Nincs annál jobb, mint amikor a gyerekek megnőnek

Kétségtelenül pihentetőbb dolog egy 8 és egy 10 éves gyerek anyjának lenni, mint mondjuk egy 1 és 3 évesnek. Ez Balatonon jutott eszembe, amikor elvittük a kölköket a játszótérre, és amíg ők játszottak az unokatesókkal, mi békésen olvasgattunk a padon ülve. Ezzel szemben egy kisgyerekes anyuka, szegény, angyali mosollyal terelgette az állandó figyelmet követelő háromévesét, és a még járni sem tudó, nyafogó egyévesét. Hát, jártam én is ebben a cipőben, de szerencsére elmúlt. Nem is tudom, hogy bírtam ki (gondolom, nem volt más választásom, nörsz vagy freulein), így elnézve rohadt kemény élet ez. Ma meg már elborzadva gondolok vissza azokra az időkre, amikor mindenki az én véremet szívta nulla-huszonnégyben.

(Mondjuk soha nem játszótereztettem délben a gyerekeimet, mert délben ebéd, majd alvás következik,  a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődése, de főleg az anya józan eszének megőrzése érdekében. Ezek meg itten játszótereztek délben, wtf?)

(Mi meg azért voltunk délben a játszótéren, mert vártunk az unokatesómékat, akik állati jófej módon táboroztatják az összes gyereket a családban a nyaralójukban, de amint megérkeztek, be is ültünk a közeli pizzériába ebédelni, amit természetesen szieszta követett. Ez volt a 4P nap: pecázás, pizzázás, pihenés, pancsolás. Ez volt a napirendünkben. Mert ugye 8 és 10 évesek, ami azért más.)

(Jelen pillanatban a nyolcéves még mindig a Balatonon csapatja, mert neki maradni volt kedve, a tízéves meg a barátnőjénél pocol, és kismacskákat gyömöszölnek. Önállóan ment, önállóan jön. Mert ugye 8 és 10 évesek, ami azért más.)

Most meg már az van, hogy én ugráltatom a gyerekeket, és nem ők engem, muhaha. Ez tulajdonképpen nevelés: vannak dolgok, amiket meg KELL csinálni, ha tetszik, ha nem. Meg kell teríteni, ki kell teregetni, fel kell porszívózni, mert magától egyik sem fog megtörténni. A varázsmódszerem pedig, amivel ráveszem őket a feladatok elvégzésére, úgy néz ki, hogy a heti 500 forint zsebpénzüket utólag, vasárnap kapják meg, és ha nem csináltak meg valamit, amire kértem őket (egyenként, nincs kollektív felelősség), akkor feladatonként 50 forintot levonok. Hiénázni nem lehet a feladatokat, de átadni és átvállalni, az 50 forinttal együtt, lehet. Nem akartam ugyanis, hogy alanyi jogon járjon nekik a zsebpénz, érezzék, hogy a pénz nem a bokorban terem, hanem meg kell érte dolgozni, és ez is nevelés.

Már éppen elvonási tüneteink voltak, amikor

Hosszas ötletelés és mérlegelés után végre eldöntöttük, hogy hová megyünk idén nyaralni. A Kanári szigetekre.


Csak vicceltem. Természetesen Sopronba megyünk.
Mondjuk nem is igazán értem, hogy mit bohóckodunk mindig ezzel a teátrális "Na és idén hova menjünk nyaralni?" felvetéssel, amikor úgyis mindig ugyanaz lesz a vége. :D

Akkor most leülünk szépen, és nyugika van

Francba, azt akartam írni, hogy megtörtént az áttörés, de látom, hogy a múltkor már ellőttem ezt a fordulatot. Na mindegy. A helyzet az, hogy rendben vagyunk.

Oké, még három ablakon nincs sötétítés, és a nappaliban még függöny sem.
Meg hiányzik egy komód a tükör alá, azt előbb a Pé átkeni valamivel.
Meg ez kisszekrény is hiányzik a bejárat mellől, azt is át kell kenni.
És nincsenek képek a falon, nem sorolom, csupa szuperjóléti cucc, ami nélkül meg lehet lenni. Jó, a fürdőszobatükör kéne, de az is elkészítés alatt áll.

A lényeg a REND. A lakásban most már bárhová lehet nyúlni, rend és tisztaság van. Nincsenek banyapókos gócok, nem kell többet bontani (na jó, a konyha még ki lesz festve, amikor megérkezik a konyhabútor, és akkor lesz egy nagyobb szerelés-pakolás is, de az még két hét). Lent vannak a szőnyegek, a terasz tiszta, és nem műveleti terület. jelenleg.

Elképesztően otthonos érzés, amikor a higiéniaszint eléri az elvárásaimat. Mondjuk cserébe lenyúztam a térdem, mert a kurva parkettát térden állva kellett súrolni, nem röhög.

Ami viszont még hír, hogy Ákos ott maradt a Balatonon. Az egyik unokatestvérem a nyaralójukban állati jó fej módon csinált ilyen nyári tábort a család gyerekeinek, az enyémek 4 napig értek rá, mert utána már elfoglaltságuk lett. Volna. Ákos ugyanis közölte, hogy ő itt marha jól érzi magát, nem megy ő sehova, és tök igaza van. Én meg tök büszke vagyok a süti kis hétéves fiamra, hogy egyedül, anya és tesó nélkül feltalálja magát gyakorlatilag olyan emberek között, akiket háromszor látott eddig életében. Menő.

