Mai ebéd

Na jó, azért kapnak előtte enni.

mogyorós-szilvalekváros kalács, bizony!

Nemcsak scrappeseknek

Egy ideje már rászoktam, hogy figyelem a papírkészletek meg a többi termék fantázianevét, amiken többnyire jókat vihogok, ma viszont megtaláltam a verhetetlent.

Helyesbítés

Ákos a konyhában segít.

Ákos: - Kéjek vajamit, amit megméjhetek.
Kalib: - Ott van a gabonapehely. Tedd rá a mérlegre.
Ákos: - Jó. Tizenöt métej.
Kalib: - Kiló.
Ákos: - Tizenöt kijómétej.

Mindenkiben ott rejtőzik egy Tolsztoj

Vajon mennyire lesz tartós ennek a táskának a füle, töprengett Kalib, és kiemelte a Rialto típusú olasz marhabőr ridiküljéből az oldal szalonnát.

Ugyanezt a kérdést egyébként akkor is föltettem, amikor vásároltam a táskát, mire az eladó közölte, hogy akkor nem, ha az egész bevásárlást ebbe pakolom, mire elborzadva néztem rá, de most már tudom, a kereskedők az emberi lélek nagy ismerői.

Újabb sírások

Lehet egyébként, hogy egy frontális lobotómia sokat segítene rajtam, meg az állandóan pityergő "jaj, aranyom, ezt is megértük" dédike lelkemen, ma például majdnem sírva fakadtam azon, hogy egy kisgyerek sírt az iskola udvarán, úristen.
Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, és elpanaszolta, hogy otthon felejtette a kirándulós hátizsákját. Ebben a percben kezdtem el könnyezni, atyaég, hogy kell vigyázni rájuk, és fogni mindig a kezüket, mert még azt sem tudják megoldani, ami nem probléma, hanem inkább sírnak félelmükben. Elmagyaráztam szegénynek, hogy semmi baj, mert abban a hátizsákban legfeljebb elemózsia lehetett meg innivaló, úgyhogy az lesz, hogy majd a többiek megosztják vele az ennivalójukat, csak szóljunk a tanító néninek, hogy tudjon róla. Okos kislány, rögtön megnyugodott.
Egyébként ott volt vele a barátnője*, és ő is csak pislogott tanácstalanul, ketten nem tudtak kifundálni valami okosat. És nekem ettől tényleg sírnom kellett. Szerencsére hideg volt, meg minden, nem tűnt fel a piros orr, mert amúgy tudom, hogy iszonyú égő vagyok.
Szóval alighanem kizárt, hogy valaha is szudáni menekült kisgyerekek közt találjam magam segítőként, mert az én nem élném túl.

*na szóval lehet szapulni az oktatási rendszert, de a dolgok ebben a korban még nem a Hoffmann Rózsán, hanem a tanítónénin múlnak, aki arra neveli őket, hogy mindig vigasztalják meg, aki sír, és mindig segítsenek egymáson, és ez szerintem nagyon is oké.

Mindig van valami

Tulajdonképpen csak kor kérdése, hogy az emberrel mennyi szarság történt már életében.

Ma például azon sírok, hogy kiderült, az óvodáskori barátom, akivel együtt mászókáztunk meg játszottunk mindig, aztán középiskolába megint együtt jártunk és szintén barátok voltunk, meg kézen fogva futottunk, éppen börtönben van, mert megölte a buzi barátját, szétverte a fejét egy baltával. Atyaég!

Bánatomban szörnyűséget postolok

Őszi nagytakarítás, az létezik?
Szerintem a legfontosabb, ilyenkor mosom le a csillárokról a légyszart.
Napi egy helyiséggel haladok, ha így folytatom, végül is a hét végére csak befejezem, sírjatok velem együttérzőn!

Update: takarításunk során egyetlen pók sem sérült meg, mind elfoglalta újra a régi helyét a sarkokban, mintha mi sem történt volna.

A körmöspálcási kultúr élettel kapcsolatban

Nos, most jött el az a pillanat, amikor mélyen megkövetem Körmöspálcást, meg az irányítóit, mert ez a város fasza. Az ugyanis nem lehet rossz hely, ahol a helyi fesztivál nyitóeseménye Sárik Péter-Falusi Mariann, vagyis bevállalnak egy jazz koncertet. Az egy kulturált hely, kérem.
Én, kb. amióta gyerekeim vannak, nem voltam normális koncerten, csak olyanon, amire gyerekkel lehet menni, Kolompos meg ilyen szabadtéri izék, hogy ha elkezd nyígni a gyerek, akkor el tudjuk hagyni a terepet, meg lehetőleg ne is tapossák le pogózás közben. Bár ha jobban belegondolok, ide is Borcsival mentem, de ő már teljesen koncert kompatibilis, na jó, Prodigy-re még nem vinném talán.
Na, hát nagyon jó volt, oké, én dédike lelkű vagyok, én az összes esküvőt és keresztelőt végig zokogom, de ez azért eléggé átmasszírozta a kis sprőd lelkemet, na. Volt ott nagyon hanganyag, meg színpadi rutin, meg mesterségbeli tudás, röhögtünk sokat, meg műélveztünk, meg szájat tátottunk, meg még énekeltünk is, a Borcsi meg, hogy kibírja, feladatot kapott: lerajzolni a színpadképet. Hát íme:

Nem tudom, látjátok-e jobbra lent a hangjegyeket (a macskát azt nem tudom, micsoda, az nem volt ott, esküdni mernék), ellenben a paraván tetején Körmöspálcás és Magyarország címere híven megörökítve, az megvan-e? 

