Petrezselyem sziget

Etának

2012-02-22T13:48:00.000+01:00

De akkor már mindenkinek, akit érdekel a sorsunk.

Jelen pillanatban az a helyzet, hogy el vagyok havazva, mint a kint felejtett homokozólapát '86 telén. Az van ugyanis, hogy berántottak némi előmunkára, de ez valójában bagatell annak tükrében, hogy találtunk egy házat, úgyhogy a jövő hétvégén költözünk, bár tudom, hogy ebben semmi újdonság nincs a mi életünkben. Ennek, mármint a költözésnek a folyományaként a hétvégén festünk, méghozzá falat, emellett itt meg zsákolok és dobozolok, szólítsatok Tótnénak. Valamint készülünk Borcsi farsangjára, vagyis nekem ma még kell szobrásznom gyurmából egy kaméleont, hogy péntekre kiszáradjon, és Aranyhaj vállára tudjuk ültetni. Alighanem sütit most nem sütök az ovis farsangra.
A kaméleongyártásra mondjuk este pont rá fogok érni, úgyse megyek pilatesre, mert az anyukám megbetegedett (alighanem a szívére vette, hogy elköltözünk tőle, bár eddig úgy tudtuk, hogy valójában alig várja), vagyis a festés idejére sem tud gyerekfelügyeletet vállalni, a tesómék meg nyaralni mennek, úgyhogy ők sem, az ő gyerekeik sorsa még bizonytalan, mert ők nem mennek nyaralni. A mi szaporulatunkra a Nagymama fog vigyázni.A következő hétvégén meg Borcsi szülinapja lesz, hát gyanús, hogy fornetti lesz a menü.
Esetleg ha van még valami, amit meg kéne oldani, akkor a tökömön még elfér egy viharlámpás. Talán.
Én meg itt blogolok, ahelyett, hogy mennék ablakkeretet leragasztani, de a tizenötödikei partink az evidenciában van tartva, kikacsint.

Farsang, kép, és jutalmul slusszpoén

2012-02-21T10:55:00.001+01:00

És elérkezett végre a várva-várt farsang a bölcsiben. Ákos már hetek óta készült rá, az első pillanattól fogva tudta, hogy ő tűzoltó lesz, mi más. Úgyhogy vettünk neki sárga gumicsizmát, a tavalyit úgyis kinőtte, meg sárga széldzsekit (a kínaiban, ofkorsz), amire szintén szüksége lesz tavasszal, most pedig tűzoltózubbony lesz egy napig. Aztán feladtam rá a kantáros farmerját, a kiegészítőket pedig, úgy is, mint sisak, fejsze, és tűzoltó készülék, ezerháromszázé' vettem a százforintos boltban. Büszke kis tűzoltónk azóta azokkal alszik, ki se tudjuk csavarni a kezéből. Egyébként pedig időnként ábrándos szemekkel bámult ki az ablakon, és amikor megkérdeztük, hogy mit csinál, közölte, hogy várja a farsangot.
Ma reggel pedig, az ünnep tiszteletére apa is bejelentette a munkahelyén, hogy késik, mert ő bizony saját kezűleg* adja be a kisfiát a bölcsődébe. Így is történt, csak aztán úgy kellett utánaszaladni, hogy legalább egy fotó készülhessen, mert az én gyerekem, aki reggelente csak úgy hajlandó belépni a csoportszobába, hogy először rituálisan becsönget, majd kinyitják neki az ajtót, örülnek neki egy sort, és a 16 kilójával, (egyszer tuti leszakad alatta a karom) kegyes mosollyal az arcán átcsimpaszkodik az enyémből a gondozónő nyakába, na szóval az én kisfiam ma úgy tűzött befelé a csoportszobába a saját lábán, hogy az apja csak úgy lihegett utána. És ezt a fotót készítette:

* Volt egy másik eset is, amikor apa szintén szokatlan módon velünk tartott. Az úgy volt, hogy Ákosnak begyulladt a kukija, és fájt is, a Pé meg éppen szabadságon volt, úgyhogy közösen vittük el a gyereket az orvoshoz. Előadtam, hogy mi a panasz, mire a mi öreg doktorbácsink huncutul csillogó szemmel megjegyezte: apuka meg bepánikolt... hogy odalesz a szerszám! Asszem akkor felnyerítettem a röhögéstől.

Hamar felnőnek

2012-02-20T09:35:00.000+01:00

Tegnap reggelinél Borcsi bemutatta nekünk, hogy hogyan kell szépen enni, és mindannyiunk bámulatára késsel-villával, szabatosan elfogyasztott egy tükörtojást. Csak megjegyzem, hogy még nincs egészen ötéves.
Valamint este önállóan fogat mosott és megfürdött, ami tudom, hogy nem nagy kunszt, mindenki így szokta, kivéve mi, mert én ilyen izé anyuka vagyok, hogy legalább naponta egyszer, tetőtől talpig át kell simogatnom a kisbabáimat. Még akkor is, ha már nem kisbabák, hanem ügyes kisgyerekek.

A farsangi készülődéssel kapcsolatban

2012-02-16T11:31:00.001+01:00

A magam részéről a farsangot a legviccesebb és legkreatívabb ünnepnek tartom, méghozzá azért, mert soha nem voltam hajlandó készen vásárolt jelmezt húzni a gyerekeimre, viszont remekül szórakoztam a viselet kitalálása és elkészítése közben. Szegény gyerekeim kénytelenek voltak elszenvedni az anyjuk agymenéseit, emlékezetes például az az eset, amikor a nem egészen kétéves Borcsi még azt sem nagyon tudta, hogy miről van szó egyáltalán, de Harisnyás Pippi lett a bölcsődében, mert pont volt itthon egy öt számmal nagyobb harisnyája, szeplőket rajzolni meg még én is tudok. Kicsit furcsa volt ugyan, hogy a gondozónő se tudta, hogy miről van szó, mert ő meg visszakérdezett, hogy mi? Harisnyás csirke?
Aztán volt még a Borcsi Eperke, mert azt is meg tudtam oldani a ruhásszekrényből, kalapot meg csináltam hozzá epres-szalagosat, cuki volt, és idén pedig tűzoltó lesz a Poji, ami szintén kijön a ruhásszekrényből, plusz a kiegészítő szett ezerháromszázér', amit a gyerek azóta nem ad ki a kezéből.
Borcsi viszont feladta a leckét, közölte, hogy ő sellő lesz. Egészen pontosan diszkósellő, mert a sellő jelmezre még egy diszkó övet is fel akart tenni, na ennél a variációnál tiltottam le az önálló brainstormingot, sellő oké, diszkósellő nem oké. De azt meg hogy? Hát kölcsön kérjük a Kíráét! - vágta rá határozottan Borcsi. Mondanom sem kell, Kíra nem adta a sellőjelmezét, mondjuk erre számítottam is, de hiába vakartam a fejem, semmi sellős nem jutott eszembe. Felmerült, hogy egy halpikkely színekben tündöklő kötött pulóvert (ez állt a sellő külsőhöz a legközelebb a szekrényben) lényegítek át sellőfarokká, de nem egészen bíztam a sikerben, úgyhogy megalkudtam, és elsunnyogtam jelmezt vadászni az angol second hand boltokba. Mert azért szabtam egy lélektani határt, és természetesen arról szó sem lehet, hogy hétezer forintot kiadjak egy interneten rendelt, egyszer használatos jelmezért, még magamnak se veszek annyiért ruhát, na jó, igen, de az más.
Mondanom sem kell, így február közepére minden turkáló kiürült jelmezileg, nagyjából egy bohócsipkát, meg egy mikulás rugdalózót találtam mindössze. A százforintos boltban viszont volt egy pompás rózsaszín hercegnőruha, megvettem, ki tudja, mire lesz az még jó. Mire hazaértem, kész volt a terv, alighanem épp annyival nagyobb a ruha, hogy ha az alsó negyven centi fölött összefogom gumival, kicsit megszabom, éppen kiad egy sellőfarkat, elöl fölszabom, hogy ki tudja dugni Borcsi a lábát, mert medencét azért mégse viszünk hozzá, annyira azért nem nyomjuk autentikusban, farsang lesz, nem Balaton Sound, és rajzolok a szoknyára alkoholos filccel pikkelyeket. Azért elkészítettem a B tervet is, ami úgy nézett ki, hogy nem szabok semmit, és nem rajzolok pikkelyeket, hanem legyen a gyerek tündérhercegnő, ahhoz ugyanis mindig van itthon mindenféle kiegészítő, mondhatni tündérségben folyamatosan up to date-ek vagyunk, kap egy rózsaszín koronát, kezébe jogart, hátára tündérszárnyat, meg valami virágos parfümöt, hogy illatozzék, kész.
Amint beléptünk a házba, Borcsi lefülelte a ruhát, és csillogó szemmel kijelentette, hogy megvan, Aranyhaj lesz farsangkor. Közölte, hogy majd magával viszi a játék serpenyőt, amivel leüti a Flynn-t, a haja is éppen alkalmas a feladatra (legalább is nem tudunk vele mit csinálni, a színe jó, a mérete nem annyira, de ez van, belátta). Már majdnem elömlött a képemen a diadalittas vigyor, így kell ezt csinálni, amikor is önkéntelenül lefutott az agyamban az Aranyhaj-féle megjelenés kiegészítőszükséglete.
Jelen pillanatban vállra ültethető méretű és súlyú kaméleont keresünk.

Mintha húznák

2012-02-13T09:39:00.001+01:00

Ákos koma három hónap alatt öt centit nőtt. Jelenleg 96 centi, majd szólok, ha eléri az egy métert.
Mindazonáltal kinőtte a síoverallját, soha jobbkor, mint harminc centis hóban. A három hónapja még ideális méretű gatyái most bokavillantósak, a harisnyája feneke a térdéhez konvergál, a pólóiból kivillan a pocak (még mindig Döbrögi-képzős a termete), az ujjuk a könyökéig ér, a body-k hónalja pedig valahol a cicik magasságában (mélységében) feszül szexisen. Konkrétan ez utóbbi jelenti a problémát, mert ebben a méretben (ajánlás: 3-4 éves korú gyerekre) a gyerekek általában már szobatiszták, úgyhogy nem is nagyon kapni már nagyobbat. Nem úgy Ákos, aki továbbra is készségesen belepisil, és -kakil a bilibe, majd mindenhová máshová is, hacsak nem adok rá pelenkát.
Szerencsére a tudomány mai állása, és a bölcsőde véleménye szerint nem kell azt erőltetni, majd megérik rá magától a gyerek.
Mondtam már, hogy a tudomány mai állása kimondottan lusta anyuka-barát?

Ja, és egy aranyköpés. Orvosi rendelő várójában.

Poji: - A bácsinak van szakálla?
Kalib: - Nincs szakálla.
Poji: - Annak a bácsinak van szakálla?
Kalib: - Neki sincs szakálla.
Poji: - Akkor mije van?
Kalib: - Bajusza.
Poji: - Ő a Magilla Gorilla? Magilla Gorillaaaaaaaaa! MAGILLA GORILLAAAAA!

Mondjuk ez elég égő volt.

Na, megyek havat lapátolni.

Egyik szemem sír, a másik nevet

2012-02-10T19:28:00.001+01:00

Most meg az van, hogy kiolvastam a Dance with Dragons-t, és ezért egyrészt marha büszke vagyok magamra, mert mégiscsak ez az első könyv életemben, amit angolul olvastam el, és nem is voltam kispályás, mert rögtön olyan* ezer oldallal indítottam. Másrészt viszont borzalmas érzés, mert jelen pillanatban nincs tovább, a hatodik könyv ugyanis még nem íródott meg.
Most azon gondolkozom, hogy elkezdem az első könyvet angolul, mert azt nem olvastam egyáltalán, csak láttam a tévésorozatot, viszont nem biztos, hogy ez szolgálná a nyelvi előrejutásomat. Nem vagyok ugyanis meggyőződve róla, hogy bármikor az életemben előállhat egy olyan helyzet, amelyben frappáns lenne bevetni a "useless, as nipples on breastplate"** szólást. Magyarul meg még hülyén is hangzik.
A kedvenc új tanulású szavam pedig a crawl, aminek a jelentése, csúszik, élőhal-tartály, illetve dél-afrikai bennszülött falu.

* azért nem lehet tudni pontosan, mert Kindle-nél nincs oldalszámozás, hanem százalékban adja meg, hogy hol tart az ember. Amúgy meg nincs is rá szükség, mert automatikusan ott nyitja meg a könyvet, ahol utoljára jártam. Azért még időnként kiver a víz, ha véletlenül lecsukódik a Kindle tok teteje.

** haszontalan, mint mellbimbó a mellvérten

Mit hozott a január?

2012-02-10T09:33:00.000+01:00

Tankoltam a minap az autóba.
Anyukám megkérdezte, hogy mennyiért. Mondtam: ötezerért.
A képembe röhögött. Láttam, hogy vissza akarja fogni magát, de nem sikerült neki. Ezt csak úgy a dízel árakról.
Valamint kivetették a zuglói lakásra a kommunális adót, tizennyolcezer. A magyarázat: az elmúltnyócév.
A lakás akkora, hogy nem férünk el benne négyen.

Január, február, itt a nyár

2012-02-07T09:43:00.001+01:00

Szerintem az azért elég sokat elárult az elmúlt napok időjárásáról, amikor az oviban az egyik anyukával mosolyogva nyugtáztuk, hogy ma reggel kimondottan enyhe az idő. Mínusz hét volt.

Amelyben nem akadunk fenn az időjáráson. Tél van, na

2012-02-06T10:03:00.001+01:00

Most itt az volt, hogy a Borcsi megtaknyosodott, itthon volt velem egy hétig, ezért nem jutottam gépközelbe. Este meg azért nem lehet blogolni, mert ha bejövök a dolgozószobába, a gyerek alvás helyett kiszaladgál, hogy "de anya azt akartam mondani, hogy adjál puszit meg ölelést", én meg mondom neki, hogy tessék, puszi, ölelés, de kint meg mínusz tizenöt fok van, úgyhogy most inkább ne szaladgáljon ki. Ami mondjuk tök irreleváns infó, mert elvileg mi köze van a gyereknek a kinti hőmérséklethez, gyakorlatilag viszont itt nincsenek fűtve a folyosók/lépcsőház, úgyhogy éppen hogy nem fagynak meg a virágok, meg a gyerek, amikor kiszaladgál. Ezért nem volt most post.
Hír viszont, hogy alighogy behordtam a fáskamrába az utánpótlás tüzelőt (friss levegőn végzett könnyű fizikai munka, romantikus vidéki hangulattal) leesett a hó, amit várva vártunk, és ki kell használni, és pont jókor jött, mert úgyis készültünk a Bakonyba Etáékhoz. Úgy volt, hogy szombaton hatalmasat fogunk szánkózni meg hógolyózni a Bakony lejtőin, ezzel tartottam sakkba a gyerekeket egy hétig, hogy aki nem viselkedik rendesen, az nem hógolyózhat, de a végső ítéletet a természet mondta ki, mert ott meg szinte egyáltalán nem volt hó. Másnap viszont itthon, Körmöspálcáson, laza futólépésben kikocogtunk szánkózni a Gerje-partra, ami nagyon vidám dolog volt. A gyerekeket szánkón húztuk magunk után, ők nem futottak.
A Gerje-part a környék legnagyobb lejtője, hossza kb. tíz méter, a szintkülönbség pedig egy, de mondjuk ez a gyerekek korában nem is olyan nagy baj, a miénkben viszont igen; magamban azért megjegyeztem, hogy Etáék bakonyi házának a kertje majdnem kétszer akkora szánkópálya lett volna, mint ez, mindegy. Kárpótlásul viszont megkaptuk itthon az idei legnagyobb havat, és most meggyőződésből beszélek, mert szombaton tényleg végigautóztunk az országon, de csak itt, Körmöspálcás belterületén volt igazán nagy hó az utakon. Amúgy egyszer látni véltünk elsuhanni egy hókotró autót, szigorúan felemelt lapáttal, nehogy beleérjen a hóba, és még a végén elkotorja a havat. Már eléggé egy óra felé járt, amikor hazaértünk a szánkózásból, Poji csöndben kókadozott a bobon, gondoltuk, álmos már szegény. Itthon viszont megjegyezte, hogy hú, hát elég hideg volt kint. Akkor vettem észre, hogy szerencsétlen gyerek teljesen át van fagyva, mi meg hatalmas lelki nyugalommal húztuk őket magunk után, mert mégiscsak profi sícuccban indultunk el szánkózni, és nem köszvénytérdű mackónadrágban az itteni divat szerint, fenekük alatt párna, a szél sem érheti őket. Ehelyett még délután kettőkor is kék volt a Poji szája, én nem tudom, miért nem szólnak ezek a gyerekek, mielőtt a klondike-i csávók sorsára jutnak, bezzeg ha nem kap cukrot, azonnal kész egy órahosszás zokogásra.
Aztán mi is volt még? Ja igen, reggel a riasztó sípolására ébredtünk, ami azt jelenti, hogy nincs áram (valamint központi fűtés és meleg víz). Hú, bepánikoltam nagyon, hogy lesz ebből kávé, hogy lesz ebből felébredés? De aztán szerencsére találtam tegnapi maradék kávét, sőt szerencsére emlékszem még a tűzön melegítés fortélyára is, emellett még gyufa is volt itthon, hogy begyújtsam a gázt, mert ugyebár a szikra is elektromos. Mindezt felhúzott redőnnyel, az utcai világítás mellett, amit viszont háromnegyed hétkor lekapcsoltak, mert szerintük elég világos van most már. Biztos úton volt már amúgy az áramszolgáltatós ember, hogy kijavítsa a hibát, csak nyilván összefutott a hókotróval, azért nem ért ide időben, mondjuk reggelre, amikor kel a níp. Na mindegy, végül megoldottuk, sőt, még a gyerekeket is sikerült eljuttatni a bölcsibe-oviba, most jött el igazán a terepjáró ideje.
Amúgy meg itt a szörnyű nagy, húszcentis hóban már a vonatok se járnak, én nem tudom mi lenne mondjuk Svájcban, ha ott is így állnának az emberek a hóhoz. Hát nem lenne se Milka, se óra, az tuti, mert nem lenne idejük megcsinálni. Mert azért lássuk be, itt, a Kárpát-medencében azért évi egy-két havas hétre biztosan lehet számítani, oszt' rögtön megáll az élet, vonat nincs, hókotrás nincs, csak csempe a francba van. Szerintem itt arra használják az emberek a havat, hogy pár napig ne kelljen semmit se csinálni. Mondjuk én most Stannis Winterfell ostromára haladó seregénél vagyok gondolatilag (tessék egy kis Trónok harca, aki hiányolta már), akik hatalmas hófúvásban, méteres hóbuckák közt vánszorognak, napi átlag három kilométert haladnak, amire az északi urak röhögve mondják, hogy megcsókolta őket az ősz, a déli urak viszont már meghaltak. Mi lesz itt, ha valóban beköszönt a tél?
Na, erre eleredt a hó itt is.
És még azt szeretném mondani, hogy a Norbi-féle Nyírédes nevű termék nem helyettesíti a xilitet, az az egy százalék szukralóz ugyanis, amitől ugyan csak negyedannyit kell használni belőle, elrontja az ízét, pfuj. Ez akkor derült ki, amikor mínusz tizenkét fokban nem volt kedvem a Norbi bolttól eldideregni a DM-ig. Amúgy nyitni kéne a Tesco üzletsoron is egy rubintrékázót, biztos lenne forgalma, csak most meg már nem lesz időm, mert márciustól dolgozom, mondtam már? Ingyen adtam az ötletet, viheti, aki akarja.

A Sárkány évével kapcsolatban, ami nem volt rest

2012-01-25T09:59:00.001+01:00

Úgy emlékszem, hogy hétfőn köszöntött be a Sárkány éve, ami tudni való, hogy változásokat hoz.
Hétfő délután felhívtak Sopronból, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni. Mondom hogyne.
Majd délután felhívtak arról a vonalról, amelyik vonalat vérző szívvel ugyan, de már rég feladtam, tekintve, hogy négy hónapja nem történt semmi, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni. Mondom, hogyne. Gyorsan meg is beszéltünk egy találkozót, gyorsan el is mondták, hogy mit várnak tőlem, én gyorsan megkérdeztem, hogy de most milyen munkáról is van szó pontosan, és amikor elmondta, akkor majdnem felnyerítettem, mert konkrétan arról van szó, amit pont tudok, amihez pont értek, és amit éveken keresztül csináltam, mielőtt elmentem volna gyerekeket szülni. Gyorsan egymás tenyerébe is csaptunk, úgyhogy most úgy néz ki a dolog, hogy öt év láblógatás után visszatérek a munka világába. Legfeljebb ezen túl egy órával később megyek a gyerekekért a bölcsi-oviba.
Gondoltam egyébként, hogy feküdni fog nekem ez a Sárkány éve, mégiscsak A Dance with Dragons-t olvasom, és Daenerys-nek drukkolok, a dragonqueen-nek, nem pedig a vonalas Stannis-nek, még jó.
Végül pedig egy jó tanács: sose tegyétek éjszakára a pohár víz mellé a Kindléteket! Én nem tettem, ezért még mindig működik.
Aki pedig a lakáshitelem végtörlesztése felől érdeklődik, a Sárkány éve első intézkedéseként elhozta, hogy lezártnak tekinthetjük az ügyet. Mostantól forinthitelt törlesztek, hah.

Borcsi olvas

2012-01-19T11:31:00.003+01:00

Borcsi meseolvasással múlatja az időt.

Az első mese címe: A krokodil lehelete.
A második mese címe: A zsiráf tragédiája

Hej, hogy erre nem gondoltak előbb!

