2016. június 29., szerda

A beköltözéssel kapcsolatban

Az emeleten három szoba van, középen az én dolgozó- és scrapszobám, jobbra Ákos szobája, balra Borcsié, meg van még egy fürdőszoba és egy gardrób, de az a sztori szempontjából mindegy.

Na és én azt gondoltam, hogy itt a középső dolgozószobában majd szuperül eldolgozgatok magamban. Ha, ha, ha.

Nem elég, hogy mindennel megtalálnak (pedig csináltam nekik medencét az udvar végébe, meg lent van a tévé, ehhez meg lépcsőt is kell mászni, de őket nem érdekli), de az összes szarjukat az én asztalomra hányják le. Jó, két méter nyolcvan centis az asztalom, szóval jut is hely, meg marad is, de ha beleszámítjuk, hogy a szoba felében még mindig dobozok és zsákok vannak, rögtön nem annyira fényes a helyzet.

De legalább ebben a szobában van a klíma, amit a kánikula utáni első nap szereltek be.

(amúgy Borcsi gurulós székét lopkodom, mert nekem még nincs. Nem mintha neki szüksége lenne rá nyáron, vagy valaha is rajta ült volna, csak kellék az íróasztala mellé, ami szintén inkább rakodófelület, mint munkahely).

Egyébként szépen haladunk a ház kipofozásával, hát, hogy is mondjam, mindig van egy jól lokalizálható műveleti terület, ahol száll a por, vagy fröccsen a malter vagy a festék, de a többi, az dobozokkal fedett. Ide rakjuk, oda rakjuk a dolgokat, próbáljuk a meglévő bútordarabokat a helyhez igazítani, kevés sikerrel, de egyre lanyhuló lelkesedéssel. Kezdünk kissé elfáradni.

Viszont a hátsó terasz, az valami álom, árnyas, nagy, és ronda.

A palántáim viszont virágzanak, és napok kérdése, hogy megérjen a sárgabarack (kurvasok van rajta), valamint találtam a kert végében málnát is. A füge is lassan kész. Az első termés, mert ahogy elnézem, egész nyáron lesz. Ugyanitt füge szedd magad akcióban eladó szívesen odaadó.

Holnap meg függönyt varrok. Nem mintha tudnék, de ha jól emlékszem, 14 éves koromban én varrtam a szülői ház függönyeit, vagy valami hasonló, szóval nem lehet egy ördöngösség.

Mert az úgy van, hogy tegnap, mikor felhúztam a konyhában a redőnyt, tízen integettek be nekem az ablakon, a szomszédok. Úgyhogy ideje véget vetni a mozinak.

Igyekeztem hírt adni, hogy mi van, de azt hiszem, valójában elmondhatatlan. Vegyük úgy, hogy ez egy olyan nyaralás, ami soha nem ér véget, vagyis nincs hova hazamenni belőle, viszont lassan, nagyon lassan egyre kényelmesebbé tesszük.

És állandóan takarítok. De tényleg. Én régebben azt sem tudtam, hogy milyen takarítószerek léteznek, most meg azokkal álmodom. A hálószoba parkettájának a színe gyakorlatilag nem is hasonlít már ahhoz, amilyen állapotban átvettük a házat, pedig csak felmostam egy párszor. A kutyaszőr mennyisége szerencsére durván leredukálódott, ahogy a pókhálóké is, bár néhányszor eldugították a porszívót. Hát szóval na. Embert próbáló.

2016. június 8., szerda

Erre mondjuk nem számítottunk

Most, hogy holnapután költözünk, de az új ház földszintjén még mindig ott lakik az előző tulaj néni, mert ő szó szerint veszi, hogyaszonygya, birtokba adás: június 10-én, és egy perccel sem előbb, szóval most, hogy a Pé végül csak befejezte az emeleti gardrob padlóját, és bár a karnisokat nem tudta felfúrni, mert vasbeton áthidaló van az ablakok fölött, de azért már így is nagyon szép az emelet, és itt is jól állunk, már majdnem összeraktam az egész házat, még a nagy szőnyegeket is kiporoltam, már csak ki kell mosni a szekrényeket, ott meg kitakarítani költözés előtt, na szóval erre eltörte a karját a Konszi*.

Én nem tehetek róla, de valahányszor takarítanom kell, valami gyilkos rosszkedv száll meg, folyamatosan hergelem magam, meg minden, eh, nem nekem való a takarítás, na. De hát jelen pillanatban szegény Konszinak sem, mivel zokogva hívott föl, hogy ne haragudjak, eltörött. Szegény. Önvizsgálatot tartottam, és megállapítottam, hogy alighanem aranyszívem lehet, mert amikor ma éjjel végignyaltam a kiürített konyhaszekrényt, még mindig nem magamat sajnáltam, hanem továbbra is a Konszit.
Szerintem tök rendes vagyok.

Azt mondjuk valahogy csak el kéne intézni, hogy legalább a kutya elkerüljön az Olaj utcából, mielőtt berendezzük a teraszon a nappalit, (mivel a rendes nappali bebútorozása előtt gondoltuk, kiverünk egy falat, meg ki is festenénk, ilyenek) hogy legalább lemoshassam a mindent elborító kutyaszőrt. Nem baj, majd a Pé falat ver, én meg konyhaszekrényt takarítok** (az egyelőre nem lesz új), szóval romantikus lesz nagyon, szeretni fogjuk a következő pár hetet-hónapot is.