Jó, nekem viszont állatira hiányzik, rágondolok, és már potyognak is a könnyeim, nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy nincsenek velem a gyerekeim.

Ja, és lesz még ősszel egy kazánberuházás is, csak arra még nem gondolok inkább.

Azt hiszem, most egy kicsit elfáradtam.

Ami a nyáron történt

Csak hogy emlékezzünk rá később, hogy mi volt a nyáron.

A gyerekek leszoktak az édességtömésről, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor vettem nekik direktben süti-csokit. Na jó, az ilyen cukrozott gabonapelyheket nem számolom, mert akkor idevehetném nyugodtan a ketchupot is, meg a virslit, mert azokban is van cukor, nyilván. Meg házi lekvárt is kaptak mindig a palacsintájukba, meg főztem mákos gubát is, meg ilyesmi, de a bolti sütiknek, amikből azelőtt ipari mennyiséget fogyasztottak vége lett. Mondjuk a súlyuk egy dekát sem változott, mind a kettő izmos kis kukac.

Aztán pedig leállítottam őket a mindenféle tévékről és kijelzőkről, kicsit szüttyögnek még néha miatta, de sokkal nyugisabb azóta az élet, hogy nem veszekednek a távirányítón, a tablet időn meg a csatornán.

És ezen kívül Borcsi már teljesen egyedül mos hajat, pedig derékig ér neki. Na jó, Ákos is, de neki csak egy centis.

Ja, és úszni is megtanultak, nem szabályosan, de elboldogulnak a mélyvízben.

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, tök sokat változtak, Borcsi egyre szemtelenebb, de még le tudom állítani, csak próbálkozik, Ákos meg ugyanolyan kis koboldba oltott kölyökkutya, mint volt, mindenhová bedugja az orrát, mindent megvizsgál, aztán mindenhol csinál valami galibát. De szerintem kifejezetten ügyesen tudom már kezelni őket. Ideje volt, na.

Én meg... hát, eltettem 20 kiló lecsót. Ez az új skill idén nyáron.

Amúgy meg tök szép nyarunk volt, erre mondják, hogy élményekben gazdag. Csak Etáék hiányoztak nagyon. (Minden oké velük, sőt, csak nem találkoztunk idén, mert mi mindig másfelé jártunk, ők meg dolgoznak ezerrel, meg kiállítanak és készül az új kollekció).

A balatoni nyárral kapcsolatban

Egyébként pedig csodálatos hetet töltöttünk LD-ék balatoni nyaralójában, úgy, mint tíz évvel ezelőtt szoktuk, még lány korunkban, csak azóta született összesen öt gyerekünk, akik koruknál fogva szintén velünk voltak most. Ruhát azt egyáltalán nem használtunk, két fürdőruhát váltogattunk egész héten, volt mindenkinek egy száraz és egy vizes. A mesterfokot Boróka hozta, aki a maga 120 centijével, vagány kiszőkült frizurájával egy szál bugyikában, mezítláb söpört le mindennap a nagyjából 700 méterre lévő Balatonhoz, majd a másik 120 centissel, a nála egyébként 2 évvel fiatalabb Ákossal szerelembe esve egész nap a parton bóklásztak és rákot meg egyéb jószágokat kutattak, vagy a stég alatt építették az új otthonukat.
És volt még őrületesen cuki, dundibundi, egész nap vigyorgó baba is, aki a szemünk láttára kezdett el járni. Értelemszerűen az LD-éké.
Egész nap a kertben voltunk, vagy a Balatonban, mondjuk 37 fok volt, úgyhogy ez nem olyan nagy csoda. Igazából semmi sem történt, csak lazultunk egész héten, meg ittunk sok rozéfröccsöt, meg beszélgettünk nagyokat, a gyerekek játszottak, és tök jó volt.
Ja, az apák nem voltak ott, ők dolgoztak.

Azt tudtátok, hogy az én szülinapomon még a csillagok is lehullanak az égről? Most is hullottak, direkt kifeküdtünk megnézni. Negyven éves lettem, hö. És kaptam egy nercbundát.

Minden oké amúgy

Amúgy jól vagyok, megvagyok, csak én szeretem a dolgos hétköznapokat, amikor csönd van és egyedüllét van időm gondolkodni dolgokon, na azokból lesz itt poszt. De most nem tudok, mert amint felém settenkedik egy gondolat, azonnal ott terem valamelyik gyerekem, a gondolat meg pánik fejjel elrohan előlük. Én megértem őket. Mármint a gondolatokat.
És még ráadásul a következő három hetek munkáját most kellett gyorsan megcsinálnom, mert ha jól látom, az augusztus hátralévő részében én már nem nagyon érek majd rá dolgozni. Statisztikailag megvan a darabszám, csak hát annak az volt az ára, hogy néha napi három cikket írtam, ne kérdezzétek, magam sem értem, hogyan, lényeg, hogy ide írni már nemigen volt ööö... mit. Meg mikor.
Amúgy tök jó dolgok történnek, és már csak három hét van hátra a nyári szünetből (juhhéj), de az tömény jókedv és kaland lesz, hát az is juhhéj.
Ja, és még levendulaszörpöt is csináltam. Finom lett. Csináljatok ti is levendulaszörpöt, ha akartok.

