A Mikulás egy igazi pöcsarc

Telehányta a házat csokival, térdig gázolunk benne, miközben tudja, hogy én nem ehetek ilyesmit. Amúgy nem szokott zavarni a csoki, mert sosincs szem előtt, kivéve most. És ráadásul nem is nagyon fogy, mert a gyerekek meg betegek.
Az idei influenza tényleg nagyon durva, mind a kettő 38 fok fölötti lázat produkált, ami egyáltalán nem jellemző rájuk, Borcsi 3 napja fekszik, és nem vert le semmit, mert egyáltalán nem mozog. Ilyen se volt még.
Minket vállba dartsozott a sógorom a minap a vakcinával, szóval megúszásra gyúrunk. Nekem sajni nincs 3 napom lázasan fetrengeni.
A kilóim száma jelenleg 65, és mind színtiszta izom. Csodálatos dolog ez a sport, mit ki nem hoz az ember testéből! Menjetek ti is deep workre, body artra meg spinracingre! Akkor is, ha azt sem tudjátok, mi az, mert jó lesz. Lassan bikinis képeket fogok posztolni magamról az instán.
Na jó, azt azért talán mégsem. De megtehetném, ha akarnám. Mondjuk, mit nem?
Egyébként meg rászántam magam, és elmentem géllakkoztatni, ez már a harmadik alkalom, mert rögtön ráfüggtem. Állatira felszabadító érzés, hogy mindig elővehetem és mutogathatom a kezem, mert a körmeim több, mint rendben vannak: gyönyörűek és ápoltak. Azt mondjuk soha nem fogom föltenni az instára. Egyébként semmi csilivili meg kirkszkraksz, csak sima szín (most éppen francia, szóval nem szín), mégis imádom. A legjobban azt, hogy moshatok hajat, mosogathatok (azt mondjuk nem szoktam), főzhetek egész délelőtt, és a körömlakk még mindig meg se moccan. Komolyan, erre vágytam egész életemben, hogy én ezt eddig miért nem csináltattam? Rejtély!
Majd szólok, ha feltöltettem az ajkaimat szilikonnal. (nem, a valóságban ez sosem fog bekövetkezni).

Végül is ha a páncélos lovagokat elbírták, nyilván az én seggemet is el fogják.

Voltam ma lovagolni, életemben először. Kedvet kaptam a gyerekektől, konkrétan attól, hogy Borcsi tegnap megjegyezte: "érdekes, semmit sem kell csinálni, mégis mindig izomlázam van utána". Na, hát ez az én sportom, nem kell csinálni semmit, mégis jól megdolgoztatja  a belső combot, szép dereka és feneke lesz tőle az embernek, ezen kívül kint van a friss levegőn, télen is és sötétben is van ok kimenni, emberek közt vagyok, meg van ott egy másik élőlény is, a ló ami ugyan kicsit büdös, és nagyokat fingik meg szarik ami szép és cuki. Meg közel is van a lovarda, kocsival öt perc, nyáron meg kényelmes bringatávolság.

Rögtön az első alkalommal sikerült majdnem önállóan felülnöm (iszonyú magasan van ám a ló háta, nem tudom, próbáltátok-e már olyan magasra felemelni a seggeteket, nehéz), és nem mondom, amikor elindult, eszembe jutott, hogy miért nem lovagoltam én eddig: mert fosok a lovaktól. Aztán, mivel nagyon-nagyon jó a lovasoktató, gyorsan ráéreztem a helyes ritmusra és mozdulatokra, és most három dolgot érzek: eufóriát (még, még), lábszársajgást (ezért kell a csizma vagy a csepsz), illetve kurvanagy fáradtságot, ugyanazt, mint futás után (aludni, aludni). 

Szóval jó ez a lovaglás, tetszik, pénteken délelőtt együtt megyünk Ákossal, úgysem lesz óvoda. Közös hobbink van a gyerekekkel, juhhéj! 

A futás meditatív voltával kapcsolatban

Etának igaza volt, olyan békésen elmeditálgattam, hogy véletlenül túlfutottam az utcánkon, így már megint egy kicsit nagyobb lett a kör, de még mindig élek. Tetszik nekem ez a sport.
És most lefekszem kicsit pihenni.

Futás vagy rubintréka?

Most, hogy ismét van mire tornabornázni otthon kényelmesen, háziasszonyosan, azt kell, hogy mondjam, hogy aki végig tud nyomni egy rubintrékát, az simán le tud futni 3,5 kilométert.
Fordítva meg az van, hogy attól, hogy le tudok futni 3,5 kilométert, még kb. a közelébe se jutok annak, hogy végig tudjak nyomni egy rubintréka segget. Lehet, hogy lófeje* van, de tornázni azt tud.

