2014. december 26., péntek

Játsszunk!

Az egyik karácsonyi ajándékba kapott társassal játszunk hármasban. Ők ímmel-ámmal követik a szabályokat, húznak, dobnak, válaszolgatnak, de valahogy hiányzik a lelkesedés.
Egyszer csak Ákos felkiált: tudom már Borcsi, játsszunk! - majd hatalmas hurrával elvonulnak free-style szerepjátékot játszani, aminek egyetlen kelléke egy kiszuperált ugrálókötél.
A nappaliban pedig ott szomorkodik a sok szép, új és puccos játék.
Mindig mondtam, hogy a legjobb játék a tesó.

Már megint tök viccesek :D

Szóval észrevette Borcsi, hogy az ablakba kiállított Mikulást valaki megdézsmálta. Ákos rögtön rákontrázott: ő tudja, ki volt, alighanem egy egér. A biztonság kedvéért azért megkérdeztem, hogy nem ő volt-e véletlen, de természetesen nem. Ebben a hitben egyáltalán nem zavarta őket az sem, hogy a csokimajszolás után "az egér" akkurátusan visszacsomagolta a maradékot és lezárta a celofánt. Majd Ákosnak eszébe jutott a megoldás, hozta a konyhai eszközeimet, hogy csapdát állítson az egérnek. És akkor elkapjuk, és lesz egy házi egerünk. Egy házi macskánk és egy házi egerünk, így együtt, ofkorsz.
Aztán Borcsinak is jött az isteni szikra: a csokimiki egyszerűen megolvadt, behorpadt a feje és belecsorgott a testébe. Elő is kapták gyorsan a maradékot, hogy akkor ők most olvasztott csokit esznek szívószállal.
A megoldást hatalmas ováció övezte részükről, és egy cseppet sem zavarta őket, hogy nem volt meg a mikulás olvadt feje. Mert a teste meg igen, és azt így be lehetett tömni :D

2014. december 17., szerda

Képtelen balesetek minálunk 574638. rész

Szóval a múlt héten készítettem ugye kókuszlikőrt, és gondoltam, most már pont itt az ideje megkóstolni. Csak az van, hogy a kókuszzsír beleállt az üveg nyakába, mintegy természetes dugót képezve, és pillanatnyilag nem is tudom, hogy mivel törhetném át.


Lehet, hogy beteszem a mikróba, vagy nem tudom.

2014. december 12., péntek

Az előző poszt folyományaként

pedig állok a drogteszt elé, aminek az újságírókat vetik alá, bár konkrétan érdekelne az újságíró definíciója, például én is annak számítok-e holott köztudottan bértollnok vagyok.
Voltam. A múlt héten felmondtam a picsába. Jelenleg állástalan bértollnok vagyok, jelentős potenciállal.

Egyébként amikor ideköltöztünk Körmöspálcásra, és éppen a gyesről való visszatérést fontolgattam, az volt a tervem, hogy mekkora poén lesz már, ha bértollnokként hirdetem a szolgálataimat. Vagyis bárkinek, bármit megírok magas minőségben. Politika, reklám, bulvár, akármi. Az idő bosszúja, hogy ehhez az ötlethez ma már nem lehet visszatérni, mert ez a dolgok jelenlegi állása szerint egyáltalán nem poénos, sőt kimondottan sírni támad miatta kedve mindenkinek. Tekintve, hogy a 15 indexes, cinkes és 444-es újságírón kívül gyakorlatilag mindenki bértollnok már. Vidéken meg pláne.

Na ezt csináljátok utánam!

Az én kisfiam, Ákos (5) az olyan, hogy tegnap, amikor hazaértünk, és éppen csak sikeresen letettük a csizmát meg a kabátot, már jött is, és a kezembe nyomott egy pohár bort :D :D :D.

Egy pillanatra eltöprengtem, hogy basszus, ekkora alkesz lennék, hogy a gyerekem pavlovilag adja a kezembe a talpas poharat? De aztán rájöttem*, hogy csak arról van szó, hogy ilyen dobozos bort** vettem, amilyenben a natúr gyümölcsleveket is árulják, és azon ilyen helyre kis csap van, és Ákos imád csapolni.

* vagyis egészen pontosan remélem. Nagyon remélem.
** forralt bornak vettem

2014. december 9., kedd

Szerintem nem

Nos, miután összekészítettem a mikuláscsomagot 54 kisgyereknek, leszállítottam az óvodába-iskolába (+pedagógusok, ofkorsz); megcsináltam és rendeltetési helyre csempésztem az én és a tesóm gyerekeinek a mikuláscsomagját, méltó módon megünnepeltük szűk-, majd bő családi, emellett iskolai körben is Borcsi névnapját, és az óvodai Mikulás buliba is vittem süteményt - nos mindezek után szilárd meggyőződésemmé vált, hogy egyáltalán nem jobb adni, mint kapni.

2014. december 5., péntek

Az SzMK anyukák sorsával kapcsolatban

A mai napon teljes mélységében átérzem a Mikulás felelősségét, stresszes meló az övé. Most képzeljétek el, hogy véletlen kimarad egy gyerek, nem kap csomagot, úristen, úristen. A mai napon 56 kisgyereknek én vagyok a Mikulás, csak nehogy valami gikszer csússzon be.

2014. december 1., hétfő

Sopron nem egy város. Sopron egy életérzés

Hát tulajdonképpen én tudom, hogy Magyarországon sok szép hely van, és egy csomót még nem is láttunk ezek közül, de most mit tegyünk, ha nekünk akkor is Sopronba KELL mennünk? Mert annál szebb és jobb és izgalmasabb úgy sincs.
Időnként, amikor soproni képeket nézegetek, rám tör az érzés, hogy meghalok, ha nem lakhatok Sopronban, csak mivel ilyen letapadt izé vagyok, rögtön eszembe jut az is, hogy hohó, valójában abba pusztultam majdnem bele, hogy ott laktunk. De hát az más volt. Akkor még két pelenkás gyerekünk volt. Most meg már nagyok. Hm.