2012-01-19T09:01:00.002+01:00

Na jól van, a magánnyugdíj pénzek után a babakötvényeket is einstandolja a kormány, ah, bocsánat, átveszi a számlák vezetését. Végül is mi a francnak feküdjön ott 13-18 évig annyi pénz, amikor azt el is költhetik folyó kiadásokra! Aztán majd biztos visszaadja az állam, amikor a gyerek betölti a tizennyolcat. Biztos.
Én egy ideje már nem hiszek a munka jövedelmében, arról, hogy a korosztályomnak lesz nyugdíja, már rég lemondtam, a manyup-ok államosítása óta a pénzügyi megtakarításokban sem bízom, mint tőkejövedelemben, marad az ingatlan. Ebből is leginkább a földet tartom biztosnak, mert abban nincs csőtörés, nincs köcsög szomszéd/albérlő, és nem bombázzák le, ha meg ráesik a műhold, hát annyi baj legyen, legfeljebb egy évi termés kiesik egy hektáron.
De azért most már motoszkál bennem a kisördög, hogy fogják ezek még a földeket is államosítani! Vagy mit gondolt a sok naiv paraszt?
Az Euró vásárlást se tanácsolnám senkinek.

A világ legélvezetesebb fogyókúrája

2012-01-17T09:27:00.001+01:00

Csapjunk a közepébe: Paleo-Norbi Update-Turbódiéta az igen frappáns neve, és én dolgoztam ki. Össze.
Az elmúlt két hétben két kilót fogytam vele úgy, hogy élveztem, és soha nem voltam éhes. Különösen a reggeliket szeretem, hogyaszongya: csipsszé sütött bacon, olyan öt csík, virsli, rántotta, sajt, zöldség, amennyi csak belém fér, és az nem kis mennyiség ám. Igaz, kiderült, hogy a szalonnával meg a virslivel bajok vannak, hasnyálmirigyrákot okoznak, de nekem már van rá elméletem: aki ilyen feldolgozott húsokat eszik, az nyilván zacskós levest is tol, horribile dictu üveges szószokat és gyári süteményeket, ami azért maga a sátán, aki ilyeneket eszik, az biztos képes rágyújtani a villamoson, vagy ilyesmi, úgyhogy nincs is min csodálkozni, csak önkritikát gyakorolni. Ezekről kell leszokni, nem a szalonnáról.
Eleinte, mivel gyenge voltam, a reggelihez még ettem egy-két kis szelet barnakenyeret, de most már azt sem igénylem, leszoktam, mint megtért fradista a sörösüveg dobálásról. A reggeli csoda betetőzéseként megiszom egy bögre xilites teát c vitaminnal savanyítva, finom, egészséges, és a fogakat is megóvja, meg fönntartja a vércukorszintet jó sokáig.

Ebédelni nem szoktam, mert nincs rá igény, se kapacitás ilyen reggeli mellett.

A következő étkezés az uzsonna úgy 3 óra tájban, valójában egy késői ebéd, és szintén nem takarékoskodom a kalóriákkal, nem úgy a szénhidráttal. Azt ugyanis legfeljebb zöldség és gyümölcs formájában viszek be, szevasz kenyér, krumpli, rizs, tészta, de a hüvelyesek se játszanak mostanság, az édességet meg a xilites kávé képviseli, esetleg alma. Szóval ebédre husi-saláta jön, de sok.
Uzsonnázni kétszer szoktam, tekintve, hogy a délután rohadt hosszú még így is, vacsorázni viszont nem fogok, nehogy már ne fogyjak le! A második uzsonna ilyen fehérjeturmix, ami nem hétezer forintos, és Turbó diéta néven fut, hanem 1300, és rossmannos. Valamint nem paleóellenség szójafehérjéből van, hanem tejsavóporból, ami szintén nem barátja a paleolit táplálkozásnak, de nincs más. Na most ez ordas módon fosat, nincs rá jobb szó, de nem baj, mert gyorsabban tisztulok. És már nem is annyira, mert kezd hozzászokni a szervezetem. És akkor jöhet még gyümölcs is, és kávé tejjel, xilittel, én ezeket nem korlátozom. Elvileg lehetne még enni dióféléket, de hát azt azért fogyókúrában szerintem mégsem kellene.

Vacsorára valamiféle üres leves jár, de ha nincs, akkor a főmumus zacskós (bögrés) leves áll elő, ha úgyis szart eszem, legalább ne kelljen energiát fektetni belé.
Hát így néz ki a fogyókúrám, és mondom, heti egy kiló simán leugrik tőle, éhezés meg nincs. Egyébként ha lenne, mert mondjuk kevés szalonnát ettem reggelire, biztos innék még dél körül egy pohár turmixot, málnás ízűt vettem, hát szerintem finom, na.

A fogyókúrám tizedik napján kíváncsiságból részt vettem egy testanalízisen. Jelentem, kedves barátaim, fitness kategóriás vagyok, ennél nincs feljebb. A fiziológiás súlyomhoz hízhatnék még húsz dekát, bár azóta kilencvenet, de én még fogyni szeretnék inkább úgy hat kilót, hogy trendi legyek, és vékony. Ez az eredmény egyébként úgy jött ki, hogy a referenciaértékeken túl van rajtam izomtömeg, szólítsatok Rubint Rékának, már csak a cici hiányzik hozzá. A testzsír mennyisége a referenciaértékeken belül van, de az alsó érték felé tart. Mondjuk innentől eléggé kérdéses, hogy mi a francnak akarok én fogyni, és főleg miből, izomból-e talán, és azt hogy képzelem, ha a heti két pilatest továbbra is megtartottam, valamint továbbra is cipelem a gyerekeimet, amitől karban és vállban erősen hajazok egy kelet-német úszónőre (szerencsére máshol nem). Hát mit tudom én! Csak hát azért mégis az a helyzet, hogy hatvan kiló fölött olyan... gyanús egy nő manapság.
(Egyébként de, tudom, a gyerekek előtti súlyomat szeretném visszaszerezni, és semmi okom rá, hogy több kiló legyek, mint akkor, mert a gyerekek szerencsésen kijöttek belőlem, és ami visszamaradt, az én vagyok, hat kilóval az akkori súlyom fölött.)
Szóval hajrá!

És akkor én most már életem végéig, minden évben fogyókúrás postokat fogok írni?

Már megint az a kurva krupp

2012-01-12T10:34:00.000+01:00

Amikor a kisfiam az éjszaka közepén ugatva köhög, és zihálva veszi a levegőt, és csak annyit tesz hozzá, hogy "anya, megdajkálsz kicsit?", akkor meg kell a szívnek szakadni.

Az idő meg csak hömpölyög, mint a víznek árja

2012-01-11T21:46:00.001+01:00

Három évvel ezelőtt (2008.) kaptam egy levelet a bíróságtól, hogy egy évvel azelőtt (2007.) nem fizettem ki egy vízszámlát. Dehogynem, írtam nekik vissza kedvesen, itt mutatom a bankszámlakivonaton, hogy átutaltam.
Aztán egy hónappal ezelőtt (2011.) kaptam egy levelet a bíróságtól, hogy engem elítéltek, mert ha mondják, hogy nem fizettem be azt a vízszámlát!
Hát mondom, ez izgi, elítéltek távollétemben, még jó, hogy ki nem végeztek!
Írták, hogy nem kerestem a leveleket, amiket küldtek. De hogy is kereshettem volna, amikor a bejelentett, tehát a bíróság által is hozzáférhető lakcímem Sopronban volt az idő tájt, és mire átvettem az értesítőiket, az összes küldemény visszafordult! Mondtam, hogy ez nem szép dolog, hogy meg sem védhettem magam, de főleg az nem volt szép, hogy a Díjbeszedő Holding ahelyett, hogy felhívott, és elmondta volna, hogy mi a baja, a tudtomon kívül bíróságra vitte az ügyet, majd suttyomban elítéltetett. Mondjuk úgy könnyű, hogy ott sem voltam. De azt sem nagyon értem, hogy mit gondolnak, notórius háromévenként egy számla nembefizető vagyok, vagy mi? Egyébként minden számlát rendezek, kivéve háromévenként egyet, amit megtagadok, mert az szerintem bónusz? Szóval tényleg nem értem, hogy miből indultak ki, és miért nem próbálkoztak azzal, hogy esetleg felhívnak, és elmondják telefonon, hogy mit gondolnak, aztán én is elmondom, hogy mit gondolok, végül megegyezünk valamiben. (Egyébként azt monták, hogy az OTP visszautalta nekem a szóban forgó összeget, WTF?)
Na jól van, ha bírósági ítélet van, akkor átutalom nekik a pénzüket, szarni bele, nem ér annyit, hogy foglalkozzak vele, idegeskedjek rajta egyáltalán, nesztek. Erre ma mi történik? Megint megjelent a számlámon a pénz, a Díjbeszedő Holding visszautalta. Basszus, mi a jó eget akarnak ezek tőlem? Ezeknek semmi se jó? Ha küldöm a pénzt, az a baj, ha nem küldöm, akkor meg az?
Vagy még arra tudok gondolni, hogy megbánták, hogy ilyen alattomosak voltak velem. Akkor viszont szerintem igazán megérdemelnék egy bocsánatkérő levelet, nem?

Vagy mondtam már?

2012-01-10T10:53:00.000+01:00

Azt hittem, jó ötlet lesz a karácsonyi menüről írni, a gesztenyés-narancsos kakasról, aminek a tökeit tegnap ettük meg levesben, de hirtelen nyeltem egy nagyot, és erről eszembe jutott, hogy fogyókúrázom.

Golfról és nyakkendőkről

2012-01-09T10:23:00.001+01:00

Az Országház VI. kapujában mindenkinek kiosztanak egy világos- vagy sötétkék* nyakkendőt? Vagy csak a Vezért utánozza mostanában mindenki?

Egyébként nem vagyok különösebben fogékony a férfi divatra, csak azért vettem észre, mert a Pé is ilyen nyakkendőt hord, csak nem Orbán Viktor Második Vezérsége óta, hanem legalább amióta ismerem. Lehet, hogy őt utánozta le a Viktor. Mondtam én, hogy nagy ember a férjem.

*esetleg piros

Újabb kindlés poszt, köszönettel

2012-01-05T14:30:00.000+01:00

Most úgy vagyok a Kindlével, mint amikor az ember megismerkedik, és randizgat egy szimpatikus fiatalemberrel, aztán az mond vagy tesz valamit, amitől egy pillanat alatt fülig szerelmes leszek belé*. Kaptam angol-magyar szótárt a Kindlére. Azóta nem tudok másra gondolni, csak a Kindlére**.
Nem akartam elhinni, úgy működik a szótár, hogy rámegyek a szóra, és buborékban felugrik a jelentése. Igaz, a Nagy Szótanulást ez a megoldás nem segíti, ki is mutatták már, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni azokat az információkat, amiket könnyen elő tudunk varázsolni***, hát így vagyok én azóta az angol szavakkal is. De nem baj, mert a folyamatos olvasást viszont biztosítja Szótár Haver, valamint kiegészítésként letöltöttem egy szótár alkalmazást a mobilomra is, úgyhogy ha nap közben, mondjuk a postán várakozás közben eszembe jut egy szó, aminek nem tudom a jelentését, gyorsan megnézem a telefonomon, és megtanulom. Vagy nem.

Ja, és nem kellett hozzá sem magyar karakterkészletet letölteni, sem hekkelni.

Most pedig megyek, és kipróbálom, hogy belefér-e egy DVD tokba, mert ez már nem állapot, hogy minden pillanatban rettegek érte, nehogy valami baja essen. A Kindlének.

* igen, pontosan emlékszem, hogy a Pénél melyik volt az a pillanat.
** ugye milyen gyorsan megmagyarosodott a ragozása? Mint a médiák.
*** ti például hány telefonszámot tudtok fejből, amióta van mobil, és abba vannak elmentve? Én kettőt. Azelőtt legalább harmincat.

Ahol az álmok valóra válnak

2012-01-04T17:41:00.000+01:00

Borcsi: - Anya, miért mész Pestre?
Kalib: - Mert el kell intéznem valamit a Magyar Államkincstárban.
Borcsi: (kerekre nyílt szemekkel) - Húúúú! Kincstár! Ott válnak valóra az ember álmai?

(Amúgy ja, nagy álmom, hogy végre ki legyen fizetve a lakásom, és most megint beljebb vagyunk egy nagy halom pénzzel, hogy 180-as árfolyamon váltották forintra a svájci frank hitelemet, halleluja, úgyhogy végül is tényleg az államkincstárban válik valóra az álmom, meg aztán a Földhivatalban, eddig meg az OTP-ben, és a közjegyzőnél kellett még ügyintézni hozzá egy pár órát. Néztetek már rájuk ilyen szemmel? Hogy ezek valójában az álmaitok valóra váltói, és nem időrabló, ügyfél kizsigerelő maffiózók?)

Sikerekben gazdag

2012-01-01T10:37:00.002+01:00

Boldog új évet kívánunk a Petrezselyem minden olvasójának az alábbiak szellemében:

A Pé, McLuhan, meg az Amazon

2011-12-27T12:49:00.001+01:00

Most pedig karácsonyra eljött a Kindle ideje, ami olyan, mint az a szerelem, amiről elhiszi az ember, hogy tartós lesz. Először ismerkedtünk egy kicsit, aztán kiderültek a jó tulajdonságai (például hogy rá tudom tölteni az Tűz és jég dalát), aztán a helyzet fokozódott (pdf helyett kindle formátumban is rá tudom tölteni a Tűz és jég dalát), szóval most izzok és lángolok, és Kindle-lel a kezemben alszom el (nem igaz, elalvás előtt fölkelek, és biztonságba helyezem, nehogy baja essen, agyonnyomjam, vagy valami), és azzal is kelek. Csak egy baj van vele, hogy nincs rajta angol-magyar szótár, csak angol-angol, amivel én azért annyira könyvolvasás tempóban nem vagyok kisegítve, és ha lenne is rajta, akkor sem tudom, hogy hogyan lehet, és lehet-e egyáltalán olvasás közben váltani a lapok között, szerintem nem. Úgyhogy most szótár nélkül olvasom a Tűz és jég dala 5. részét, de végül is ez már nem is olyan nagy baj, mert belejöttem.
Úgyhogy részemről most ért véget a Gutenberg-galaxis, meg az ötvenkilós könyves dobozok költöztetése.

Akár mérnök is lehet

2011-12-24T12:02:00.000+01:00

Poji áll az ajtófélfánál, a feje fölött tíz centivel, vízszintesen, Borcsi tartja a mérőszalagot.
Borcsi: - Poji, most megmérem, hogy milyen magas vagy. Hm... 16 centi... Árnyékban 15.

Most, hogy felmerült

2011-12-23T13:18:00.001+01:00

Arra gondoltam, hogy megtanulom a "bench" szó mind a huszonöt jelentését, mint egy verset. Csak tudnám, mit jelent a "gázgyári retortacsoport", de az "előresiető vágat" is magyarázatra szorul. A "kimosási padka" megvan valakinek?

	alagútszelvény
	alapárok
	bakállvány
	bírói szék
	bíróság
	előresiető vágat
	fejtési lépcső
	fejtési szelet
	gázgyári retortacsoport
	gépágy
	húzópad
	kimosási padka
	kőfejtő pászta
	lóca
	munkaasztal
	munkapad
	mérőpad
	nívó
	pad
	rézsűpad
	szerelőpad
	szint
	szénpad
	terasz
	állandósított alappont

Egyébként a minap, úgy tíz éve azon töprengtünk (vidám este volt, na), hogy honnan származhat a "span" szó. Internetünk még nem volt az albérletben, etimológiai szótárunk meg pláne, úgyhogy leemeltük a polcról a német-magyar szótárt, és megtaláltuk a megfejtést: a span: a szomszéd szedő. De nem voltunk elégedettek a primér jelentéssel, ezért még forgattuk egy kicsit a dolgot. Végül a(z ezek után) leendő pasim benyögte, hogy a szó alighanem onnan ered, hogy Stan é' Span. Csak úgy eszembe jutott a bench kapcsán.

Karácsonyi készülődés

2011-12-22T00:01:00.001+01:00

Kiskukta viszi a tésztát pihenni.

Még egy kis Trónok harca?

2011-12-19T16:08:00.001+01:00

Egyébként kezdek eléggé kiművelt lenni a középkori harcászatban angolul, nyíl, számszeríj, dárda, pajzs, páncél, miegymás, na meg az állatok. Öcsém, ezek mindent ettek csukától a csigáig, tökjó. És az milyen már, arra felébredni, hogy jaj, mi is az elk?

A feloldhatatlan ellentétekkel kapcsolatban

2011-12-19T15:34:00.002+01:00

Sajnos megint meglódult egy kicsit a súlyom, nem vészes, de rögtön az elején kell megfogni az ilyesmit, és akkor nem lesz baj. Tudom is, hogy mit tegyek. nem kell szénhidrátot enni, ennyi.
Na most az ilyesmi szerintem ott kezdődik, hogy az ember nem is gondol arra, amit nem akar enni, de sajnos mivel éppen karácsony jön, nekem hivatalból kell naphosszat törni a fejemet mindenféle édességeken és sütiken.
Nehéz dolog anyának lenni.

(Sajnos már elkezdődött, és sorakoznak a kamrában a sütis dobozok (kettő már sornak számít), de sajnos azóta tényleg nem tudok másra gondolni, mert törökmogyorós-aszalt sárgabarackos csillagok vannak bennük, a következőbe pedig kekszmorzsás csokiszivek (via csokimikulások) kerülnek egyrészt rumos-kókuszos, másrészt meggyes ízesítéssel, hol étcsokis, hol pedig tejcsokis túlsúllyal, eh, mi jöhet még.)

Ismét egy trónokharcás post

2011-12-16T22:41:00.000+01:00

Csak szólok, hogy újabb határozatlan ideig tartó postszünet jön, mert mégiscsak átjön Tyrion humora, bár a franc gondolta volna.
Valamint megtanultam angolul olyan szavakat például, hogy kócsag, fejsze, rokongyilkos. Sose tudni, még jól jöhetnek.

Kevés szóval angolul

2011-12-13T13:09:00.001+01:00

Kitaláltam, hogy mit kell tennem tavaszig* , hogy addig se legyek Tűz és jég dala nélkül. Elkezdtem angolul olvasni az ötödik könyvet.
Na most az elég hamar, úgy a harmadik mondatnál kiderült, hogy a szimpla élvezeti olvasáshoz nem lesz elég a szókincsem, de mire való a szótár?! És valójában ez is értem van, nem ellenem, mert alighanem így valóban kitart a könyv tavaszig.
Ennél motiváltabb meg már úgysem lehetek, hogy elkezdjek végre angolul olvasni. Vagyis megtanuljak. Megtanuljak.
Pepecs meló, de legalább ingyen van.
Majd időnként jelzem, hogy hogy haladok, és esküszöm, hogy szólok, ha megkerül Benjen bácsi, bár nekem van egy elméletem, hogy mi lett a sorsa.

*akkor jön a Trónok harca 2. évad a HBO-n, illetve az ötödik könyv magyarul.

Van egy kis update is, így az ötödik oldal után: az első pár bekezdésben valóban elég túláradóan bánik a szerző a jelzőkkel, na, azt bőven lehet szótárazni, de aztán megkegyelmez, úgyhogy most már haladok, és közelít a helyzet az élvezeti olvasáshoz.

További androidos post

2011-12-12T21:42:00.000+01:00

Egyébként hónapok óta vinnyogok, hogy nekem tükör alkalmazás kell a mobilomra, milyen hülyék, hogy nem találták még fel, mert igény az lenne rá. Aztán láttam tegnap egy reklámban, hogy a csávó a mobiljában igazítja a nyakkendőjét, és akkor megnéztem, tényleg létezik tükör alkalmazás, vagy tizenöt.
Letöltöttem az egyiket. Basszus, ez egy akkora kamu, mint a galaxis. Nem tud többet, mint a kikapcsolt tévé. Igazítottál-e már sminket a kikapcsolt tévé képernyőjében? És szemöldököt szedtél-e már?

Akkor inkább a garnyier!

2011-12-12T15:07:00.003+01:00

Bartos Erika témakörben többször visítottam már nyelvi lektorért, hovatovább a szarrágás csimborasszójának neveztem, hogy ilyen, százezres példányszámban kiadott irományokra sajnálnak kifizetni ötvenezret valakinek, aki megmondja, hogy hogyan kell egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Alighanem Pogány Judit is nagy szarban lehet anyagilag, ha a DVD-ken hajlandó elmondani többször is, dacolva a basic nyelvérzékével, hogy Bogyó és Babóca elindultak hógolyózni, sic. El bírom képzelni, amikor jelzi a szinkronstúdiónak, hogy gyerekek, elment lesz az, nem elmentek. Először finoman megjegyzi, majd egy kicsit határozottabban, mondja, hogy ez szar, ezt kisgyerekek tízezrei fogják megnézni, hát hogy fognak ezek a gyerekek beszélni, aztán végül már sír, siratja a nyelvet, meg a szakmai renoméját, de a stúdió ragaszkodik az eredeti szöveghez, mert kisgyerekek tízezrei mondják már fejből a tré szöveget, annyit olvasta nekik anyu rossz magyarsággal, de eredetiben.
De végül is nem ezen kaptam fel a vizet, hanem amikor Borcsi kikölcsönözte a gyerekkönyvtárból a sárga annapetigergőt, amiben a Margit-sziget (sic!) című borzalom van. Hát basszus, én elhiszem, hogy az alany-állítmány egyeztetésnek utánanézni bonyolult dolog, de a Margitszigetnél felütni a Helyesírási szótárt, hát ugyan férjen már bele!
Nem fért, így lett Bartos Erikánál Margit-sziget.
Sajnos azonban én is elkövettem egy hibát, az említett mese képeinél észrevettem, hogy Gergőke minden oldalon másik ruhában van, és bánatomban megjegyeztem, hogy biztosan azért kellett olyan gyakran átöltöztetni, mert összefosta magát tarkóig.
Borcsi azóta minden alkalommal megjegyzi, hogy Gergőke a Margitszigeten gyakran összefosta magát, míg elértek a Centenáriumi emlékműig.
Ez nem volt szép tőlem. De azt gondolom, hogy a csúnya szavakat előbb-utóbb némi önkontrollal képes lesz majd elhagyni a gyerek, azt viszont hiába dönti el, hogy mától helyesre cseréli a helytelenül berögzült nyelvtant. Tűzre minden bartoserikával!

