákos további sorsát úgy az elkövetkező két évre.
Kértem a vezetőt, hogy találjunk ki valami mást. Mondjuk vegye oda Ákost az ő hasonló korosztályú csoportjába. Ó, hát az nem fog menni, van neki elég baja anélkül is. Oké. Akkor menjen Ákos az unokatesója csoportjába. Á, nem, ott csupa nagyok vannak. De mondom érett gyerek, okos, szuperül elvan velük. Nem. Jól van. Akkor maradjon a jelenlegi csoport - javasoltam, beleértve persze azt is, hogy mi lenne, ha a kripli óvónéninek belátnánk a hiányosságait, és nem szívatnánk miatta harminc kisgyereket. Hát azt sem, mert hát ez a nő mekkora hős, egy panasz nélkül végzi a munkáját. Hát persze, mondom, örül, hogy megkapja az alkalmasságit, ami már maga egy csoda, de ha még oda is panaszkodna, akkor azért csak felmerülne a szülőkben, hogy mi végre küzd annyira a maradásért, ahelyett, hogy elmenne békés rokkantnyugdíjba. Egyébként én nagyon sajnálom őt a betegsége miatt, de hát sajnos azelőtt is egy nagyon rossz óvónő volt, semmi sem érdekelte, a gyerekekkel nem kezdett semmit, legfeljebb konfliktus esetén közbeavatkozott, vagy nem. Viszont gyakran gúnyolódik a gyerekeken, kineveti, nevetségessé teszi őket, amiért szerintem két lábbal kéne kirúgni, hát így. 
Volt amúgy B tervem is, hogy átviszem Ákost egy másik óvodába. A közeli nagyon nem tetszett, ami meg tetszett volna, az másnak is tetszett, ezért nem volt szabad hely. És akkor látta az óvodavezetőnk, hogy én ezt komolyan gondolom, hogy nem engedem a fiamat a kripli óvónénihez, és megkönyörült rajtunk, két régi csoporttársával együtt maradhatott Ákos a régi óvónéniknél. Igaz, a többiek a csoportban idén mind kicsik, de megoldják, mert ők hárman a "nagyok", az óvónénik jobbkezei, amitől nagyon komolyak*, ügyesek és fontosak lettek. 
Idő közben az egyik óvónőt elhelyezték, és helyette jött egy fejlesztőpedagógus, a szép Melinda néni, akibe Ákos izibe szerelmes lett. Az óvodába menés azóta egy fáklyás menet, ma reggel pedig az én négy éves kisfiam jelezte, hogy mától egyedül megy be. Azért kicsit bekísértem a folyosó ajtóig, és jelentőségteljesen ránéztem a daduskára, elbúcsúztam, puszi-puszi, és onnantól Ákos maga intézte a többit, cipőcsere, csekk odaadás, miegymás. 
Hát meg kell  a szívnek szakadni. 
És ilyenkor olyan supermutternek érzem magam, hogy megküzdöttem a fiamért, és még jó is lett a végén, nahát!

*bizonyos határok között, persze

2013. október 13., vasárnap

Érdekességek házunk tájáról

Mint ma kiderült, Ákos igen szépen tud virágot, tankot és pillangót rajzolni. Ezt egyébként eddig azért nem tudtuk, mert papírra csak irkafirkálni hajlandó, nem úgy a fejemre meg a mellkasomra. Vagy lehet, hogy csak az arcfestő készlet hozta ki belőle hirtelen a művészt.
És még az is vicces volt, ahogy a tegnapi egymáson gyakorlás több rétegű nyomait próbálta eltüntetni a gyerekekről a Pé: körömlakklemosóval.  Nagyon meglepődött, amikor előhúztam a krémet, és hitetlenkedve kérdezgette, hogy nahát, és azzal lejön?

2013. október 11., péntek

A futással kapcsolatban

Szóval az a bajom a futással, hogy tiszta hülyeség, hogy külön időt szánok arra, hogy abszolváljam a betevő kört, miközben azért megyek mindenhová autóval, mert nincs időm gyalogolni.
Talán ha nem kellene időt szánni a futásra, ráérnék a mindennapokban gyalogolni.
Talán ha a mindennapokban gyalogolnék, nem kellene futnom, mert nem nőtt volna meg ekkorára a seggem.