2014. november 30., vasárnap

Hétköznapi küzdelmeink

Szóval Borcsi jelentkezett egy országos iskolai levelező versenyre. Először matekra akart, de mondtam, hogy azt inkább ne erőltessük,* mire kapva kapott az alkalmon, hogy jó, akkor Biblia illusztráció. Ó, mondom, remek, majd elrajzolgat vidáman, abban úgyis verhetetlen szerintem, én meg ügyesen beszkennelem és beküldjük, hurrá. 
Hamarosan megkaptuk az első feladatot: 1 Mózes 20-25, az alakokat papírhajtogatással, a hátteret vegyes technikával kell kialakítani. További kikötés, hogy A3-as méretű legyen, a pályamunkákat postán kell eljuttatni. 
Na itt fagytam le először, papírhajtogatás, basszus, erről nem volt szó, utoljára sótartót hajtogattam az óvodában, de a gyerek se egy origami artista, ebből mi lesz...
A következő probléma a hivatkozott passzus fellelése volt, nekem már az 1 Mózes 20-25 értelmezése is akadályokba ütközik, de annyit azért leszűrtem elsőre, hogy ha Mózes, akkor nyilván nem jézusos sztori lesz, legalább tuti nem kell éppen feltámadóban lévő halott embert hajtogatni, vagy leprást, vagy ilyesmi. 
Na, fellapoztam a Bibliát, és megtaláltam az 1 Mózes... kezdetű verset, a teremtésről van szó, annak is az a része, amikor Isten megteremti a csúszómászó és szárazföldi állatokat. Ööö, hát a kígyó még ment, az sodrásos technikával készült, majd pedig esténként Youtube videókat nézve reális időben elkezdtünk állatokat hajtogatni. Vagyis próbálkoztunk vele. Vagyis én.
Hát nem ment. A disznó még oké, nem olyan nagy baj, hagyjuk a picsába, úgyse kóser, majdcsak eltekintenek tőle, de hát a teve se nagyon akart összejönni, meg, ha őszinte akarok lenni, szinte semmi se. 
Mivel gyenge vagyok és konfliktus kerülő, többször utaltam rá Borcsinak, hogy nincs semmi akkor sem, ha hagyja a francba az egészet. Először csak finoman célozgattam, végül kerek perec közöltem, hogy szerintem ez szívatás, kapjanak már a fejükhöz, ez mennyire reális elvárás egy nyolc éves gyerektől?, de ő annál inkább csinálni akarta. Vagyis töretlenül ugrált a fejemen, hogy csináljam már.
Végül, nagy nehezen, hosszas próbálkozások után lett egy halunk, egy pingvinünk (nem röhög), egy békánk, egy pillangónk, egy oroszlánunk, meg a kígyó. Aztán hajtogattunk még bokrokat, az könnyű, mert széthúzott legyező, meg csináltunk egy 30 centi magas pálmafát is, de azt már háttérnek minősítettem, és vegyes technikával készült, úgy is, mint tűzőgép. Na, azt nem kellett volna. 
A háttér egyébként tök tuti lett szerintem, olyan lett a terep, ahogy én a teremtés közben közvetlenül elképzelem. Nem éppen az a jól fésült pázsit, sokkal inkább a kissé mocsaras, itt-ott zöldellő, köves-bokros-vizes-zsombékos vadregényes táj. Mert kertészt még nem teremtett az Isten, és különben is muszáj volt az új media ink-jeimet odacsöpögtetni, pont volt mocsár színű, értsétek meg.
Csak hát az a fránya pálmafa! Meg a beküldés... Na most azt kell elképzelni, hogy ezt, így A3-as méretben, rajta ugye egy 30 centis pálmafával és 6 db 3D-s origami állattal, bokrokkal, satöbbivel, na, ezt hogy a picsába lehet úgy elcsomagolni, hogy szállítás közben ne sérüljön? Mert hát ez nem egy gránit szilárdságú építmény, lássuk be. Hát nyilván: sehogy. 
Úgyhogy a békés rajzolgatás reményéből végül az lett, hogy először is estéken keresztül kudarcot kudarcra halmozva próbáltunk állatokat hajtogatni, ami nem jött össze, majd a véres verejtékkel összetákolt pályamunkát bökdöstük napokig tanácstalanul innen oda, onnan ide, hol az egyik, hol a másik asztalon, mert azért annyi vízszintes felület nincs itthon, hogy egy A3-as pályamunka ittléte ne okozzon fennakadást, szóval néztük, hogy ezzel most mi a szart csináljunk? Végül az lett, hogy bevágtam a kocsiba, és nesze neked, országos levelező verseny, elvittem személyesen a rendeltetési helyre. 
Ott tájékoztattak, hogy habár határidőt ugyan elfelejtettek megadni, még lett volna egy kis időnk elkészíteni a művet, de nem baj, nekik van nagy raktáruk, majd oda beteszik és megőrzik arra a pár hónapra. Úgy tavaszig.

Egyébként én nem akarok panaszkodni, meg minden, akkor sem jártunk volna jobban, ha a gyerek mégis a matekot választja, ott ugyanis valószínűségszámításos feladatokat kaptak a 8 évesek. Na, az mondjuk nagyobb kudarc lett volna, mint hogy nem sikerült az origami disznó. 


* jó matekos, de nem akarom, hogy itt ébredjen rá, hogy mégsem elég

2014. november 24., hétfő

Vendégség minálunk

Azt mondja a Petrovics szomszéd, hogy ilyen finom babgulyást utoljára a katonaságnál evett. Váltig állítja, hogy ez dicséret.

2014. november 23., vasárnap

Az életünk egy Woody Allen film

Éppen a macska megszerzésének körülményeit vetítjük valakinek:

Én: - Ha szorosan a tényeket vesszük, tulajdonképpen Ákos elrabolta ezt a macskát.
Ákos: (közbeveti) - Örökbe fogadtam.
Én: - Hát, végül is felkínáltuk neki a lehetőséget, hogy hazamenjen, de nem élt vele.
Pé: - Igen, mert Stockholm-szindrómát kapott.

2014. november 21., péntek

És most nyomunk egy ridikulusz varázslatot

Tegnap zuhanyzás előtt felfedeztem magamon egy új, amorf anyajegyet. Be is pánikoltam, most már mindenképpen meg kell látogatni a bőrgyógyászomat, mert mindjárt meghalok*. Aztán lezuhanyoztam, és az anyajegy azzal el is tűnt.
Mindig mondtam, hogy a tisztaság fél egészség.

*Mittelholcz Dóra óta kicsit ideges vagyok, na.

** ez egyébként a híres ridikulusz varázslat a Harry Potter-ből, a félelmetes dolgok legjobb ellenszere, ha nevetségessé tesszük őket. Eszem ágában sincs bárki esetleges betegségén tréfálkozni.

Ezért mindenki irigyelni fog minket

Különleges éjszakán vagyunk túl, Ákos hatszor ébredt (bedugult az orra, pisilni kell, orrot kell fújni, inkább velünk aludna, tényleg inkább velünk aludna, na jó, most már tényleg velünk alszik), Borcsi pedig háromszor (jaj, bejött a macska, tessék, itt a macska, mit keres már megint itt a macska), mi pedig természetesen mindannyiszor (plusz pisilni kell, macska, húzzál kifelé az udvarra, ne kapard már azt a kurva ajtót, Ákos, ne izegj-mozogj már, basszamegeló, felrúgtam a vizemet).
Jó volt, na.

2014. november 7., péntek

Borcsi mesél

Csingiling aludni tért. Áfonyalevéllel takaródzott, és lehajtotta a fejét a szottyadt áfonya párnájára.

2014. október 30., csütörtök

Macska kezd beszokni

A macska szobatiszta, rendeltetésszerűen használja a macskaalmot, amiből arra következtetek, hogy vagy egy őstehetség, vagy szobaállat volt mindig is. Csak beintett az eredeti gazdájának, mert 1.) nem szedte ki a szőrébe tapadt bogáncsot, minek az ilyennek macska, 2.) nem adott neki eleget enni.
A mai napon a fél kilós macska apránként elfogyasztott egy 415 dkg-os macskakonzervet. Ügyes. Valamint aprólékos munkával kiszedtem a szőréből azt a beletapadt gyomnövényt, ami minden zokniba beleáll, kimosni se lehet, viszont szúr.
És még szereti a tejet is, de sajnos fosik tőle, úgyhogy nem kap többet.
Mit is akartam még? Ja, allergiás vagyok rá.
A gyerekek meg változatlanul boldogok.

2014. október 29., szerda

Az a baj, hogy gyereket is így nevelek

Ma dél körül Ákos szerzett valahonnan egy macskát. Az úgy volt, hogy egyszer csak ott volt a jószág a karjában, amikor a 110 centijével peckesen, elégedett fejjel belépkedett a kapun. Így.

Tulajdonképpen nem is tudom, mit képzeltem, mivel ezért indult el otthonról. Hogy ő most szerez egy macskát. Meghallotta, hogy éppen vernyog odakint egy, kimentünk az utcára, és amíg én az árkot egyengettem, hogy lefolyjon a csapadékvíz, ő megfogta az állatot.
Én meg nyilván, mert az anyák már csak olyanok, hogy reflexből etetnek, adtam a jószágnak virslit. Öt karikát. Aztán még ötöt, majd még. Ez egy totál éhenkórász jószág. Meg dorombol. Elképesztően kis cuki. Gyönyörű szürke cirmos, kis formás, kedves állatka, olyan közepes, alighanem kölyök még, idén születhetett. Nem hülye, mint Masni, és nem fosik, mint Jess.
Na jó, előre szaladtam, de hogy tartsuk az időrendet, délben még égre-földre esküdöztem, hogy itt több állat nem lesz, este hazaküldjük az anyukájához. Na jó, a szünet végén küldjük haza, mert addig remekül el lesz vele az Ákos. Aztán délután vettem neki egy alutasakos macskakaját. Persze befalta az egészet.
Aztán hazajött Borcsi, és készített neki egy darab tűzifából és Ákos kinőtt kisgatyájából egy kaparófát :D.
Aztán hazajött a Pé is. Mondom neki, nézd már, macska. Ákos rohan lélekszakadva és könyörög, tartsuk meg, tartsuk meg. Elkezdtem neki magyarázni, hogy az nem egészen úgy van, ezt a cicát nyilván valaki hazavárja, ne bőgjél, a gazdája most pont így bőg otthon, hogy hol a jószág.
Erre Mátyás királyian kitaláltuk a bölcs megoldást, bár alighanem még a Dalai Láma is elismerően hunyorítana az ötletre: nyissuk ki a kaput, vigyük ki rajta a macskát, és hagyjuk, hogy hazamenjen az anyukájához. Így is történt. Borcsi ölbe kapta az állatot, kivittük a kapun a kis dorombolót, letettük. A macska kedvesen végigdörgölőzött mindenki bokáján, hm. Mondtam, akkor szevasz, macsek, mi bemegyünk. A macska pedig úgy látszik, éppen idejét érezte, hogy leszakadjon a mamáról, mert békésen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, bejött velünk együtt. Hogy ő most akkor már itt lakik, most mi van?
Hát így lett, hogy már megint van egy macskánk.
Aztán jött a Pé kérdése: indoor, vagy outdoor katze? Hát, mondom, ez nem is kérdés, hogy outdoor, ofkorsz.
Na, egy szó, mint száz, fél órával később már azt fontolgattuk, hogy macskaalom híján mit tegyünk a sebtében szaróládának kinevezett ikeás dobozba, á, jó lesz a homok, ami nem ment rá a dália gumókra.
Jelen pillanatban ott tartunk, hogy szép kis szürke cicánk, aminek eddig csak hülye neveket sikerült kitalálni (Dorombi Simi) itt cirkál valahol a házban, benéz minden sarokba és szekrénybe, felfedezi mintegy a terepet. Vagyis bocsánat, a Pé ölében dorombol behunyt szemmel, boldogan.
Hát, így jártam már megint a macskával.