(a cím egyébként nem egészen fedi a post problematikáját, bár a lényeg ugyanaz, ejtsük csak garnyiernek a Garnier-t, mer' az fekszik, jó lesz nektek az is, ma meg már ott tartunk, hogy még Veiszer Alinda is így ejti az "er"-re végződő francia szavakat, bár nem tanult franciául, de így hallotta a reklámban, és tud extrapolálni. Pedig ő okos.)

Szünetben csak a buta gyerek lesz beteg

2011-12-12T12:20:00.001+01:00

Mondtam én, hogy a könyvolvasás, na jó, szűkítsük a Tűz és jég dala ciklusra, meg még néhányra, veszélyes addikció. Én például most iszom a levét, a szervezetem tiltakozik, mint heroinosé a székrekedéssel, vagy füvesé a szorongással: szombat estére begyulladt a fél fejem, a mandulámtól a szememig mindenem fájt, na jó, a hajhagymáim nem.
Egyébként nyilván nem az olvasás ellen lázadt föl a szervezetem, hanem az abból következő krónikus alváshiányra. Na, de szerencsére azért élünk a 21. században, hogy a modern farmakológia méltó választ adjon a kihívásra. Milyen rossz lehetett Westeroson, belehaltak egy felületi sebbe, mert nem volt még antibiotikum. Hogy csak egy példát említsek, a Khal Drogo is élne még, ha lett volna, és nem akarok itten spoilerezni, de még jó sokan így járnak a negyedik részig, nem mondok neveket. Háború van, na. Mármint ott.
Az antibiotikum tehát a barátunk, és én már megismerem az érzést (jelentős tapasztalatot gyűjtöttem az évek során ugyanis mandulagyulladásban), hogy mikor van itt a helye. Most. A kúra folyományaként a féloldali fejfájásom (úgy értem, a fejemen lévő minden, fül-, szem-, íny-, és kiterjesztve mandulafájásom) szétfolyt az egész fejemre, és eltompult: jelenleg egy ~~takonygyár~~ beteg, de már gyógyulóban lévő kis nőci benyomását keltem, és alighanem az is vagyok. Mondjuk tegnap kicsit megrémültem, amikor elkezdett nyomni a tüdőm, jesszus, meghalok, tüdőgyulladást kaptam az antibiotikum ellenére, most mi lesz, ki neveli fel a gyerekeimet, de rájöttem, hogy ha kinyitom az ablakot, és beengedek a lakásba némi oxigént, na meg párásítok, sokkal jobb lesz a helyzet. Egyébként azért van szükség öngyógyításra, mert egyelőre nincs háziorvosunk Cegléden, mivel nem volt még rá szükség, és különben is hétvégén jött a baj, ügyeletre meg felnőtt nem megy mandulagyulladással. A gyerek más, őket szirénázva vinném. Felhívhatnám még a tesóm férjét, hogy mit javasol, de hát végül is már jobban vagyok. Biztos megdicsérne.

Borcsi és az egója

2011-12-05T10:07:00.001+01:00

És hogy legyen most már Borcsis sztori is, meg kell, hogy jegyezzem, hogy anyukám összes unokaféltés által generált piszkálódásával ellentétben (hogy ugyebár gyereket nevelni ő tud, mi meg itten csetlünk-botlunk, hátunk mögött dermedt hullahegyeket hagyva) kiderült, hogy Borcsika a legmasszívabb lelkületű kisgyerek a világon. Na jó, az óvodai csoportjában.
Kitalálták ugyanis az óvónők, hogy nosza, rajzoljanak családrajzot ezek a gyerekek, amiket majd jól kitűznek a faliújságra. Na most ez szerintem jó nagy tapintatlanság, mert gondolom, nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki hallgatott legalább fél év fejlődéslélektant, ahol is majdnem az első óra témája: a gyerekrajzok. Vagyis nagyjából bárki, akinek nyolc általánosnál több van, egy családrajzból simán visszagöngyölíti, hogy ki kivel harcol otthon, és milyen eredménnyel. Mondanom sem kell, én azóta a Borcsi csoporttársainak a kis lelkét és családját boncolgatom várakozás közben, szememet a faliújságra meresztve, érdekes.
Na, a Borcsin nincs mit boncolni, ő tiszta ügy. Ennek a gyereknek akkora az egója, hogy hat másik is sikerrel tudna gazdálkodni belőle. A többiek miniatűr (szorongó) alakjaihoz képest Borcsi képén nagyjából akkorák a szereplők, hogy lelógnak a lapról, de főképp Borcsi, aki a főalak. Mellette egy kicsivel kisebb, ám térdig érő hajú (wtf?) és nyakláncos (wtf?) alak vagyok én. A fiúk hát, hm, nem olyan nagyok, de ott vannak hiánytalanul. Mindenki cuki, lila, és mosolyog.
És mostanában néhányszor közölte, hogy ő a legszebb gyerek a világon, úgyhogy lehet, hogy most, hogy felépítettük kősziklából az egója masszív erődítményét, ideje lenne némi realitásérzéket is belecsöpögtetni. Vagy ez még korai?

További Poji, a jógyerek történet

2011-12-05T09:13:00.008+01:00

Tart még ugyan a Tűz és jég dala, de azért ezt most leírom.
Ez is eljött, nem hiába féltünk tőle: a Poji öles léptekkel megkezdte a ház lebontását. Azt úgy volt.... hát igen, a Poji. Meg én is egy kicsit. Na jó, eléggé benne voltam.
Szóval a kölkek közfelkiáltással berendelték a puszedlisütést. Itt most négy kölökre kell gondolni, mert a tesóméi is nálunk voltak ketten.
Egész gördülékenyen menedzseltem a folyamatot, amíg csak a legkisebb (2,5), és a legnagyobb (7,5) volt otthon, tették a dolgukat, szaggatták a tésztából az üstökös, szívecske és fenyőfa formákat, én meg karba tett kézzel álltam felettük, tudok én feladatot osztani, ezt csináljátok utánam! A zűrzavar akkor kezdődött, amikor hazaértek a négyévesek az autómosóból (tuti program, meg a téli gumi szerelés is), mert akkor egyszer csak mindenkinek baja lett. A négyéveseknek segíteni kellett kezet mosni, ami ugye lelki segítséget jelent, noszogatást és ösztönzést, meg drukkolást, de anélkül sajnos kevés az esély a sikerre. A Poji elkezdte a szájába tömni a nyers tojásos tésztát, ami ugyan az ő baja, de ha jobban belegondolok, ha szalmonellás lesz véletlenül, akkor abból én sem tudnám kivonni magam, úgyhogy végeredményben az én bajom is lenne. A legnagyobb meg elkezdett nyígni valamiért, alighanem azért, mert nem rá figyeltem. Aztán a nagy zűrzavarban szépen lassan feketedni kezdett a sütőben lévő puszedli széle, na, nem folytatom, azt sem tudtam igazán, hogy hol áll a fejem, közben ~~huszonöt~~ négy gyerek sivalkodott megállás nélkül. És akkor a Poji megjelent a kezében egy parkettadarabbal. Gondoltam is, hogy mit keresett kint ez a gyerek a fáskosárnál, de megrántottam a vállam, és egy jól irányzott mozdulattal bevágtam a parkettadarabot a cserépkályhába. Aztán a Poji beriszálta a kis seggét a nappaliba, a többi gyerek utána, lett egy kis csend ~~és égett süti szag~~, amikor is a nappaliban kezdődött elölről a sivalkodás. Bementem rendet vágni köztük, amikor is megláttam a padlón a parkettahiányt, és akkor összeállt a kép, hogy a Poji alighanem mégsem a fáskosárnál járt, hanem csak felszedte a parkettát a nappaliban. Én meg eltüzeltem, ~~baszki.~~ És akkor szépen feddőleg elkezdtem neki magyarázni, hogy a parkettát nem szabad felszedni, mert látja, most egy csúnya lyuk van itt, mennyivel szebb volt a folytonos parketta, de nem mertem tovább fokozni a helyzetet irodalmilag, nem tettem hozzá például, hogy és nem tépjük le a tapétát a falról, és nem hasogatjuk fel az ülőgarnitúra kárpitot, és nem esünk neki kalapáccsal a márvány lépcsőburkolatnak, meg ilyenek, mert rettegtem, hogy ebből is csak ötleteket merítene. Úgyhogy most gondolkozunk, hogy mi legyen, alighanem mestert hívunk kijavítani.

Az úgy volt...

2011-12-01T21:12:00.000+01:00

Mostanában azért nem tudok írni, mert sajnos az összes időmet leköti a Trónok harca néven ismert Tűz és jég dala ciklus. Szerencsére már csak egy könyv van hátra, az utolsó kettőt pedig még meg sem írta a Martin nevű, de tervezi. Ezzel kapcsolatban két dolog merült fel, de alaposan:
1. feltétlenül szükségem van egy e könyv olvasóra, vagy egy tabletre, vagy akármire, ami elfér a ridikülömben, és alkalmas az ilyesmi megjelenítésére, valamint
2. tiszta szerencse, hogy a könyveknek egyszer vége lesz, mert különben nagyjából olyan függőséget tudnak okozni, mint a szerencsejáték, vagy más ilyen mumus. Én például két hete semmi másra nem gondolok, csak Tyrionra, a törpére*.
Na jó, közben úgy látszik, hogy külsős szerzője lettem egy újságnak, megnyertem.
Az a másik állás meg, amit felkínáltak, hát csak éppen azt nem kérdezte a hapsi a munkamegbeszélésen, hogy mikor dugunk, de elég egyértelművé tette, hogy nem lenne ellenére, úgyhogy azt nem fogom elvállalni. Hát ezek vannak most.

* említettem már, hogy Borcsinak van egy törpe csoporttársa? Nem nagyon érti ugyan, hogy miért vagyok vele olyan kedves, de majd húsz év múlva, ha ő is elolvassa a Tűz és jég dala ciklust, megérti.

Ma sem keltem fel hiába

2011-11-14T21:21:00.002+01:00

Minden rendben van az implantokkal, kaptam úgy ínyformázót, pedig le sem nyeltem a régit. Mindazonáltal furcsa érzés, amikor az ember ínye a lépései ütemére lüktet.
Valamint elméletben kidolgoztam, hogy hogyan lehet terepjáróba elegánsan beszállni miniszoknyában, működött.
Este meg kaptam egy állásajánlatot. Habár az utóbbi négy évben úgy képzeltem el, hogy mackónadrágban ülök majd itthon a gép előtt, és leadok ~~5 kilót~~ heti 3-5 cikket, nagyon úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. Alighanem kár volt kidobni a régi munkaruhámat, nem beszélve a második terhesség alatt kinőtt magas sarkú cipőkről, eh.

Az implant-szotori folytatódik

2011-11-12T09:08:00.003+01:00

Most jött el igazán a kefirek ideje, mert rágni azt nem nagyon merek, a kefir meg pont átfér a szívószálon.
Az úgy volt, hogy a múlt héten, az implant-ügy következő adekvát lépéseként meglátogattam Pesten a fogorvosomat. Még szomorkodtam is egy kicsit, hogy semmi különös nem történt, hogy fogok én ebből sztorit rittyenteni, erre most tessék!
Az egész fogorvos látogatás alatt csak kétszer vert le a víz, először akkor, amikor közölte, hogy a két hónappal ezelőtti röntgen alapján az alsó implant (implant 1) az off, nem csontosodik, gyulladt, ki kell venni. Tegyük hozzá, frontális metszőről beszélünk, (konkrétan nem nőttek ki, a tejfogak voltak még bent). Egy ilyen implantáció egyrészt nem az a kimondottan fájdalommentes dolog, de legalább jó drága, úgyhogy ez a hír most úgy hiányzott nekem, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Szerencsére a mondat úgy folytatódott, hogy most meg úgy néz ki, hogy mégis rendben van minden implant 1-gyel, ügyesen becsontosodott. Vegyük le gyorsan a lenyomatokat, aztán jövő héten próba, csütörtökön meg lezárjuk az ügyet a végleges felépítmény beillesztésével, szuper.
Na akkor lépett fel az a problematika, hogy idő közben a jó Camlog cég, amelyik az implantomat gyártotta, átdizájnolta a rendszerét, és most valami apró kis basz eltérés van a legfrissebb, és a nekem öt hónapja beültetett szerkezet között. Mivel a kettő természetesen nem kompatibilis, miért is lenne, a fogorvosomnak nem volt megfelelő alkatrésze a mintavételhez. Habár ez már már űrtechnika, meg minden, a fogorvosom elég tökös hapsi, mert sufnituning módszerekkel nekiállt szobrászni egyet, és végül megoldotta a problémát, kalap le.
(Kicsi intermezzó: most érkezett Borcsi, kezében egy baba cserélhető hajfonatával, és megkért, hogy gumizzam be újra a végét, mert kicsúszott, ugyanis be akarta csatozni a pepit Ákos hajába, hogy feldíszítse őt, mire megérkeznek a Kíráék :D)
Na, lényeg, hogy le is vette a mintát, mármint a fogorvos. Másodszor akkor vert le a víz, amikor visszatekerte az ínyformázót, fájt, mint az állat, de nem azért pánikoltam be, hanem azért, mert mi van, ha az implantom fáj. De kiderült, hogy nem, hanem az ínyem. Ez az állapot, mármint az ínyfájás meg is maradt egész nap, de kit érdekel, ha az implantok meg állnak, mint Katiba' a gyerek.
Erre tegnap észre vettem, hogy a másik implantom (implant 2, szintén tejfog helyett lett beépítve) ki-be jár. A hírre azért egy kicsit megszivacsosodott a sípcsontom, mert nem igazán kívánom még egyszer végigcsinálni a műtétet. Jó volt, jó volt, de azért annyira mégsem. Végül, amikor már szembe mertem nézni bajjal, és jobban megvizsgáltam, arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem mégsem az implantom lötyög, hanem csak a kupakja, az ínyformázó. A Pé gyorsan és együtt érzőn felskiccelte nekem az implant szerkezeti rajzát, és bemutatta rajta, hogy az lehetetlen, hogy kilötyögősödjön a kupak, de szerintem meg nem, én például már meg is találtam rá a műszaki megoldást.
Úgyhogy most nem merek sem enni, sem aludni, nehogy véletlenül lenyeljem az implantomat (implant 2), vagy a kupakját, aztán kifúrja a belemet, vagy valami, de ami még ennél is jobban izgat, hogy ha lenyelem, és mondjuk szükség van rá a végleges felépítményhez, akkor honnan szerzek másikat, mivel a most használatos Camloggal nem kompatibilis az én implantom. Egy vesszőfutás az életem.

Update: aztán a végigizgult éjszaka után felhívtam a fogorvost, és mondta, hogy nyugodtan lenyelhetem, ha úgy jön ki a lépés, nem fog hiányozni, és valójában a beleket sem tud lyukasztani, úgyhogy nyugi.

Szolgálati a freeblogos kollégáknak

2011-11-11T12:12:00.002+01:00

Azt szeretném mondani Oui-nak, Sixxty-nek, Létezőnek, és a többi freeblogos barátomnak, akinek olvasom a blogját, viszont a rendszerkarbantartás során elveszett vagy három hónap összes bejegyzése, hogy van megoldás.
Ezt ugyan nem egészen tudom, hogy mit jelent, mármint a readerből exportálás, de nyilván ha megkérdezitek az admintól, megmondják (leírják), és akkor olvashatom a friss bejegyzéseiteket, amit egyébként roppant mód fájlalok, hogy pillanatnyilag nem, és visszatérnek az elveszettnek hittek is.
Csók mindenkinek.

Update: közvetlen link a megoldáshoz, Isolde küldte, köszi!

Amelyben kevéssé elegánsan kutyázok más embereket (?)

2011-11-05T22:19:00.000+01:00

Most, hogy a jó sósapuka egész pályás támadást indított annak érdekében, hogy - klasszikussal szólva - minél többet elvegyen a gyerekétől, konkrétan nagyjából a negyedére csökkentse a gyerektartás összegét, egy váratlan fordulattal Sopronban kötöttünk ki a Pével. Tulajdonképpen nem kirándulni mentünk, hanem a tárgyalásra, úgyhogy sajnos nem is tudtam eldönteni, hogy örüljek-e az utazásnak, vagy sem, mert egyrészről ez a tárgyalás nekem konkrétan háromhavi gyerektartásba került, csak hát nem volt más választásom, mert ugyebár bepereltek, másrészről viszont mégiscsak láthattam éltem szerelmét, Sopront, ahová életem fő szerelme, a Pé is elkísért. Végül úgy döntöttem, hogy inkább örülök, mert a tárgyalást gyorsan lezavarjuk, még érdekes is lesz, azután pedig miénk lesz Sopron.
Tulajdonképpen tényleg elég érdekes volt, ahogy a jó sósapuka ügyvédjének sikerült úgy beállítani a szituációt, hogy én a full gazdag családból származó lány, aki ez után a gyerekszüléses sztori után még jól is házasodott, a vérét szívja ennek a szegény, munkanélküli apukának, aki mindent megtesz a kislányáért, adna ő, csak nincs miből, de minek is adjon, ha amott nincs is rá szükség. Jó tanácsom egyébként hasonló helyzetben lévő anyukáknak (mármint nem a full gazdag családból származó, ráadásul jól is házasodott anyukáknak, hanem a magamfajtának, aki szeretne normális körülményeket biztosítani a családjának, és nem venné rossz néven, ha ebből valami minimális terhet a gyereke vér szerinti apja is vállalna), hogy nem kell a bíróságot odaillő öltözékkel megtisztelni, és az elegáns aktatáskát is otthon lehet hagyni, helyette megteszi a teszkós nájlonszatyor is, mert a felperes úgyis úgy fog kinézni, mint egy homeless, és akkor eléggé hihetővé válik az ügyvédje által előadott sztori. Na, meglátjuk, mi lesz a vége.
Ezek után valóban a miénk lett Sopron, mint a két rendelkezésünkre álló órában. Legfontosabb észrevételem ezzel kapcsolatban, hogy imádom, még mindig imádom (mármint a Pét is, meg Sopront is). Valamint továbbra is az enyém, olyan otthonosság érzésem volt, mintha sosem költöztünk volna el onnan (mármint Sopronból, de persze a Pé is az enyém). Nyilván eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszaköltöznénk, de elég gyorsan lezongoráztuk, hogy ennek nincs gazdasági realitása, mondhatni, egyszer megpróbáltuk, de nem tudjuk finanszírozni. Pedig most már az is eljutott az agyamig, hogy tiszta hülye vagyok, hogy egyedül bénáztam mindig a gyerekekkel. Csak a mi házunkban legalább hárman bármikor bevállalták volna őket egy-egy órára, ha kértem volna, csak én sajnos a felnőtt életemben Budapesten szocializálódtam, ahol még akkor is odatelefonálnak egymásnak az emberek, ha éppen a szomszéd lakásban laknak, hogy nem lenne-e alkalmatlan becsöngetni, de akkor sem egészen biztos, hogy tudja a másik, hogy ki hívja, mert a franc figyeli azt, hogy ki lakik a szomszéd ajtó mögött. Szóval nem akartam alkalmatlankodni, na. Hülye voltam, az én bajom.
További nagy felfedezésem a soproni kirándulással kapcsolatban, hogy a város csodálatos és mellbevágó szépsége arra mindenképpen jó volt, hogy felnyissa a szememet az építészeti csodák iránt, mert ma már Ceglédet is alapvetően szépnek látom a klasszicista és parasztbarokk házaival, bár Sopron titokzatossága, és a sok évszázad emléke hiányzik. (Sopron a 17. században égett le, Cegléd meg a 19. közepén, ezért az újjáépítés, vagyis a mai városkép kialakulása is ezekre a századokra tehető, bár Sopronban azért a gótikus alapok is egész jól megmaradtak, nem folytatom ezt a vonalat, mert beleveszek a végén, és sosem lesz vége ennek a postnak).
Ittunk forralt bort a Fő téren, ettünk pizzát a Fórum pizzériában (gótikus alapon 17. századi falak, stb, stb.), pótoltuk a fogyóban lévő Herendi Rooibos tea készletet, majd felültünk a vonatra, és hazajöttünk, és én nagyon-nagyon hálás vagyok ~~Csavardi Samunak,~~ a Pének, hogy most sem hagyott magamra, hanem velem volt végig, és ezt a köcsög pert is segít cipelni, nélküle már rég kiborultam volna, bár még mindig nem pihentem ki a vele járó stresszt.
Sosem hasonlítom össze a két gyerekem apját, de azért itt megjegyezném, hogy az elsőé meg még terhesen is simán elhagyott.