Jóléti baszkolódást sejtek én itt, futunk, mert jódolgunkban megnőtt a valagunk.

Meg amikor anyósom kérdezi, hogy mit főzök vacsorára, mondom semmit. De azt mondja, főzzél, mert a Peti megesziiiiii. Hát mondom nyilván megeszi, de jelen korunkban nem az a cél, hogy minél többet együnk, mert a napi betevő kalória az megvan délelőtt tízig kb., sokkal inkább az, hogy ne zabáljunk annyit. Lennék bár maszáj, gyalogolnék egész nap a marhákkal, a kenyeret, csokit meg hírből sem ismerném, de a számítógépet sem, máris nem lennének ilyen bajaim!
Asszem elhülyített ez a nagy kényelem.

2013. október 10., csütörtök

Iskolai izé

Borcsi: - És mondta a tanító néni, hogy írjuk rá a nevünket.
Kalib: - Hö. Borcsi, ti még nem is tudtok írni!
Borcsi: - Hát nem. De azért ráírtuk.

2013. október 9., szerda

Dráma az első ában

A gyerek iskolájában az a szokás, hogy az elsősök magatartását délelőtt és délután is egy emotikummal értékelik, amit az osztályban nem így hívnak nyilván, hanem mosolykának. A száj állásából lehet kikövetkeztetni, hogy mit alkotott aznap a gyerek viselkedés terén. A legrosszabb Borcsi szerint a duplalebiggyedő-koronás-sírós, ami szerintem nevében már-már Csukás István-i magaslatokat karistol, vö. Madárvédő Golyókapkodó, meg ilyenek, ezeket én komorkának meg szomorkának hívom, mégsem mondhatom a gyereknek, hogy gyíkarc.
Borcsi egyébként egy igen fegyelmezett kisgyerek, megfelelés kényszeres szegény, ahogy a lányok általában, ha nem otthon vannak (otthon persze be nem áll a szája, meg füle mellett gyalogút, de szerintem ez gyerekeknél normális). Általában mosolykát kap, meg néha egyenes szájat, de hát szerintem ez a pedagógus ügye, nem az enyém, minthogy a bevésett emotikum a tanár érzelmeit tükrözi a gyerek iránt, nehéz ugyanis definiálni, vagy egzaktul mérni a duplalebiggyedő-sírós-koronás rosszaságértékét. A gyerek későbbi agykutató karrierjét pedig alighanem nem az fogja előlendíteni vagy akadályozni, hogy milyen fej került a füzetbe első osztályban.
Én azért minden délután megkérdezem képmutatóan, hogy na mi van a mosolykás füzetben, mire Borcsi sajtópofával közli az eredményt, én meg sajtópofával hümmögök, oldják meg.
Tegnap viszont már azzal várt a gyerek, hogy lebiggyed a száj. Hú, mondom, mi történt? A gyerek vesz egy nagy levegőt, hogy most akkor válaszol, de a tanítónő már oda is penderült, és géppuska sebességgel elmondta, hogy beszélgetett a gyerek addig, amíg ő másfél percre kiment az osztályból, holott megtiltotta, hogy beszélgessenek, de a jó magatartásfelelős szerencsére kiválóan végezte a dolgát, és beárulta.
Sajtópofa.
Borcsi gyorsan átvette a szót, és közölte, hogy igen, mert azt vitatták meg a Zsomborral, hogy a paradicsom gyümölcs-e, vagy zöldség, tulajdonképpen ismeretet terjesztett a gyerek, mert nem hagyhatja tudatlanságban a nípet, ugyanis elég nagy a sötétség a fejekben a növényrendszertan terén, de ezt már persze nem tette hozzá, csak én.
Úgyhogy kifejeztem az örömömet, hogy megfelelő szellemi társra talált az iskolában, és micsoda szerencse, hogy pont egymás mellett ülnek. Zsombor is lebiggyedő szájat kapott.
Na most, mivel a gyereket nem csesztem le nyilván, nem is vette a szívére a dolgot, én viszont azóta is ezen pörgök, mondhatni, ez itten nekem dráma, nem a gyereknek, szerencsére.
Mert az mennyire irreális elvárás már egy pedagógustól, aki egyébként négygyermekes anyuka, hogy délután fél négykor is néma kussban üljenek a hat és fél évesek a padban. Aznap egyébként már lenyomtak hét tanórát, nem túlzok, első osztályban hét órájuk van, bazmeg, aztán lecke, de kussoljon a gyerek, mert ha meg meri beszélni a padtársával délután fél négykor, hogy a paradicsom gyümölcs-e, vagy zöldség, akkor a gyerek rossz. Hát szerintem meg a tanár rossz akkor, ha nem beszélheti meg a gyerek. A magatartásfelelős kinevezését meg nem is méltatom inkább, szerintem ipari kamerát kéne betenni minden osztályterembe, és annak segítségével kielemezni minden egyes első osztályos valamennyi iskolában töltött percét, hogy lehessen őket minél hatékonyabban büntetni, a spicliképzés az nem elég hatékony szerintem. Mert még a végén spiclike elfelejt egy-két nevet megemlíteni, és akkor csak a frusztráció van, hogy szarul végzi a munkáját. Első osztályban!
Az a tervem egyébként, hogy megbeszélem ezt a dolgot a tanítónővel, megkérdezem, hogy komolyan gondolta-e, vagy csak szar napja volt, és mire számíthatunk a jövőben, mert akkor kiveszem a gyereket a napköziből, de sajnos még mindig felbasz agyilag, ha rágondolok, tárgyalni meg csak higgadtan szabad.
Hab a tortán, hogy azt írta be magyarázatként, hogy tanórán beszélgetett. Hát szerintem meg valaki itt szereptévesztésben van, mert kurvanagy különbség van a tanórán beszélgetés, meg a napköziben beszélgetés között.