Ui: egyébként azért kell bent laknia, mert most, hogy tél jön, és a gyerekek kevés időt töltenek kint, soha nem látnánk a macskát, ha nem jöhetne be, és különben is, belefagyna a táljába a táp. Na.

2014. október 19., vasárnap

További steampunk cucc

És most, hogy Zenóbia elárulta a bounty pite receptjét, amiért nem lehetünk elég hálásak, és amely posztban a naplójáról is ír, én meg megmutatom a jegyzetfüzetemet, (amibe munka dolgokat írok, de) amit én csináltam.








Van leírás is, ha valaki kedvet kapna csinálni egy ilyesmit.

2014. október 17., péntek

Csak engem zavarnak a vécépapírgurigából készült tárgyak?

Szóval.
Amikor az oviban  vécépapír gurigát kérnek be, vagy valaki felajánl valakinek egy rahedlivel, akkor mégis, mire gondolnak? Mi az a szituáció, amiben valaki konstatálja, hogy némá, kifogyott a vécépapír, akkor én ezt most megfogom és kicserélem. És milyen volt akkor a keze éppen?

Emellett szeretek nem gondolni arra sem, hogy milyen lehet a higiénia szintje egy bőrkesztyűben belül, amit ugye soha az életben nem mos ki az ember, viszont mindig beledugja a BKV-s, pénzes, akármis kezét. Blöá.

2014. október 15., szerda

Találós kérdés

Ákos az ölemben ül, úgy tesz fel találós kérdéseket:

- Két lába van, nadrág van rajta, oposszum színű az orra, a szája belül sebes, és itt vagyok az öledben. Mi az? 

Borcsi áradozik

"Olyan szépet írt, hogy rögtön repes lett tőle a szívem. Még most is gombóc van a torkomon."

2014. október 14., kedd

Közkívánatra

Ákos tegnap a mászókáról fejjel lefelé lógásból arccal beleesett a marosi homokba. Azt mondta, az nagyon rossz volt.

Ákos ma fejre állt a bébimotorral az oviban, leütötte a homlokát, az orrát, az állát, és kicsit felszakadt belül a szája. Fogai, szemei épek maradtak. Azóta oposszumnak hívjuk.
Eleinte eléggé zokon vette a dolgot, (mármint nem azt, hogy oposszumnak hívom, hanem a balesetet), és csak az ölemben volt hajlandó helyet változtatni, de aztán találkozott az iskola udvarán a barátjával, és pár perc múlva már vidáman dobálták egymást féltéglákkal.

2014. szeptember 24., szerda

Csak szólok

Hogy ezt én csináltam. Meg ezt is.

Az életem egy film legyen, azt kívánom (mert kényelmes vagyok)

A filmekben szeretnék élni. Nem, nem híres és szép, valamint kőgazdag színésznő szeretnék lenni, nem érdekel a mindig selymes és lobogó haj, az állig érő keblek, a darázsderék meg a tűsarkúban lefutott kilométerek (valamint a dugás közben is makulátlan smink). Az is pont hidegen hagy, hogy az életem olyan szép és finom legyen, mintha éppen egy fotózásra készülnék az ELLE magazinba. Nem, ezek engem mind nem érdekelnek.

Megmondom, hogy mi igen viszont.

Hogy amikor megérkezem valahová biciklivel, akkor csak letámaszthassam a gépet, és ne kelljen megfelelő lelakatoló helyet találnom, megkeresni a kulcsot, majd tíz percig szarakodni, mire sikerül fixálni a dolgot.
Hogy amikor azt mondom a kocsmában, hogy kérek egy Cuba Librét, akkor ne kérdezzenek vissza, hogy sima vagy light kólával? Sok vagy kevés jéggel? Mehet a Bacardiból? Hanem csak úgy elém tegyék.
Hogy amikor beállít hozzánk valaki, akkor mindig készen álljak vele csevegni egy fél órát a nappaliban, és ne kelljen félbe hagyni valamit éppen, ne legyen hónaljig maszatos a kezem, valamint hogy a kávéval való megkínálása ne jelentsen negyed óra szarakodást a konyhában, hanem hopp, ott teremjen a kávé. A végén pedig hosszas búcsúzkodás meg "mennem kéne" felkiáltások nélkül egyszerűen felálljon és hazamenjen.
Hogy ha dolgom van, akkor simán elmehessek itthonról, úgy, hogy amikor hazajövök, kiderül, hogy itthon vannak a gyerekek, mint a filmekben, de az nem gond, hogy eddig nem vigyázott rájuk senki. Ezzel kapcsolatban van még az is, hogy amikor beszélgetek éppen, akkor a gyerekek szintén tegyenek úgy, mint a filmekben, és eszükbe se jusson megszólalni, viszont ha kérdezik őket, készen álljanak válaszolni. Bár ebben az esetben a valóságos életemben alighanem meghalnék az unalomtól. És még az is, hogy úgy mehessek el itthonról, hogy lendületből letépem a kabátomat a fogasról, és helló. Ne kelljen még előtte száz kört lefutni a lakásban, mert cipő, meg kulcs, meg hol a telefonom. Meg bezárni a házat. Meg kinyitni a kaput, kilépni rajta, majd azt is bezárni.

És természetesen ha megyek valahová, mindig irányba álljon az autó, és ne kelljen megkerülni hozzá a háztömböt. Zuhanyzás után ne kelljen felmosni a fürdőszobát, hanem szexin, a vizes hajamat törölgetve, fehér fürdőköpenyben leülhessek reggelizni. Mert a reggeli készülődésbe simán belefér a zuhanyzás, a hajmosás és a kényelmes reggeli is, mégis világos van már, télen is.
Esti mese után pedig a gyerekek engedelmesen, kicsi zombik módjára lépkedjenek befelé, ellenállás nélkül a szobájukba.
És úgy általában, flottul menjenek a dolgok. Ne kelljen mindenért megküzdeni meg kitalálni, meg összebénázni, meg kigazsulálni, meg ilyenek. Hanem ha felugrok a bringára, hogy indulok, akkor mehessek, és ne jelenjen meg hirtelen egy kilométeres autósor, amit el kell engedni. Értitek. Hogy ne legyenek mindig körülmények.

2014. szeptember 23., kedd

Isten hozta a Lipóti Pékséget a paleó világában

Mindenkit óva intenék...

Nem, ez így nem jó, elölről kezdem.

Akinek kedves az élete, az semmiképpen se egyen a Lipóti Pékség paleó bacon-ös muffinjából. Szúrós hajfesték (ammónia) szaga van, az állaga meg a hullafáradt gépzsírba mártott fűrészporra hajaz. Ilyen szálakat húz benne a zsiradék, mint a baklavában a szirup, és belülről bevonja a szájat. Én minden esetre egy falat után nem mertem megenni, mert ilyen kaja nincs a világon, szerintem ez valami tévedés, amúgy meg mérgező. Pedig én általában elég elszánt vagyok, ha a kajámról van szó.
560 forint volt.