Úgyhogy menjetek ti is Sárik Péter - Falusi Mariann koncertre, ha szeretitek a jazz-t. A kis hatéves nagyon bírta ám, kár, hogy nyolckor el kellett hagyni képmutatóan a terepet, mert előttünk ült az iskolájának az igazgatója, mellettünk meg a tanító néni, ma reggel meg suli. 

Pontosítás

Borcsi: - Anya! Egyébként nem csak te vettél ilyen drága füzetborítót, láttam, hogy az egyik osztálytársamnak pont ilyen van.
Kalib: - Huh, megnyugodtam. Mert nagyon hülyének éreztem magam, amikor megláttam, hogy ennyi pénzt adtam a füzetborítókért, miközben a feleannyiba kerülő is cuki.
Borcsi: - Na látod, nem te vagy a leghülyébb a világon!

És egy ütős Isten rajz Borcsitól. Kicsit ET-re hajaz a feje. Azok ott a kezében a formakulcsok, a másikban meg a ceruza, amivel megrajzolta a tervét ott jobbra lent: anya a lányával, világegyetem, apa a fiával. Ennyi.

Úton

Kalib: - Nézd csak, Ákos, egy birkanyáj!
Ákos: - Tényleg! Békanyál!
Kalib: - Vagy tehéncsorda?
Ákos: - Igen, én is azt mondom! Békanyál!

Jelzem, nagy dolgok történnek ám

Én egyébként határozott érdeklődéssel követem Ferenc pápa ténykedését, mondjuk azt nem értem, hogy mit szívatják mindig hülye kérdésekkel, mint most legutóbb is, hogy tessék mondani, mit tetszik gondolni arról, hogy az ateisták is üdvözülhetnek-e.
Ez a kérdés logikailag egy fatal error. Ugyanis az ateistákat természetüknél fogva kurvára nem érdekli, hogy üdvözülhetnek-e, az meg még kevésbé, hogy mit gondol az ő üdvözülésükről bárki más, beleértve a pápát is. Mondhatni, a legkevésbé sem érdekli őket az üdvözülés téma, azért ateisták. Akkor meg a hívőket mit érdekli, hogy mi lesz az ateistákkal? Mit ugratják itt idióta kérdésekkel ezt a jóembert? (mert szerintem tényleg jó ember amúgy a Ferenc pápa).

Megjegyzem, számomra mégiscsak érdekes ennek a kérdésnek az evolúciója, Ferenc elődje ugyanis, XVI. Benedek, még Ratzinger korában, a Hittani Kongregáció vezetőjeként úgy 2000 táján még arról írt a Dominus Iesus kezdetű iratban, hogy a protestánsok is megszívták, meg az összes keresztény, aki nem katolikus, mert esélyük sincs az üdvözülésre, pont. Most meg, alig 13 évvel később már a hitetlenek üdvözülését firtatják, mi lesz itt még kérem, mi lesz itt?

Felkészülten vágtam bele

Kalib: - Anya, hogy kell csinálni a szilvalekvárt?
Anya: - Én Zepter fazékban szoktam főzni, hogy ne kelljen annyit kevergetni...
Kalib: - Áááá, hát nekem nincs akkora Zepterem... Jó, akkor legyen befőtt, azt hogy kell?
Anya: - Összerakod, és utána nedves dunsztba kell tenni egy nagy fazékba, a száraz ennek nem elég.
Kalib: - Áááá, nekem nincs akkora fazekam! Jól van, mindegy, legyen akkor mégis lekvár. Azt meddig kell főzni?
Anya: - Hát legalább három órán át.
Kalib: - Áááá, nekem nincs annyi időm... Ami azt illeti, cukrom sincs, most megyek éppen a boltba érte.

Szilva- és töklekvárokkal kapcsolatban

A befőzési szezon egyrészt nagyon romantikus dolog, mert az azért mégiscsak megható (a magamfajta dédike lelkűeknek ugye), ahogy szépen sorakoznak a polcon a szörpök, lekvárok és befőttek, ráadásul napok óta fahéj- és gyümölcsillat terjeng a házban, ami fincsi. Másrészről viszont még mindig itt van egy fél láda szilva, amit fel kell dolgoznom, és ki tudja, ki milyen gyümölcsöt vág még hozzám, mert tudják, hogy én biztos üvegbe rakom a végén, ők viszont már nagyon unják az egészet.
Mondjuk ennél nagyobb bajom sose legyen, vagy ahogy Attesz anyukája mondta: fiam, a vantól nem kell félni.