Annak azért marhára örülök, hogy Borcsit egy cseppet sem érintette meg a kérdés, ezek szerint hitelesen tudom neki átadni a tökéletes kudarckezelő technikát, hogyaszongya: szarni bele.

2013. október 7., hétfő

Különbség

Borcsi: - Anya! Amikor sötét van, és nem látom az arcotokat, onnan tudom, hogy melyikőtök az, hogy apának kerekebb a feje.

Okos gyerek kicselezi az anyját

Ákos éjjel negyed tízkor settenkedik ki a szobájukból, kezében egy plüss teknősbéka
Ákos: - Anyaaaa! Leesett a teknős a szikláról és beverte a fejét!
Kalib: - Nem-nem. A teknős nem üti be a fejét, mert behúzza a páncéljába. Nagyon kemény állat, bármilyen magasról leejtheted, nem lesz semmi baja.
Pé: - De azért ne próbáld ki!
Kalib: - Ja igen, a Levi Tekijét inkább ne ejtsd le!
Ákos: - De az orrát ütötte be, és vérzik
Kalib: - Puszild meg neki!
Ákos: - Tegyél rá sebtapaszt!
Kalib: - Kisfiam, éjjel fél tízkor nem fogok egy játékteknős játékból vérző orrára sebtapaszt keresni!
Ákos: - De csak játék sebtapaszt!
Kalib: - Ja, azt lehet. Tessék!


2013. október 6., vasárnap

Árulkodás

Anya! Megcsikarta az Ákos a nyelőcsőmnek a lejtőjét!

Fogadalomtétel

Az iskolai fogadalomtétel nagyon szép és ünnepélyes volt a nagytemplomban, mindazonáltal amikor a lelkész néni azt mondta, hogy "Jézust nemcsak a szájával szerette és tisztelte", akkor kitört belőlem a röhögés. Biztos velem van a baj. 

2013. október 3., csütörtök

Bárha én írnám nagyanyáink szakácskönyvét!

Már másodszor is ránkrohadt egy nap után a zacskós tej, mondtam, soha többet ilyet, visszatérünk az UHT-re, mert ott pusztuljon minden organikus tehén, ha a teje meg pont az én délutáni kávémban ugrik össze. Csak aztán nem volt szívem, illetve vérvonalam (sváb ősök, ugye) kidobni 8 deci helyi házi tejet, úgyhogy beoltottam kultúrával és csináltam belőle joghurtot, majd megízesítettem almával, fahéjjal és mézzel. Így aztán az UHT tej a továbbiakban a vésztartalék, mostantól savanyodásra játszunk. Próbáljátok ki ti is, nekünk egy vacsorára elfogyott.