A kefirgombával, és egyéb állatfajtákkal kapcsolatban

2011-11-05T21:32:00.001+01:00

Úgy kezdődött, hogy a nagybátyám írta, hogy küld nekem kefirgombát, és mivel ez a szó, hogy "kefirgomba" elég veszélytelenül hangzik, de legalább is a "tigrispitonnal" való összehasonlításban mindenképpen ártalmatlanabbul, (tudom, kicsit gyanakvó vagyok), bólintottam. Még örültem is neki, mert én amúgy szívesen elbíbelődöm az ilyesmivel, volt nekem tenyérnyi kombucha gombám is, míg el nem pusztult, de amióta gyerekeim vannak, kicsit magabiztosabb vagyok a gondoskodásomra szoruló élőlények életben tartásával kapcsolatban.
Küldött hozzá a nagybátyám leírást is, ami szerint a kefírgombával készült kefír mindenre jó a stroke-tól a tyúkszemig, aki azt issza, örökké él, természetesen rendbe hozza a meglévő bajokat, majd pedig konzerválja az egészséget. Ez egész pontosan úgy szerepel a leírásban, hogy két hónap múlva jelentős javulás áll be az ember állapotában, egy év múlva pedig tökéletesen egészséges lesz a test.
Na most én úgy tudtam, hogy ezt éppen a tejmentes paleolit diéta csinálja, mármint az örök életet, de mivel megbizonyosodni úgysem fogok egyikről sem, kipróbálom ezt is. A megbizonyosodás egyébként szerintem azért nem lehetséges, mert sajnos nem tudom letenni a garast, mert mi van, ha életem végéig paleózok, és mégis meghalok, vagyis akkor nyilván a kefirgomba lett volna a jó választás, hát cefetül érezném magam, hogy a franc, ott volt a kefir, én meg nem ittam, most meg meghalok. Ha meg a kefirt iszom mindennap, a halálos ágyamon ugyanígy fogok érezni a jó paleó iránt, hogy elszalasztottam életem legnagyobb lehetőségét. De valószínűleg az az én bajom, hogy hitetlen vagyok, nemigen bízom én az örök élet ígéretében, mármint ezen a sárgolyón, a jelenlegi testben.
Lényeg, hogy egyszer csak megérkezett a kefirgomba. Hát elég hülyén nézett ki, ilyen karfiolrózsaféle volt, ami kefirben úszott. Két nap múlva rászántam magam, hogy bevetem, de csak azért, mert féltem, hogy meghal itt nekem a szemem láttára, ha nem gondozom. A leírásban ugyanis az is szerepelt, hogy naponta meg kell mosni, majd pedig le kell önteni tejjel, és különben is, bánjunk vele úgy, mint egy kis élőlénnyel (ami azért nem egy hülye ötlet, mert mégiscsak élőlény), különben beszürkül, majd elpusztul.
Azóta én lelkesen gyártom és iszom az élőkultúrás kefirt, finom. Nem mondom, jól vagyok, bár eddig is jól voltam.
Lelkesen ajánlgatom is mindenkinek, itt volt például két napig az anyósom, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg mi hivatalos ügyekben járunk a Pével (majd írok arról is, vagy nem), és gondoltam, felajánlom neki a szaporulatot, mármint a gombáét. Mert ugyebár az élőlények szaporodnak is. Az mondja, nem kell neki. Anyósomról tudni kell, hogy élete során körülbelül százötvenféle állatot tűrt meg a lakásában a nagyobbik fia jóvoltából, aki nem ugyanaz a személy, mint a férjem (hál' Istennek). Köztük mindenféle csúszómászókat, kígyót, békát, pókot, még tán egy baglyot is. Többnyire hidegvérrel kezelte a helyzetet, amikor például a belvárosi lakásuk lépcsőházában meglátta a szökésben lévő kígyót, szemrebbenés nélkül visszaterelte a lakásba az esernyőjével. Ehhez képest a kefirgombára nemet mondott, pedig megesküdtem neki, hogy nem fog megszökni, mint a kígyó, nem fogja megcsípni, mint a pók, és nem fog köpetet hányni a szőnyegre, mint a bagoly, de még csak nem is hullajtja a szőrét, mint a kutya. Igaz, hogy nem is kéredzkedik fel az ölébe, mint a macska, de cserébe nem is nyalja arcon, ami szerintem pozitív, bár nem sminkeli magát, úgyhogy végül is inkább semleges. Alighanem ott szúrtam el a kefirgomba píárolását, hogy valahogy kikívánkozott belőlem, hogy bakker, amióta kefirem van, úgy érzem, mintha született volna egy harmadik gyerekem: tisztába kell tenni, és tejecskét kell neki adni, különben elpusztul. Még szerencse, hogy nem bőg, mikor felébred.
Mire az anyósom csak annyit talált mondani, hogy aham, jó neki az aludttej is.
Úgyhogy ha valaki igényt tartana a kefirgomba szaporulat egy részére, jelezze. Remélem, a közelben lakik, mert nem tudom, hogy lehet-e postázni, vagy zárt üvegben megfullad szegény, vagy ilyesmi. Szerencsére vonatjegyet nem kell neki venni.

Survivor

2011-11-02T21:40:00.000+01:00

Ákos ma talált egy csavart, majd céltudatosan elindult vele a konnektor felé. Még szerencse, hogy éppen abban a korban van, hogy mindent kommnetál, közölte, hogy ezt most ő becsavarja. Erre azért már én is felkaptam a fejem.
Rávetődtem a gyerekre, elnavigáltam a konnektortól, és közöltem vele, hogy ezt azért nem kéne, mert ha megpróbálja, az bizony halállal jár. Alighanem derenghetett neki valami, mert ezen túl csak a teregetőkosár lyukain dugdosta át a csavart.
Azt hiszem, hatékony szülő vagyok.

A nagy nyissz

2011-10-31T22:50:00.001+01:00

És még az is történt a hétvégén, hogy levágtam Borcsi haját, ami azért nagy szám, mert ilyen még nem volt azelőtt soha. Mármint nem az, hogy én esek neki a nagyollóval, hanem egyáltalán nem volt még levágva a haja.
Legutóbb még a fenekéig ért, most meg a válláig, és szerintem gyönyörű, én konkrétan ilyet akartam, csak nem mertem, aztán mégis úgy alakult.
Leültettem a gyereket, ráadtam az esőkabátját, amire, nyilván a béna anyukák kedvéért, rávarrtak egy hát közepén keresztben végigfutó segédcsíkot. Mintha direkt erre a célra gyártották volna az esőkabátot. Gondoltam, pont jó lesz, a csíknál elvágom a haját, és akkor a háta közepéig fog érni. El is nyisszantottam nagy bátran (a bánatosan lehulló kunkori, szőke, fél méteres tincsekről ma nem beszélünk), végig a vonal mentén, majd látom, hogy a megmaradt haj fogja magát, és szépen lassan elindul fölfelé. Mert a levágott lobonc súlya nélkül a maradék egy jó tíz centivel följebb vándorolt, úgyhogy mire észbe kaptam, egy fenékig érő szőke hajú sellőkislány helyett előttem ült egy őrületesen cuki, vállig érő hajú kislány, akinek csak most látszik igazán, hogy milyen elképesztő mennyiségű aranyhaja van (és még a megszokottnál is szebb az arca).
Neki is tetszik, nekem is tetszik az új frizura, a többiek se szomorkodtak sokat, de a nap fénypontja az most már a reggel, amikor nem negyed óráig tart a fésülködés, hanem két perc alatt megvan, valamint az ebéd, amikor nyugodtan hátat fordíthat Borcsi a tányérjának anélkül, hogy megmártózna a levesben a copf.
Lesz majd fotó is.

Helyi turista - A Blaskovich-kúria

2011-10-31T22:16:00.003+01:00

Egyelőre, amíg ki nem fogyok a ~~jobbnál jobb~~ reménytelennél reménytelenebb ötletekből, nem vagyok hajlandó feladni az elképzelést, hogy tulajdonképpen Cegléd és környéke is szép, és méltatlanul hanyagolják el a turisták, merő lustaságból és gyávaságból, mert idáig, ennek az egzotikus országnak a legbelsejéig már nem merészkednek a nagy fenekű osztrák asszonyságok, a Fertőig meg igen, mert abban nincs kockázat, ha nem ízlik a magyar szalámi, egy óra alatt hazaérnek, és kész. Csakis ez lehet az oka, hogy arrafelé van turista, itt meg nincs: a bátorság, és nem a látványosság hiánya. Majd én megmutatom, csak figyeljetek!
Írtam már Abonyról, ami egy nagyon helyes kisváros, tele középületként funkcionáló, vagy romos köznemesi kúriával. Ezen a vonalon indultunk el tegnap Tápiószelére, a Blaskovich-kúriába, ami egyébként múzeum, vagyis nyitva áll a közönség előtt.
A két Blaskovich bácsi bizonyára lepaktálhatott a tanácselnökkel, vagy együtt jártak vadászni, vagy nem tudom, mi lehetett az oka, de halálukig ott élhettek a kúriában, amit teljesen érintetlenül hagytak. Nem államosították, nem hordták szét a műkincseket és a trófeákat, viszont a testvérpár látogathatóvá tette a házat, és - örökös híján - felajánlotta a Magyar Államnak. Ezt itt:

A Blaskovich család egyébként a Mikszáth novellákból ismert dzsentrivilághoz képest inkább jómódban élhetett, legalább is, gondolom, Barabás Miklósnak nem lehetett olyan alacsony a tiszteletdíja, és mégis ki tudták fizetni. Na nem okoskodom, mert a képzőművészetekhez én aztán nem konyítok, de egy porcelán tyúkon kívül nem nagyon láttam rikító gagyit. Inkább szépek voltak a tárgyak, mint nem. Volt sok penge festmény mindenféle németalföldi mesterektől, és biedermeier bútorok, ami tudom, nem nagy szám, de hát azért mégis. Nem egy Eszterházy-féle rokokó pompáról van szó, na, inkább olyan úri jómódról. Volt egy csomó vadásztrófea is, ami nem pont az én ízlésem, de arról mindenképpen árulkodik, hogy még vadászatra is futotta, igaz, csak a Keleti-Kárpátokba jártak, de így legalább volt négy medvebőr is. Ebből hármat egyetlen vadászat alkalmával ejtettek el (fotó nincs, mert a fotójegy árából két éjszakát tölthettünk volna családostól Sopron valamelyik panziójában.). Az úgy volt, hogy a három medvéből kettőt egyazon golyó terített le, mert a bocs az anyja mögött állt, amin átfutott a lövedék, és megölte a kismedvét is. Ennek a sztorinak a valóságtartalmát ugyan már huszonöt éve is megkérdőjeleztem (jóvan, persze, hogy jártam már itt, minden környékbeli járt már a Blaskovich-múzeumban), de nyilván ez a legenda a ház vonzereje. És persze a Kincsem nevű versenyló, ami a család birtokában volt, és az összes versenyt megnyerte, amin csak indult.
Voltak tengeri kagylók és csigafélék is. Na most vagy tényleg jó sok ~~fölösleges~~ művészettámogatásra szánható pénzük volt a bácsiknak, vagy már akkor is gigantikus méreteket öltött a görög szuvenírbiznisz, de láttunk olyan csigaházat, amelyikbe valami egészen cizellált kis nőalakot véstek, szóval volt mit felfedezni a gyerekeknek. Elvoltak, legalább is nem ordították ki magukat az első percben a múzeumból, mint a fertődi kastélyból a négyezer-ötszáz forintos belépő mellett, amit szerintem nagyszülő korukig emlegetni fogok. Persze nyilván a park volt nekik a legérdekesebb, meg az őszi levelek, de legalább ezt is láttuk.

Á, asszem ez most nem sikerült. Mármint még magamat sem sikerült meggyőzni, hogy ez is olyan jó hely, mint a Fertő-tó környéke. Azt hiszem, még mindig szerelmi bánatban vagyok Sopronnal.

Vidéki élet fiúval

2011-10-30T16:33:00.001+01:00

Meggyfa ültetés közben Ákos talált egy pondrót, egy májusi cserebogár lárvát. Hosszan és gyengéden nézegette, vizsgálgatta, forgatta, majd egy laza mozdulattal megpróbálta zsebre vágni.
Odapenderültem, és egy egérrel kvaterkázó vércse mosolyával közöltem vele, hogy egyszer, egyetlen egyszer találjak csak a zsebében pondrót, egeret vagy békát, soha többé nem leszek hajlandó kimosni egyetlen ruhadarabját sem, úgyhogy a lassú, de biztos leretkesedés lesz a sorsa, úgy vigyázzon.
Erre Ákos ledobta a földre a lárvát, alaposan megtaposta (már úgyis halott volt), a nyomaték kedvéért még a gyalogsági ásóval is sózott rá egy párat, és a miheztartás végett továbbadta neki az anyai feddést: mars innen, csúnya hernyó!

Fejben balett, avagy a kontemplatív táncóra

2011-10-28T21:58:00.002+02:00

A helyzet úgy áll, hogy a családomnak legalább a fele határozottan elméleti szakember, aki csak hosszas, nagyon hosszas gondolkodás, fejben tervezés, és a dolgok tökéletes elrendezése után hajlandó a cselekvésre. A másik fele én vagyok, meg a Pé.
Írtam már korábban, hogy Ákos valószínűleg már réges-rég megtanulta a magyar nyelvet, legalább annyira, mint Kossuth a börtönévei alatt az angolt: a kiejtésén ugyan még volt mit csiszolni, de a szókincs, a nyelvtan és a stílus már eléggé rendben volt. Így történt, hogy alighogy hajlandó volt megszólalni, Ákos tökéletesen ragozott, és szükség esetén akár öt szavas mondatokat is összerakott. Csak ember legyen a talpán, aki megérti. Példa: (Hol hiáján? Cíp hiáján szanosz etunt, kíjem! Mekkéjeszem Posszit, hol leet*). Egyébként még csak másfél hónapja hajlandó beszélni, de már Annapetit olvas: Ááá építeszéééé**
De most nem is róla akartam írni, hanem Borcsiról, és a balettórákról. Egy nagyon kedves nő tartja, aki egyébként a fitnessben is dolgozik, és szintén élt Sopronban, úgyhogy végül is vannak közös pontok, és ez az egy szerencsénk, így ugyanis ~~bátran~~ pofátlanul megkértem, hogy - bár minden szülőt kiküld - engedje meg, hogy én bent maradjak Borcsival az órákon. Hátha úgy sikerül rávenni a gyereket, hogy táncoljon, ha már ott van. Borcsi ugyanis rend szerint megérkezik, segítek neki átöltözni a rózsaszín dresszbe, harisnyába és tütübe, (amiről kezdem azt hinni, hogy Borcsi szerint a balett lényege, arra nem számított, hogy itt majd táncolni is kell), ugrabugrál vidáman a többi kislánnyal, majd amint elkezdődik az óra, és kiküldik a szülőket, kézen fog, és mint aki jól végezte dolgát, jön velem az ajtó felé. Aztán békésen leül mellém a folyosón, kezébe vesz valamit, és elszórakoztatja magát. Én is előveszem a könyvemet, olvasni kezdek, majd pár perc múlva felajánlom Borcsinak, hogy végül is, ha már itt vagyunk, akár be is mehetne az órára. Nem megy. Oké, akkor talán menjünk haza. Nem, haza se akar menni. Hanem menjünk be mi ketten. Hát jó, végül is levajaztam a Tündével, igaz, hogy arról nem volt szó, hogy örökké így lesz, de határidőt se szabtunk, úgyhogy végül is biztos belefér még, menjünk. Én leülök, úgy teszek, mint ~~szar a fűben~~ egy gomba, fel se nézek a könyvemből, lapítok, szemkontaktus kizárva, én itt se vagyok. Borcsi is leül a terem másik végébe, ő viszont nézi a táncolókat figyelmesen. Odamegy hozzá a barátnője, akivel rögtön az első órán összebarátkoztak, és leül mellé. Hívja táncolni, Borcsi nem megy. Intek neki, hogy ne butáskodjon, itt vagyok, menjen már, de nem megy. Szólok a barátnőjének, hogy menjen vissza táncolni, ne maradjon le ő is az óráról Borcsi miatt, majd visszaülök, olvasok. Borcsi időnként odarobog hozzám, puszit és ölelést kér, kap. Majd visszaül. És így megy ez óráról órára. Odamegyünk, átöltözünk, kimegyünk, majd be, végignézi az órát, átöltözünk, haza megyünk. De táncolni nem hajlandó, na jó, kétszer már igen, az utolsó tíz percben talán.
Szerencsére Tünde tényleg jó fej, nem szólogat be, és nem küld ki, de azért javasolta Borcsinak, hogy a következő alkalommal majd úgy kellene csinálni, hogy óra előtt ad nekem száz puszit, és azt beosztja, hogy ne kelljen állandóan hozzám rohangálnia, és akkor talán rá fog érni majd balettozni is. Aztán hozzám fordult, és röhögve mondta, hogy semmi baj, volt már ilyen gyereke, fél évig csak nézett, aztán összeszedte a bátorságát, beállt táncolni, és mindent tudott.
És hogy miért hordom még mindig balettra Borcsit? Mert látom, hogy szeretné, csak nem meri, mert hátha szorosabban is összebarátkozik azzal a kislánnyal, és főleg mert megvettem a méregdrága balettcuccot. Az vesse rám az első követ, aki még soha nem járt hónapokig szoláriumozni*** csak azért, mert hirtelen megvette a bérletet.
Egyébként a minap azzal állt elő a Borcsi, hogy ő inkább lovagolni akar, de közöltem vele, hogy a ló nem fér el a ruhásszekrényében, ráadásul végtelenül elkeseredne szegény pára, ha megvennénk, de ő inkább mégsem akarna lovagolni rajta, úgyhogy mielőtt elkötelezné magát egy érző lénnyel kapcsolatban, jó volna bizonyítani a kitartását, pl. a balett remek terepe lenne ennek. Azóta nincs szó lovaglásról, de az is lehet, hogy csak bölcsen hallgat, és az ez irányú érzelmeit kiéli a hintalován. Legalább is egy ideje gyanúsan sokat csutakolja a körömkefével.

* Hol a szivárvány? Szép szivárvány sajnos eltűnt, kérem! Megkérdezem Borcsit, hol lehet.
** Az építkezés
*** Szabadon behelyettesíthető akármire.

Ebben a postban a fejemhez kapok

2011-10-25T21:35:00.003+02:00

Én egyébként, amióta gyerekeim vannak, igyekszem időről időre egy kicsit eltávolodni magamtól, és kívülről figyelni a saját viselkedésemet, mert annál szánalmasabb mentális állapotot sajnos csak nehezen tudok elképzelni, mint amikor valaki már csak a családi gyerekszókincset tudja alkalmazni, és nyuszifülek meg hamik esnek ki a száján. Becsavarodott, na.
Ez az állapot egyébként roppant ragályos, a pelenkák terjesztik, leginkább a viszonylag fiatal nőket érinti, és tényleg csak némi önreflexióval lehet ellene védekezni. Van még ezen kívül az a lehetőség, amikor a régi és őszinte jó barátok szólnak, hogy te figyeljél már, neked agyadra ment a gyes, mikor olvastál utoljára felnőtt irodalmat, nem a Porontyra gondoltam, hanem könyvet, Pamukot vagy Márquezt, illetve mikor voltál két összefüggő órán át kizárólag felnőttek társaságában, de ezt a szintet szerintem már elég gáz elérni.
Mindazonáltal odaadó anya vagyok. Ma is éppen mentem a Pojiért a bölcsibe, és megláttam, hogy az utcánkban egy hatalmas gép ontja a büdöset, de főleg az aszfaltot. Hú, fúriaként odapenderültem a kubikos polgártárshoz, és megkérdeztem, mutató ujjammal a böhöm gép fel bökve, hogy meddig fog ez tartani? A pasi szelíden és biztatóan mondta, hogy ó, asszonyom, nem lesz több öt percnél.
A hírre összeroskadtam és megsemmisültem, de mivel a bitumenigazgató kolléga teste egy élő kérdőjellé alakult át, elmondtam neki, hogy az a baj, hogy éppen a fiamért megyek a bölcsibe, de öt perc múlva még nem fogunk visszaérni, pedig ezért a látványért képes lenne feláldozni a kakaós csigáját is. Alku? Nem alku. Úgyhogy visszamentem az útszéli bokorhoz, és a ráapplikált ugrálókötelélnél fogva előrángattam a pedálos traktort, ülésén a kutyás bukósisakkal, és lemondóan integetve folytattam az utamat a bölcsőde felé. Na ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy alighanem valahol mégis csak eltévedtem a kisgyerekgondozás agyzabáló bogarának sötét és bűzös barlangjában.
(Akik már lerágták a körmüket, hogy mi lett a történet vége, azoknak elárulom, hogy a bitumenezést már tényleg nem értük el, de szemtanúi lehettünk Ákos komával, ahogy a teherautó a bitumengyártó utánfutóval együtt kitolat az utcából, hát az se volt semmi élmény ám!)

Ja, és elérkezett a várva várt pillanat, a fiam ma közölte, hogy én vagyok a barátja.

Tisztára belejöttem

2011-10-21T13:46:00.000+02:00

Habár eleinte tartottam tőle, hogy nem sikerül majd helytállnom fiús anyukaként, mert egyrészt nálunk nemigen születtek a családban fiúk, másrészt meg azt sem tudtam, hogy mivel játszanak a kishapsik, és különben is, hogy fogok én átszokni a rózsaszín tündérvilágról a nem tudom mire (mivel nem tudom, mivel játszanak a fiúk), jelen pillanatban az, van, hogy az ablakunk alatt elhaladó homlokrakodókat és traktorokat és kukásautókat akkor is végig követem a pillantásommal, ha éppen nincs velem egy gyerek sem, valamint sokkal jobban szeretek markolóval brümmögni, és lánctalpas matchbox-ot vásárolni, mint Barbie-t. Ez van. Focizni nem fogok.