Azt kéne még megtudni, hogy a szilvára hidegen, vagy melegen kell-e ráönteni a szirupot, ha befőttként akarom elrakni, és akkor minden oké lesz, mert hát ugye lássuk be, hogy én ezt most csinálom először.

És a nagy családi album

Akkor legalább a jövőre nézve

Jegyzet

Gyereknek megtiltani, hogy gúnynevet aggasson a társaira, vagy azon szólítsa őket. Nem tudhatja, hogy az illető nem lesz-e később az ő gyerekének a környezetismeret tanára.
És akkor kurvára kínos lesz a szemébe nézni, és jóindulatot várni tőle.

Ráadásul pont a gúnynév miatt még abban sem vagyok biztos, hogy ő-e a környezet tanár, vagy a testvére, mert ugye a nevét nem egészen tudom, csak azt, hogy Boba Fett. 

Azért vannak a kisvárosi létnek hátrányai is. 

A 22-es csapdájával kapcsolatban

Ma reggel nekem jutott a kávékészítés feladata, a csészém helyett véletlenül a cukortartóba öntöttem a kávét.
Rossz hír, hogy a reggeli kávém elfogyasztása előtt még a reggeli kávét sem tudom elkészíteni.

Az élet kemény dolgaival kapcsolatban

A kemény szívás az az, amikor az ember öt év gyedről visszatér dolgozni - és óvónő.





Ez csak onnan jutott eszembe, hogy Ákos új óvónője most így van, de szerintem ő nem így fogja föl szerencsére.

Besenyő Evetke méltó utódja

Kalib: - Borcsika, kényelmes az új nadrág?
Borcsi: - Igen... csak kicsit csípi a bolyhaimat.

???

Azért élvezzük ki az utolsó hónapokat, amikor még nyugodtan blogolhatok, mert még nem tud olvasni egyik gyerek sem. Mert azután már előlük kell legjobban titkolni a blog létét, nem mástól.

Tortaevolúció

Idén is volt a Pének szülinapja, ezúton is kívánunk neki még sok ilyet, és természetesen idén is megsütöttük neki a régimódi csokitortát, a negyediket. Pontosan emlékszünk amúgy az összesre, az elsőnél Borcsi nagyjából akkora volt, mint most Ákos, így aztán kimondott fejlődésről számolhatunk be, mármint a gyereknél is, konkrétan virágot gyártott marcipánból, a Herendi Porcelánmanufaktúrában helyett a tőlem ellesett technika szerint. Ákos meg óriást formázott, középre meg egy bicikli került, ékszíj hajtású, természetesen, ők gyártották az alkatrészeket, én meg összeraktam a gépet.
Na most én ide híven be akartam linkelni az összes eddig készült régimódi csokitortát, hogy lássátok, mire megyünk hárman, de az első a blogter meghalása miatt nem töltődik be. A másodikról nem volt fotó, jobb is, de legalább vicces a leírás. A tavalyi torta az már egészen rendesen sikerült, voila, ez meg így, pislogjatok:

Csengettyűn nem röhög, azt Ákos tűzte oda, mert szerinte az feltétlenül szükséges az alkalomra.

Ez itt az én virágom

Emez pedig a bal oldalon a Borcsié. Hűha!

Az íze is jó volt persze. 

Essen szó az iskolakezdésről is

Habár Borcsi reggelente bömbölve megy be az osztályterembe, asszem egyre jobban szeretem ezt az iskolát. Igaz, az események, beleértve a szülői értekezleteket is, a templomban kezdődnek áhitattal, ami hát, magamfajta kétgyerekes, dolgozó anyukának elég nagy luxusnak tűnik időbeosztásilag, azért sikerült a lelkésznek bedobni egy igen durva poént, amitől már megérte. Az évente négy kötelező templomlátogatásról beszélt, amit ugye a református lelkészek alapból leigazolnak a gyerekeknek, az evangélikus lelkész szintén tud erről a feladatáról, mivel apai minőségében itt ül a szülői értekezleten... a katolikus pappal még nem sikerült apaként találkozni az iskolában - szólt a nagytiszteletű a szószékről.
Szerintem ebben a szellemben oké lesz a suli.
A tanítónénik is nagyon rendben vannak, Kalib pedig SZMK anyuka lett, bizony.
Mindazonáltal pillanatnyilag úgy érzem, hogy mostanában a gyerek helyett én kapok napi legalább egy órahosszát igénylő házi feladatot, bepakolás, szétvágás, címkézés, kipattintás, beleírás, stb. Ezek után a leckét már öt perc alatt zavarjuk le.

Borcsi az 1. a-ban.

Azt ugye mondtam már, hogy meg kell a szívnek szakadni?