És még lett az a találmányom, ami szintén egy gasztronómiai csoda, mint kiderült, hogyaszongya:
Tepertőkrém
Ezt akkor készítjük, ha valaki a családban köhög. Egy fej vöröshagymát egy liter vízben héjastól megfőzünk, míg meg nem puhul. Akkor kivesszük a hagymát a vízből, amiből teát készítünk kamillavirággal, mézzel, citrommal. Ezzel kínáljuk a köhögő gyereket, aki másnapra meggyógyul. 
A főtt hagymát pedig meghámozzuk, és kutterbe dobjuk vagy 20-30 deka töpörtyűvel, és 2-3 evőkanál mustárral együtt. Durvára aprítjuk, kenyérre kenve kiváló, mivel a hagyma nem harsánykodik, hanem finoman ízesíti a krémet. 
Bár igazából csak az volt, hogy összesen egy fej hagyma volt otthon, és gondoltam, a főtt hagyma is jobb, mint a semmilyen. Erre feltaláltam a legfinomabb töpörtyűkrémet, mint Fleming a penicillint, micsoda mázli!

2013. szeptember 29., vasárnap

Mai ebéd

Na jó, azért kapnak előtte enni.

mogyorós-szilvalekváros kalács, bizony!

Nemcsak scrappeseknek

Egy ideje már rászoktam, hogy figyelem a papírkészletek meg a többi termék fantázianevét, amiken többnyire jókat vihogok, ma viszont megtaláltam a verhetetlent.

2013. szeptember 27., péntek

Helyesbítés

Ákos a konyhában segít.

Ákos: - Kéjek vajamit, amit megméjhetek.
Kalib: - Ott van a gabonapehely. Tedd rá a mérlegre.
Ákos: - Jó. Tizenöt métej.
Kalib: - Kiló.
Ákos: - Tizenöt kijómétej.

Mindenkiben ott rejtőzik egy Tolsztoj

Vajon mennyire lesz tartós ennek a táskának a füle, töprengett Kalib, és kiemelte a Rialto típusú olasz marhabőr ridiküljéből az oldal szalonnát.

Ugyanezt a kérdést egyébként akkor is föltettem, amikor vásároltam a táskát, mire az eladó közölte, hogy akkor nem, ha az egész bevásárlást ebbe pakolom, mire elborzadva néztem rá, de most már tudom, a kereskedők az emberi lélek nagy ismerői.

Újabb sírások

Lehet egyébként, hogy egy frontális lobotómia sokat segítene rajtam, meg az állandóan pityergő "jaj, aranyom, ezt is megértük" dédike lelkemen, ma például majdnem sírva fakadtam azon, hogy egy kisgyerek sírt az iskola udvarán, úristen.
Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, és elpanaszolta, hogy otthon felejtette a kirándulós hátizsákját. Ebben a percben kezdtem el könnyezni, atyaég, hogy kell vigyázni rájuk, és fogni mindig a kezüket, mert még azt sem tudják megoldani, ami nem probléma, hanem inkább sírnak félelmükben. Elmagyaráztam szegénynek, hogy semmi baj, mert abban a hátizsákban legfeljebb elemózsia lehetett meg innivaló, úgyhogy az lesz, hogy majd a többiek megosztják vele az ennivalójukat, csak szóljunk a tanító néninek, hogy tudjon róla. Okos kislány, rögtön megnyugodott.
Egyébként ott volt vele a barátnője*, és ő is csak pislogott tanácstalanul, ketten nem tudtak kifundálni valami okosat. És nekem ettől tényleg sírnom kellett. Szerencsére hideg volt, meg minden, nem tűnt fel a piros orr, mert amúgy tudom, hogy iszonyú égő vagyok.
Szóval alighanem kizárt, hogy valaha is szudáni menekült kisgyerekek közt találjam magam segítőként, mert az én nem élném túl.

*na szóval lehet szapulni az oktatási rendszert, de a dolgok ebben a korban még nem a Hoffmann Rózsán, hanem a tanítónénin múlnak, aki arra neveli őket, hogy mindig vigasztalják meg, aki sír, és mindig segítsenek egymáson, és ez szerintem nagyon is oké.