Ha csak beszélnének!

2011-10-21T09:06:00.000+02:00

Röpke egy hónap alatt Ákos megtanult beszélni. A jelek szerint már korábban is tudott, csak még titokban tartotta, ma ugyanis már olyan szavakat is használ, amit hónapokkal ezelőtti események kapcsán hallhatott csak.
A reggeli első kérdése általában ez szokott lenni: - Hol apam? Természetesen a Pét apam-nak, engem pedig anyam-nak szólít, amin szétröhögjük magunkat minden egyes alkalommal.
Tegnap este pedig fektetéskor végigkérdezte a Pétől, hogy ki hogy szereti őt.
Ákos: - Apam? Hogy?
Pé: - Így szeret apa (szorítás, ringatás)
Ákos: - Anyam?
Pé: - Így szeret anya (szorítás, ringatás)
Aztán Borcsi, Kíra, Buni, Ildi, Hanna, Atti, válaszként mindig szorítás, ringatás, végül
Ákos: - Kati?
Pé: - Ki az a Kati?
Ákos: - Hát, nagyanyó!

Egyébként roppant praktikusan gondolkozik:
Kalib: - Ákoska, van kaki a pelenkában?
Ákos: - Nem. Popsi!

Végül pedig egy Borcsi aranyköpés:
Este a gyerekek tartottak nekünk cirkuszi előadást. Borcsi felkonferálja a következő számot:
Borcsi: - És most következik a következő tartistánk, a kígyó!

Bejött a terv

2011-10-18T18:13:00.000+02:00

Kalib: - Ákoska, ki a barátod a bölcsődében?
Ákos: - Jujííííí!
(Jujíííí egyébként - bár először azt hittem - nem egy Juli nevű kislány, hanem Zsuzsi, a gondozónője.)

Zsuzsi: - Ákos, mondd, hogy hívnak engem?
Ákos: Juji anya!

Szóval Ákos második anyukájává fogadta a gondozónőjét, amin persze úgy meghatódtam, hogy könnyek gyűltek a szememben, és legszívesebben megöleltem volna, és mondtam volna neki szívből, hogy anyatárs, vagy valami.

Poji is aranyat köp

2011-10-17T16:23:00.000+02:00

Ákos: - Szagolom!
Kalib: - Hm, ez tényleg illatos. Rozmaring.
Ákos: - Nem rossz! Jómaring!

Valamint ma kijavított:

Kalib: - Tudod, Pojikám, muszáj fölvenni a sapkát, mert már tél van.
Ákos: - Nem tél! Ősz!

Ahhoz képest, hogy egy hónapja még az anya-apa volt a szókincse...! Úgy látszik, fejben gyúrt.

Vezetéstechnika újragondolva

2011-10-17T12:23:00.004+02:00

Na, most meg itt blogolok, ahelyett, hogy vasalnék, de bár ez lenne a legnagyobb bajom!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de itt beütött a tél. Tél=mínuszok. Nekem ugyanis tökmindegy, hogy melyik hónapban húzza magát a higany a nulla alá, az nekem tél, és mostanában sajnos ez van reggelente. Ennek folyományaként a Pé nem tud többé a Vespával járni az állomásra, úgyhogy einstandolta a családi autót, amivel én a gyerekeket szállítottam eddig a bölcsibe-oviba.
Két hónapja, amikor arról kellett dönteni, hogy melyik oviba írassuk be a Borcsit, legyintettem egy nagyot a távolság kérdésére, eh, mit nekem, tavaly is megoldottuk valahogy Sopronban, idén is meg fogjuk. Aham, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy tavaly a Pé kilencre ment dolgozni a közeli Löverekbe, most meg fél hétkor tiplizik le, hogy elérje az (innen nézve) világ végét, a pesti Belvárost. Hát reggel fél hatkor én biztos nem fogok fölkelni, hogy egy körrel meg tudjuk oldani mindenki célba juttatását.
Úgyhogy most az van, hogy én meg anyám autóját einstandoltam. Már bánom ezt a távolabbi óvodát, mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett, mert anyámnak azért nem egy egyszerű autója van, és kb. beint minden eddigi vezetéstechnikai tapasztalatomnak. Mind az egy évnek, na jó, egy és negyed, de abból egy év nehezített terep volt, mert Sopron azért mégiscsak szubalpin, meg jeges-havas-szeles, sőt emelkedős-kanyagós-keskeny utcás város. Cegléd meg tökre felhasználóbarát lenne a sík terepével és a mérsékelt klímájával, ha nem egy masztodon méretű terepjáróval kellene meghágnom mostantól minden reggel és délután, csúcsidőben, és nem a lehető leghülyébben lenne kialakítva a forgalom. Mert ez egy olyan város amúgy, ahol annak van elsőbbsége, aki kanyarodik, tehát nyilván lassít, aki meg egyenesen halad, annak stop. Valamint a jobbra kanyarodót is elsőbbség adásra kényszerítik a táblák a szemből balra kanyarodóval szemben, logikus, nem? Ennek köszönhetően (lámpa az nincs, minek?) bizonyos kereszteződéseken egyszerűen lehetetlen átjutni még egy jól gyorsuló autóval is, egy böhöm dízellel viszont kb. semmi esély, mert mire ez elindul alattam, addigra Albertirsáról is ideér a kocsisor. Bár nem értem, hogy mit izgulok ezen egy terepjáróval, majd megállnak és várnak.
És ha el is jutok a célhoz, jön a következő akadály. Eddig se voltam egy parkolóművész, legalább két helyre volt szükségem, hogy be tudjak állni a Cordobával, na most a helyigényem rögtön négyre nőtt, de legalább annyi könnyítés van a dologban, hogy nem baj, ha árokba megyek, mert a terepjáróval simán ki tudok állni. Nehezítés viszont, hogy a tolatást ki is húzhatjuk a ~~túlélési~~ vezetési technikák közül, mert anyám Pajerojának akkora a holttere, mint a Jupiter, és ahol egy méter körüli kölkek rohangálnak (ovi, bölcsi előtt, ahová konkrétan én járok), ilyesmit nem kockáztatunk. Meg amúgy se tudok tolatni, itthon is mindig nekimegyek a bokornak. Igaz, az ovinál eddig is a kapuban beszélgető anyukák arcát használtam tükörnek, ha ijedt fejet vágtak, akkor a fékbe tapostam, mert biztos ott volt egy kölyök, akit nem láttam, ha meg flegmán beszélgettek, akkor nem volt mögöttem senki, lehetett nyomni.
Szóval jelenleg én vagyok a világ legelőzékenyebb aszfaltroppantósa, mert ahelyett, hogy mindenkit letolnék az útról, vidáman integetek, hogy menjen csak, menjen, csináljon nekem helyet, nehogy véletlenül legyaluljam anyám autóját valahogy. Mert akkor aztán nem lesz óvoda, ha ez az autó is kiesik alólam.
Ja, és ezzel persze a miniszoknya projektemet is halálra ítélték, mert terepjáróba ugyebár nem lehet elegánsan beszállni miniben. Pedig az volt a terv, hogy - bár legalább tizenöt éve nem volt rajtam miniszoknya - mi sem természetesebb fejjel simán minizek mostantól, be is újítottam egyet. A harisnya meg a cicanadrág úgyis elég vizuális tuningot csinál, alatta viszont szép formát kreált a lábamnak a rubintréka meg a pilates, asszem. Csak ez nem fog kiderülni most már.

Wiki loves monuments

2011-10-16T22:31:00.005+02:00

Most, hogy még az utolsó pillanatban hason bevetődtem a célba, és kitöltöttem neten a népszámlálási kérdőívet (ti. ez után már csak személyesen lehet), lélekben időmilliomos lettem, felszabadultam. Úgyhogy blogolok.
Van ez a pályázat, aminek az a lényege, hogy fotózzon mindenki műemlékeket a lakóhelye közelében, vagy ahol akar, töltse fel, és nyerhet nyalókát, vagy valami hasonlót, de nem is ez a lényeg, hanem hogy végül létre jön egy fotó adatbázis a világ műemlék épületeiről, ami szerintem tökjó. Ráadásul ingyen (wiki), és biztosan minőségi képekkel lesz tele, hiszen - gondolom - mindent lefotóznak vagy ötvenen. Annyi kép közt meg csak találnak egy használhatót.
Na most ezzel kapcsolatban azért meg kell, hogy jegyezzem, hogy az ötlet bár nagyon jó, és életképes, igazán várhattak volna a határidővel addig, amíg lehullanak a fákról az utolsó levelek is, mert elég nehéz egy épületet úgy lefotózni, hogy előtte két méterrel ott terpeszkedik pár tizenöt méteres fa, ami tutira kitakarja az egész homlokzatot. Úgyhogy végül is vidáman elmentünk a hétvégén fotózni, rászántunk vagy sok órát, és végül úgy döntöttem, hogy nem küldök be egy képet sem, mert az egyetlen adekvát válasz bármelyik alkotásomra csakis az lehetne, hogy ugye most viccelni tetszik? De legalább jót bóklásztunk, és néztünk szép házakat, ami nekünk családilag a kedvenc időtöltésünk.
Meglátásom szerint a fotóim minőségén mindenképpen javított volna, ha fényképezés közben nem sötétedik ránk, valamint ha elolvastam volna a fényképezőgépem használati utasítását, sőt van egy olyan gyanúm, hogy egy profi masina se ártott volna. De legyünk objektívek, ha már úgyis fotózásról van szó, és lássuk be, hogy kár lenne egy olyan ember kezébe profi masinát adni, aki arra se volt képes, hogy a rendelkezésre álló két év alatt elolvassa a meglévő gépe kezelési útmutatóját. Valójában én már a fotózás alapfogalmainál, mint pl. zársebesség, elvesztettem a fonalat, így meg nem igazán van hová fejlődni.
A gombokat szoktam nyomkodni, havas tájhoz pl. külön opciót szoktam használni.
Na szóval tegnap este lefotózgattam Cegléd műemlékeit, már amik a kiírásban szerepeltek, és amiket nem takart el totálisan valami fa, és megállapítottam, hogy nem valami alapos ez a wiki. Mert én így húsz év távollét után is kapásból fel tudnék sorolni Cegléden még vagy tíz további műemlék épületet, nem baj.
Ma pedig átmentünk Abonyba, és megállapítottam, hogy húha. Ez aztán a város. Az a jó bennem egyébként, hogy én aztán bárhol lakom, mindenhol képes vagyok örülni annak, hogy micsoda szép hely ez, na jó, most pl. nem is élünk Abonyban, de közel van, és bármikor át tudunk ugrani, és meg tudjuk nézni a sok szép kis klasszicista kúriát, kastélyt, meg a zsinagógát.

Utóbbit sajnos életveszélyessé nyilvánították, de nem járt jobban a többi épület sem: aminek nincs valami közfunkciója, az pusztul, kár értük. Mellesleg azt is megtudtam, hogy ha az ember középületet szeretne fotózni, különösen ha az egy kúria, vagyis nem az utcára néz a homlokzata, akkor ne vasárnap menjen, mert nem fog bejutni a kapun ~~vagy átmászik~~.
Egyébként van a városnak egy olyan része, ahol viszonylag kis területen a pataknak sok-sok ága folyik át. Ezt kis odafigyeléssel, meg mondjuk közmunkájával, ami most úgyis nagy divat, kevés pénzért meg tudnák tisztítani, és kicsi tündérkertet tudnának belőle varázsolni. Csak egy kis fantázia kéne, pár növény, meg törődés, de az sajnos nincs.

A magánházak egyébként szépek, többségük gondosan ápolt, néha már-már kicsit Fertőrákos hangulatom lett, azzal a különbséggel, hogy itt a falu végén nincs ott a Fertő-tő, valamint a sportolók és az alkoholisták aránya itt megfordul az utóbbiak javára, vagyis itt a biciklik nem puccos terepjárgányok, rajta izmos sportolókkal vagy stramm osztrák nénikkel, hanem lepattant, rozsdás szerkezetek, amik leginkább a gazdájuk egyensúlyát segítenek megőrizni.
Amúgy láttunk lovakat, teheneket, libákat, és a 19. sz. elején épült kúria udvarán egy rackajuh nyájat is, Ákos élvezte, mi nem kevésbé, úgyhogy végül is Abonyra érdemes rászánni egy napot, az állatkerttel együtt simán el lehet itt bóklászni annyit.
További fotók itt.

Sztoa

2011-10-15T17:16:00.002+02:00

Azon gondolkozom, hogy Ákossal kapcsolatban létre kéne hozni a survivor címkét. Ma például játék közben leesett az ágyunkról. Fejre. De nem lett semmi baja.

Előre dörzsölöm a tenyeremet

2011-10-14T09:52:00.000+02:00

A minap a Poji észre vett egy lyukat a zoknimon. Rámutatott, és közölte: eltört.
És akkor nagyon röhögni kezdtem, mert eszembe jutott Borcsi, aki ennyi idős korában egyszer meglátta, hogy rászállt egy légy a kenyérre, és visítani kezdett: rálépeeeeeett!
Szóval ha így folytatja a Poji, alighanem az ő verbális humorán is jókat fogunk vihorászni. (Előre bocs, ha akkor is vihognánk, amikor szándéka szerint nem tréfál.)

Európa Cirkusz Borcsidumával

2011-10-08T22:06:00.001+02:00

Cirkuszban voltunk, tényleg iszonyú jó volt, a gyerekek szájtátva bámultak, én meg sikongattam, hogy jajistenem, mindjárt lezuhan, de kár lesz az ifjú életéért, meg hogy húúúúú, milyen fiatalok és milyen ügyesek. És tényleg baromi jók és lelkesek voltak az artisták, egyáltalán nem volt az előadásnak olyan na, még öt előadást lenyomunk, aztán végre itt a tél, nem kell itt baszkolódni a porban, aztán még két év a nyugdíjig hangulata, hanem inkább az látszott, hogy még az artisták is élvezik, amit csinálnak. Pedig kemény élet lehet az övék, városról városra járni, naponta kétszer emberfeletti mutatványokat előadni, közben a létbizonytalanság határán ballanszírozni, és hát az elemek, én nagyjából a biztonsági övet se tudtam bekapcsolni, úgy elfagytak az előadás végére az ujjaim, ők meg száguldó ló hátán, meg öt méter magasban ugrabugráltak, zsonglőrködtek, és végig tökéletes volt az illúzió. Ó, jut eszembe, nem volt bűvész, halleluja, senkit se vágtak félbe, hanem öt nagyon fiatal és nagyon jó artista volt, a legidősebb szerintem olyan 25 éves lehetett. Bohóc sajnos volt, hát... az én humorom nem éppen erre a vonalra van bedrótozva, de Borcsié sem, hanem (újabb aranyköpés tőle).
Hosszú, szőke hajú, karcsú, gyönyörű, sellőféle dresszes lány vagy tíz méter magasban tornázik két szalagon. Olyan veszélyesnek látszik, amit csinál, hogy odanézni is alig merek, és nagyon remélem, hogy a kisujjában van a műsora. Pörög, zuhan, hajlong mint a nádszál, és közben erős; csodálatos és egyben félelmetes, amit csinál.
Borcsi: - És miért nem énekel???

Szóval ha a városotokba érkezik az Európa Cirkusz, akkor feltétlenül menjetek el!

Van érzéke az abszurdhoz

2011-10-07T21:19:00.000+02:00

Miután megvettük a színházbérletét, ecsetelem Borcsinak, hogy az előadások napján nem megy oviba, hanem kényelmesen megreggelizünk együtt, hosszasan készülődünk, cicomázkodunk, és kézen fogva elsétálunk a színházba.
Kalib: - Sőt! Még választhatsz is, hogy velem, vagy a nagyanyóval szeretnél-e menni.
Borcsi: - Apával?
Kalib: - Jaj, drágám, apa szerda délelőttönként dolgozik. Sőt, lehet, hogy főnök lesz, és akkor még többet fog dolgozni.
Borcsi: - Hülye vagy? A főnök te vagy!

(És akiknek nincs érzékük az abszurdhoz: tényleg mekkora főnök lehetek már, hogy egy incifinci négy és fél éves gyerek lehülyéz?)
Egyébként ezzel remek alkalom kínálkozott elmagyarázni neki, hogy ilyet nem mondunk a szüleinknek, meg egyáltalán egy felnőttnek sem, sőt, ha elkerülhető, akkor egyáltalán senkit nem hülyézünk le, mert még a végén rossz néven veszi, és akkor lőttek a gyümölcsöző jó kapcsolatnak.

A borhőfokmérő nem rendeltetésszerű használatával kapcsolatban

2011-10-06T21:40:00.001+02:00

A mai nap reggelén Ákos azzal indított, hogy lesettenkedett a pincébe, és megpróbálta elvágni a kazán flexibilis gázcsövét a sövényvágó ollóval. Miután megakadályoztam, egészen délutánig szinte eseménytelenül telt a nap (leszámítva Borcsi lázas betegségét), mígnem egy óvatlan pillanatban Poji koma beleharapott anyám üveg borhőfokmérőjébe.
Az eseményről egyébként Borcsi tájékoztatott, kirobogott a konyhába, és szólt, hogy Ákos fennmaradt. Megkérdeztem, hogy ezt hogy érti? Erre készségesen megmagyarázta, hogy ez azt jelenti, hogy a Poji bajban van. Eh, gondoltam, miféle bajban, mármint mit tud kitalálni, amit eddig nem adott még elő?
Nem mondom, van fantáziája a gyereknek, tud újítani. Kihúzta ugyanis az almárium fiókját, amiben mindenféle kincsek vannak, és éppen ezért tiltott terület (muhaha!), megtalálta a borhőfokmérőt, kibontotta a csomagolásából, és beleharapott, vagy valami ilyesmi történhetett, én már csak azt láttam, hogy ül a gyerek egy halom hajszálvékony üvegcserép közepén, és közben üveget ropogtat, de már érzi, hogy hiba történt, és köpködi ki az apró darabokat. Mellette pedig ott pihen a széttört borhőfokmérő, az alján apró higanygolyócskák tömörülnek. Na erre azért kivert a víz, mert sem a nehézfém mérgezés, sem pedig a széthasított belek nem szép halál, de főleg korai lenne így kétévesen. Úgyhogy kimostam a gyerek száját, aztán megvizsgáltam a szájüreget, hogy mi maradt benne, hahaha, apró, szétrágott, láthatatlan üvegdarabokat keresünk, muhaha. Szóval volt némi pánikhangulat, meg önmarcangolás, hogy jajmilesz, jajagyerekem, meg hogy nem tudok vigyázni a saját gyerekemre, milyen anya vagyok én?
Mert mit keres egy kétéves gyerek a szobában, amikor az anyja a konyhában van?
Hát az úgy volt, hogy Borcsinak hirtelen vágni támadt kedve, úgyhogy kiültettem őt a konyhába, a Pojit meg beparancsoltam a szobába, nehogy nekem a szobában interferáljanak a pijosz ojjó felett, és felhasítsák anyám madeira csipkés függönyeit, vagy mit tudom én már, mire képesek még ezek. Az a jó, ha az olló mindig szem előtt van, az viszont a konyhában van, mert húst sütöttem, egy kiló félig fagyott marhát. Mindezt öt perccel azután, hogy feldaraboltam és mélyhűtőkészre vágtam 13 kiló friss sertéshúst.
És hogy miért kellett nekem ezen a verőfényes csütörtök délutánon kisütnöm egy kiló félig fagyott marhahúst, miután másik 13 kiló friss sertéshúst kiszállítottam a mélyhűtőbe? Hát az úgy volt, hogy Ákos koma ebéd előtt kiosont a mélyhűtőhöz, kinyitotta az ajtaját, és kivett belőle egy doboz pácolt marhát. A nyitott ajtót észre vettem, és orvosoltam, a hús viszont egészen késő délutánig kuksolt az asztal alatt, egészen addig, amíg meg nem érkeztem a 13 kiló frissen vásárolt sertéshússal, de addigra már menthetetlen (visszafagyaszthatatlan) volt. Úgyhogy akkor elkészítettem.
Szóval akkor most mi legyen? Üvegsöprés közben lefuttattam magamban a lehetséges forgatókönyveket. Anyám ugye Szlovéniában, a férjem Pesten, jobb esetben a vonaton. Van még egy lázas Borcsim, meg egy higanyos üvegszerkezetet rágcsáló fiam, hm, akkor most ez az a szituáció, amikor az ember segítséget kér. Felhívtam a sógoromat, a dokit, aki felhívta a Heim Pál kórház toxikológusát, aki azt mondta, hogy a higany nem baj, üveget meg csak nem nyelt a gyerek. Hát végül is ez tök jó hír, bár kicsit nehéz volt elhinni. Azért tisztára meghatott a sógorom lelkiismeretessége, amivel utána járt a dolognak, és egy kicsit már bánom is, hogy amikor visszahívott a hírrel, úgy vettem fel a telefont, hogy na, kiadott valami találatot a google arra, hogy mit tegyünk, ha a gyerek szétrágja a borhőfokmérőt?
Természetesen egész este megfigyelés alatt tartottam a Pojit, hogy normálisan viselkedik-e. Végül is igen, magához képest teljesen, ugyanis ordítva követelte, hogy adjam oda neki a szétrágott borhőfokmérőt, majd miután az esetleg fel nem takarított üvegcserepekre való tekintettel kértem, hogy csak papucsban közlekedjenek, rögtön cica lett, és a továbbiakban csak négykézláb volt hajlandó helyet változtatni. Aztán még úgy kétszer-háromszor lefejelt és belém harapott, úgyhogy szerintem egyelőre minden oké vele.

