Brian élete az enyém

- Gyerekek, kér valaki halas pizzát?
- Nem!
- Nem!
- Nem!
- Nem!
- De azért tehetsz rá halat...
- Szerintem is!

Borcsi mesél

Nos, nem akarom elszomorítani a te szájadat, de: nem.

Érvelés

Szóval Ákos! A legnagyobb állatok azért esznek planktont, hogy ne tudják megenni az embereket, és az emberek ne legyenek olyan kevesen. Különben ki enné meg a többi állatot?

Illusztris társaság

Mutatom a Pének úgy 33 évvel ezelőttről az egyik óvodai fotómat.

Kalib: - Megismered? Ez itt a Rozi apukája. Ez egy jobbikos képviselő. Ez itt én vagyok kalocsai hímzettben... ez meg itt a baltás gyilkos.

A hűség pólója

Ezt kaptam Isoldétől. Hűha!

Nagylány

Csak el ne felejtsük megemlíteni, történelmi időket élünk, Borcsi elkezdte olvasgatni a kiírásokat, silabizálni a betűket, jaj, ki kell köttetni az internetet.
És amúgy mostanában már nem rózsaszín ruhákat választ, hanem a szürkét meg a feketét (rózsaszínnel kombinálva).

Az én véleményemre senki se kíváncsi

Köszönjük, hogy időt szán kérdőívünk kitöltésére, mely 6 percet vesz igénybe.
Szokott ön női magazinokat olvasni?
Nem.
Köszönjük válaszait.

Kalib néptáncos anyagot szerkeszt

Kalib: - Ezek a hagyományéltetők, baszki, hát innen szép nyerni. Amit úgy hívnak, hogy hagyomány, pláne éltetni kell, annak vége!
Kolléganő: - Olyan, mint a szemránckrém.
Kalib: - Inkább lélegeztetőgép.

A felszívódással kapcsolatban

Pár hete betakarítottam a kertből a fűszernövényeket, bazsalikomot, lestyánt, miegymást, most meg pont megszáradtak, úgyhogy itt volt az ideje, hogy eltegyük őket üvegbe. Borcsi lelkesen segített, mire odanéztem, lefejtette a stevia bokorról a leveleket, és meg porrá őröltem a kávédarálóban. Azóta édes, fémes ízt érzünk a szánkban, pedig csak belélegeztük. El bírom képzelni ezek után, hogy mekkora hangulat lehet mondjuk egy mákültetvény betakarításánál, vadkender fosztásnál, vagy mekkora humorzsákok lehetnek a kokacserje tépkedő asszonyok.

Még egy kis futós cucc

Megfigyeltem amúgy, hogy sokkal jobban megy a futás, ha Lubics Szilviának képzelem magam, ő az az ultramaratonista csaj, aki terhesen is futott, igaz, akkor csak hét kilométereket naponta. Amúgy fogorvos, és három gyereke van.
Na most ezzel az erővel Darth Vadernek is képzelhetném magam persze, nagyjából ugyanannyira nem hasonlítok egyikre sem, habár a lihegésem... na tessék!

A futós alkalmazással kapcsolatban

Egyébként mégiscsak egy szuper futós alkalmazás a Runkeeper (tudod, futás közben veled van a telefon, és az alkalmazás méri, hogy mennyit futottál, hány perc alatt, meg még egy csomó mindent), mert rettentően pozitív. Először is ma, amikor már majdnem ellinkeltem a futást, amit magamnak lőttem be érzelmileg, nem az alkalmazásnak, de mégsem volt hozzá kedvem, szólt, hogy na mi lesz már, hajrá. Mondjuk nem értem, honnan tudta, hogy ma futni akartam. Szerintem figyel.
Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy bármilyen béna voltál, mindig talál valamit, amiben személyes rekordot döntöttél éppen. Mittudomén, kitalálja, hogy soha ennyi emelkedőn nem futottál még végig, mint most, vagy soha nem volt még olyan öt és fél nap, amikor ilyen sok kilométert lefutottál volna. Szóval kreál valami rekordot, amitől mai is olyan szupervumennek érzem magam, hogy ihaj.
Az életem egy pozitív visszacsatolás.

Óvodai izé (a harc vége)

Tavaly év végén volt egy kis fájt az oviban, az volt ugyanis a terv, hogy szétrobbantják az Ákosék vegyes korosztályú csoportját, a gyerekeket meg szétszórják. Aminek nyilván oka volt, méghozzá az, hogy az az óvónő, aki elballagtatta a nagycsoportját, annyira kripli szegény, hogy még a kezét se tudja fölemelni, nem hogy egy gyereket, mondjuk. Ami azért egy óvónőnél alap, vagy legalább is hasznos pótszer, különösen ha egyéb pedagógiai módszerekben sem túl gazdag az illető, na mindegy. Így aztán, mivel beteg szegény, nem kaphat kiscsoportot, kapjon inkább középsőt: Ákosékat. Mondjuk már eleve ez egy szuper ötlet, Ákos meg az ő hasonló korú csoporttársai, egy-egy kis istencsapása mind, elevenek, mint a gyík és rosszak, hogy a tűz nem égeti meg őket. Időnként egyébként helyettesített a csoportjukban a szóban forgó óvónő, na azokon a napokon Ákos büntetésben ült mindig, és bepisilt. Értett a nyelvén, na. 