2013. szeptember 24., kedd

Mindig van valami

Tulajdonképpen csak kor kérdése, hogy az emberrel mennyi szarság történt már életében.
Ma például azon sírok, hogy kiderült, az óvodáskori barátom, akivel együtt mászókáztunk meg játszottunk mindig, aztán középiskolába megint együtt jártunk és szintén barátok voltunk, meg kézen fogva futottunk, éppen börtönben van, mert megölte a buzi barátját, szétverte a fejét egy baltával. Atyaég!

Bánatomban szörnyűséget postolok

Őszi nagytakarítás, az létezik?
Szerintem a legfontosabb, ilyenkor mosom le a csillárokról a légyszart.
Napi egy helyiséggel haladok, ha így folytatom, végül is a hét végére csak befejezem, sírjatok velem együttérzőn!

Update: takarításunk során egyetlen pók sem sérült meg, mind elfoglalta újra a régi helyét a sarkokban, mintha mi sem történt volna.

2013. szeptember 20., péntek

A körmöspálcási kultúr élettel kapcsolatban

Nos, most jött el az a pillanat, amikor mélyen megkövetem Körmöspálcást, meg az irányítóit, mert ez a város fasza. Az ugyanis nem lehet rossz hely, ahol a helyi fesztivál nyitóeseménye Sárik Péter-Falusi Mariann, vagyis bevállalnak egy jazz koncertet. Az egy kulturált hely, kérem.
Én, kb. amióta gyerekeim vannak, nem voltam normális koncerten, csak olyanon, amire gyerekkel lehet menni, Kolompos meg ilyen szabadtéri izék, hogy ha elkezd nyígni a gyerek, akkor el tudjuk hagyni a terepet, meg lehetőleg ne is tapossák le pogózás közben. Bár ha jobban belegondolok, ide is Borcsival mentem, de ő már teljesen koncert kompatibilis, na jó, Prodigy-re még nem vinném talán.
Na, hát nagyon jó volt, oké, én dédike lelkű vagyok, én az összes esküvőt és keresztelőt végig zokogom, de ez azért eléggé átmasszírozta a kis sprőd lelkemet, na. Volt ott nagyon hanganyag, meg színpadi rutin, meg mesterségbeli tudás, röhögtünk sokat, meg műélveztünk, meg szájat tátottunk, meg még énekeltünk is, a Borcsi meg, hogy kibírja, feladatot kapott: lerajzolni a színpadképet. Hát íme:


Nem tudom, látjátok-e jobbra lent a hangjegyeket (a macskát azt nem tudom, micsoda, az nem volt ott, esküdni mernék), ellenben a paraván tetején Körmöspálcás és Magyarország címere híven megörökítve, az megvan-e? 
Úgyhogy menjetek ti is Sárik Péter - Falusi Mariann koncertre, ha szeretitek a jazz-t. A kis hatéves nagyon bírta ám, kár, hogy nyolckor el kellett hagyni képmutatóan a terepet, mert előttünk ült az iskolájának az igazgatója, mellettünk meg a tanító néni, ma reggel meg suli. 

2013. szeptember 16., hétfő

Pontosítás

Borcsi: - Anya! Egyébként nem csak te vettél ilyen drága füzetborítót, láttam, hogy az egyik osztálytársamnak pont ilyen van.
Kalib: - Huh, megnyugodtam. Mert nagyon hülyének éreztem magam, amikor megláttam, hogy ennyi pénzt adtam a füzetborítókért, miközben a feleannyiba kerülő is cuki.
Borcsi: - Na látod, nem te vagy a leghülyébb a világon!

És egy ütős Isten rajz Borcsitól. Kicsit ET-re hajaz a feje. Azok ott a kezében a formakulcsok, a másikban meg a ceruza, amivel megrajzolta a tervét ott jobbra lent: anya a lányával, világegyetem, apa a fiával. Ennyi.



2013. szeptember 15., vasárnap

Úton

Kalib: - Nézd csak, Ákos, egy birkanyáj!
Ákos: - Tényleg! Békanyál!
Kalib: - Vagy tehéncsorda?
Ákos: - Igen, én is azt mondom! Békanyál!