Erre találták ki a "kellemeset a hasznossal" szófordulatot

Voltunk 10 napot a Balatonnál, ez ilyen szállodatesztelés volt (szar meló, de ezt is el kell végeznie valakinek). Végigjártunk négy szállodát, a végére még a nap is kisütött. Mondjuk mi anélkül is megvoltunk, de így még jobb volt. Ha gyereketek van, menjetek Kehidakustányba a Family Resort-ba, az tényleg jó, mert van benti medence is, amiben egész nap elvannak a kölkek, és még úszni is megtanultak, és tényleg senkit se zavar, ha nyígnak, mert mindenkié nyíg, ha baja van, amúgy meg cukik voltak nagyon.
Ha meg le tudjátok passzolni a gyereket, akkor menjetek Hévízre a Majerik Hotelbe, ami tiszta békebeli vasúti hangulat, pihentettük a gyerekzsibongástól megfáradt idegeinket. Mondjuk addigra már elegünk is volt mind a négyünknek a nyaralásból, mentünk volna haza, hogy aztán másnap megint felkerekedjünk és elhúzzunk scrapbook táborba Tarjánba, de azt már tényleg gyerek nélkül. Röhög, alkot, eszik, ez volt a program.
Mondjuk két hét alatt a hatodik ágyat már egy kicsit sokalltam, meg a tizennegyedik tojásrántottát reggelire, de lehet, hogy nem kéne panaszkodnom inkább.

Sajnos most nem igazán tudok hosszas élménybeszámolót adni, mert a scraptáborban elkészítettem róla az albumot, amiben mindent leírtam, úgyhogy sajnos már nem feszít a közölhetnék (ami baj, mert a hévízi cikket még nem írtam meg, ugye ez a meló lényege, üdül, megír). Na, de majd megoldom.