Mivel nekem van némi tapasztalatom a reggeli szoknyába csimpaszkodó zokogásban, hát nem bíztam a véletlenre Ákos további sorsát úgy az elkövetkező két évre.

Kértem a vezetőt, hogy találjunk ki valami mást. Mondjuk vegye oda Ákost az ő hasonló korosztályú csoportjába. Ó, hát az nem fog menni, van neki elég baja anélkül is. Oké. Akkor menjen Ákos az unokatesója csoportjába. Á, nem, ott csupa nagyok vannak. De mondom érett gyerek, okos, szuperül elvan velük. Nem. Jól van. Akkor maradjon a jelenlegi csoport - javasoltam, beleértve persze azt is, hogy mi lenne, ha a kripli óvónéninek belátnánk a hiányosságait, és nem szívatnánk miatta harminc kisgyereket. Hát azt sem, mert hát ez a nő mekkora hős, egy panasz nélkül végzi a munkáját. Hát persze, mondom, örül, hogy megkapja az alkalmasságit, ami már maga egy csoda, de ha még oda is panaszkodna, akkor azért csak felmerülne a szülőkben, hogy mi végre küzd annyira a maradásért, ahelyett, hogy elmenne békés rokkantnyugdíjba. Egyébként én nagyon sajnálom őt a betegsége miatt, de hát sajnos azelőtt is egy nagyon rossz óvónő volt, semmi sem érdekelte, a gyerekekkel nem kezdett semmit, legfeljebb konfliktus esetén közbeavatkozott, vagy nem. Viszont gyakran gúnyolódik a gyerekeken, kineveti, nevetségessé teszi őket, amiért szerintem két lábbal kéne kirúgni, hát így. 

Volt amúgy B tervem is, hogy átviszem Ákost egy másik óvodába. A közeli nagyon nem tetszett, ami meg tetszett volna, az másnak is tetszett, ezért nem volt szabad hely. És akkor látta az óvodavezetőnk, hogy én ezt komolyan gondolom, hogy nem engedem a fiamat a kripli óvónénihez, és megkönyörült rajtunk, két régi csoporttársával együtt maradhatott Ákos a régi óvónéniknél. Igaz, a többiek a csoportban idén mind kicsik, de megoldják, mert ők hárman a "nagyok", az óvónénik jobbkezei, amitől nagyon komolyak*, ügyesek és fontosak lettek. 

Idő közben az egyik óvónőt elhelyezték, és helyette jött egy fejlesztőpedagógus, a szép Melinda néni, akibe Ákos izibe szerelmes lett. Az óvodába menés azóta egy fáklyás menet, ma reggel pedig az én négy éves kisfiam jelezte, hogy mától egyedül megy be. Azért kicsit bekísértem a folyosó ajtóig, és jelentőségteljesen ránéztem a daduskára, elbúcsúztam, puszi-puszi, és onnantól Ákos maga intézte a többit, cipőcsere, csekk odaadás, miegymás. 

Hát meg kell  a szívnek szakadni. 

És ilyenkor olyan supermutternek érzem magam, hogy megküzdöttem a fiamért, és még jó is lett a végén, nahát!

*bizonyos határok között, persze

Érdekességek házunk tájáról

Mint ma kiderült, Ákos igen szépen tud virágot, tankot és pillangót rajzolni. Ezt egyébként eddig azért nem tudtuk, mert papírra csak irkafirkálni hajlandó, nem úgy a fejemre meg a mellkasomra. Vagy lehet, hogy csak az arcfestő készlet hozta ki belőle hirtelen a művészt.
És még az is vicces volt, ahogy a tegnapi egymáson gyakorlás több rétegű nyomait próbálta eltüntetni a gyerekekről a Pé: körömlakklemosóval.  Nagyon meglepődött, amikor előhúztam a krémet, és hitetlenkedve kérdezgette, hogy nahát, és azzal lejön?

A futással kapcsolatban

Szóval az a bajom a futással, hogy tiszta hülyeség, hogy külön időt szánok arra, hogy abszolváljam a betevő kört, miközben azért megyek mindenhová autóval, mert nincs időm gyalogolni.
Talán ha nem kellene időt szánni a futásra, ráérnék a mindennapokban gyalogolni.
Talán ha a mindennapokban gyalogolnék, nem kellene futnom, mert nem nőtt volna meg ekkorára a seggem.