(nem azért vettem meg, mert paleó, hanem mert nem volt más cukor és fehér liszt nélküli termékük, én meg már nagyon éhes voltam, hát ráfanyalodtam)

2014. szeptember 11., csütörtök

A jó barátság alapja a pontos elszámolás

A tavalyi adózási tevékenységemmel kapcsolatban ma befizettem a NAV-nak 161 forint késedelmi pótlékot. Istenem, de szánalmas.

2014. szeptember 9., kedd

Hüpp

Délután a parkban Borcsi virágot tűzött a hajamba. Most még vissza kell mennem egy sajtótájékoztatóra. Akinek nem tetszik a virág a hajamban, majd nem nézi.

2014. szeptember 8., hétfő

Szeretetnyilvánítások családunkban

Ákos: - Anya, nagyon szeretlek. Meg a cicidet is szeretem!
Kalib: (röhögve) - Ezzel, kisfiam, apa is így van
Ákos: (elképedve) - Apa, te tényleg szereted anya cicijét?
Pé - Ööö, igen.
Ákos: (helybenhagyólag) - Meg az orrodat is szeretem. Meg a popsidat. Szép görögdinnye.
Kalib: - Én is szeretem a popsidat, szép fokhagyma.
Ákos: - Az kisebb, mint a görögdinnye. A görögdinnye akkora, mint a te popsid.

De napközben még így is van nyolc órám dolgozni

Egy élmény úgy vezércikket írni este fél hétkor, hogy közben percenként odapenderülök és elmagyarázom a matematikai egyenlőség mibenlétét a szerencsétlen másodikosnak, aki a napköziben való leckeírás helyett táncórán volt.
És aki csak néz rám hülyén, amikor az egyenlőséget egy mérleghez meg a serpenyőihez hasonlítom, a digitális mérlegek világában. Hát elvont egy tudomány ez a matek.
Amúgy van egy olyan érzésem, hogy neki van nehezebb dolga, mert én rutinból odabullshittelek valamit a monitorra, de másodikosnak lenni nem lehet rutinból.

2014. szeptember 1., hétfő

x

Elmentem az okmányirodába diákigazolványt intézni a gyereknek (mert baszki, ránézésre nem hiszik el a vonaton, hogy a 130 centis gyerek az diák, és nem mondjuk lógós bányaigazgató).
Magammal vittem az iskolalátogatási igazolást. A lakcímkártyáját. A születési anyakönyvi kivonatát.

Csak a gyereket nem. Pedig kellett volna.

Hát ezt is megérhettük aranyoskáim

Igazi slow food-ot ebédeltünk tegnap, pizzát sütöttem. A paradicsomot hozzá májusban ültettem el, a fokhagymát meg még tavaly októberben.
Bár ha jobban belegondolok, mégis a paradicsom nyert, mert annak még a nagyszüleit is ismertem, én vetettem őket ugyanis, ez meg már a harmadik generáció itt.

Na de az, hogy van időm ilyesmin elmélkedni, mert - halljátok? csönd van! - megfizethetetlen. Éljen szeptember elseje, ez az igazi munka ünnepe. Amikor végre lehet dolgozni rendesen.

2014. augusztus 29., péntek

Kezdem látni a fényt az alagút végén

Azt mondja a Borcsi: "Találtunk az Ákossal a kamrában mindenféle dolgokat, meg egy könyvet is, valami Száz év, és unalom volt a címe, vagy ilyesmi". :DDD.

Ákos meg elkísérte a Pét gyalupadot venni, majd hazaállított a kezében egy zacskó babapiskótával, egy simpsonos hűtőmágnessel, és helyben még fogyasztott csokit és "felnőttkólát". Élelmes gyerek, vagy élelmes gyerek?

Tegnap meg a kezükbe vették a "Mi történik velem" című nemi felvilágosító kiadványt, és határtalan örömömre, a takarítónéni jelenlétében, hangosan tárgyalni kezdték a látottakat:
Borcsi: - Pénisz!
Ákos: - Mars!
valamint
Ákos: Óóó, a heregolyó az jó, mert kerek és benne van a herezacskóban. :DDD

Mindezt leszámítva, mármint hogy időnként mennyire aranyosak, és milyen jókat tudok nevetgélni a kis világukon, valami gusztustalan és ordenáré módon várom már, hogy eljöjjön a szeptember és elhúzzanak mind a ketten az iskolába/óvodába. Az üvöltés, az megy az agyamra.

2014. augusztus 21., csütörtök

A tévézés az tényleg egy szívás

Mondjuk én nem tévézek túl gyakran, idén már megnéztem a Trónok harca 10 epizódját, most meg a Twin Peaks-t követem figyelemmel, és ennyi. Utóbbival kapcsolatban csókoltatom a közszolgálati tévé műsorszerkesztési elképzeléseit, miszerint egyik nap 22 órakor, másikon meg 23.35-kor kezdődik a soros epizód, illetve bármelyik nap bármelyik időpontban. Tegnap például nem volt egyáltalán.