Na, Balaton, egyelőre fotók nélkül

Csak elkezdem ezt a balatoni beszámolót, mielőtt elfelejtem az egészet. Szóval hétfőn már nem csináltunk semmit érkezés után, csak kipakoltunk, aztán lementünk a Balatonhoz. A kacsákat üldözve megtalálták a gyerekek a gyerekpancsoló részt, Ákos meg összeszedett egy csomó kagylót, meg ettünk palacsintát, ennyi. Idő közben másodfokú viharjelzés lépett életbe, amit be is mondtak, és hozzátették, hogy ez azt jelenti, hogy a vízben tartózkodni tilos. Természetesen az adekvát magyar reakció ott az orrom előtt hangzott el (kiskölyök a nagymamájának): "de azért ugye bent maradhatunk?" Hát hogyne!
Kedden meg pont a szülinapom volt, úgyhogy még a reggeli kávé előtt kaptam a cuki családomtól egy Canon Selphy fotónyomtatót, szívem vágyát. Tenyérnyi kis cucc, de olyan képeket tud nyomtatni, hogy ihaj! Aztán lementünk a Balatonhoz. Megnyugtatásként jelzem, hogy több ilyen fordulat nem lesz ebben a beszámolóban, mivel 30 fokos levegő hőmérséklet alatt én víznek a közelébe se megyek, kivéve a fürdőszobát. Este meg szülinapom alkalmából elvitt a Pé a Kistücsökbe. Na most a Kistücsök, az tényleg nagyon jó hely. Nem véletlenül olyan felkapott. Én csupa nagyon finom ételt ettem, és leteszteltem, a Pé ételei is mind nagyon finomak voltak. Meglátásom szerint egyébként rendkívül egyszerű elmélet szerint főznek: jó alapanyagokat választanak, és a megfelelő módon párosítják őket. Nincs fűszerekkel elnyomás, meg zsírral turbózás, meg ilyenek, csak a színtiszta ízek. Remek. Mondok egy példát, csirkemájas levendulazselével. Az előző szerintem konfitált csirkemáj esetleg sózva, pépesítve, utóbbi meg levendula tea zselatinnal behúzva, ennyi. A kettő együtt viszont fergeteges. És egyáltalán nem puccos hely, nagyon barátságos, oldott hangulatú, sőt, még a gyerek szituációt is tudják kezelni. Jó, külön gyereksarok ugyan nincs, de a mieink például remekül elfoglalták magukat a mosdóba járással, mert ott szuper gépek és trükkök voltak, úgy is, mint gombnyomásra lefóliázódó ülőke és fotocellás szappanadagoló :D. Meg valahonnan zsákmányoltak valami játékot is, remélem, nem az volt a "ha sikerül kirakni, ingyen volt a vacsora" esély. Egyébként meg a vacsoránk vége felé megérkezett a Kistücsökbe Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is, akin rögtön feltűnt, hogy szép a haja és nagy a melle, de csak másnap olvastam az újságban, hogy gyereket vár. Na mindegy, lényeg, hogy még hazafelé is járt a komp, tök jó volt éjjel a Balatonon.
Szerdán a füredi mólón és a sétányon lötyögtünk délelőtt, és megnéztük az Akváriumot is, ami kicsi és nem látványos, de azért cuki. Aztán uzsgyi haza, mert délután ötkor már Székesfehérváron volt jelenésünk Eta kiállításmegnyitóján, ahová még a nagybátyámék is eljöttek, meg még vagy másik kétszáz ember, plusz a püspök, a polgármester, meg a Miklósa Erika. Eta amúgy megint nagyot alkotott, legszívesebben megfogtam volna a terem négy sarkát, és úgy vittem volna haza az összes cuccot, bár lehet, hogy összetört volna a sok Herendi. Szerencsére megjelent Orbán Viktor anyukája is, és vásárolt a Lévai Anikónak szülinapjára egy szingli kávés szettet, hát annyit már elmondhatunk róla, hogy az ízlése kiváló. Aztán elmentünk a nagybátyámékhoz, és palacsinta mellett végig röhögcséltük az estét.
Csütörtökön főleg szakadt az eső, így elmentünk a Veszprémi Állatkertbe, ami szakadó esőben korántsem akkora buli, ráadásul, leszámítva a szerencsétlen, fedél nélkül gubbasztó uhut, alig látszott valami állat. Maradjunk abban, hogy láttunk gödényt meg makit, valamint elzarándokoltunk a bébizsiráfékhoz is, de már megnőtt, más állatot nem láttunk. Délután már kissé kisütött a nap, így átmentünk Füredre, hogy megmártózzunk ismét a dohos polgári ántivilág hangulatában, ami az én ízlésemnek egy kissé, hát hogy is mondjam, igazságtalan. Ú, de fasza, hogy megnézhettük a múzeumban, hogyan mulatott száz évvel ezelőtt a soproni ügyvéd az Anna-bálon, kinek kurizált, meg hogy melyik volt a Blaha Lujza villája, miközben, ha jól belegondolunk, a maradék pármillió ember meg a gyárba járt dolgozni szombat, vasárnap, fizetett szabadság, meg egészségbiztosítás nélkül. Bár ha jobban belegondolunk, lehet, hogy inkább be kéne fogni a számat, mivel pont mintha most is valami hasonló történne, két hét nyaralás, meg Kistücsök, mi? De legalább Anna-bálba nem megyünk.
Egyébként meg kell, hogy állapítsam, hogy Balatonfüred nagyon jó állapotban van, látszik, hogy egy csomó pénzt költöttek rá, minden szép és rendezett, az ember szinte elhiszi, hogy ez itt a polgári jólét, nem pedig az uniós adófizetők miatt van.
Pénteken meg a sümegi várba mentünk, ami nagyon jó progi. A vár maga nem túl nagy, pont akkora, hogy egy magunkfajta, két, nem túl nagy gyerekes család szuperül ellazuljon. Nagyjából belátható, és mindenki megtalálja a számítását, semmi stressz, feltéve, hogy mondjuk elhisszük, a gyerek nem fog kiugrani kíváncsiságból a várfalról. Mi nagyjából elhittük, úgyhogy a kölkek szabadon simogathatták a törpemalacokat meg a csupasz macskát, meg nézelődhettek, meg nyilazhattak, meg mittomén, csinálhattak amit akartak. A végén volt egy kis nyafi, hogy maradjunk még, de mi már nagyon kíváncsiak voltunk a vár aljában lévő étteremre  éhesek voltunk, úgyhogy pár óra után levonszoltuk őket, kár volt, az a csárda nem egy jó hely. De minden más meg igen, ott a sümegi vár környékén. Tényleg. Aztán este még elmentünk az almádi borfesztiválra, ami jó volt, bár bizonyos jelek arra mutattak, hogy a Pé már kissé besokallt. A gyerekek még bírták volna akármeddig, meg én is csak tele legyen a poharam.
Szombaton meg elmentünk a Bakonyba Etáékhoz, akinek éppen ma avatták a Batthyány Lajos szobrát, igen, ő ilyen univerzális, reneszánsz ember, hol egy Herendi porcelán, hol egy bronz szobor ugrik ki a keze alól. Városlődön éppen fesztivál volt, és mivel ez egy sváb falu, így dirndliben meg léderhosenben nyomták egy csomóan, ami nekem, innen nézve nagyon vicces volt. A polgármester fia és négy éves unokája szintén, ők vitték körbe a faluban a polgármester traktorján a népet, saját benzinen, ingyen és bérmentve, ahányszor csak igény mutatkozott rá. A kis Maxinak egyébként a traktor kerekére rendszeresítve volt egy autós ülőke, ami az ő altató alkalmatossága, mennyire menő már, ennek a gyereknek traktor a bölcsője :D.
Aztán hazajöttünk, és azóta rajtam van a post vacation blues, vagyis rajtam lenne, ha lenne időm ezzel foglalkozni, de jelen pillanatban élni sem hagynak, munka, meg partyszervezés, meg party-k, a Pé meg mindjárt Ironman lesz, még ez is.

Nyaralás 1, naná, hogy Sopron

Most, hogy megettem a világ best of lecsóját, amit persze én csináltam, a helyi piacon vásárolt paprikából, füstölt kolbászból és szalonnából, valamint a kiskertemben termett paradicsomból és fokhagymából, azt hiszem, itt az ideje, hogy elégedett fejjel elmeséljem, hogy milyen volt Sopronban.