És közben paradicsomot is ültethetek végre.

  *Consuéla, a takarítónő
**mindazonáltal ha valaki kölcsön adná a körmöspálcási lakhellyel rendelkező takarítónőjét pár napra, az marhajó lenne. Szeretem a higiéniát, na.

2016. június 6., hétfő

Pénteken kilövés

Ez a költözésre csomagolás egyébként olyan, mint egy utazás, csak negatívban: mindent el kell pakolni, kivéve a legszükségesebbeket.

(nem, nem szándékozom itt hagyni a szempillaspirálomat meg a bugyimat, de azt csak az utolsó nap teszem be a túlélőcsomagba.)

2016. június 2., csütörtök

Egyébként én tudom, hogy nekem most jó

Jé, tök jó, holnap foglalkozhatnék a költözéssel - gondoltam naivul, majd először Borcsi, aztán Ákos jelentkezett be, hogy ebéd után hazajönnének az oviisiből.

Nem bánom. Legfeljebb befogom őket fugát vakarni a parkettáról (a meggyőződésem szerint legfeljebb 100-as IQ-val élő, előző tulaj srác ugyanis simán ráfugázott a parkettalakkra, jó lesz az úgy is jeligére.)

(A kései időpont kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon miért éli meg minden gyerek győzelemként, ha a testvéréhez képest eggyel később mehet fogat mosni/pisilni/fürödni? Vajon miért nem kurvamindegy, hogy mikor megy, amikor neki is ugyanúgy meg kell csinálni?)

(Valamint a tegnap beütött nyár miatt mostanában sokszor gondolok a tizenévekkel ezelőtti nyarakra, amikor ufóbarbies, vagy egyéb ilyen bizarr kinézetű topokban csapattam a Zöld Pardonban/Szilvakék Paradicsomban, vagy egyszerűen és legtöbbször a Szimplában, mennyire jó volt az, és mennyire más gondjaim voltak. Na de hát akkor is tudtam, hogy erre fog kifutni az egész, hogy gyerekeim lesznek, meg szép családom, és boldog leszek. Jé, és tényleg.)

És még mindig tart

Azt hittem, ez lesz az a nap, amikor nyugodtan dobozolhatok, de nem. Reggel eszembe jutott, hogy ma délután Borcsit felvételizni kell vinni zongorára, mert átnyergel hegedűről, és Ákos tanítójával is ma pótoljuk a tegnap khm, elmaradt szülői értekezletet.
Kicsit most már vége lehetne.

2016. június 1., szerda

Hát az én fejem sem káptalan

Szuperanyu (én) ma elfelejtett elmenni a szeptemberben iskolakezdő gyereke nulladik szülői értekezletére (miután majdnem a felvételi beszélgetésre se mentünk el, de arról nem tehetek, mert nem kaptuk meg a behívót, mivel szuperanyu a zuglói állandó lakcímet diktálta be értesítési címként, hát bravó).

Méghozzá úgy sikerült teljességgel deletelni az agyamból az eseményt, hogy az előző nap még terveket szőttem, hogy ma Ákosnak nem lesz ovi, úgyhogy elviszem az okmányirodába, kikérjük a NEK azonosítóját, és a szülőire már azzal felszerelkezve megyek. A naptárba is beírtam az eseményt, éppen két hónappal ezelőtt.

Ugyanebben a naptárban ma három percig mutogattuk Ákosnak a Pével, hogy 9 nap múlva költözünk, figyelj, kisfiam, látod, ez a nap van ma (odaírva nagy kék betűkkel, hogy 0. szülői). Ez meg a jövő szerda, ami után két nappal, pénteken végleg magunk mögött hagyjuk a Zöld Házat. Érthető?

Hát ja, ő értette, csak az én agyamig nem jutott el, ami oda van írva.

Egyszerűen parketta vásárlás után, mint aki jól végezte dolgát, hazajöttem, és a költözésre koncentráltam (meg bizonyos munkaügyekre, na de az nem indok, attól azért még elég jól elfunkcionálok általában, hogy dolgozom).

Szerencsére a szomszéd nő, akinek a kisebbik lánya osztálytárs lesz, vette a lapot, végig falazott, és hozott nekem még mindenféle papírokat is. Vajon egy tizes skálán mennyire érezhettem magam hülyének, amikor becsöngetett, én meg ott álltam fodormenta szagúan (éppen irtottam a mentadzsungelt) "helló, ma volt a nulladik szülői, hoztam neked listát".

Aztán felhívtam az osztályfőnököt, hogy közöljem vele, hogy érzem én, hogy mennyire gáz, hogy nem mentem el, de fájdalom, elfelejtettem. Mire kedvesen azt válaszolta, hogy ő azt hitte, hogy előre el volt tervezve, hogy a szomszéd nő képvisel engem, mert nem érek rá a költözés miatt.

Így utólag kicsit sajnálom, hogy az elmúlt évek alatt nem barátkoztam össze vele jobban, mármint a szomszéd nővel. Na nem baj, a házit még elkérhetem tőle ezután is. Csak el ne felejtsem azt is.

Na, ilyenkor szoktam felsóhajtani, hogy de jó, hogy nem öt gyerekem van. Valszeg a harmadik már magát szoptatná meg, vagy ilyesmi.