2014. augusztus 20., szerda

Na, Balaton, egyelőre fotók nélkül

Csak elkezdem ezt a balatoni beszámolót, mielőtt elfelejtem az egészet. Szóval hétfőn már nem csináltunk semmit érkezés után, csak kipakoltunk, aztán lementünk a Balatonhoz. A kacsákat üldözve megtalálták a gyerekek a gyerekpancsoló részt, Ákos meg összeszedett egy csomó kagylót, meg ettünk palacsintát, ennyi. Idő közben másodfokú viharjelzés lépett életbe, amit be is mondtak, és hozzátették, hogy ez azt jelenti, hogy a vízben tartózkodni tilos. Természetesen az adekvát magyar reakció ott az orrom előtt hangzott el (kiskölyök a nagymamájának): "de azért ugye bent maradhatunk?" Hát hogyne!
Kedden meg pont a szülinapom volt, úgyhogy még a reggeli kávé előtt kaptam a cuki családomtól egy Canon Selphy fotónyomtatót, szívem vágyát. Tenyérnyi kis cucc, de olyan képeket tud nyomtatni, hogy ihaj! Aztán lementünk a Balatonhoz. Megnyugtatásként jelzem, hogy több ilyen fordulat nem lesz ebben a beszámolóban, mivel 30 fokos levegő hőmérséklet alatt én víznek a közelébe se megyek, kivéve a fürdőszobát. Este meg szülinapom alkalmából elvitt a Pé a Kistücsökbe. Na most a Kistücsök, az tényleg nagyon jó hely. Nem véletlenül olyan felkapott. Én csupa nagyon finom ételt ettem, és leteszteltem, a Pé ételei is mind nagyon finomak voltak. Meglátásom szerint egyébként rendkívül egyszerű elmélet szerint főznek: jó alapanyagokat választanak, és a megfelelő módon párosítják őket. Nincs fűszerekkel elnyomás, meg zsírral turbózás, meg ilyenek, csak a színtiszta ízek. Remek. Mondok egy példát, csirkemájas levendulazselével. Az előző szerintem konfitált csirkemáj esetleg sózva, pépesítve, utóbbi meg levendula tea zselatinnal behúzva, ennyi. A kettő együtt viszont fergeteges. És egyáltalán nem puccos hely, nagyon barátságos, oldott hangulatú, sőt, még a gyerek szituációt is tudják kezelni. Jó, külön gyereksarok ugyan nincs, de a mieink például remekül elfoglalták magukat a mosdóba járással, mert ott szuper gépek és trükkök voltak, úgy is, mint gombnyomásra lefóliázódó ülőke és fotocellás szappanadagoló :D. Meg valahonnan zsákmányoltak valami játékot is, remélem, nem az volt a "ha sikerül kirakni, ingyen volt a vacsora" esély. Egyébként meg a vacsoránk vége felé megérkezett a Kistücsökbe Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is, akin rögtön feltűnt, hogy szép a haja és nagy a melle, de csak másnap olvastam az újságban, hogy gyereket vár. Na mindegy, lényeg, hogy még hazafelé is járt a komp, tök jó volt éjjel a Balatonon.
Szerdán a füredi mólón és a sétányon lötyögtünk délelőtt, és megnéztük az Akváriumot is, ami kicsi és nem látványos, de azért cuki. Aztán uzsgyi haza, mert délután ötkor már Székesfehérváron volt jelenésünk Eta kiállításmegnyitóján, ahová még a nagybátyámék is eljöttek, meg még vagy másik kétszáz ember, plusz a püspök, a polgármester, meg a Miklósa Erika. Eta amúgy megint nagyot alkotott, legszívesebben megfogtam volna a terem négy sarkát, és úgy vittem volna haza az összes cuccot, bár lehet, hogy összetört volna a sok Herendi. Szerencsére megjelent Orbán Viktor anyukája is, és vásárolt a Lévai Anikónak szülinapjára egy szingli kávés szettet, hát annyit már elmondhatunk róla, hogy az ízlése kiváló. Aztán elmentünk a nagybátyámékhoz, és palacsinta mellett végig röhögcséltük az estét.
Csütörtökön főleg szakadt az eső, így elmentünk a Veszprémi Állatkertbe, ami szakadó esőben korántsem akkora buli, ráadásul, leszámítva a szerencsétlen, fedél nélkül gubbasztó uhut, alig látszott valami állat. Maradjunk abban, hogy láttunk gödényt meg makit, valamint elzarándokoltunk a bébizsiráfékhoz is, de már megnőtt, más állatot nem láttunk. Délután már kissé kisütött a nap, így átmentünk Füredre, hogy megmártózzunk ismét a dohos polgári ántivilág hangulatában, ami az én ízlésemnek egy kissé, hát hogy is mondjam, igazságtalan. Ú, de fasza, hogy megnézhettük a múzeumban, hogyan mulatott száz évvel ezelőtt a soproni ügyvéd az Anna-bálon, kinek kurizált, meg hogy melyik volt a Blaha Lujza villája, miközben, ha jól belegondolunk, a maradék pármillió ember meg a gyárba járt dolgozni szombat, vasárnap, fizetett szabadság, meg egészségbiztosítás nélkül. Bár ha jobban belegondolunk, lehet, hogy inkább be kéne fogni a számat, mivel pont mintha most is valami hasonló történne, két hét nyaralás, meg Kistücsök, mi? De legalább Anna-bálba nem megyünk.
Egyébként meg kell, hogy állapítsam, hogy Balatonfüred nagyon jó állapotban van, látszik, hogy egy csomó pénzt költöttek rá, minden szép és rendezett, az ember szinte elhiszi, hogy ez itt a polgári jólét, nem pedig az uniós adófizetők miatt van.
Pénteken meg a sümegi várba mentünk, ami nagyon jó progi. A vár maga nem túl nagy, pont akkora, hogy egy magunkfajta, két, nem túl nagy gyerekes család szuperül ellazuljon. Nagyjából belátható, és mindenki megtalálja a számítását, semmi stressz, feltéve, hogy mondjuk elhisszük, a gyerek nem fog kiugrani kíváncsiságból a várfalról. Mi nagyjából elhittük, úgyhogy a kölkek szabadon simogathatták a törpemalacokat meg a csupasz macskát, meg nézelődhettek, meg nyilazhattak, meg mittomén, csinálhattak amit akartak. A végén volt egy kis nyafi, hogy maradjunk még, de mi már nagyon kíváncsiak voltunk a vár aljában lévő étteremre  éhesek voltunk, úgyhogy pár óra után levonszoltuk őket, kár volt, az a csárda nem egy jó hely. De minden más meg igen, ott a sümegi vár környékén. Tényleg. Aztán este még elmentünk az almádi borfesztiválra, ami jó volt, bár bizonyos jelek arra mutattak, hogy a Pé már kissé besokallt. A gyerekek még bírták volna akármeddig, meg én is csak tele legyen a poharam.
Szombaton meg elmentünk a Bakonyba Etáékhoz, akinek éppen ma avatták a Batthyány Lajos szobrát, igen, ő ilyen univerzális, reneszánsz ember, hol egy Herendi porcelán, hol egy bronz szobor ugrik ki a keze alól. Városlődön éppen fesztivál volt, és mivel ez egy sváb falu, így dirndliben meg léderhosenben nyomták egy csomóan, ami nekem, innen nézve nagyon vicces volt. A polgármester fia és négy éves unokája szintén, ők vitték körbe a faluban a polgármester traktorján a népet, saját benzinen, ingyen és bérmentve, ahányszor csak igény mutatkozott rá. A kis Maxinak egyébként a traktor kerekére rendszeresítve volt egy autós ülőke, ami az ő altató alkalmatossága, mennyire menő már, ennek a gyereknek traktor a bölcsője :D.
Aztán hazajöttünk, és azóta rajtam van a post vacation blues, vagyis rajtam lenne, ha lenne időm ezzel foglalkozni, de jelen pillanatban élni sem hagynak, munka, meg partyszervezés, meg party-k, a Pé meg mindjárt Ironman lesz, még ez is.

2014. augusztus 19., kedd

És a Balatonról még nem is írtam

A bárhol való személyes megjelenéssel kapcsolatos averzióim odáig fokozódtak, hogy nem mentem el a cukrászdába a sütiért, inkább sütöttem egy tortát.

2014. augusztus 10., vasárnap

És lesz majd Balaton is, ahol lazulunk csak

Én: - Hol is van a Kistücsök?
Pé: - Lellén. Ott akarsz enni?
Én: - Hát, az Almáditól messze van, úgyhogy nem. Én most egy hétig bikiniben akarok lenni, nem is viszek ruhát, meg sminkelni se fogok.
Pé: - De egyszer, fogsz sminkelni, kedden (a szülinapom)
Én: - Hú, meg szerdán is, amikor az Eta kiállításmegnyitójára megyünk. Majd fent hagyom a keddit.







Na jó, csak tréfáltam, természetesen az esemény rangjához méltó, szépséges külsővel fogunk megjelenni, teljes létszámmal.

Nyaralás 1, naná, hogy Sopron

Most, hogy megettem a világ best of lecsóját, amit persze én csináltam, a helyi piacon vásárolt paprikából, füstölt kolbászból és szalonnából, valamint a kiskertemben termett paradicsomból és fokhagymából, azt hiszem, itt az ideje, hogy elégedett fejjel elmeséljem, hogy milyen volt Sopronban.

Érkezésünk örömére pénteken, ami a múlt péntek volt, elmentünk a Tűztoronyba.
Ezúttal leginkább a sütire és a kávéra koncentráltunk, ami láss csodát, finom volt, pedig azért tudok helyeket, ahol az ilyesmi büntetés.
Én már tényleg félek kávét kérni, de most nem volt más választásom, és nem bántam meg, szóval nyugodtan lehet menni a Tűztoronyba kávézni és sütizni. Azért most is felmásztunk, tök jó volt lenézni és üdvözölni az egész várost egy év után, helló Sopron!