Érkezésünk örömére pénteken, ami a múlt péntek volt, elmentünk a Tűztoronyba.
Ezúttal leginkább a sütire és a kávéra koncentráltunk, ami láss csodát, finom volt, pedig azért tudok helyeket, ahol az ilyesmi büntetés.

Én már tényleg félek kávét kérni, de most nem volt más választásom, és nem bántam meg, szóval nyugodtan lehet menni a Tűztoronyba kávézni és sütizni. Azért most is felmásztunk, tök jó volt lenézni és üdvözölni az egész várost egy év után, helló Sopron!

Ez után mást már nemigen csináltunk, csak elmentünk a Jégverem fogadóba vacsorázni, ahol valóban van egy jégverem. Az egyik asztal közepén szépen megcsinálták, hogy be lehessen kukkantani, a teljes sztorit nem írom le, de a Fertő jegét hordták oda, mert jól kibélelték és így alkalmas volt a jég tárolására, majd a nyáron eladták a cuccot. Ez a vonal nekünk most pont kapóra jött, mert a gyerekeink éppen Jégvarázs lázban égnek, amiben szintén jegesember a szimpatikus férfi szereplő. Érdekes, amikor Sopronba költöztünk, akkor meg Szépség és a Szörnyeteg volt soron Borcsinak*, és a dolgok csodálatos együttállása következtében Sopronnak pont volt egy Belle városa, amit mi ugyan belvárosnak ejtünk, de Borcsinak ez mégiscsak egy varázslat volt. Hát így lüktetünk mi mindig együtt Sopronnal.
Na szóval ez a vacsora a Jégveremben két és fél órahosszán át tartott, iszonyú sok vendég volt, a pincérek úgy mozogtak, mint akit puskából lőttek ki. Meg jó fejek is voltak nagyon, és külön szimpatikus volt, hogy a lányok lábán ilyen magas szárú fűzős cipő volt, ami azt jelenti, hogy 1.) sok a vendég, tehát jó a hely, 2.) a főnök is belátja, hogy ez bizony nem fog menni tűsarkúban, tufliban, se klumpában, vagyis van realitásérzék. Bírom az ilyet. A kaja is jó volt, és még gyereksarok is volt, ahol a mi okos, ügyes gyerekeink szuperül elfoglalták magukat.
Nos, az okos, ügyes gyerekeinkről. Muszáj megörökíteni, hogy alighanem most vannak a gyerekek a legjobb korban. Még cukik, ölelgethetők, bújnak, de már okosak, nem kell állandóan fogni a kezüket, meg szórakoztatni őket, meg visszafogni, meg életet menteni, mert ügyesen megoldják a dolgaikat. Mennyivel pihentetőbb és szórakoztatóbb úgy nyaralni, hogy már le merjük venni róluk a szemünket, nem csak őket nézzük folyamatosan! Jó, ebben nyilván az is benne van, hogy Sopronban mi bízunk, mi ott otthon vagyunk, úgy meg azért könnyebben lazul az ember.
A második nap könnyed programot választottunk, megnéztük a Bányászati Múzeumot a belvárosban, amire már régóta fenem a fogam, csak meg akartam várni, míg a gyerekek is élvezik. És tényleg élvezték, bár mind a ketten mást. Nekem a kedvencem az ágyékbőr nevű eszköz volt, amit a bányászok a derekukra csatoltak, hátul meg lelógott a térdhajlatukig, így mindig volt mire leülniük, KELL! Aztán megnéztük a vadászati kiállítást, ami szerintem kurvára gusztustalan volt. A fotókon, a sok szerencsétlen állat trófeája között az összes fotón ott vigyorgott egy bácsi, aki a kiállítási tárgyakat adományozta a múzeumnak. Ez a bácsi egyébként (vigyázat, demagógia!) nem csak az az állatokat szereti megölni, hanem az embereket is, mivel övé a McDonald's ketchup licence, ami messze földön híresen egészséges termék, ugye. Mivel eléggé húztuk az orrunkat, a tárlatvezető néni nem mulasztott el tájékoztatni bennünket, hogy jó, jó, ezek az állatok ugyan elpusztultak, de a pénzen, amiből a csávó megvásárolta a trófeát, egy csomó másik állatot viszont megmentettek. Szóval a vadászat az maga az állatvédelem csimborasszója, Amerikában pl. a tájékoztatásnak köszönhetően ez egy igen elfogadott tevékenység, semmi rosszallás, meg ilyesmi. Hát igen, a McD is azt hirdeti az összes kiadványán, hogy milyen egészséges, amit kínálnak, és a fegyvergyárosok szerint is nagyon kell az a rakéta, bár nekem így innen, Körmölpálcás alsóról elég nehéz belátni ennek az igazát. Meg volt ott egy erdészeti kiállítás is, ami két kisebb teremből állt, de akkor már nem tárlatvezetett nekünk tovább a néni, eltűnt (nem mi voltunk). Délután pedig a jó öreg schattendorfi  strandot látogattuk meg, ami megint nem okozott csalódást,

lilaszáj versenyünk győztesei

majd vacsora a Jégveremben. Ezúttal másfél óra alatt végeztünk.
Lakhelyünk ezúttal a jó Palatinus Hotel volt a város közepén. Ez ugyan felvetett némi problémát, mondjuk a parkolásét, mivel a belvárosba ugye nem lehet kocsival behajtani, kint meg mindenhol fizetőövezet van, de hát azért van annak bukéja, Sopron belvárosában aludni. Na most éppen ezért nem is számítottam egy vadiúj, vagy legalább újszerű szállodára, de mondjuk az, hogy az évek során a vendégek lyukat tapostak az ajtó előtt a szőnyegbe, azért némileg túlzásnak tűnt. Ahogy például a szobaszerviz sem tartozik szorosan az igényeim közé, de mondjuk a mindennapos szobatakarítás szerintem egy szállodában azért alap kellene, hogy legyen. Na mindegy, a személyzet kedves volt és segítőkész, igyekeztek nagyon. Amúgy meg jó volt, na.

