2011. május 15., vasárnap

Élvezetek a fogyókúrában - paleo ebéd, naná, hogy vasárnapi

Most, hogy ilyen szépen beindult a fogyásom, és a lakásban fellelhető legkisebb nadrágjaimat hordom (amik nem ugyanazok, mint a valaha volt legkisebbek, mármint felnőtt koromban, mert az 54 kilóra optimalizált darabok anyukámnál laknak), deszkára lapult a hasam, valamint az úszógumi is visszafejlődött, gondoltam, itt az ideje, hogy lazítsunk, és megkeressük az élvezeteket*, legalább is a paleo keretein belül. Vettem xilitet. Azóta a kávé egy ünnep, leszámítva, hogy bedöglött a régi kávéfőzőnk (eközben egy párhuzamos univerzumban), és mivel ezt pofátlanul hó elseje és másodika köré időzítette, a pótlására csak a legolcsóbb fajtából volt lehetőség (amely típus az Euronics-ban egyáltalán nem a legolcsóbb volt, csak ott szerencsére végül nem voltam hajlandó vásárolni, mert egyetlen eladó se méltányolta azt a körülményt eléggé, hogy én minden erőmet megfeszítve próbálok megakadályozni egy majdnem kétéves Isten Ostorát, hogy szétkapja a butikot, de az én erőim is végesek. Az eladók flegmája viszont határtalan volt, és halaszthatatlanul segédkezniük kellett a nyugdíjas házaspárnak mikrót válogatni, látszik, hogy helyén van az értékrendjük, úgyhogy átmentem egy másik boltba inkább), úgyhogy az új kávéfőzőnk most orrán-száján ereszt, ami biztos összefügg az olcsóságával, vagy nem, mert ugye az Euronics-ban egyáltalán nem volt olcsó, a fene se érti.
Eleinte kávéfőzés közben ki is tessékeltem Ákost a konyhából, hogy megakadályozzam, hogy a felrobbanó masinából kilövellő forró gőz fejbe csapja, ő meg méltatlankodva üvöltött természetesen, mit képzelek, majd ő tudja, de most már én is tudom, hogy az egész csak vaklárma, a masina nem esik szét, kávé lesz, forró gőz nem fröcsög messzire, végül is biztonságos a szerkezet. Csak gagyi, na. De a kávé finom, amióta xilit kerül bele. Amit egyébként nyírfából vagy kukoricacsutkából állítanak elő, természetes cucc, olyan ízű és állagú, mint a cukor, csak a glikémiás indexe 7 (nagyon alacsony, nagyon jó), a kalóriatartalma kb. a cukorénak a harmada, és kimondottan jót tesz a fogaknak. Csak azt nem értem, hogy ha a xilit ilyen nagyszerű dolog, akkor miért nem telepítenek az Alföldre végtelen nyírfaerdőket, futóhomokot megfogni az is jó lenne az akác helyett (amiből viszont méz készül, kalória- és szénhidrátbomba, pfuj), illetve miért nem használják xilit gyártásra az összes itthon termett kukoricacsutkát, hogy ne kerüljön kétezernyoccázba a xilit kilója, rejtély. Na, szóval van már alternatív cukor, jó lenne alternatív süti is a kávéhoz.
A paleo ebéd az évszázad gulyáslevese lett, marha tehetséges szakács vagyok, a krumplit átpöcköltem a gyerek tányérjába.
Utána muffin. Na most én úgy gondolom, hogy ha meg akarjuk változtatni a táplálkozásunkat, akkor ne keressük a helyettesítőket (ld. még xilit bekezdés, höhöhö), aki vega lesz, az ne húspótlózzon nekem, meg rántott szójázzon, aki meg paleózni akar, az ne gluténmentes lisztezzen, meg mit tudom én még mi van, paleo müzli, mert az röhejes (ld. még xilit bekezdés, muhahaha. Egyébként kb. 13 éve nem teszek cukrot a kávémba, a xilittel a Na-ciklamát helyett kerestem valami mást amúgy.) De ha már van xilit, akkor használjuk!
Sikerült belefutni egy olyan muffin receptbe - tök amatőr módon, mert az utóbbi négy évemet mégiscsak a konyhában töltöttem - ami minden jó tulajdonsága mellett éppen azt veszítette el, amiért az ember muffint süt: két perc alatt összevágja a masszát, oszt' belöki a sütőbe. Ezzel az erővel tortát is csinálhattam volna, mindegy most már.
Á, nincs is kedvem leblogolni a receptet. De legalább 4 hozzávalóval meg lehet oldani (tojás, alma, mogyoró, xilit), és nem kell bele plusz zsiradék. Bár ráragadt a muffinpapírra. 
Azért finom lett, mert törökmogyoróból (nyilván nem dióból csinálom!) nem nagyon lehet nem finom sütit sütni, csak azt szeretném még mondani, hogy a xilithez patikamérleget is adhattak volna, mert szerintem kristályszemcséken múlik kb, hogy megfelelő legyen az adagolása. A muffin kissé édestelen lett, de mennyivel rosszabb lenne már a másik véglet!

*különben is update Norbi azt mondja, hogy hetente egyszer el kell menni bulizni meg berúgni, na, ezt most beszámítjuk annak. Mármint a mogyorót a sütiben.

5 megjegyzés:

  1. lassan egyre nehezebben találom meg a kedvenceimet, de ide most teszek egy könyvjezlőt! :)

    VálaszTörlés
  2. Ez a legjobb módszer. Köszi :)

    VálaszTörlés
  3. xilites, mandulatejes kv rulez!

    VálaszTörlés
  4. Hát bizony! Kár, hogy az árától akár a Várnegyedben is mérhetnék, úgy feltornássza. Sajnos, sajnos.

    VálaszTörlés