2013. szeptember 13., péntek

Jelzem, nagy dolgok történnek ám

Én egyébként határozott érdeklődéssel követem Ferenc pápa ténykedését, mondjuk azt nem értem, hogy mit szívatják mindig hülye kérdésekkel, mint most legutóbb is, hogy tessék mondani, mit tetszik gondolni arról, hogy az ateisták is üdvözülhetnek-e.
Ez a kérdés logikailag egy fatal error. Ugyanis az ateistákat természetüknél fogva kurvára nem érdekli, hogy üdvözülhetnek-e, az meg még kevésbé, hogy mit gondol az ő üdvözülésükről bárki más, beleértve a pápát is. Mondhatni, a legkevésbé sem érdekli őket az üdvözülés téma, azért ateisták. Akkor meg a hívőket mit érdekli, hogy mi lesz az ateistákkal? Mit ugratják itt idióta kérdésekkel ezt a jóembert? (mert szerintem tényleg jó ember amúgy a Ferenc pápa).

Megjegyzem, számomra mégiscsak érdekes ennek a kérdésnek az evolúciója, Ferenc elődje ugyanis, XVI. Benedek, még Ratzinger korában, a Hittani Kongregáció vezetőjeként úgy 2000 táján még arról írt a Dominus Iesus kezdetű iratban, hogy a protestánsok is megszívták, meg az összes keresztény, aki nem katolikus, mert esélyük sincs az üdvözülésre, pont. Most meg, alig 13 évvel később már a hitetlenek üdvözülését firtatják, mi lesz itt még kérem, mi lesz itt?

Felkészülten vágtam bele

Kalib: - Anya, hogy kell csinálni a szilvalekvárt?
Anya: - Én Zepter fazékban szoktam főzni, hogy ne kelljen annyit kevergetni...
Kalib: - Áááá, hát nekem nincs akkora Zepterem... Jó, akkor legyen befőtt, azt hogy kell?
Anya: - Összerakod, és utána nedves dunsztba kell tenni egy nagy fazékba, a száraz ennek nem elég.
Kalib: - Áááá, nekem nincs akkora fazekam! Jól van, mindegy, legyen akkor mégis lekvár. Azt meddig kell főzni?
Anya: - Hát legalább három órán át.
Kalib: - Áááá, nekem nincs annyi időm... Ami azt illeti, cukrom sincs, most megyek éppen a boltba érte.

Szilva- és töklekvárokkal kapcsolatban

A befőzési szezon egyrészt nagyon romantikus dolog, mert az azért mégiscsak megható (a magamfajta dédike lelkűeknek ugye), ahogy szépen sorakoznak a polcon a szörpök, lekvárok és befőttek, ráadásul napok óta fahéj- és gyümölcsillat terjeng a házban, ami fincsi. Másrészről viszont még mindig itt van egy fél láda szilva, amit fel kell dolgoznom, és ki tudja, ki milyen gyümölcsöt vág még hozzám, mert tudják, hogy én biztos üvegbe rakom a végén, ők viszont már nagyon unják az egészet.
Mondjuk ennél nagyobb bajom sose legyen, vagy ahogy Attesz anyukája mondta: fiam, a vantól nem kell félni.

Azt kéne még megtudni, hogy a szilvára hidegen, vagy melegen kell-e ráönteni a szirupot, ha befőttként akarom elrakni, és akkor minden oké lesz, mert hát ugye lássuk be, hogy én ezt most csinálom először.

2013. szeptember 9., hétfő

Akkor legalább a jövőre nézve

Jegyzet
Gyereknek megtiltani, hogy gúnynevet aggasson a társaira, vagy azon szólítsa őket. Nem tudhatja, hogy az illető nem lesz-e később az ő gyerekének a környezetismeret tanára.
És akkor kurvára kínos lesz a szemébe nézni, és jóindulatot várni tőle.
Ráadásul pont a gúnynév miatt még abban sem vagyok biztos, hogy ő-e a környezet tanár, vagy a testvére, mert ugye a nevét nem egészen tudom, csak azt, hogy Boba Fett. 

Azért vannak a kisvárosi létnek hátrányai is. 