Vasárnap pedig átruccantunk Kőszegre, mert ott még sosem voltunk, pedig az osztálykirándulásokon ez a két város összekötődik: emlékeim szerint Sopronkőszeg volt a desztináció. Éppen ostromnapok voltak, ami a helyi fesztivál. Tavaly Sárváron már láttunk ilyet, hogy felnőtt emberek ilyen végvári, vagy török ruhákba bújnak, és hagyományt őriznek, mondjuk ezzel az erővel Jedi lovagnak is öltözhetnének, az is egyfajta játék szerintem, és az utóbbiak legalább nem is veszik annyira véresen komolyan magukat. Mert itt azért jó sokan levezették, hogy ők milyen királyok, hogy az ötszáz évvel ezelőtti világban élnek, mi meg satnyák vagyunk, meg a gyerekeink is, mert csak a tévé megy, na ez az a szint, amikor már vitába se szállok. Sok szerencsét a kovácsoltvas gyertyatartó készítéshez, remélem, még jó sokáig szükség lesz a munkájára. A nap egyébként főként íjászkodással telt, mert Borcsi a Meridát is szereti most, mindezt napon, 32 fokban, de legalább nem a tévé előtt satnyultunk.

Délután meg még tök fáradtan elmentünk a Harrerbe sütizni egyet, a szokásos progi.

Hétfőre laza napot terveztünk, úgyhogy elmentünk a Ligneumba, ami soproni egyetem erdészeti karának egy ilyen kiállítóhelye. Ez tényleg szuper volt, hangszerek, bútorok, játékok, kitömött állatok (jó, ezek tényleg 100 éves preparátumok voltak, a cickánytól a borzon át a réti sasig, azta, mekkora állat!), járművek, szóval minden volt, és majdnem mindent meg is lehetett fogni, ki is lehetett próbálni.

 Nagyon élveztük. Délután pedig a jolly joker programra fizettünk be: nyári bob. Ez Ákosnak inkább a kis markoló miatt érdekes, el is eredt az eső (ezért nyugodtan markolózhatott, volt ideje), de én imádom, csinálok is egy ilyen beruházást Körmöspálcáson, nekem egy nyári bob pálya tényleg hiányzik a komfortérzetemhez. Mondjuk nem tudom, hogy emelkedőt azt hogy prezentálok itt a nagy büdös semmi Alföld közepén, de majd kitalálom. És ettünk szedret az út széli bokrokról.

Hát ezért járunk mi rend szerint augusztusban Sopronba. Vacsora a Soproni Borházban, a májpástétom, füstölt kolbász, sonka és töpörtyű lila hagymával és tormával üdítő változatosság volt a sok meleg étel után. A soproni 6 napunk alatt ugyanis kb. ez volt az egyetlen alkalom, amikor hideget ettem, különben még a reggeli is meleg volt, hát nem mondom, jóllaktam a végére.

Kedden pedig átmentünk a Familypark Neusiedlersee-be, ami egy bazinagy vidámpark. Már említettem, hogy a gyerekeink jelenleg a legjobb korban vannak, cukin évezték a játékokat, de még az arányok is jók voltak, én ugyanis fosok az ilyen hullámvasút meg mittomén micsodákon, és Ákosnak se nagyon volt kedve ilyenekre fölmenni, viszont a várban függőhidakon rohangálást és közben vízipisztollyal lövöldözést meg marhára bírtuk.

A Pé meg a Borcsi persze mindenre felült, amin én kapásból elhánynám magam. Csak szólok, hogy a Palatinus Hotelben lehet a vidámparkba előre jegyet vásárolni, ami három okból is nagyon jó: olcsóbb, mint helyben, plusz napi hidegélelmet is adnak hozzá, és nem kell kivárni a bejutáshoz kilométeres sort, hanem elegánsan, a jegyet lobogtatva előre lehet sasszézni. Egyébként nagyon praktikus emberek dolgoznak ott: minden gyereknek adnak egy matricát, amit fel kell ragasztani a pólójukra a szüleik telefonszámával, ha elveszne csórikám, meg tudják oldani a helyzetet. Mondjuk én ezt karra, alkoholos filccel szoktam felírni, az biztos nem esik le, de így is jó. Egyébként tényleg nagyon nagy ez a vidámpark, egy nap alatt nem is lehet igazán végigjárni, de nem is akartuk. Inkább megkerestük azt a néhány dolgot, amit előre kinéztünk, meg időnként, amikor útba esett valami érdekes, akkor kipróbáltuk. Ha nagyon tetszett, többször is, de rohanni nem voltunk hajlandók. Majd megyünk máskor is. Az elemózsiás csomagot pedig, amit a hotelben adnak, mindenki vigye magával, mi nem vittük, a jegyünket viszont elszedték a bejáratnál, úgyhogy nem nagyon lett volna esély kiszaladni érte. Nem baj, bent is jó éttermek voltak, csak hát. És amikor már úgy éreztük, hogy elég, akkor még gyorsan elugrottunk szerelmünk, Rusztra (a szomszéd város), és a Fertő parton meguzsonnáztunk fáradtan. Vacsora a Jégveremben.
Szerdán pedig meglátogattuk a barátainkat, Borcsi soproni ovistársát, Kamillát és a családját, a délelőttöt így nagy röhögéssel töltöttük, meg ettünk is.
Aztán hazajöttünk és kifestettük a konyhát, most már szép.