Borcsi Annapetit olvas

2011-10-04T20:58:00.000+02:00

Menjünk Szentendrére! - kiáltott egyszerre Anna, Peti és Gergő. Először nézzük meg Szent Endre hercegnőt - tette hozzá Anna.
A család lement a Duna-partra és köveket dobáltak a vízbe. Az győz, aki a legtöbb követ dobja el - mondta anya. De vigyázzatok, nehogy eltaláljátok a kacsákat! - aggodalmaskodott.
A család késő estig dobálta a kacsákat.
Aztán felmentek a várhoz, leültek egy padra, és vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak, vártak,
de nem történt semmi.
Szerintem itt nincsenek is szentendrék! - kiáltott fel Peti. És hazamentek. A család nagyon jól érezte magát, fénykép is készült, ami kikerült a kék falra.

Nem pont úgy lett

2011-10-03T23:05:00.000+02:00

Aztán végül a Poji enyhe orrfolyása kruppos köhögésbe fordult, nem is mert nélkülem aludni az éjjel, úgyhogy az éjszaka hátralévő részében ott ~~szuszogott~~ hörgött mellettem nyugodtan, édesen, nyitott szemmel, és én mégis boldog voltam, hogy végre együtt alszom a pihepuha kisfiammal, ilyen se volt még, és közben reméltem, hogy nem éppen akkor fog elnyomni az álom, amikor nem hörög már végre, de azért, mert egyáltalán nem vesz levegőt. Úgyhogy ránk nyitottam az ablakot, biztos, ami biztos, reggel meg elvittem őt az orvoshoz, hogy legyen itthon Rectodelt. Ennél többet nem nagyon lehet tenni, vagyis dehogy nem, most is ott gőzölög kis fazékban az ágya fejénél a telített sóoldat, ami segít.
Hát ennyit a kísérletemről, hogy majd orvosi igazolás nélkül visszaviszem a gyereket a bölcsibe, meg hogy elintézem végre a négy és fél éve tologatott dolgaimat.

Amelyben Kalib a bölcsődei járványmegelőzés reformjára készít javaslatot

2011-10-02T21:54:00.000+02:00

Érdekes, egy újabb megreformálásra váró intézkedést találtam a honi bölcsődei rendszer kebelén, konkrétan a betegségek terén.
Jelenleg az a helyzet, hogy sokszor teljesen fölöslegesen terhelik az amúgy is túlfeszített gyermekorvosi rendszert, egyúttal a szülő gyereke fölötti felelősségét és döntési kompetenciáját tökéletesen kiiktatják, ami elég rossz kombináció szerintem.
Konkrétan szülőként nem tehetem mg, hogy a kezdődő beteg gyerekemet otthon tartsam egy-két napig, amolyan megfigyelés-félére, hogy kiderüljön, hogy a babafej most tényleg beteg lesz-e, vagy csak egy kicsit nedvedzik az orra, mert vékony volt a zokni, de majd elmúlik. És ha az utóbbi, akkor holnapután visszamegy a bölcsibe kipihenten, egészségesen, mert látszik rajta, hogy jól van. Pedig milyen praktikus lenne már a házi megfigyelés, könnyed, olcsó és kellemes, csak sajnos nem lehet megtenni. Az van ugyanis, hogy ha a kis mamlasznak elkezd folyni az orra, anyuka pedig egy felelősen gondolkodó lény, és nem várja meg, amíg úgy kitör a gyerekén a baj, hogy a térdét veri a taknya, szóval az enyhén náthás gyerekét nem tarthatja otthon csak úgy egy-két napig, hanem el kell vinnie orvoshoz, akitől igazolást kell kérnie a semmiről. Mert ha a gyerek nem megy bölcsibe egy napig, akkor a következő nap már igazolni kell, hogy nem halálos beteg, és mehet közösségbe.
Na most én egy olyan anyuka vagyok, aki ugyan már jórészt leküzdötte az egészségügytől való iszonyatát, mégis csak nyomós indokkal szereti orvoshoz vinni a gyerekét. Mert a francnak van arra két órája, különben is általában olyan büdös van a váróban, hogy én már attól megbetegszem, unalmas a várakozás, a gyerek nyíg, és közben nyilván felnyal még két-három olyan vírust meg baktériumot is, ami eddig nem volt benne, hát ez aztán tényleg úgy hiányzik, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.
Részemről az a taktika, hogy majd én megvizsgálom a gyereket és kezelem. A megfázásra az orvos is csak C vitamint ír, a hársfa teát meg magamtól is kitalálom, és orrot is csöpögtettem már, ha meg komolyabb baj van, arra ott a jó öreg láz, hogy jelezze. Na, akkor tényleg sipirc az orvoshoz (bár itt inkább kihívom, drága jó dokibácsi ki is jön), de szerintem elég hülyének kell ahhoz lenni, hogy az ember ne vegye észre, ha a gyereke tényleg beteg.
Egyébként én készséggel belátom, hogy az ilyen házi mérlegelés nem mindig sül el jól a közösség szempontjából, és nem feltétlenül hat az igazság irányába, mert vannak egyéb szempontok is, például anyunak másnap már nappalra kell bemenni dolgozni a falu egyetlen munkáltatójához, a trikotázsba, úgyhogy kis bajt hazudik inkább a vörhenyre, de erre meg szerintem be lehet iktatni a gondozónők személyes mérlegelési jogát. Egészségügyi dolgozók ők ugyanis, ha a laikus anyuka nem is, ők már csak el tudják dönteni, hogy beveszik-e a gyereket a bölcsibe, vagy a többi gyerek védelmében inkább nem. Nem túl népszerű feladat ez, én belátom, de gyakorlatilag most is mérlegelnek, és a tökbeteg gyereknek jelenleg is betelefonálják az anyját.
Egyébként nem tudom, hogy ezt az orvosi igazolás szabályt itt mennyire veszik komolyan a mi bölcsinkben, de egy életem, egy halálom, én ezt most kipróbálom. Úgyis kicsit kehes a Poji.
Még azt szeretném megjegyezni ezzel kapcsolatban, hogy a rugalmasság és a megértés hiánya törvényszerűen tolja az érintetteket a hazugság irányába, amit én amúgy rühellek.

Ákos vizsgálódik

2011-09-29T19:35:00.001+02:00

Bölcsiből hazafelé.

További pilates

2011-09-29T10:26:00.000+02:00

Ja, és amúgy meg tudom csinálni ezt:

További próbálkozások ovi ügyben

2011-09-29T10:11:00.004+02:00

Úgy tűnik, Borcsi egy jól irányzott, négyéves kori felejtéssel kitörölte a fejéből az egyezségünket, és újra bőgve megy óvodába reggelente. Pedig hogy reménykedtem! Bár ez nálam igazán nem hír, mármint hogy reménykedem, mert én aztán mindig; volt már szó a már-már bárgyúságba hajló hurráoptimizmusomról?
Általában már az autóba szíjazáskor rákezdni a "de ugye értem jössz?" mantrát, amit általában felfüggeszt arra a szuper izgalmas öt percre, amíg a Pojit beadjuk a bölcsibe, ahol magáról megfeledkezve, némileg konfúz módon mindig azt mondja az érdeklődőknek, hogy persze, szereti az ovit. Csak aztán, ahogy a Poji peckesen riszáló kis segge eltűnik a kanyarban, újra rákezdi a Borcsi, hogy "de anya! mondtam, hogy gyere értem!". Úton az oviig általában tizennyolc-huszonöt alkalommal biztosítom őt, hogy mindenképpen érte megyek uzsonna után. Színes képekkel, változatos szókinccsel tarkítva előadom, hogy ezt hogyan fogom kivitelezni (uzsonna után elmegyek a Pojiért, aki motorral hazahajt. Majd átülünk az autóba, és azonnal indulunk Borcsiért. A Poji motorozását sajnos nem lehet kihagyni, mert az neki a nap fénypontja, a kalandozás).
Na szóval valahogy beakadt nálam az a gondolat, hogy a gyerek azért bőg reggelente, mert nem örülnek neki látványosan az óvónénik meg a gyerekek. Mivel úgy érzem, hogy huszonnégy óvodással sikeres tárgyalásokat folytatni a témában az én helyzetemben elég reménytelen vállalkozás, elhatároztam, hogy a gyökerénél ragadom meg a problémát, és beszélek az óvónőkkel. Végül is profi vagyok, ha valaki, én aztán meg tudom velük beszélni, hogy mit szeretnék, és jó eséllyel el is tudom érni. Úgyhogy az lett, hogy odamentem az óvónőkhöz, logikailag szakértőn felépítve az érveket agyba-főbe dicsértem az óvodát és személyesen őket meg a nevelő tevékenységüket, kifejeztem afeletti örömömet, hogy éppen ők gondoskodnak a gyerekemről, majd kerek perec megkértem őket, hogy legyenek szívesek reggelente látványosan örülni neki. Ők pedig megígérték, és úgy is lett. Azt nem tudom, hogy utána egy további ártalmatlan építő javaslatot tettek a reggeli gyerekbőgés ellen, vagy az árat közölték-e, de megegyeztünk abban is, hogy péntekenként ebéd után hazaviszem a gyereket, az lesz a jutalomnapja.
Mondjuk beletelt egy napba, amíg leesett a Borcsinak, hogy neki itt most örülnek reggelente, de ma már megint nem sírt, holnap meg úgyis péntek lesz, úgyhogy most pár nap nyugi jön, leszámítva a ma délutáni balettet, amin gondolom, elölről kezdődik az anyaanyaanya, mintha árkot ásni vinném szegényt esőbe, mínusz húsz fokba, pedig nem, hanem a mellékelt tök homály képen (bocs, ezt sikerült) kivehető, hogy profi couture is van neki hozzá, kislányálmok netovábbja, sőt még a Poji is beállt a lányok közé táncolni, na, majd meglátjuk, fotó.

A pilatesről röviden

2011-09-27T22:02:00.000+02:00

Színtiszta emberbaráti gesztusként* szeretném megosztani mindenkivel, hogy amióta pilatesre járok, nem fáj a derekam. Időnként próbálkozik, de nem sikerül neki.
A pilates többi jótéteményéről nem nagyon tudok hitelt érdemlően beszámolni, mármint hogy Pippa Middletonnak is a pilatestől lett ilyen jó a segge, meg erősíti az izmokat, meg fogyaszt, meg mit tudom én, mit szoktak még felhozni a módszer mellett, mert egyrészt időnként más órákra is eljutok, úgyhogy lehet, hogy attól van, másrészt meg annyira azért nem jó (még) a seggem, mint Pippa Middletonnak, és az is lehet, hogy a narancsbőröm is a szűztea krémre reagál ilyen jól. Mármint nekem jól, neki rosszul, mivel az utóbbi időben menekülőre fogta. Lényeg, hogy akinek szokott fájni a dereka, és azt hiszi, hogy ez mondjuk hosszas ácsorgásnál normális, az menjen el pilatesre, és meg fogja tudni, hogy nem volt normális. Meg én amúgy is bírom az ilyen lustatornákat, mert ahelyett, hogy elfáradnék, inkább jól feltölt energiával a végére. De leginkább azt szeretem látni, hogy van remény, mert ott aztán hatvan felett is olyan mozdulatsorokat tudnak kivitelezni a sporttársak pár hónap gyakorlás után, amilyeneket egy éve ~~Jean-Claude Van Damme-tól~~ magamtól is csak nehezen tudtam volna elképzelni. Kontroll csoportnak ott vannak a frissen érkezett huszonéves csajok, akik nem csak technikailag bénázták végig az órát, mert az oké lenne egy kezdőtől, de sima izomerővel se bírták. A nyugdíjas tanárnő ezzel szemben erőlködés nélkül kivitelezte a gyakorlatokat. Jó dolog a pilates, menjen mindenki gyakorolni!

* úgy értem, nem kapok érte pénzt sajnos, se mást.

Mai axiómatermés

2011-09-26T21:25:00.000+02:00

Vasalva ismerszik meg az ing.

A reggeli búcsúcsók és az előző esti film minősége határozott korrelációt mutat.

Huhh

2011-09-24T21:32:00.000+02:00

Ennek azért örülök. Mert volt ugye egy olyan szcenárió is, ami szerint éppen az USA lakosságát nyugtatgatták, hogy bizti nem az ő koponyájukba fog becsapódni az a műhold, hanem majd a földgolyó másik oldalán. Ahol mi van, hát mi? Hát mi. Aztán mégis Kanadánál landolt a műhold, hát istenem, láttunk már űrprogramos katasztrófafilmet mi is, ahol nem jöttek be a számítások.
Érdemes elolvasni a linkelt cikket egyébként, arra feltétlenül kíváncsi lennék, hogy az orosz kormány javaslata mennyire válna be, mármint ha egy csukcs pásztor lennék, ugyan mennyire védene meg a házam teteje egy energiáját vesztett, mondjuk már csak a hangsebesség felével becsapódó műhold darabjával szemben, ha az éppen az én hálószobámban lassulna le nullára.
Na mindegy, lényeg, hogy megúsztuk. Mi is, meg a többi barátunk a nagyvilágban.

Borcsi, és a béka

2011-09-24T18:11:00.001+02:00

Identitásilag hercegnő.

Bölcsőde projekt mellé pipa került

2011-09-23T09:21:00.002+02:00

A bölcsődei beszoktatás utolsó napján Ákos koma akkora lendülettel ment be a saját lábán a csoportszobába, hogy még puszit adni is elfelejtett. Valami olyasmi volt a fejére írva, hogy na csá, én húzok, mert várnak a haverok. Vetett egy pillantást a külső szoba gondozónénijére is, aki utána iramodott, de őt is kicselezte a gyerek, és beslisszolt mellette.
Asszem, nem lesz gond a bölcsivel.
Amúgy voltak a gondozónők családlátogatáson, és kihasználva a hazai terep biztonságát, félve megkérdeztem, hogy bírnak-e a gyerekkel. Mire nagy szemeket meresztve értetlenkedve kérdezték, hogy már miért ne bírnának? Hát, dünnyögtem, mert én nem nagyon, és tanácstalanul néztem a sarokba behúzódva ischlert majszoló, csupa csoki és morzsa gyereket, aki a következő pillanatban beletörölte a képét a szoknyámba. Aztán megkérdeztem azt is, hogy ott is állandóan a szájában lóg-e a cumi, mire közölték, hogy nemigen, mivel ahogy megérkezik, kezdődik a reggeli, úgyhogy akkurátusan bezárják a cumit a szekrénybe, majd elfelejtik. Lehet, hogy tulajdonképpen ez a tény, mármint hogy nincs mindig tele a szája, adott lendületet a beszédfejlődésének (nem).
A pedagógia csodái ezek az emberek, én mondom nektek.
És még csak csúnyán se beszél*, pedig odajár már két hete.

*igaz, leginkább sehogy se beszél, bár de, egyre többet, megy már például a cíjem (kérem) is, de a köszönöm még mindig jajaja, viszont sosem felejti el mondani. A legcukibb mostanában az apa nísz (apa, nézd), valamint a písz etünt (eltűnt a pénz) volt.

Bréking: Borcsi álítólag megszerette az ovit

2011-09-20T09:29:00.001+02:00

Én nem tudom, hogy csak a kislányok szokásos megfelelési kényszere vezette-e, vagy igazat szólt, de reggel, amikor egy anyuka megkérdezte a bölcsiben kis csacsogó Borcsitól, hogy szereti-e az óvodát, csípőből azt válaszolta, hogy igen. Szóval csak nekem üvölt reggelente, kamuból. Végül is nincs jobb szórakozás, mint húsdarálón átnyomni anyánk szívét minden reggel kétszer, hogy jó pépes legyen.
Aztán úton az ovi felé a kocsiban megbeszéltük, hogy válasszon: vagy lenyomjunk az "anya, de ugye értem jössz? Hát persze drágám" párbeszédet minden reggel százhuszonötször, vagy ordít. A kettő együtt nem megy, mert ha megígérem, hogy érte megyek, akkor minek bőg, ha viszont minden áron bőgni akar, akkor előtte ne fárasszon engem ezzel a játszmával, hanem bőgjön szépen, szavak nélkül. Végül a párbeszédet választotta, ami tök rendes tőle szerintem, mert az azért több variációs lehetőséget rejt magában, sokkal később fullad unalomba.

Na, akkor a szeptember 1-ről

2011-09-19T22:04:00.001+02:00

Ezt a postot most már muszáj lesz megírnom, mert úgy fungál bennem, mint egy dugó, útját állja minden más témájú rendes postnak. Mert hát mégiscsak ez történik velünk mostanában, az óvoda és bölcsőde kezdés. Konkrétan ez szívja le az energiáim kilencven százalékát, amiből szerencsére az is következik, hogy a maradék tíz százalékkal egészen jól elmenedzselem itt a családunk életét, ha a dolgok jó oldalát nézzük. Mondjuk ez most nem olyan könnyű, mármint az optimistáskodás, helyette inkább permanensen ~~félek~~ aggódom, ami egy merőben új és szokatlan lelkiállapotom nekem.
Borcsika ugyebár egy soproni hiperszuper egyetemi gyakorló oviból érkezett ide Ceglédre kisközépsősnek. Vegyes csoport mellett döntöttünk, mondjuk jórészt azért, mert nem volt más választásunk, de legalább ez nem volt új helyzet, mert a Tarsolylemezke csoport is vegyes korosztályú volt, és az az ördögi tervem, hogy jövőre a Poji is ide fog majd járni, együtt a tesók, kézen fogva szökellés az udvaron, egymás szájából tízóraizás, meg minden.
Szóval a hiperszuper, akkreditált nevelési programot is kidolgozó óvónők által vezetett soproni csoport után, ahová csupa jól szituált család cukimuki kisgyereke járt, megérkeztünk a kisvárosi "jó" oviba, ami nagyjából olyan váltás a Borcsinak, mintha Gaby Solis a Champs-Élysées után mondjuk Parndorfban próbálná meg beszerezni az haute-couture-t. Nem lesz csalódástól mentes, na.
Azt azért leszögezném, hogy az óvónők nagyon jóindulatúak és segítőkészek, és őket valóban nem zavarják a gyerekek. Ákos például rend szerint nagy lendülettel kivágja az ajtót, és beszánt a csoportszobába, de az óvónőknek eszük ágában sincs őt kiküldeni, hanem még játszani is hívják. Sőt a szomszéd csoportba is bejáratos már a Poji, igaz, hogy az ottani óvónővel együtt járunk pilatesre, a kisváros bája ez amúgy. Valamint soha, egy szülőnek se mondták még, hogy vigye haza ebéd után a gyerekét, annak dacára, hogy ha leteszik a huszonnégy kiságyat, akkor egy talpalatnyi hely nem marad. Hát ez az egyik bajom, hogy még ágyak nélkül se nagyon férnek el a gyerekek, de ez még a kisebbik szívás, a nagyobbik az, hogy tulajdonképpen nincs olyan napszak, amikor besüt a nap az ablakon. Mondjuk én kevéssel is megelégszem, már annak is örülnék, ha néha nem kéne villanyt gyújtani, ami ugyebár közintézményben nyilván gyűlölt ellenségünk, a neoncső, amitől nekem rend szerint olyan hangulatom kerekedik, hogy leginkább az uram borotvapengéiről kezdek fantáziálni, és nem szépet. De van ám már tervük: majd télen jól lehullanak a fény útjába álló fa levelei, és amúgy is alacsonyabban megy a nap, úgyhogy pont besüt majd az ablakon. Mind a heti kettő napos órában. Zseniális.
Szóval végül is mondhatjuk, hogy a gyerekem egy szűk, sötét ~~és hideg cellában~~ csoportszobában tölti a kisgyerekkorát, úgyhogy szerintem nem akkora csoda, hogy ki vagyok borulva.
Azt nem igazán tudom egyelőre megítélni, hogy a pedagógiai munka milyen, de Borcsi már jelezte, hogy körjátékra nincs hely. Nem baj, csinálnak helyette mást, remélem. Például matekoznak, ez az ő beakadásuk, basszus, ének foglalkozásra egyedül én írattam be a gyerekemet, ~~mert~~ a matekos papírra föl se fért volna már a neve. Mondjuk én a négy és fél éves gyerekemnél egyelőre pont leszarom a matekot. Hittan az persze van, de legalább nem erőltetik, valamint úszni is viszik majd őket.
Ezek persze nyilván ilyen felnőtt okoskodások, és a világon semmi bajom nem lenne az óvodával, ha a gyerek örömmel menne oda, de sajnos ordítva teszi, és százhússzor megkérdezi minden reggel, hogy de ugye érte megyek, úgyhogy alighanem annyira ő sem érzi ott jól magát. Biztos hiányzik neki a minden reggeli örömködés, mert Tarsolylemezkében rituálisan örültek minden egyes megérkező gyereknek, itt meg úgy kell fejbe vágni az óvónőt szívlapáttal, hogy vegye már észre, hogy gyerek jött. Bocs, ez most kicsúszott, pedig megesküdtem, hogy nem lesz fikázás. És persze hiányoznak a soproni kis barátnők is. Barátságok persze itt is alakulnak, bár én ezeket az elmesélések alapján inkább a szenvedő harmadik kikutyapicsázására alakult ideiglenes szövetségeknek nevezném, minden esetre nagyon hiányzik a nagyon aranyos, a világra ősbizalommal tekintő kis Kamilla, aki minden reggel játszani hívta Borcsit, nem pedig játszmázni.
Emellett van a csoportnak egy erős esélyegyenlőség jellege, jár oda egy kínai, két cigány, és egy törpe kisgyerek is, bár nem tudom, hogy az utóbbi mennyire nyilvánvaló a gyerekeknek. A cigány gyerekeket a nagyobbak már külön tartják számon, és nem közösködnek velük, gáz.
Délután rend szerint elsőként érkezem Borcsiért, aki nagyon örül nekem, majd jelzi, hogy akkor mi most itt maradunk, és játszunk az udvaron. Ez ellen a Pojinak sincs kifogása, gyorsan rendet rak az óvodások között, és indulhat a játék, és abból szerintem sem lehet baj, ha tökéletesen védett helyzetben tölt egy kis időt az oviban Borcsi. Talán kinő tőle az önbizalma.
Na és akkor most nézzük a Pojit. A bölcsi jó, amiatt nem aggódom. Ja, nem is itt akartam kezdeni, hanem hogy egy olyan király házban van, hogy az elképesztő. Egy régi, tipikus ceglédi polgárházról van szó, amit nyilván átalakítottak a célra, de megmaradt a színes üveges veranda, meg egy csomó jellegzetesség, a nyílászárók, a régi parketta, és a melléképületek, marha jó. A gondozónők is nagyon aranyosak és türelmesek, és amennyire láttam, mindig megvigasztalják a síró babákat. Az udvari játékok, óh, minő megkönnyebbülés, négyarasznyi magasságú kölkekre lettek kitalálva, így senkinek sem kell tojógalamb módjára totyogni az eszközök alatt, hogy le ne szédüljön a kis mamlasz úgy másfél méter magasságból, ami elég praktikus egy bölcsődében. Eleinte éppen attól tartottam, hogy Ákosnak ez már nem pálya, mert ő eleve a nagyobb gyerekek mászókáján edződött, mivel nem is volt más a soproni játszóterünkön. Szerencsére mégis jól elvan, és van egy csomó motor is, meg traktorok a motorok után kötve, kánaán ez neki, barátaim.
Reggelente viszont sajnálatos módon a rutinos gondozónénik gyakorlatilag kitépik a karomból a gyereket, amit nyilván hatalmas sírás követ, bár alighanem ez én lelkemnek ez nagyobb törés, mint az Ákosénak, ma például az üvöltés olyan huszonöt másodpercig tartott, és Borcsi volt a legjobban elképedve, hogy már vége is, mert ő sokkal tovább bírja.
Aztán nap közben Ákos állítólag vidáman elvan, bár időnként eltörik a mécses. Viszont jó étvággyal eszik, és nagyokat alszik, és nyugodt arccal jön ki, amikor érte megyek. De ő legalább örül nekem, Borcsi meg úgy szaladt el mellettem bölcsis korában, mintha nem is az anyja lennék. Meleg szívű, jól kötődő kisgyerek volt már akkor is (bár amúgy igen, csak ő ezt nem bújással mutatja ki).
Úgyhogy most az a túlélési stratégia, hogy mind a két gyerekemet agyba-főbe dicsérem, hogy milyen ügyes ovis/bölcsis. Én ilyen ügyes ovis/bölcsis gyereket még életemben nem láttam, aki ilyen jól teszi a dolgát, akármit is jelentsen ez. Na, akkor nagyon büszkék magukra, ami persze nem akadályozza meg őket a reggeli gigászi ordításban, de majd legfeljebb azt hiszik, hogy ez is hozzátartozik az ügyességhez.
Szóval főleg ezek vannak mostanában, kikészültem teljesen, mentsen meg valaki.