Ez után mást már nemigen csináltunk, csak elmentünk a Jégverem fogadóba vacsorázni, ahol valóban van egy jégverem. Az egyik asztal közepén szépen megcsinálták, hogy be lehessen kukkantani, a teljes sztorit nem írom le, de a Fertő jegét hordták oda, mert jól kibélelték és így alkalmas volt a jég tárolására, majd a nyáron eladták a cuccot. Ez a vonal nekünk most pont kapóra jött, mert a gyerekeink éppen Jégvarázs lázban égnek, amiben szintén jegesember a szimpatikus férfi szereplő. Érdekes, amikor Sopronba költöztünk, akkor meg Szépség és a Szörnyeteg volt soron Borcsinak*, és a dolgok csodálatos együttállása következtében Sopronnak pont volt egy Belle városa, amit mi ugyan belvárosnak ejtünk, de Borcsinak ez mégiscsak egy varázslat volt. Hát így lüktetünk mi mindig együtt Sopronnal.
Na szóval ez a vacsora a Jégveremben két és fél órahosszán át tartott, iszonyú sok vendég volt, a pincérek úgy mozogtak, mint akit puskából lőttek ki. Meg jó fejek is voltak nagyon, és külön szimpatikus volt, hogy a lányok lábán ilyen magas szárú fűzős cipő volt, ami azt jelenti, hogy 1.) sok a vendég, tehát jó a hely, 2.) a főnök is belátja, hogy ez bizony nem fog menni tűsarkúban, tufliban, se klumpában, vagyis van realitásérzék. Bírom az ilyet. A kaja is jó volt, és még gyereksarok is volt, ahol a mi okos, ügyes gyerekeink szuperül elfoglalták magukat.
Nos, az okos, ügyes gyerekeinkről. Muszáj megörökíteni, hogy alighanem most vannak a gyerekek a legjobb korban. Még cukik, ölelgethetők, bújnak, de már okosak, nem kell állandóan fogni a kezüket, meg szórakoztatni őket, meg visszafogni, meg életet menteni, mert ügyesen megoldják a dolgaikat. Mennyivel pihentetőbb és szórakoztatóbb úgy nyaralni, hogy már le merjük venni róluk a szemünket, nem csak őket nézzük folyamatosan! Jó, ebben nyilván az is benne van, hogy Sopronban mi bízunk, mi ott otthon vagyunk, úgy meg azért könnyebben lazul az ember.
A második nap könnyed programot választottunk, megnéztük a Bányászati Múzeumot a belvárosban, amire már régóta fenem a fogam, csak meg akartam várni, míg a gyerekek is élvezik. És tényleg élvezték, bár mind a ketten mást. Nekem a kedvencem az ágyékbőr nevű eszköz volt, amit a bányászok a derekukra csatoltak, hátul meg lelógott a térdhajlatukig, így mindig volt mire leülniük, KELL! Aztán megnéztük a vadászati kiállítást, ami szerintem kurvára gusztustalan volt. A fotókon, a sok szerencsétlen állat trófeája között az összes fotón ott vigyorgott egy bácsi, aki a kiállítási tárgyakat adományozta a múzeumnak. Ez a bácsi egyébként (vigyázat, demagógia!) nem csak az az állatokat szereti megölni, hanem az embereket is, mivel övé a McDonald's ketchup licence, ami messze földön híresen egészséges termék, ugye. Mivel eléggé húztuk az orrunkat, a tárlatvezető néni nem mulasztott el tájékoztatni bennünket, hogy jó, jó, ezek az állatok ugyan elpusztultak, de a pénzen, amiből a csávó megvásárolta a trófeát, egy csomó másik állatot viszont megmentettek. Szóval a vadászat az maga az állatvédelem csimborasszója, Amerikában pl. a tájékoztatásnak köszönhetően ez egy igen elfogadott tevékenység, semmi rosszallás, meg ilyesmi. Hát igen, a McD is azt hirdeti az összes kiadványán, hogy milyen egészséges, amit kínálnak, és a fegyvergyárosok szerint is nagyon kell az a rakéta, bár nekem így innen, Körmölpálcás alsóról elég nehéz belátni ennek az igazát. Meg volt ott egy erdészeti kiállítás is, ami két kisebb teremből állt, de akkor már nem tárlatvezetett nekünk tovább a néni, eltűnt (nem mi voltunk). Délután pedig a jó öreg schattendorfi  strandot látogattuk meg, ami megint nem okozott csalódást,
lilaszáj versenyünk győztesei

majd vacsora a Jégveremben. Ezúttal másfél óra alatt végeztünk.
Lakhelyünk ezúttal a jó Palatinus Hotel volt a város közepén. Ez ugyan felvetett némi problémát, mondjuk a parkolásét, mivel a belvárosba ugye nem lehet kocsival behajtani, kint meg mindenhol fizetőövezet van, de hát azért van annak bukéja, Sopron belvárosában aludni. Na most éppen ezért nem is számítottam egy vadiúj, vagy legalább újszerű szállodára, de mondjuk az, hogy az évek során a vendégek lyukat tapostak az ajtó előtt a szőnyegbe, azért némileg túlzásnak tűnt. Ahogy például a szobaszerviz sem tartozik szorosan az igényeim közé, de mondjuk a mindennapos szobatakarítás szerintem egy szállodában azért alap kellene, hogy legyen. Na mindegy, a személyzet kedves volt és segítőkész, igyekeztek nagyon. Amúgy meg jó volt, na.

Vasárnap pedig átruccantunk Kőszegre, mert ott még sosem voltunk, pedig az osztálykirándulásokon ez a két város összekötődik: emlékeim szerint Sopronkőszeg volt a desztináció. Éppen ostromnapok voltak, ami a helyi fesztivál. Tavaly Sárváron már láttunk ilyet, hogy felnőtt emberek ilyen végvári, vagy török ruhákba bújnak, és hagyományt őriznek, mondjuk ezzel az erővel Jedi lovagnak is öltözhetnének, az is egyfajta játék szerintem, és az utóbbiak legalább nem is veszik annyira véresen komolyan magukat. Mert itt azért jó sokan levezették, hogy ők milyen királyok, hogy az ötszáz évvel ezelőtti világban élnek, mi meg satnyák vagyunk, meg a gyerekeink is, mert csak a tévé megy, na ez az a szint, amikor már vitába se szállok. Sok szerencsét a kovácsoltvas gyertyatartó készítéshez, remélem, még jó sokáig szükség lesz a munkájára. A nap egyébként főként íjászkodással telt, mert Borcsi a Meridát is szereti most, mindezt napon, 32 fokban, de legalább nem a tévé előtt satnyultunk.

















Délután meg még tök fáradtan elmentünk a Harrerbe sütizni egyet, a szokásos progi.

Hétfőre laza napot terveztünk, úgyhogy elmentünk a Ligneumba, ami soproni egyetem erdészeti karának egy ilyen kiállítóhelye. Ez tényleg szuper volt, hangszerek, bútorok, játékok, kitömött állatok (jó, ezek tényleg 100 éves preparátumok voltak, a cickánytól a borzon át a réti sasig, azta, mekkora állat!), járművek, szóval minden volt, és majdnem mindent meg is lehetett fogni, ki is lehetett próbálni.

 Nagyon élveztük. Délután pedig a jolly joker programra fizettünk be: nyári bob. Ez Ákosnak inkább a kis markoló miatt érdekes, el is eredt az eső (ezért nyugodtan markolózhatott, volt ideje), de én imádom, csinálok is egy ilyen beruházást Körmöspálcáson, nekem egy nyári bob pálya tényleg hiányzik a komfortérzetemhez. Mondjuk nem tudom, hogy emelkedőt azt hogy prezentálok itt a nagy büdös semmi Alföld közepén, de majd kitalálom. És ettünk szedret az út széli bokrokról.


Hát ezért járunk mi rend szerint augusztusban Sopronba. Vacsora a Soproni Borházban, a májpástétom, füstölt kolbász, sonka és töpörtyű lila hagymával és tormával üdítő változatosság volt a sok meleg étel után. A soproni 6 napunk alatt ugyanis kb. ez volt az egyetlen alkalom, amikor hideget ettem, különben még a reggeli is meleg volt, hát nem mondom, jóllaktam a végére.


Kedden pedig átmentünk a Familypark Neusiedlersee-be, ami egy bazinagy vidámpark. Már említettem, hogy a gyerekeink jelenleg a legjobb korban vannak, cukin évezték a játékokat, de még az arányok is jók voltak, én ugyanis fosok az ilyen hullámvasút meg mittomén micsodákon, és Ákosnak se nagyon volt kedve ilyenekre fölmenni, viszont a várban függőhidakon rohangálást és közben vízipisztollyal lövöldözést meg marhára bírtuk.