Jóléti baszkolódást sejtek én itt, futunk, mert jódolgunkban megnőtt a valagunk.

Meg amikor anyósom kérdezi, hogy mit főzök vacsorára, mondom semmit. De azt mondja, főzzél, mert a Peti megesziiiiii. Hát mondom nyilván megeszi, de jelen korunkban nem az a cél, hogy minél többet együnk, mert a napi betevő kalória az megvan délelőtt tízig kb., sokkal inkább az, hogy ne zabáljunk annyit. Lennék bár maszáj, gyalogolnék egész nap a marhákkal, a kenyeret, csokit meg hírből sem ismerném, de a számítógépet sem, máris nem lennének ilyen bajaim!
Asszem elhülyített ez a nagy kényelem.

Iskolai izé

Borcsi: - És mondta a tanító néni, hogy írjuk rá a nevünket.
Kalib: - Hö. Borcsi, ti még nem is tudtok írni!
Borcsi: - Hát nem. De azért ráírtuk.

Dráma az első ában

A gyerek iskolájában az a szokás, hogy az elsősök magatartását délelőtt és délután is egy emotikummal értékelik, amit az osztályban nem így hívnak nyilván, hanem mosolykának. A száj állásából lehet kikövetkeztetni, hogy mit alkotott aznap a gyerek viselkedés terén. A legrosszabb Borcsi szerint a duplalebiggyedő-koronás-sírós, ami szerintem nevében már-már Csukás István-i magaslatokat karistol, vö. Madárvédő Golyókapkodó, meg ilyenek, ezeket én komorkának meg szomorkának hívom, mégsem mondhatom a gyereknek, hogy gyíkarc.
Borcsi egyébként egy igen fegyelmezett kisgyerek, megfelelés kényszeres szegény, ahogy a lányok általában, ha nem otthon vannak (otthon persze be nem áll a szája, meg füle mellett gyalogút, de szerintem ez gyerekeknél normális). Általában mosolykát kap, meg néha egyenes szájat, de hát szerintem ez a pedagógus ügye, nem az enyém, minthogy a bevésett emotikum a tanár érzelmeit tükrözi a gyerek iránt, nehéz ugyanis definiálni, vagy egzaktul mérni a duplalebiggyedő-sírós-koronás rosszaságértékét. A gyerek későbbi agykutató karrierjét pedig alighanem nem az fogja előlendíteni vagy akadályozni, hogy milyen fej került a füzetbe első osztályban.
Én azért minden délután megkérdezem képmutatóan, hogy na mi van a mosolykás füzetben, mire Borcsi sajtópofával közli az eredményt, én meg sajtópofával hümmögök, oldják meg.
Tegnap viszont már azzal várt a gyerek, hogy lebiggyed a száj. Hú, mondom, mi történt? A gyerek vesz egy nagy levegőt, hogy most akkor válaszol, de a tanítónő már oda is penderült, és géppuska sebességgel elmondta, hogy beszélgetett a gyerek addig, amíg ő másfél percre kiment az osztályból, holott megtiltotta, hogy beszélgessenek, de a jó magatartásfelelős szerencsére kiválóan végezte a dolgát, és beárulta.
Sajtópofa.
Borcsi gyorsan átvette a szót, és közölte, hogy igen, mert azt vitatták meg a Zsomborral, hogy a paradicsom gyümölcs-e, vagy zöldség, tulajdonképpen ismeretet terjesztett a gyerek, mert nem hagyhatja tudatlanságban a nípet, ugyanis elég nagy a sötétség a fejekben a növényrendszertan terén, de ezt már persze nem tette hozzá, csak én.
Úgyhogy kifejeztem az örömömet, hogy megfelelő szellemi társra talált az iskolában, és micsoda szerencse, hogy pont egymás mellett ülnek. Zsombor is lebiggyedő szájat kapott.
Na most, mivel a gyereket nem csesztem le nyilván, nem is vette a szívére a dolgot, én viszont azóta is ezen pörgök, mondhatni, ez itten nekem dráma, nem a gyereknek, szerencsére.
Mert az mennyire irreális elvárás már egy pedagógustól, aki egyébként négygyermekes anyuka, hogy délután fél négykor is néma kussban üljenek a hat és fél évesek a padban. Aznap egyébként már lenyomtak hét tanórát, nem túlzok, első osztályban hét órájuk van, bazmeg, aztán lecke, de kussoljon a gyerek, mert ha meg meri beszélni a padtársával délután fél négykor, hogy a paradicsom gyümölcs-e, vagy zöldség, akkor a gyerek rossz. Hát szerintem meg a tanár rossz akkor, ha nem beszélheti meg a gyerek. A magatartásfelelős kinevezését meg nem is méltatom inkább, szerintem ipari kamerát kéne betenni minden osztályterembe, és annak segítségével kielemezni minden egyes első osztályos valamennyi iskolában töltött percét, hogy lehessen őket minél hatékonyabban büntetni, a spicliképzés az nem elég hatékony szerintem. Mert még a végén spiclike elfelejt egy-két nevet megemlíteni, és akkor csak a frusztráció van, hogy szarul végzi a munkáját. Első osztályban!
Az a tervem egyébként, hogy megbeszélem ezt a dolgot a tanítónővel, megkérdezem, hogy komolyan gondolta-e, vagy csak szar napja volt, és mire számíthatunk a jövőben, mert akkor kiveszem a gyereket a napköziből, de sajnos még mindig felbasz agyilag, ha rágondolok, tárgyalni meg csak higgadtan szabad.
Hab a tortán, hogy azt írta be magyarázatként, hogy tanórán beszélgetett. Hát szerintem meg valaki itt szereptévesztésben van, mert kurvanagy különbség van a tanórán beszélgetés, meg a napköziben beszélgetés között.