Ja, igen. És ha valaki tudja, hogy miért nem építették össze a házakat Sopronban, hanem miért hagytak helyette olyan fél méteres réseket két ház között, amiket ha utólag fönt be is falaztak, alul csak ráccsal zárták le, hogy át tudjanak rajta jutni a macskák, vagy mit tudom én mik, szóval mi ez az egész? Az kommentelje ide, legyen kedves.

* Ákos meg baba volt, őt kb. a cici érdekelte, nem cifrázta még

A nyár az, amikor nyugalmi állapotban, a szobában is izzadunk, mint a ló

Konszolidált, kertvárosi kis utcánkban ma este alighanem én vagyok az utolsó ember, aki még nem itta magát óbégatós részegre.

A nyári hétköznapokkal kapcsolatban

Lassan kezdem sejteni, hogy falusi környezetben miért várják olyan örömmel a telet. Érintőlegesen elmondom a napomat.

- Elvittem Ákost a bölcsibe
- Elmentem a képviselő-testületi ülésre
- Elmentem a papírboltba, vettem új tollat, és meghívókat Ákos szülinapjára
- Hazamentem, megírtam a testületi ülést
- Bekopogtam a szomszéd nénihez, és letárgyaltam vele, hogy eltakarítják a házunk elől a lószart.
- Elmentem tankolni
- Elmentem a bankba
- Elmentem ebédelni
- Bementem a munkahelyemre, dolgoztam
- Elmentem Ákosért a bölcsibe
- Hazamentünk, megírtuk a szülinapi meghívókat
- Meglocsoltuk a kertet, aztán Ákos meglocsolt engem, én meg őt, átöltöztünk
- Elmentünk anyámhoz megjavítani a netkapcsolatát
- Hazamentünk, lenyírtuk a füvet a ház előtt*
- A lenyírt füvet szétterítettük mulcsnak a másodvetésű borsóra
- Elmentünk a Péért az állomásra
- Hazamentünk, leeresztettük a medencét,
- Esti rutin: vacsoráztatás, fürdetés, mese**, fektetés.

Ja, és a macskát is megetettem kétszer.

Amúgy ma egy laza nap volt, mert nincs itthon Borcsi, kényelmesen, egy gyerekkel vagyok, és bölcsi is van még.

* a fűnyírás hármas eredményű cselekedet: alkalmat teremt a szomszédokkal való kapcsolatápolásra, hipp-hopp eltűnnek a meztelen csigák, és még a fű is ápolt lesz. Ha egyszer a végére érek valaha, de olyan, félek, nem lesz. Viszont holnap ünnepi vacsora lesz: vajas kifli saját termésű paradicsommal. Három is megérett.