A Pé meg a Borcsi persze mindenre felült, amin én kapásból elhánynám magam. Csak szólok, hogy a Palatinus Hotelben lehet a vidámparkba előre jegyet vásárolni, ami három okból is nagyon jó: olcsóbb, mint helyben, plusz napi hidegélelmet is adnak hozzá, és nem kell kivárni a bejutáshoz kilométeres sort, hanem elegánsan, a jegyet lobogtatva előre lehet sasszézni. Egyébként nagyon praktikus emberek dolgoznak ott: minden gyereknek adnak egy matricát, amit fel kell ragasztani a pólójukra a szüleik telefonszámával, ha elveszne csórikám, meg tudják oldani a helyzetet. Mondjuk én ezt karra, alkoholos filccel szoktam felírni, az biztos nem esik le, de így is jó. Egyébként tényleg nagyon nagy ez a vidámpark, egy nap alatt nem is lehet igazán végigjárni, de nem is akartuk. Inkább megkerestük azt a néhány dolgot, amit előre kinéztünk, meg időnként, amikor útba esett valami érdekes, akkor kipróbáltuk. Ha nagyon tetszett, többször is, de rohanni nem voltunk hajlandók. Majd megyünk máskor is. Az elemózsiás csomagot pedig, amit a hotelben adnak, mindenki vigye magával, mi nem vittük, a jegyünket viszont elszedték a bejáratnál, úgyhogy nem nagyon lett volna esély kiszaladni érte. Nem baj, bent is jó éttermek voltak, csak hát. És amikor már úgy éreztük, hogy elég, akkor még gyorsan elugrottunk szerelmünk, Rusztra (a szomszéd város), és a Fertő parton meguzsonnáztunk fáradtan. Vacsora a Jégveremben.
Szerdán pedig meglátogattuk a barátainkat, Borcsi soproni ovistársát, Kamillát és a családját, a délelőttöt így nagy röhögéssel töltöttük, meg ettünk is.
Aztán hazajöttünk és kifestettük a konyhát, most már szép.


Ja, igen. És ha valaki tudja, hogy miért nem építették össze a házakat Sopronban, hanem miért hagytak helyette olyan fél méteres réseket két ház között, amiket ha utólag fönt be is falaztak, alul csak ráccsal zárták le, hogy át tudjanak rajta jutni a macskák, vagy mit tudom én mik, szóval mi ez az egész? Az kommentelje ide, legyen kedves.

* Ákos meg baba volt, őt kb. a cici érdekelte, nem cifrázta még


2014. július 21., hétfő

Éljen a nyár!

Úgy teszek, mint a szuperanyu, közben meg Borcsi a negyedik* táborban van már a nyáron, csóri Ákos meg egész nap a tévé előtt ül, hogy tudjak dolgozni, mire észbe kaptam, megivott hat Actimelt ("káj, hogy Bojcsinak nem jutott"). Szuper találmány ez a nyári szünet, oldd meg, bazmeg.
Mert ugye a Pének be kell menni, anyámra nem lőcsölhetem mindig a gyerekeket, én meg... majd megoldom.  

* mondjuk lovas tábor, nem nagyon bánja, sőt ezért nyaggat már két éve

2014. július 20., vasárnap

Cukik

Ákos: - Szép a tájképed, Borcsi... Ez itt pontosan micsoda?
Borcsi: - Köszönöm! Fű.
Ákos: - Sejtettem.

2014. július 19., szombat

A nyár az, amikor nyugalmi állapotban, a szobában is izzadunk, mint a ló

Konszolidált, kertvárosi kis utcánkban ma este alighanem én vagyok az utolsó ember, aki még nem itta magát óbégatós részegre.

Bréking

A mai naptól érdemes paradicsomot vásárolni. Már finom (is lehet). Gondoltam, szólok.

És nézzétek meg ezt, én csináltam.

2014. július 17., csütörtök

Különlegesen működik

Borcsi: - Anya! Mi is az a biztosítás?
Kalib: - Most mondtam el.
B: - De nem hallottam, mert éppen pislogtam. És amikor pislogok, akkor nem hallok. Meg ha nyelek, akkor sem.

2014. július 15., kedd

Kifli

Azt mutattam már, hogy sütöttem kiflit?

És most is azt sütök. Mondjuk sokkal egyszerűbb lett volna, ha már először kinyomtatom a receptet, és beteszem a Sütkikönyvbe. Mert így alig találtam meg másodszor is.
(Á, más is van mostanában, de az politika, úgyhogy inkább sütök).
Ja, meg hogy érik a paradicsom, meg a patisszon, meg a cukkini, meg a répa is jó már, és amikor ma kihúztam a földből egy répát és megcsapott az illata, akkor megvilágosodtam: az embernek nem azért van kertje, mert nem tudja, vagy nem akarja megvenni a kaját, hanem azért, hogy amíg az terem, legalább addig érezze, hogy milyen ízű kellene, hogy legyen a kaja. A paradicsomom például olyan ízű, hogy rögtön az jut róla eszembe, hogy szalonnázni kellene, mint gyerekkoromban, a lépcsőn ülve.

Az élet fontos kérdései

A kovász meg az öregtészta (azt se tudom, mi az) hidegen hagy, de azt a kérdést már nagyon régóta fel szeretném tenni a kenyeres FB csoportban, hogy és amikor dagasztják a kenyeret, akkor előtte lemossák-e a körömlakkjukat, vagy reszkíroznak, hogy belepattog. Csak nem merem. Papírkutya vagyok.

2014. július 14., hétfő

Nyaff

Én amúgy bírom az anyósomat, mert tök jókat lehet vele röhögni, meg vág az agya, mint a borotva, de az, hogy szerinte a borsófőzelékbe szerinte cukrot KELL tenni, és hiába mondom, hogy szerintem meg egyáltalán nem*, és rohadtul nem akarja tudomásul venni, hogy mi így szeretjük, cukor nélkül, mert higgyem el, hogy azt úgy KELL és az úgy sokkal jobb lesz, na attól azért falra mászok. Hogy nekem szerinte ugyanúgy KELL főznöm, ahogy ő, akkor is, ha egyébként nincs rá itthon különösebb igény. Váááá.
Mondjuk annak is lennének előnyei, ha rá hallgatnék, a cukorrépa termelők például meggazdagodnának, és a fogorvosoknak se lenne több bajuk a világon.
És ilyenkor mindig LD aranyköpését mondogatom magamban csendesen, hogy ő azért nem tud az ilyen anyósokra haragudni, mert nyilván ő is ilyen lesz majd. És alighanem én is.

* a borsó egyébként itt termett a kiskertemben, friss volt és szinte elviselhetetlenül édes magától is

2014. július 2., szerda

Etetés

Még csak két napja vannak itthon, de máris úgy érzem, hogy ez a nyaram legjellemzőbb mozdulata.

2014. július 1., kedd

Szerzemény

Ákos hazajött az unokatesóitól. Hozott haza egy kígyóbőrt meg két vízicsigát, amik Ákos szerint feleség. Meg férj.
Ebédfőzés közben pedig megharcolt a kecsegefejért, majd főzés után ádáz harcot vívott a csontjaival:

2014. június 26., csütörtök

Csütörtök reggelire ciabattát





Eddig egyébként azt hittem, hogy a ciabatta egy bonyolult dolog, erre kiderül, hogy nettó öt perc munkával előállítható. Olívaolajba mártogatva, hmmm.

2014. június 20., péntek

Én tényleg elnézem még a legdurvább helyesírási hibákat is

Jó, tudom, "Akik szeretnek kenyeret sütni", azok nem feltétlenül az Akadémia doktorai, de a következőn azért egy pillanatra fennakadt a szemem:

"S:O:S!!!!!! Lehet hogy buta vagyok, de 330gr víz az hány ml????? Köszönöm!!!!"

Ennél jobbakat csak a Fegyencedzés Fb csoportban lehet találni, hogyaszonygya:

"Fogyni szeretnék, van valakinek valami ötlete?"

És basszus, az önmérséklet bajnokának érzem magam ilyenkor, hogy nem oda kommentelem, hogy egyé' kevesebbet, hanem benneteket szórakoztatlak itt, kedves barátaim, de valahol csak ki kellett jönnie ennek is. 

2014. június 19., csütörtök

Na, megvan

Így bizonyítványosztás után egy héttel megtaláltam a "pótlólapot", amin részletezik tantárgyanként a tanév során elért eredményt. Eszerint Borcsi "kiváló" volt mindenből, kivéve magyar nyelvből, amiből "jól teljesített".
Mégis, mi az a "Magyar nyelv" tantárgy elsőben? Az írás? Ööö, hát, erre mit mondjak, újságíró gyereke, oszt' a suszternek is mindig lyukas a cipője :D. Amúgy szerintem faszán tud írni, pont úgy, ahogy egy első osztályos. Rondán és hibásan, de ír. A másik, amiből csak "jó" lett az eredménye, az a magatartás, vihihi, muhaha.