Annak azért marhára örülök, hogy Borcsit egy cseppet sem érintette meg a kérdés, ezek szerint hitelesen tudom neki átadni a tökéletes kudarckezelő technikát, hogyaszongya: szarni bele.

Különbség

Borcsi: - Anya! Amikor sötét van, és nem látom az arcotokat, onnan tudom, hogy melyikőtök az, hogy apának kerekebb a feje.

Okos gyerek kicselezi az anyját

Ákos éjjel negyed tízkor settenkedik ki a szobájukból, kezében egy plüss teknősbéka
Ákos: - Anyaaaa! Leesett a teknős a szikláról és beverte a fejét!
Kalib: - Nem-nem. A teknős nem üti be a fejét, mert behúzza a páncéljába. Nagyon kemény állat, bármilyen magasról leejtheted, nem lesz semmi baja.
Pé: - De azért ne próbáld ki!
Kalib: - Ja igen, a Levi Tekijét inkább ne ejtsd le!
Ákos: - De az orrát ütötte be, és vérzik
Kalib: - Puszild meg neki!
Ákos: - Tegyél rá sebtapaszt!
Kalib: - Kisfiam, éjjel fél tízkor nem fogok egy játékteknős játékból vérző orrára sebtapaszt keresni!
Ákos: - De csak játék sebtapaszt!
Kalib: - Ja, azt lehet. Tessék!

Árulkodás

Anya! Megcsikarta az Ákos a nyelőcsőmnek a lejtőjét!

Fogadalomtétel

Az iskolai fogadalomtétel nagyon szép és ünnepélyes volt a nagytemplomban, mindazonáltal amikor a lelkész néni azt mondta, hogy "Jézust nemcsak a szájával szerette és tisztelte", akkor kitört belőlem a röhögés. Biztos velem van a baj. 

Bárha én írnám nagyanyáink szakácskönyvét!

Már másodszor is ránkrohadt egy nap után a zacskós tej, mondtam, soha többet ilyet, visszatérünk az UHT-re, mert ott pusztuljon minden organikus tehén, ha a teje meg pont az én délutáni kávémban ugrik össze. Csak aztán nem volt szívem, illetve vérvonalam (sváb ősök, ugye) kidobni 8 deci helyi házi tejet, úgyhogy beoltottam kultúrával és csináltam belőle joghurtot, majd megízesítettem almával, fahéjjal és mézzel. Így aztán az UHT tej a továbbiakban a vésztartalék, mostantól savanyodásra játszunk. Próbáljátok ki ti is, nekünk egy vacsorára elfogyott.

És még lett az a találmányom, ami szintén egy gasztronómiai csoda, mint kiderült, hogyaszongya:

Tepertőkrém

Ezt akkor készítjük, ha valaki a családban köhög. Egy fej vöröshagymát egy liter vízben héjastól megfőzünk, míg meg nem puhul. Akkor kivesszük a hagymát a vízből, amiből teát készítünk kamillavirággal, mézzel, citrommal. Ezzel kínáljuk a köhögő gyereket, aki másnapra meggyógyul. 

A főtt hagymát pedig meghámozzuk, és kutterbe dobjuk vagy 20-30 deka töpörtyűvel, és 2-3 evőkanál mustárral együtt. Durvára aprítjuk, kenyérre kenve kiváló, mivel a hagyma nem harsánykodik, hanem finoman ízesíti a krémet. 

Bár igazából csak az volt, hogy összesen egy fej hagyma volt otthon, és gondoltam, a főtt hagyma is jobb, mint a semmilyen. Erre feltaláltam a legfinomabb töpörtyűkrémet, mint Fleming a penicillint, micsoda mázli!