A 22-es csapdájával kapcsolatban

Ma reggel nekem jutott a kávékészítés feladata, a csészém helyett véletlenül a cukortartóba öntöttem a kávét.
Rossz hír, hogy a reggeli kávém elfogyasztása előtt még a reggeli kávét sem tudom elkészíteni.

2013. szeptember 6., péntek

Az élet kemény dolgaival kapcsolatban

A kemény szívás az az, amikor az ember öt év gyedről visszatér dolgozni - és óvónő.





Ez csak onnan jutott eszembe, hogy Ákos új óvónője most így van, de szerintem ő nem így fogja föl szerencsére.

2013. szeptember 5., csütörtök

Besenyő Evetke méltó utódja

Kalib: - Borcsika, kényelmes az új nadrág?
Borcsi: - Igen... csak kicsit csípi a bolyhaimat.

???

Azért élvezzük ki az utolsó hónapokat, amikor még nyugodtan blogolhatok, mert még nem tud olvasni egyik gyerek sem. Mert azután már előlük kell legjobban titkolni a blog létét, nem mástól.

2013. szeptember 4., szerda

Tortaevolúció

Idén is volt a Pének szülinapja, ezúton is kívánunk neki még sok ilyet, és természetesen idén is megsütöttük neki a régimódi csokitortát, a negyediket. Pontosan emlékszünk amúgy az összesre, az elsőnél Borcsi nagyjából akkora volt, mint most Ákos, így aztán kimondott fejlődésről számolhatunk be, mármint a gyereknél is, konkrétan virágot gyártott marcipánból, a Herendi Porcelánmanufaktúrában helyett a tőlem ellesett technika szerint. Ákos meg óriást formázott, középre meg egy bicikli került, ékszíj hajtású, természetesen, ők gyártották az alkatrészeket, én meg összeraktam a gépet.
Na most én ide híven be akartam linkelni az összes eddig készült régimódi csokitortát, hogy lássátok, mire megyünk hárman, de az első a blogter meghalása miatt nem töltődik be. A másodikról nem volt fotó, jobb is, de legalább vicces a leírás. A tavalyi torta az már egészen rendesen sikerült, voila, ez meg így, pislogjatok:

Csengettyűn nem röhög, azt Ákos tűzte oda, mert szerinte az feltétlenül szükséges az alkalomra.

Ez itt az én virágom

Emez pedig a bal oldalon a Borcsié. Hűha!

Az íze is jó volt persze. 

2013. szeptember 3., kedd

Essen szó az iskolakezdésről is

Habár Borcsi reggelente bömbölve megy be az osztályterembe, asszem egyre jobban szeretem ezt az iskolát. Igaz, az események, beleértve a szülői értekezleteket is, a templomban kezdődnek áhitattal, ami hát, magamfajta kétgyerekes, dolgozó anyukának elég nagy luxusnak tűnik időbeosztásilag, azért sikerült a lelkésznek bedobni egy igen durva poént, amitől már megérte. Az évente négy kötelező templomlátogatásról beszélt, amit ugye a református lelkészek alapból leigazolnak a gyerekeknek, az evangélikus lelkész szintén tud erről a feladatáról, mivel apai minőségében itt ül a szülői értekezleten... a katolikus pappal még nem sikerült apaként találkozni az iskolában - szólt a nagytiszteletű a szószékről.
Szerintem ebben a szellemben oké lesz a suli.
A tanítónénik is nagyon rendben vannak, Kalib pedig SZMK anyuka lett, bizony.
Mindazonáltal pillanatnyilag úgy érzem, hogy mostanában a gyerek helyett én kapok napi legalább egy órahosszát igénylő házi feladatot, bepakolás, szétvágás, címkézés, kipattintás, beleírás, stb. Ezek után a leckét már öt perc alatt zavarjuk le.

2013. szeptember 1., vasárnap

2013. augusztus 29., csütörtök

Faris album

Emlékeztek, hogy volt az a családi fotózás a nyár első napján? Na most itt az utolsó tájékán megcsináltam az albumot, amit az ott készült fotók egy részéből készítettem, a fehér inges-faris képekből.
Majd belinkelem, ha lesz időm, most megyek, és csinálom a Prága albumot. Belendültem, na.