** valójában a Pé fürdetett és mesélt, amíg én elmosogattam

Strandidő

Ameddig tart az uborkaszezon, és annyira érdekel a hírfelhozatal, hogy három perc alatt elolvasom az Indexet, alighanem kénytelen leszek minden este blogolni. A helyzet az, hogy Borcsi gyakorlatilag beparancsol a dolgozószobába, és a lelkemre köti, hogy üljek ott, amíg ő el nem alszik. Eleinte tisztára meghatott, hogy mennyire ragaszkodik hozzám (a melléfekvéses altatás nálunk sosem volt divat, ahhoz azért szabadabb lelkek vagyunk mindketten, én nem bírom, ha még este is korlátoznak, ő meg azt nem bírja, ha valaki ott szuszog, amikor ő aludna), de aztán rájöttem, hogy csak le akar választani a Péről, mert ha egyedül vagyok, akkor szépen, szelíden terelem őt vissza a huszonnyolcadik kirohangálásánál is, ha viszont ott az apja, akkor kettő próbálkozás után nem terem babér. Úgyhogy most nagyon cselesen idecsaládegyesítettem a Pét az íróasztal melletti fotelbe, végül is a wifi itt is szór a laptopjának, a gyerek meg hátha hamarabb elalszik, ha jobb híján alkalmazza a szembehunyásos trükköt, ami nem rossz, sőt egészen biztosan hatásosabb, mint a kiszaladgálás, én például, ha magamból indulok ki, szaladgálás közben egyáltalán nem szoktam elaludni.
Na szóval az elmúlt három napban strandon voltunk Ildiékkel, ami azért annyira nem buli ám két ekkora gyerekkel, mint ahogy hangzik. A strand itt Körmöspálcáson az maga király, de tényleg. Hatalmas területen gondosan ápolt fű, sok szép fa, tiszta vizű medencék vannak, és a gyereklegeltető részt egy domb választja el a nagyobb medencétől, nehogy a kis taknyok egy óvatlan pillanatban beleszántsanak egy seggest a kétméteresbe, és ott fulladjanak meg. Az mondjuk más kérdés, hogy a dombra felkapaszkodni és lerohanni a legnagyobb buli, mármint nekik, nekem nem akkora, nesze neked csúszda, meg spriccelős teknősbéka a gyerekmedencében, drótkötélcsúszda, játszótér, kit érdekel, mert a domb a királyság. Emiatt én gyakorlatilag kettészakadok. Borcsi a "siklást" akarja gyakorolni minden áron a gyerekmedencében, ami úgy néz ki, hogy én ülök békésen a medence szélén, ő pedig egy méter távolságból belecsap egy arcost a vízbe, majd kézen járva odahúzza magát, végül pedig hősiesen kiüríti a vizet a légútjából, majd kezdi elölről. Ehhez képest Ákossal kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó kérdés az, hogy "hová megy ez a gyerek egyedül?". Volt már olyan, hogy egy tökidegen hapsi ment utána, nehogy hangosbemondó legyen belőle, Ákos kisfiam ugyanis úgy indul el a szélrózsa bármelyik irányába, ha kalandozni támad kedve, hogy hátra se néz, hogy követem-e. Nos, úgy húsz méterig általában csak szemmel követem, mert Borcsi éppen hozzám siklik, azután tettleg is utána lépek, tisztes távolságból, mert az azért nem járja, hogy ő elindul, és végül velem csináltatja meg, amit akar, úgyhogy bontakozzon csak ki, boxolja csak le a harcait, majd közbelépek, ha muszáj. Így lehet az, hogy alighogy leguggol hozzá valaki, hogy "hát te, hol az anyukád?", már ott is vagyok, integetek, hogy itt vagyok, csak nem pontosan a seggében, hanem kicsit arrébb. Azért most egy kicsit örülök, hogy még nem tud beszélni, mert simán kikérne egy háromfogásos ebédet kecsappal, a múltkor ugyanis bepróbálkozott a fagyisnál, már az ízt is letárgyalták, mire odaértem a pénztárcával. Velem persze egyáltalán nem egyeztetett a tervéről.
Ami a legkevésbé érdekli Ákost a strandon, az a víz. Mármint a medencék vize, mert a lábmosóban akármeddig elröfög, hozzatok lábvizet! Én már feladtam, hogy kiszedjem onnan, úgyis visszamegy.
Az árak egyébként szemérmetlenek, ha hárman megyünk ki, akkor alaphangon 3200 HUF, plusz a lángos-fagyi-strandlabda. Hétvégén ötezer, mert apa is jön, de akkor legalább mást is csinálok gyerek után rohangáláson kívül, de most tényleg, három nap alatt egy mondatot sem sikerült befejeznünk Ildivel. Este viszont csináltunk tábortüzet meg szalonnasütést, amikor legalább hármasban sikongattak meg rohangáltak a kölkök, és nem kellett állandóan résen lenni, hogy hová tűntek, a tűznél mi voltunk. Aztán  a szokatlanul kései fekvés után reggel Borcsi átcsattogott hozzánk hat óra tizenhárom perckor, bah, Ákos viszont negyed tízig aludt, és utána is másnapos volt*. De szerencsére délutánra, strandidőre mindketten jól felélénkültek, kár, hogy nincs inkább öt gyerekem, belőlem meg rögtön tizenöt, akkor tizenhárom szaladgálna a kölkök után (esélytelenül), egy meg engem szórakoztatna.

Ja, és persze azt is megkérdeztem több embertől is, hogy mi a túrósrétesért jön élő ember Körmöspálcásra, mit keresnek itt, és általában az volt a válasz, hogy szeretik ezt a strandot. Ami mondjuk nem is annyira meglepő, tekintve, hogy éppen ott voltak. És végül is tényleg szeretni való, csak sajnos mi ismerjük a schattendorfi strand két euró per család árait.

*természetesen csak szörpöt ittak.

Kezdődik

Csak szeretnék szólni, mert alapjában én egy jószívű, segítőkész ember vagyok, hogy a piac teli van itthon termett, mézédes eperrel és cseresznyével, itt Sopronban átlag nyolcszázért per kiló. Úgyhogy aki eddig nem ment ki a piacra, mert nem mert általánosítani az alapján, amit a hipermarketben látott, annak én most mondom: szezon van. És ez lesz most vagy fél évig, na jó, nem eper, hanem más, málnák és barackok meg áfonyák, és amit el tudtok képzelni, na meg a gombák, de roskadásig, hurrá, hurrá!
Tényleg, a paleósoknak kötelező húst is enni, vagy szabad egész nap csak gyümölcsön és zöldségen lenni? Meg persze gombán.

És most hátra dőlök, kézbe veszem a kávémat, és a nap fénypontjaként* elolvasom a Trónok harca hogyvoltot, fanság van. 

*az esti House, a Született feleségek, és az eddig elfogyasztott egy kiló eper és cseresznye ellenére lesz ez a nap fénypontja emberi számítás szerint, úgyhogy klikkoljatok ti is.