2014. június 18., szerda

Második osztályba léphet

Túl vagyunk az első tanéven, megvolt az évzáró meg a bizonyítványosztás. Jó, lelövöm gyorsan a poént, elsőben ugye nincs osztályzás, Borcsinak jeles lett a bizonyítványa, dicséretes jeles, én az ilyet nem értem, de volt a bizonyítványban egy dicsérő oklevél is. Meg kapott dicséretet, az osztályban egyedüliként még hittanból is, amin azóta vigyorgunk, mert mégiscsak két ateista szülő katolikus gyereke ő a református iskolában. De hát ugye ez szép, nincs előítélet, csak az előmenetel számít.

De igazából nem is a bizonyítvány az érdekes ebben. Jó, örülök, hogy jól sikerült (nem gyúrtunk kitűnőre, ellenkezik az elveimmel hajtani a gyereket, hét éves, basszus!), de mégiscsak vannak dolgok, amik ennél sokkal fontosabbak. Például, hogy megtanult Borcsi olvasni. Gondolom, nem kell részletezni, hogy ez nekem mennyire fontos. Kinyílt előtte a világ, már nem csak az az információ érhető el neki, amit mások hajlandók elmondani neki, vagy kikagylózik (tök vicces, hogy még a fülecskéjében is kagyló alakú fülbevaló van, anyukámtól kapta szülinapjára), hanem könyvekből, újságokból, internetről, vagy akárhonnan, saját erőből is képes információt szerezni. Szerencsére nem csak tud, de szeret is olvasni, ami pedig a minőségi időtöltésben is ugrásszerű fejlődést jelent. Hogy mást ne mondjak, mostantól, ha délután nem tud aludni, semmi baj, csendben kijön és olvas. Örömmel elfoglalja magát a könyvekkel. A legnagyobb örömöt pedig jelenleg egy új könyvvel szerezhetünk neki, már kiolvasta a gyerekkori kedvencemet, a Coffi, Pocak, Paprikát, és most egy új szerzeményen nevetgél, amit Nagy Natália (alias Besenyő Evetke) írt, A Nap szülinapja a címe, és a szerző személyesen neki dedikálta a kecskeméti könyvhéten. Ezt kérte a jó bizonyítványáért, hát lehet erre nemet mondani?

Az írás is egyre jobban megy neki, kaptak a nyárra a tanító nénitől egy-egy naplót, amibe Borcsi lelkesen beleírja minden este a nap fontos eseményeit. Jelenleg ott tartunk, hogy amit szeretne, azt le is tudja írni, vagyis eljutottunk arra a szintre, ahol már érdemes foglalkozni akár a helyesírással is, ami ugye nekem szintén elég fontos, na. Nem gyötröm vele, de kijavítom és elmagyarázom a dolgokat, és közben mindig nagyon megdicsérem, hogy milyen ügyes. És ezt nagyon komolyan gondolom. Azt gondolom ugyanis erről az első évről az iskolában, hogy iszonyatos munkát végeztek el ezek a kicsi gyerekek. Az, hogy megtanultak írni, olvasni, és - nem kevésbé fontos - számolni, olyan, mintha egy felnőtt egy év alatt két idegen nyelvet sajátított volna el. Mondjuk a japánt és a bolgárt, nem holmi egyszerű, latin betűs franciát vagy németet, tévedés ne essék. 
És ami legalább ilyen fontos, sikerült beilleszkednie élete legfontosabb csapatába, az általános iskolai osztályba. Megvan a helye, a barátai, a kapcsolatai, tudja kivel hányadán áll. Sokféle gyerek jár az osztályba, és mindenkivel van valamilyen kapcsolata. Vannak barátnői, barátai, játszótársai, mondanom sem kell, főleg a nagyszájú, "rossz fiúkkal" szokott röhögni, most erre mit mondjak, ők a szórakoztatóbbak, szerintem igaza van. Amúgy ez főleg földrajzi kérdés, mert az említett fiúk által bezárt háromszög közepébe ültették a Borcsit, így aztán rajta keresztül telefonálnak mindig, így ha akarná se tudná kivonni magát a dologból. 

Szóval mindent egybevetve úgy gondolom, hogy jól sikerült az első év az iskolában, jól választottunk intézményt, pedagógust, és ez reméljük, megfelelő alap lesz a továbbiakra - már eleve az élmény, hogy iskolába járni jó, nagy kaland, izgalmas kihívás, az élet legjobb bulija. Mi pedig nagyon, nagyon büszkék vagyunk Borcsira, hogy ilyen jól megállta a helyét.

2014. június 16., hétfő

A nap felfedezése

Vettem a DM-ben körömlakk száradást gyorsító körömlakkot. És lássatok csodát, tényleg gyorsítja a körömlakk száradását.
Astor amúgy, a zöld feliratos.

2014. június 12., csütörtök

A siker titka, az

Egyébként ha rapid sikerélményre van szükségetek, csatlakozzatok a FB-n a kenyeres csoporthoz (Akik szeretnek kenyeret sütni, ezen a néven fut, uramisten!), és töltsetek fel valami kajafotót. Na jó, azért legyen benne élesztő, vagy ilyesmi, bár néhányan a bukszusaik fotóját osztják meg, köcsög trollok.

Szültem két gyereket. Termelek a kertemben kőkemény munkával szartól a mikulásig paradicsomtól a szamócáig mindenfélét, és szebbnél szebb scrapbook albumokat alkotok. És egy kicsit írni is tudok. De mindez, lájkokban mérve, nem teljesítmény. A lángos! Amit fél kezemet  a seggembe dugva, öt perc alatt összedobtam, az a teljesítmény. Öt perc alatt 31 lájk, öcsém.

Na jó, megmutatom:
Nagyon béna kép, az történt, hogy Ákos nyújtotta a lángosokat, és gyorsan kellett fotóznom, nem volt időm shabby chic hátteret berendezni, pedig akkor mennyi lájk lett volna, húúúú. 

2014. június 7., szombat

A mai napról röviden (amúgy jó volt)

Ma kimentem a piacra, nem volt egy szem szamóca se, pedig most akartam eltenni a mélyhűtőbe. Gratulálok a dívány.hu-nak az infóhoz, hogy most kezdődik az eperszezon. Leszedtem itthon a maradék fél kiló szamócát, leégtem, megettük. Közben a gyerekekkel kipucoltattam a medencét, megmutattam a mozdulatot, végig kell húzni a rongyot a medence falán, szerintem ez mindenkinek megy, nekik is. Tényleg ment. A medencét feltöltöttük.
Átültettem pár virágot, mert kit érdekel a ligetszépe, ha agyonnyomja a levendulát, felszedtem a fokhagyma felét (leégtem), a többit a Pé szedi fel holnap, mert megérett.
Délután elmentünk a strandra, megcsípte a lábujjamat egy darázs, nem volt jó, de annyira nem is szörnyű. Ákos lábujját is megcsípte egy darázs, napalmot rájuk, ő sem sírt. Kicsit leégtünk.
Na jó, annyira azért nem.
Ja, és találkoztatok már a legfőbb megbízótokkal a strandon, úgy, hogy a testeteket csak egy háromszög melltartós bikini fedte? Hát igazán felemelő élmény volt.

2014. június 3., kedd

A címadással kapcsolatban

Engem egyébként eléggé fel tud baszni agyilag, hogy azt, hogy "Előfordult az elmúlt egy évben, hogy nem jutott pénz megvásárolni az alapvető élelmiszereket" úgy fordítják, hogy "a gyermekek fele éhezik".
Nem. Ez azt jelenti, hogy előfordult, hogy kényszerűen ki kellett hagyni a heti betevő teszkózást, és az otthoni készletekből kellett feltalálnia magát a háziasszonynak.
Vannak Magyarországon gyerekek, nem is kevesen, akik éheznek. De az ő családjukban nem "előfordult", hogy nem tudták megvenni az alapvető élelmiszereket, hanem rendszeresen és iszonyatosan nagy fejtörést okoz, hogy mi kerüljön az asztalra.
Ne tévesszük már össze a "ma nincs csokis keksz"-et a "hátha van még egy kanál zsír meg liszt a kamrában"-nal!

2014. június 2., hétfő

Enci albuma

Ez pedig eddigi főművem, Az Album. Nagyon szerettem készíteni, egy shabby chic album egy igazi finom, fiatal hölgyről és a szeretteiről.