Mindenféle nagyszerű és csodálatos dolgokról

Jól állunk a kipakolással, ma bekerült a tálalószekrény (úgy is, mint almárium) az étkezőbe, miáltal megszabadultam hat doboz porcelántól és kristálytól. Mármint a dobozoktól szabadultam meg, a tartalmuk a tálalóba került. Komfortérzetem van. Mindazonáltal egészen furcsa és idegen érzés, hogy kidobhatom az eredeti dobozokat, mert saját házba költöztünk, ahonnan én már a következő húsz évben nem viszem sehova az étkészletemet. Asszem. Bár a zuglói lakással is így voltam, hehe.
Valamint találtam egy olyan doboz poharat, amit a zöld házban egyáltalán nem csomagoltunk ki négy év alatt, és hogy megvoltunk már nélküle!

És még az is van, hogy most, hogy befűtöttünk, kiderült, hogy van a lenti vécében radiátor, csak eddig nem vettem észre, mert mindig telepakoltam újságokkal. Most meg jé, ott is meleg van.
A meleggel kapcsolatban egyébként egészen csodálatos fejlemény, hogy mivel elkezdett itthon befagyni a seggem, párhuzamosan elkezdett csökkenni az ódzkodásom a vegyes tüzelésű kazántól, sőt, elkezdtem konkrétan szeretni, ami egy idő után oda fajult, hogy megkértem a Pét, hogy gyújtson bele. Ennek folyományaként idebent csodás meleg van, igaz, időnként rakni kell a tűzre egy kis fát, de az nem baj, mert további csodálatos fejlemény, hogy a fa nekünk csak úgy nő, szóval ingyen van csodálatos meleg idebent, és nem havi 65 ezerért, mint tavaly télen. Hát nem csodálatos?

Legjobb kabát a kályha

A kályha, hmmm, hát a kályha pillanatnyilag azt a helyet foglalja el a szívemben, amit annak idején a Trónok harca, később meg a kert: szerelem. Sokat foglalkozom vele, rakok rá félóránként, és élvezem ahogy lángol, pattog, illatozik és ontja a meleget. Reggelente kihamuzom, lesöprögetem, és rituálisan begyújtom. Miután a postaládába tömködött reklámújságokban már nem hiszek, mármint hogy égnek, vettem neki alágyújtóst, hát bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány, ilyen pillecukorra hajazó rózsaszín cucc, csak kerozinból van, olyan egy köbcentis kockák, és úgy ég, hogy még a szenet is begyújtja, hűha. Meg vettem még a kályhának kis kefét lapáttal, ilyen összepattinthatót, úgyhogy most mindig tisztaság van a kályha körül, én meg simogathatom körülötte a padlót meg a tálcát. Á, nem munka, szívesen csinálom, és még annál is szívesebben beszélek róla. 

És tegnap még megérkezett a favágó fiú két fejszével meg egy láncfűrésszel, reggel nekiállt, és délutánra felvágta az összes fát, úgyhogy most a színben a plafonig van rakva az illatos, frissen hasított tűzifa, csodálatos, varázslatos látvány, én mondom. Ráadásul ingyen volt, na jó, a favágó nem, de a fa az igen, a tanyán úgyis éppen elég fa dől ki magától a viharban, és ha jól belegondolok, az a húsz hektár tölgyerdő a tanya körül azért még jó pár évig biztosítja majd a tüzelőt. Úgyhogy amíg fejsze van, fázni nem fogunk. Holnap pedig felhordok ide pár köbmétert a hátsó teraszra, hogy kéznél legyen reggel, alig várom. Alighanem lesz két kis ugribugri segítségem is, ugyanis ők is hasonlóan lelkesek az üggyel kapcsolatban, íme:

Söprögetés a hétvégi kisfavágás után

A kazán azért a biztonság kedvéért be van kapcsolva, de még csak egyszer kezdett fűteni úgy hajnal tájban, mert 20 fok alá csökkent a házban a hőmérséklet, miután nagyjából nyolc órája nem raktam a kályhára, kint meg mínusz egy fok volt. Mondtam már, hogy a fosszilis energiahordozóknak vége, mint a Gutenberg-galaxisnak? Ezen kívül special feature, hogy rá lehet tenni a kályha tetejére a sóoldatos fazekat, ami szuperül párolog, úgyhogy a Poji kezdődő kruppos köhögése fél nap alatt enyhe náthává szelídült, hurrá, hurrá.