A büszke bölcsődés

2011-09-15T14:12:00.001+02:00

Alvás után hazaindul. Egyébként véletlenül fektették le, de készségesen elaludt, úgyhogy akkor ő most be van szokva. Éljen, éljen.

Bizony vannak időszakok, amikor a gyerekek ordítanak

2011-09-13T15:01:00.003+02:00

Ez is eljött, az ordítós óvodai reggelek. Még szerencse, hogy láttam már ilyet (másnál), meg emlékeim is vannak, például arról, hogy én is mennyire utáltam óvodába menni, ott lenni már nem annyira, de odamenni, az rémálom volt. Ennél azért egy fokkal jobb a Borcsi, nem kapaszkodik üvöltve, fehéredő ujjakkal a szoknyámba, mint annak idején én anyukáméba, hogy úgy kellett onnan lefejteni. Mondjuk erre anyukám sem emlékszik, szerinte én mindig engedelmesen és mosolyogva bevonultam, majd édesen játszani kezdtem, nem úgy Borcsi, aki általában hatalmas könnyeket hullatva, fájdalmas arccal ismételgeti, hogy "anya, te jelentesz nekem mindent", és "de ugye értem jössz". Na most az előbbit nyilvánvalóan valami meséből vette, bár egyelőre nem tudom, melyikből, kissé le vagyok maradva meseügyileg, amióta nem amerikai konyhás lakásban élünk. Az utóbbira viszont elég egyszerű a válasz, elég csak az előző három évre utalni, amikor rend szerint és kivétel nélkül mindig érte mentem például, sose hagytam ott. Na, azért még ordít.
Én meg megértem, de azért annyira nem, hogy otthon maradhasson, mert az nem megoldás.
A helyzet az, hogy ebben az oviban nem örülnek olyan látványosan minden gyerekeknek minden áldott reggel, mint a Tarsolylemezkében. Igaz, hogy cserében nem akarják hazavágni minden áron, amikor ~~hazamentek a kisóvónénik~~ megebédeltek a gyerekek, hanem nyugodtan ott alhat, kár, hogy nem akar. Én meg akarom, három éve volt felkészülni rá. Lehet, hogy azonnal ottalvással kellett volna indítani, nem mintha lett volna ilyen opció, mivel eddig mindig hazavágták ebéd után, mint kistetós lényt.
Ezért aztán most Ákosnál gyorsan kiköszörüljük a csorbát, ő például a jövő héttől már a bölcsiben fog aludni.
Azt azért nettó ünneprontásból megjegyezném, hogy a beszoktatás első napján senki se bízza el magát, nyilván nem sír a gyerek, mivel a játszótéren sem sír, amikor ott ül az anyja a padon, neki meg játszani kell, húha. Majd akkor fog sírni, amikor anya először letiplizik, mint például én ma. Közöltem Ákossal, hogy akkor én most megyek, mire közölte, hogy ő is. Ó, mondom, nem, te most itt maradsz kisfiam a Zsuzsival, meg a gyerekekkel, de erről ő hallani sem akart, nem baj, ez van akkor is, ha anyukámra hagyom, három percig dühösen ordít, majd megnyugszik. Nem úgy az én szívem, amit kitéptek, és már arra gondoltam, hogy soha többé nem fog velem szóba állni a fiam, mert otthagytam, úgyhogy bánatomban elmentem shopizni egyet, de sajnos nem volt elég az idő, mert 45 perc múlva leesett, hogy nem egy hétre küldtek el engem, hanem csak egy órára, úgyhogy gyors fizetés, és húzás vissza a bölcsibe. Ahol azzal a hírrel fogadtak, hogy Ákost vigasztalni nem lehet, mert üt-vág-csíp-rúg, de főleg harap, hú mondom, tényleg? Viszont legalább a gyerekeket is gyepálja. Hát szimpatikus lesz, gondolom. A Pével arra a következtetésre jutottunk, hogy ez még mindig kisebb baj, mintha őt vernék a többiek, de ezt nem mondjuk ki. Holnap már ott ebédel.
Mondjuk a jellel lesz egy kis probléma, mert mintegy öt darab pöttyös labdás szekrényt fedeztem fel az öltözőben, de majd én megszokom, hogy melyik a miénk, ők meg hogy melyik pöttyös labdás póló az Ákosé. Nekik nehezebb lesz, azt hiszem.

Amit a fiamról tudni kell

2011-09-11T12:35:00.003+02:00

Ákos kisfiam holnap kilép a nagybetűsbe, élet viharai, helytállás, meg minden, szóval kezdődik a bölcsőde. Az ezzel kapcsolatos előkészületeket három kategóriába osztottam: a "kellemesek" (bevásárlás), a "szükségesek" (cucc átgondolása, összepakolása, úgy is, mint takaró vagy zsák, Sudocrem esetleg Gabi popsikenőcs), és az "ej ráérünk arra még" (pöttyös labda berajzolása minden ruhadarabba, jellemzés írása a gyerekről). Na most nekem azért mégiscsak van egy fogalmazáskészségem, sőt annyira, hogy fizetni is szoktak érte mások, de most totál alkotói válságban vagyok. Nem azért, mintha nem ismerném a fiamat, mert velem van két éve, és figyelek is, de hát olyat azért mégsem írhatok a jellemzésébe, hogy Attention, attention, danger, danger, istencsapása a fedélzeten, vagy hasonló, mert még a végén úgy is fognak ránézni, én meg nem hibáztathatok érte senkit, csak magamat, mert én mondtam. Szóval valami szépet kéne írni róla, de igazat, sőt informatívat, úgyhogy a "~~szeme se áll jól~~" "cukin tud nézni" máris kiesett. És azt hiszem, azt sem írom meg, hogy harap.
Hát lássuk. Hátha a webes felület ihlethez segít.

Ákos két éves múlt. A napjait eddig a négy és fél éves nővére társaságában töltötte, akit gyakran utánoz, ugyanakkor önállóan is feltalálja magát. Hosszú ideig képes könyvet nézegetni, vagy elmélyülten játszani, szívesen szerel, épít, összerak, pakol, vagy autózik. Nagyon szereti a munkagépeket (pakpakpak). Néha rajzol is, de akkor oda kell rá figyelni, mert a végén megeszi a ceruzát vagy a zsírkrétát. Kérésre a szája elé tett kézbe készségesen kiköpi a darabokat.
Beszélni mostanában kezdett el, de máris elég sok dolgot meg tud nevezni (csak legyen, aki megérti). Gyakran kérdezgeti a dolgok nevét (mi?). Egyébként szavak nélkül is kiválóan meg tudja értetni magát.
A nagymozgása nagyon ügyes, ennek megfelelően elég bátor is. Tud motorozni, jól mászik, önállóan lépcsőzik. Az öltözködésnél együttműködik, sőt önállóan is próbálkozik, ha elég időt kap, a nadrágot, cipőt egyedül is fel tudja venni. A finommozgása is jó, egészen apró dolgokat is megpróbál összerakni. Kiskanállal és villával ügyesen eszik, pohárból magabiztosan iszik. Balkezesnek tűnik, általában azzal fogja meg az evő- és rajzeszközöket.
Az étvágya változó, alapvetően bármit megeszik, vagy semmit. A tésztát, sajtot mindig megeszi, a meleg ételt kiköpi, a gyümölcsöket és a gyümölcslevet nagyon szereti.
Rendkívüli bizalommal van az emberek iránt, különösen a kisgyerekeket és a babákat szereti, gyakran ölelgeti, puszilgatja őket (ha hagyják). A felnőttekben sem csalódott még.
Moderálni, sikerrel megtiltani neki bármit elég nagy kihívás, tekintve hogy igen makacs kisgyerek, amit a fejébe vesz, azt keresztülviszi. A figyelemelterelés általában beválik.
Ha valami miatt nagyon elkeseredik, akkor a bújás, dédelgetés megnyugtatja, a cumi pedig csodát tesz.
Általában jó alvó. Délben gond nélkül elalszik. Zsákban szeret aludni, cumival a szájában. Rend szerint három óra körül ébred, de néha tovább is alszik.
Nem kimondottan fázós kisgyerek, sőt inkább a meleget viseli nehezen. Szeret mezítláb lenni, gyakran leszedi magáról a szandált-zoknit. Nem érdemes túl sok energiát fektetni abba, hogy mindig legyen a lábán valami, ha fázik, úgysem vetkőzik le.
Nagyon muzikális, szereti a zenét, éneklést hallgatni, és ügyesen visszaénekli a dallamokat. Gyakran dúdolgat, énekelget magában.
Még nem szobatiszta, de ha ráültetik a bilire, készségesen és sikerrel használja.
Ákos alapvetően egy vidám, kiegyensúlyozott, és magabiztos kisgyerek. Melegszívű, jóindulatú és nagyon-nagyon kíváncsi.

Ákos ragoz

2011-09-10T09:27:00.001+02:00

Én papapam!

(az én traktorom)

Besenyő Evetkétől tanult-e beszélni

2011-09-07T21:57:00.000+02:00

Vigyázz, mert kesztyűn dudállak!

Ez így normális amúgy?

2011-09-06T14:59:00.000+02:00

Reggelente, az óvodában szoktunk találkozni Ákos bölcsődei gondozónőjével, a lánya ugyanis Borcsi csoporttársa*.
Úgy is értelmezhetjük, hogy lepasszolja a lányát az oviba, hogy vigyázhasson a fiamra**.

*Nekem meg ő volt a napköziben csoporttársam úgy huszonöt éve.
**Majd a jövő héttől. Meg még másik hat gyerekre is, persze.

Bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány

2011-09-04T21:33:00.001+02:00

És eljött az okostelefonok ideje, amikor az ember ugyan minden e-mail-t és üzenetet instant megkap és elolvas, viszont mire normális billentyűzet-közelbe kerül, már faszán elfelejt válaszolni.
Valamint már a blogjába is csak fotókat csűr fel, szerencsés esetben majdnem egy egész értelmes mondat megjegyzéssel.
Na mindegy, örüljünk inkább, hogy legalább a békalencsét falatozó hattyúkról készült képet nem mutattam meg.

(Valójában a technika csodájáról akartam írni, letöltöttem egy menstruációs naptár alkalmazást, és bár az én ciklusom emberemlékezet óta 31 napos, ma, az alkalmazásban alapértelmezett 28. napon engedelmesen megjött. Hová is lennék az okostelefonom nélkül?)

Vasárnap vadaspark

2011-09-04T18:59:00.003+02:00

Abonyban, a szomszéd kisvárosban. Oroszlán, víziló, szürke marha, ormányos medve, miegymás. Jó volt.

Nem én tehetek a muskátlikról

2011-09-04T18:49:00.001+02:00

Mármint arról, hogy a költözés után mind kipusztult. Én tudok növényt gondozni.
Kép a kiskertemről.

Amelyben a kedvenc évszakom ontja a terméseit

2011-09-03T21:25:00.003+02:00

A mai napon, amellett, hogy a férjemnek születésnapja van*, az is kiderült, hogy a testfelépítésem tökéletesen alkalmassá tesz a mogyorószedésre. Ugyanis gond nélkül, és akármeddig képes vagyok tartani, illetve mobilizálni azt a fajta guggoló pózt, amikor az ember mindkét sarka lent van a talajon. Ez egy olyan stabil testhelyzet, amelyben mindkét kéz szabadon használható a kétszer gyorsabb mogyorószedés érdekében, ugyanakkor ügyesen lehet benne haladni bármelyik irányba a mogyoróbokor ágai alatt.
A sztorinak ez a része mindenképpen egy sikertörténetet vetít előre, arra viszont sajnos semmiféle jel nem utal egyelőre, hogy a mogyorótörésre is ugyanilyen alkalmas a testfelépítésem. Ez sajnálatos, mert mit fogok most kezdeni egy teli kosár héjába zárt mogyoróval?

*tehát Isten éltesse sokáig!

Borcsi mesél

2011-09-03T18:43:00.002+02:00

- Légy szíves, légy szíves ne ölj meg - könyörgött. De már késő volt.

Békanyálas Duna-parton

2011-09-03T11:12:00.001+02:00

A szülinapi torta, ahogy csak anya tudja

2011-09-02T21:41:00.002+02:00

Már úgy értem, hogy ilyen ronda tortát a világon senki más nem ~~képes~~ hajlandó kiadni a kezéből, de én igen, szemrebbenés nélkül. Az úgy volt, hogy a Pének holnap lesz a szülinapja, de mivel el leszünk foglalva*, nem fogok ráérni tortát sütni, úgyhogy akkor majd ma.
Szerintem egyébként az én férjem az egyetlen ember a földkerekén, aki alig várja az évek múlását így negyven fölött is, és él-hal a szülinapjaiért, mert akkor kap tortát, és ugyebár a szülinapos annyit eszik a tortájából amennyit csak akar, anélkül, hogy hízna tőle, vagy megszuvasodna a foga, sőt, ezen a napon még a ruhán sem ejt foltot a csokitorta.
Megkaptam tehát a rendelést a tavalyi csokitorta reprodukálására, aminek egy fél napos** anyagbeszerzés után neki is állhattam. A nap másik felét a tortasütés tette ki, megszakítva a saját utódaim, és egy újdonsült anyuka lelkének*** a gondozásával.
Az volt a terv egyébként, hogy a díszítés, mármint a marcipánfigurák majd gyerekmunkával készülnek, apró, fürge ujjacskák gyurmázzák az amőbákat meg a gilisztákat, amiket majd szépen, gusztusosan elrendezünk, nem röhög. Igen, harminchat év után már tudom magamról, hogy a bárgyúságig optimista vagyok, nem kell mindig szembesíteni vele, mert persze, hogy az történt, amire rajtam kívül a világon mindenki számítana: az apró és fürge gyermekujjacskák közül kikerülő marcipánfigurák egyenesen az apró és cserfes szájakba kerültek, kivéve Ákos haladó verzióját, mert ő egyáltalán nem gyártott egyetlen figurát sem, hanem az én figuráimat ette le a tányérról, nagyjából a készítés tempójában.
Na most miután a gyerekeim ilyenformán betömtek majdnem egy egész tömb narancssárga marcipánt, valamint szomorúan konstatáltam, hogy a felső tortalap, ami sajnos kettétört, a krémtől nem hogy összeragasztódik, mint egy matrica, hanem elindul a tálca két vége felé, és középen egy határozott törésvonal keletkezik, amit az isten krémje sem fog eltüntetni, minthogy hiába nyomom össze a két részt, ahogy elengedem, elindulnak újra két ellenkező irányba, satu közé meg mégsem szoríthatom, szóval kitaláltam, hogy nézd már, ez meg egy katica. Mármint lehet belőle azt csinálni. Úgyhogy akkortól már azért imádkoztam, hogy legalább hét pettyre való marcipánt hagyjanak már meg a gyerekek. Sikerült. Bár ami azt illeti, a katica mégis inkább piros alapon fekete pettyes, ez meg itt barna alapon narancssárga volt. Nem tudom, hogy őstermelői körökön kívül ez mennyire ismeretes, de ez konkrétan a katicabogár lárvájának a színkódja.
Szóval így történt, hogy a férjem a negyvenkettedik születésnapjára katicalárva mintájú csokitortát kapott, fotó nincs, mert fényt kapott szégyenében. De legalább finom lett.
Azt ugye mondanom sem kell, hogy alighogy az asztal közepére került a torta, húsz apró és fürge ujjacska röppent a pöttyök felé, és az ujjacskák gazdái még a torta felvágása előtt eltüntették a marcipántömb maradékát úgy, hogy az ünnepeltnek egy árva morzsa sem került belőle a nyelvére.

*kénytelenek leszünk új, nagyfiús széket venni az Ákosnak, a sajátjába ugyanis már nem hajlandó beülni, és állandóan a Borcsi helyét einstandolja, és ez Pestre menős, egész napos program (halleluja).

**gyerekkel voltam, és ez nem gyorsítja meg.

***valójában a hordozókendő használatára tanítottam meg, csak közben elmondtam neki, hogy legalább attól ne essen kétségbe, hogy pillanatnyilag kétségbe van esve, ahelyett, hogy örülne. Az első baba első hat hetét abszolválni ugyanis törvényszerűen a világ legembertpróbálóbb projektje, de majd elmúlik.

A bankmanager az eggyel alábbi rajzról

2011-09-01T21:27:00.006+02:00

Kalib: - Láttad már a Borcsi tündér rajzát?
Pé: Persze! Zöld haja van, és telefon van a kezében, vagy nyakkendő.
Kalib: - Ember! Az a szárnya.
Pé: - Jaaaa?!

Borcsi rajzol

2011-09-01T13:12:00.001+02:00

Tündér.
Óvodai műalkotás, megihlette az első nap.
Engem például már simán túlszárnyalt rajztudásban.

További eperfélék - technológia

2011-08-30T13:05:00.001+02:00

Ákos jele a bölcsődében pöttyös labda lesz (työppös! babba!). Menni fog, pont úgy kell rajzolni, mint az epret, csak csuma nélkül. A pöttyöknél meg kicsit tovább kell rajta hagyni az alkoholos filcet, és akkor szétfolyik nagyra.
A delikvens egyébként a Vespa jelet rendelte be, de mondtam neki, hogy majd akkor, ha maga rajzolja be az összes zoknijába, kisgatyájába, pólójába, és egyéb ruhadarabjába egyenként. De tőlem hímezheti is.
Szerencsére valójában egyáltalán nem volt opció a Vespa, hanem locsolókanna és fenyőfa volt még, de egyiket sem tudom lerajzolni sajnos.

És még csak dél van

2011-08-29T13:22:00.000+02:00

Egyébként pedig az az örömhír, hogy Ákost felvették a bölcsődébe, úgyhogy mostantól szabad a pálya, dolgozhatok, mint a megszállott, és kereshetek sok-sok pénzt, mert terveink vannak, céljaink. Ez úton kérek tehát az Univerzumtól sok-sok zsíros megbízást szöveggyártásra. Munkahelyre bejárni továbbra sem szeretnék, számlaképes vagyok. Zsoldos vagyok, bármit megírok.

Azt gondolom, hogy bármilyen fájdalmas is lesz az elválás pont most, amikor napi három új szóval örvendeztet meg minket a gyermek (olló!, birs!alma!, hernyó!, és egyéb nélkülözhetetlen elemek), és ezért ez egy nagyon vicces időszak, Ákos kifejezetten bölcsődeérett, és biztos vagyok benne, hogy ott a helye. Ma például teljesen önállóan belekakilt a bilibe, amit úgy kell elképzelni, hogy én kint az udvaron teregettem, Ákos pedig bent játszott, majd ingerre bement a vécébe, ráült a bilire (nem kellett vetkőzni, ma ugyanis a felöltözés elmaradt, nem hagyta magát, de kit érdekel harminc fokban?), belecselekedett a bilibe, majd szólt, hogy menjek, és dicsérjem meg, de nagyon, mert tudja, hogy megérdemli. De azért gyorsan öntsem csak ki az egészet a vécébe, mert büdös - tette hozzá széles taglejtésekkel. Igaz, hogy - valószínűleg az öltözék hiánya miatt - ma úgy érezte, hogy amikor csak leguggol, akkor neki öntöznie kell, amúgy hím módjára megjelölni a territóriumot, ezért a rózsatőtől a garázsig (autó! 'elye!) minden lepisilt, de szerintem ez nem olyan nagy baj nyáron, udvaron, meztelenül, kétévesen. Aztán bement a kisházba, felállt a mosdókagyló alatti szekrényre és megmosakodott, de úgy, hogy tetőtől talpig beszappanozta magát. Nem baj, még pont befért a mosdókagylóba a csap alá, hogy lecsapassam.
Ja, és a demokrácia jegyében tőle is elvettem a cumisüvegét, de szerintem nem fog miatta szomorkodni, mert eddig se érdekelte túlzottan a dolog. Mondjuk inkább úgy, hogy megragadtam az alkalmat, hogy ne hagyjam rászokni, szüksége pedig nincs rá, mert a szívószáltól az ivókútig bármilyen eszközzel képes vizet venni magához.

További epres történet

2011-08-29T13:05:00.001+02:00

(avagy nemcsak én csavarodtam bele az eper rajzolásba)

Ákos pedig egy óvatlan pillanatban megkaparintotta az eprek rajzolására szolgáló piros és zöld alkoholos filcet, és összefirkálta velük az egyik ülőpárnát. Mikor megláttam, hogy mit művel, komor bikáéhoz hasonlatos mozgáskultúrával céloztam be őt, hogy kitépjem a kezéből a cuccot. A gyerek pedig Garfield-mosollyal a képén rámutatott a művére, és közölte: EPER!

Epresen epres jel

2011-08-29T09:16:00.000+02:00

Az óvodai készülődéssel pedig úgy állunk, hogy már behunyt szemmel, kézen állva, rektálisan is tudnék epret rajzolni bármilyen ruhadarabba alkoholos filccel, két színnel.
Remélem Ákos jele* nem atomerőmű lesz, hanem mondjuk ropi.

*már amennyiben felveszik a bölcsődébe, még pár óra, és megtudjuk.

Szájszervekkel kapcsolatban

2011-08-28T21:59:00.001+02:00

Időnként természettudományos alapismereteket szoktunk átadni a gyerekeknek, ma például a rovarcsípés, illetve -szúrás közti különbséget próbáltuk megvilágítani (hogyaszongya: a szúnyog csíp, a darázs ezzel szemben szúr). Na itt vezettük be Borcsinak a szúró-szívó szájszerv fogalmát, ami konkrétan a szúnyognak van. Borcsi közben egy dupla makkot szorongatott, ami a fantáziájában egy szúnyog volt, a két makk volt a két szeme, középen a szára pedig a szájszerv. Sajnos az egyik makk leesett, és Borcsi egy jól irányzott mozdulattal kidobta az egészet az ablakon. Majd feljajdult:
- Jaj, a szúró-szívószálam!

További balesetek minálunk

2011-08-28T21:30:00.000+02:00

Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy mind a két gyerekem egy-egy hatalmas arcsebbel kezdi majd a tanévet* az új intézményekben. Borcsi úgy néz ki, mint akinek behúztak egy alaposat a bal szeméhez, Ákos meg mint akit szájba vágtak, pedig nem is, tényleg. Remélem, nem kell majd erről a Gyivit is meggyőzni.
A következőképpen történtek az esetek. Tegnap volt a tanyán a minden évben esedékes nagy családi buli (az egyik ágnak). Sajnos sokan nem tudtak eljönni, ezért csak 44-en voltunk, a társaság fele gyerek**. Jó buli volt. A tanya pedig pont azt tudja, amit a neve sejtet, mínusz állatok, de szénakazal például van számos, na ez volt a baj, közelebbről, hogy Borcsi felmászott az egyikre, még közelebbről pedig az volt a baj, hogy le is esett. Mondanom sem kell, jól megütötte és felhorzsolta a bal szeme körüli részt, úgyhogy most elég ijesztően néz ki, de legalább nem sérült meg a szemgolyója, és feldagadva sincs, úgyhogy remélem, hogy a következő három napban begyógyul, mert elég kínos lenne magyarázkodással indítani az új óvodában, hogyaszongya, mi nem verjük a gyerekeinket, tényleg, csak hát az a fránya szénakazal. És ha véletlenül ebből kifolyólag a családlátogatást és környezetfelmérést nemcsak a városi házra értenék, hanem a tanyára is ki szeretnének menni, látszólag kíváncsiságból, valójában megsaccolni a történetünk valóságfaktorát, akkor valószínűleg nem tudnánk jól kijönni a dologból. Az emlegetett szénakazal ugyanis körülbelül térdig ér. Hát ez van.
Ákos pedig ma reggel önkezűleg elvágta az alsó ajkát az apja borotvájával. A nyomokból ítélve úgy történhetett az eset, hogy felmászott a szennyesláda tetejére, ahonnan faszán eléri a piperepolcot. Leverte az apja hónaljfrankózóját, kinyomott fél tubus fogkrémet, majd belakmározott belőle, aztán annak rendje és módja szerint megkezdte a fogselyem használatot, de sajnos nem tudta időben letépni, ezért olyan huszonöt métert húzott ki. A megfelelő test- és szájhigiénia elvégzése után következett a borotválkozás, én konkrétan arra léptem be, hogy a négyarasznyi fiam az apja ötpengés szuperborotváját csókolgatja, basszus. Szerencsére csak egy jelentéktelen vágás keletkezett az ajkán, de az is vérzett, mint a bolondulás, és egy kicsit fel is van dagadva, de mindezek ellenére*** mégis szeretném, ha felvennék a bölcsődébe, és csütörtökön kezdhetne. Ottalvással, de ha felajánlják a három hetes építőtáborozás lehetőségét, hát hadd menjen****.

*már amennyiben Ákost is fölveszik a bölcsődébe, még nem tudjuk
**eléggé szaporák vagyunk
***nem igaz, mert éppen ezért
****természetesen fél óra különlevés után valamelyikünk sírásban fog kitörni, és az nem ő lesz

Ám még annál is fontosabb

2011-08-26T22:17:00.000+02:00

A nap híre alighanem mégiscsak az lesz, hogy letöltöttem a mobilomra a Trónok harcát, mármint a könyvet. Én. Letöltöttem. A mobilomra. Bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány.
És ilyenkor én legalább akkora királynak érzem magam, mint Robert Baratheon.
Most már értem, hogy miért viszik az emberek a klotyóra is magukkal az okostelefonukat.

Répák, cumisüvegek, miegymás

2011-08-26T21:34:00.000+02:00

E percben még mindig nem tudjuk, hogy felvették-e Ákost a bölcsődébe, de nem baj, mert majd hétfőn kiderül állítólag. Jobb későn, mint soha, és akkor még mindig lesz két napom felkészülni.
Sajnos egyelőre nincs B tervem arra az esetre, ha mégsem vennék fel, de azt hiszem, könyörögni fogok, vagy ilyesmi. Én egész egyszerűen megőrülök, ha még egy évet itthon kell dekkolnom, és ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek.
Mivel jó fej anyuka vagyok, nem írom le a mai nap mind a huszonnyolc agyvérzését, amiből ha jól számolom, huszonnégyet okozott Ákos, (kettőt Borcsi, kettőt pedig a származási családom), különben is, ki emlékszik már rájuk. Az viszont übercuki volt, hogy este a kertben guggolt Ákos a fű szélén, és elmélyülten csinált valamit, én meg sertepertéltem fel-alá, és már vagy az ötödik körömet róttam (céllal, nem vagyok elmebeteg, hogy csak úgy), a gyerek meg még mindig oda volt fagyva. Mit csinálhat ott ez a gyerek, mit talált? Hát basszus, kinyitotta a mélyhűtőt, kivette belőle az epres Carte d'Or-t, és azt majszolta nagy beleéléssel, kézzel, dobozból.
Valamint anyukám tanítgatni próbálta az r hangra, Ákoska, mondd, hogy rrrrépa!
- Rrrrrrrr! Ap!

Borcsi legújabb nyelvi leleménye pedig a "táncra roppantak" kifejezés, ami gondolom a "táncot roptak"-ból ered, csak sokkal kifejezőbb.
Ja, és hát ma, khm, hát igen, szóval ma történt meg az is, hogy hát izé, elvettük tőle a cumisüvegét. Vagyis szétrágta benne a cumit, és közöltem, hogy nincs több, oldja meg másképp az elalvást. Hát nem ment problémamentesen (ez volt az egyik agyvérzés), a származási családom, úgy is, mint anyukám és nővérem szemében viszont most legalább olyan gonosz és szívtelen vagyok, mintha minimum befalaztam volna a gyereket, pedig nem is. Bár lehet, hogy igazuk van, végül is nincs azzal semmi baj, amikor egy huszonegynéhány éves fiatal nő az első ágybéli szituáció után előkapja a cumisüvegét, hátat fordít a kissé megrökönyödött pasijának, és vidáman cuppogva elalszik, most mi van, így szoktam meg, na.

A legjobbkor

2011-08-25T21:33:00.000+02:00

Harminchat fok árnyékban, kalib pedig spinracing hasparty-t nyom. Olyan tizenötször éreztem, hogy most fogok lefordulni a bicikliről holtan, de szerencsére túléltem.
Ami nem öl meg, erősebbé tesz.

Lassan felvesszük a tempót, helyben járás indul

2011-08-25T13:33:00.001+02:00

A szorgos hétköznapokra készülve (ti. nem tart örökké a nyár ~~hálistennek~~), ma beírattam Borcsit balettra. A klasszikus balett ugyanis elengedhetetlen kelléke a Borcsi Kishercegnő Csipkerózsika létnek, Borcsi szerint a balett egy olyan közeg, ahol mindenki tudni fogja, hogy ő valójában kicsoda, és Csipkerózsikának fogják szólítani. Ez mondjuk elég meglepő fordulat volt nekem, mivel mostanában Csingilinget néz inkább, de azzal valahogy mégis tökéletesen tisztában van, hogy ő nem tündér. Hanem Csipkerózsika. Mondjuk a frizurája tényleg pont olyan, és tündérkeresztanyja is van, még a végén kiderül, hogy ő tudja jól.
Természetesen, mivel az én gyerekeim felügyeletét ismét senki sem vállalta, velünk jött a beiratkozásra egy kis traktoros legény (Ákos) is, akivel az egyik akadálymentesítő rámpán hanyatt vágódott a traktor, de ő kapaszkodott a kormányba, és ezért meg sem ütötte magát. Úgy nézett ki, mint az éppen kilövött űrhajósok, hanyatt ült a székében, és kicsit torzult a feje. Egyébként nagyon büszke vagyok a kétéves gyerekeim lélekjelenlétére, amikor Borcsi ennyi idős volt, egy babahinta fordult fel vele lengés közben, de ő beszorította magát a lábával, így nem esett fejre. Emlékeim szerint akkor is megszivacsosodott a sípcsontom az ijedségtől.
Aztán a sikeres óvodai felvétel folyományaként elmentünk benti szandált venni Borcsinak, a kis traktoros tökjól elvolt a cipőboltban, hol egy háromkerekű rolleren száguldozott fel-alá, hol pedig egy 31-es méretű narancssárga focicipőben tipegett-topogott, és mutogatta mindenkinek, hogy ő most milyen szép, csodálat indul. Borcsi pedig, miután kigolyózott egy csodálatos gyöngyházfényű rózsaszín, és számos más szuperkiscsajos szandált (van isten), valamint kiderült, hogy a lába nem is 28-as, hanem 29-es (bakker, áprilisban még 26-os volt!), sikongatni kezdett örömében, amikor meglátott egy ékegyszerű sötétkék szandált, de nem baj, mert az volt a leg~~drágább~~jobban kidolgozott darab az egész boltban ~~nem kevésbé az ára.~~
És kérem szépen, hogy kommenteljék ide azok az anyukák, akiknek ovis gyerekük van, de az óvoda nem biztosítja a textileket, hogy újat vettek-e mindenből, vagy nem ciki az otthon fellelhető százmillió törölközőből, ágyneműből, miegymásból bevinni egyet? Úgy is ugyanúgy fognak kinézni két mosás után.

Dokument

2011-08-24T21:30:00.001+02:00

Vettem Borcsinak (4,5) Okos ötéves című foglalkoztató füzetet, hogy most majd én foglalkozom a gyerekemmel, leülök vele a politúrozott asztal mellé keményített blúzban, felkontyozott hajjal, és tanítom őt*. A gyerek nem csak hogy ~~csont~~ segítség nélkül hibátlanul megoldotta az összes feladatot, de azt is kitalálta, hogy mit kell csinálni. Gyakorlatilag mire odáig jutottam, hogy leüljek mellé, két epizód Lovasklub között egyedül kivégezte a füzetet.
Valamint olyan mennyiségfogalma van, hogy számolás nélkül, ránézésre bök rá mondjuk hatig a megfelelő számú objektumra. (Példa: Melyik kosárban van öt szilva? Abban. Ügyes!)
Nem azt mondom, hogy szupergyerek, csak megjegyeztem, hogy most itt tart.

Valamint mesét is mondott: " a rózsát pedig elrakta a derekpetéjébe".
Az utolsó szót nem nagyon értjük, de szerintem azzal lehet kapcsolatban, hogy ma tisztáztuk, hogy a halak és a békák petéket raknak, és abból kelnek ki az utódok.

*vihihi, muhaha

Abszolút szabálytalan

2011-08-24T10:24:00.001+02:00

Van egy olyan érzésem, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás.

Óvodai ügyek (+update)

2011-08-23T21:58:00.003+02:00

S. Borbála (4,5) a mai napon felvételt nyert az ideköltözésünkkor kiválasztott óvodába. Igaz, hogy ennél távolabb tőlünk már csak a szomszéd faluban működő óvoda esik, de nem baj, mert ide jár Borcsi unokatesója is, és ha már szegény gyereket minden évben másik intézménybe rángatjuk, legalább legyen neki egy biztos pont (mondjuk a tavalyiról pont nem tehetünk, akkor is kinőtte volna a bölcsit, és elkezdte volna az óvodát, ha nem költöztünk volna Sopronba).
További jó tulajdonsága az óvodának, hogy vegyes csoportba került a Borcsi, úgyhogy egy év múlva követheti őt a Poji, hogy a rákövetkező két évben együtt szocializálódjanak intézményeileg, az lesz csak a jó világ. Valamint az óvónéni osztálytársam volt középiskolában, a legviccesebb és legjószívűbb lény volt az egész osztályban.
Azért a tények kedvéért rögzítsük csak, hogy ahelyett, hogy a beíratás aktusára való tekintettel a családunk valamelyik nőtagja vállalta volna a gyerekeim felügyeletét, pontosan négy kiskorúval érkeztem papírmunkát intézni, mivel a tesóm gyerekei is becsatlakoztak hozzánk. Majd miután a Poji túlesett a huszonötödik őrjöngő hisztijén, mert hogy képzelik, hogy ő nem mehet be a frissen telepített füvön álló forgóra, amikor azt ő pont jól tudja forgatni, és elvonszoltam az ivókúttól, mert már nekem égett a fejem, hogy ilyen gátlástalanul pazarolja anyaföldünk véges ivóvízkészleteit, és még számos ehhez hasonló méltatlanság érte, viszont felmászhatott a többiek elől lezárt területen lévő mászókára, és - természetesen engedély nélkül - beleszórt egy kiló homokot a kis Csen szemébe (kimostam, megvigasztaltam, sztem tök cukik a távol-keleti kisgyerekek, de ha nem lennének azok, akkor is kimostam és megvigasztaltam volna), mehettünk az irodába, ahol közölték, hogy elszámolták magukat, és mégsem fér be a Borcsi, de ez hogy lehet, nem értik. A legjobb lesz, ha megpróbálok inkább egy másik óvodát keresni.
Mi sem egyszerűbb így augusztus 23-án.
Addig ültem ott tanácstalanul és szerencsétlenül magamba roskadva (tuti önérvényesítő trükk, mindenki segíteni akar, csak történjen már valami), míg kamuból, de nem hiába ismét átszámolták a névsort, és kiderült, hogy az egyik gyereket kétszer írták föl, úgyhogy mégiscsak föl tudják venni a Borcsit. Huhh.
Aztán már csak a jel kiválasztása volt hátra, amit Borcsi és Anikó néni együtt oldott meg, nekem már csak annyi dolgom volt, hogy forrón gratuláljak az eperhez, valamint megkeressem itthon azt a három kazal eper mintájú felvarrható ruhacímkét, amit Borcsi Eperke jelmezének készítésekor használtam, majd tettem jól el, hátha egyszer, és tessék.

Update: valamint eszembe jutott még, hogy amikor elnézést kértem, hogy beíratáshoz ilyen sok gyerekkel érkeztem, akkor azt válaszolta a vezetőnő, hogy nem baj, őket egyáltalán nem zavarják a gyerekek. Szerintem ez tiszta jófejség, mert Tarsolylemezke oviban például biztos beugattak volna érte, de legkésőbb akkor biztos elszakadt volna náluk a cérna, amikor Ákos a frissen megszerzett szappannal kiszaladt az udvarra, majd amikor vissza akartam szerezni, elhajította jó messzire a bokrok közé. De meglett, lemostam, visszatettem, az óvónők pedig még mindig mosolyogtak, és kedvesen beszélgettek a többi gyerekemmel.

Az egyéb fogorvosokkal kapcsolatban

2011-08-23T21:35:00.001+02:00

A mai nap délutánján bejelentkezés után meglátogattam az egyik helyi fogorvosi rendelőt, ahol egyébként implantációt is végeznek, mert leesett az egyik implantom fölötti ideiglenes pótlás. Tudjátok, az a cucc, amitől úgy nézek most ki, mintha mi se történt volna, és nem arra várnék 3-6 hónapot, hogy befogadja a csont a titánium ötvözetet, és terhelhetővé váljon a műgyökér.
A beavatkozás (ragasztás) a megbeszélthez képest eleve egy óra csúszással kezdődött, mert beugrott elém két s.o.s beteg, nem, nem gennyes és iszonyatos fogfájás, hanem letört és leesett front fogak, úgyhogy megértő voltam, úgyse tehettem mást. Aztán a dokicsaj, mintegy tízperces magyarázat után, pedig állítólag elég jól kommunikálok, megértette, hogy mi a feladat. Felhúzott egy két mérettel nagyobb gumikesztyűt, és munkához látott. Közben, amíg az ottmaradt ragasztódarabokat távolította el a fogamról, belekapott a fúróval a számba, hopp, ez mi volt? A szám, ~~bazmeg.~~ Aztán, miközben a pótlást csiszolgatta, a fúróból spriccelő víz vidáman vegyült a tálcán hagyott nyitott üvegekben lévő vegyszerekkel, valamint beterítette az előkészített steril műszereket. Majd körülbelül három alkalommal lefejelte a Kavosun márkájú világítótestet, ja, és elfelejtettek rám partedlit adni, hihihi, az kimaradt. Aztán egy óra negyvenöt perc múlva (plusz egy óra csúszás) felálltam a székből, legomboltak rólam hatezret a ragasztásért, és az immár hibátlan(nak tűnő) fogsorommal ráküldtem egy ragyogó mosolyt a családomra. Mintha mi sem történt volna.

Az ásványvizekkel kapcsolatban

2011-08-22T21:55:00.000+02:00

Azért én azon kurvára ki tudok akadni, amikor a MÁV a hőségre való tekintettel ingyen osztja az ásványvizet, ami harmincezer palackot jelent per nap. Mert ~~bassza már meg az igásló,~~ télen se osztanak kesztyűt ingyen a vonatokon, pedig az időjárás indokolná, valamint mindenkinek joga van indulás előtt betenni a ridiküljébe egy félliteres palack vizet, amit gyakorlatilag bárhol újra lehet tölteni csapvízzel, tudom, így élek vagy tizenöt éve.
Jól van, a vízosztás még mindig olcsóbb, mint a mentőket riasztani minden kiszáradt, vesegörcsös, hőgutás emberhez, csak mert hülye volt, és elfelejtett inni. Meg nyilván ez az összeg bagatell a MÁV veszteségéhez képest. És azt is belátom, hogy ezzel csak visszaáll a dolgok normális rendje, mert ebben az országban* úgy általában tök gáz vízért pénz kérni, hiszen kb. leszúrod az esernyődet a földbe, és feltör az ásványvíz minőség. De azért a MÁV nyilván megveszi a szétosztott vizet, palackját legalább százért.
Biztos csak az a bajom, hogy nem találtam itthon jó barátomat, a vizes palackot, a fitness-ben meg négyszázért adták a vizet, fél litert. Pedig ott is hőség volt.

* igen, Európában Olaszországgal és Izlanddal együtt Magyarországnak van a legnagyobb ásványvíz minőségű vízkészlete, mondjuk ezt jó tudni, mielőtt megveszi az ember a francia Eviant, vagy a horvát Janát, ami nem csak drága, de az ökológiai lábnyoma is meghaladja az etikus szintet. Ráadásul tökfölöslegesen.

Borcsi fest

2011-08-22T15:46:00.002+02:00

- Festek neki szempillát is. Meg hajat. Hú, most úgy néz ki, mint egy mérges indiánlány.