*szerintem nincs is.

Amelyben kiderül, hogy mekkora sportember vagyok

Mutatom a Pének a mai futásomat a telefonomon (véletlenül már az elején megtalált a GPS), simogassa meg érte a buksi fejemet, milyen ügyes vagyok, 2,14 kilométer 25 perc alatt, kezdetnek nem rossz, ugye?
Mire a Pé érdeklődést színlelve, meg mert kedves, és különben is beszorítottam a konyhába, udvariasan meg is nézi, nézi, nézi, majd megérdeklődi, hogy vajon miért nem állítom át a mértékegységet mérföldről kilométerre?
Hö? Nézmá, tényleg!
És akkor átváltottam, és kiderült, hogy nem is 2,14, hanem 3,44 kilométert futottam 25 perc alatt. Hát ez elég nagy haladás volt öt másodperc alatt, mondhatni motiváló. Szerintem ez elég király eredmény így másodikra. Tényleg marha jó fejnek érzem magam hirtelen.
Pedig egész életemben utáltam futni, kivéve most. Tényleg jó ötlet volt ez a mértékegységátváltás.

A futással kapcsolatban

Na szóval ez a futás dolog úgy indult, hogy egész nyáron nem voltam képes megemelni a seggemet, mert hol ovi- és bölcsiszünet volt, amikor anyám vigyázott napi két órát az alvó gyerekeimre, amíg én dolgoztam, és ezzel le is merítettem nála a kreditemet, vagy nyaralni voltunk, vagy anyám nyaralt, szóval valahogy sosem akart összejönni a gyerekfelügyelet. Most meg, hogy itt a szeptember, anyám megint elment Lengyelországba, de hát ez így nem mehet tovább, mert mérlegileg kissé meghaladtam a versenysúlyomat, bár baj az nincs, mert úgyis szoknyákat hordok, amiben nyugodtan nőhet az ember segge vizuálisan eloszlik rajtam a plusz. És akkor arra gondoltam, hogy egy lószart fogok én várni a körülmények meg a csillagok szerencsés együttállására ahhoz, hogy mozogjak, itt van nekem a letöltött rubintréka, majd akkor én itthon, délelőttönként tornázok. Erre eszembe jutott, hogy vaze, nincs is, mert az a másik gépemen volt, ami bekrepált. Úgyhogy marad a délelőtt futás, amit én ugyan még sose csináltam, de mások azt mondják, hogy nem nagy cucc. Szerencsére puccos futócipőt már vettünk egy éve, egyszer ki is próbáltam pilates után. Az úgy volt, hogy éppen mentem a Péért az állomásra, de késett a vonata, rajtam meg - mivel tornából jöttem - pont megfelelő volt a couture, hogy addig is körbefussam a háztömböt. Hát nem volt jó érzés. Viszont most meg kiszámoltam, hogy már csak huszonnégyszer kell elmennem futni, hogy fitness bérlet költséggel számolva behozza az árát a futócipőm, ami nálam elég nagy motiváció, mármint a gazdaságossági tényező. Szóval így kezdődött. Meg hát meg is ígértem az uramnak.

Na most ehhez képest az üdvrivalgás elmaradt, de én tényleg azt hittem, hogy majd ha én elmegyek futni, akkor a triatlonos Pé repülőgépet bérel, és az égre írja felhőpamacsokkal, hogy HAJRÁ KALIB, SZERETLEK! meg ilyenek, na ehhez képest föl se fogta, hogy futni voltam, ötödször mondtam, mire egyáltalán eljutott az agyáig (fáradt, készen van szegény), hogy itt én hőssé nőttem váratlanul. Pedig még a Facebookra is kiposztoltam neki, csak nem látta.

Mert hát nyilván a technika még az, amivel engem motiválni lehet, le is töltöttem már vagy fél évvel ezelőtt egy jó kis futós alkalmazást, Runkeeper, ami méri a távolságot, meg az időt, meg a kalóriafelhasználást, sőt olyan app is van, ami a telefonomon lévő zenék sebességét szinkronizálja a futás sebességével, hát ez valóban hiánypótló szerintem. Szerencsére a Pének pont vettem karácsonyra ilyen karra szerelhető futós telefontartót, meg sport napszemüvege is volt, úgyhogy mi ketten fel vagyunk szerelve futócuccilag, csak ő jobban.

Na szóval induláskor rögtön el is indítottam a Runkeepert, mire kiírta, hogy errefelé sajnos ritkásan vannak a műholdak. WTF? Na most én azt elhiszem, hogy ritkásan vannak a közkutak, vagy a mobil internet, vagy a tököm tudja, de a sztratoszféra távolságából legyen már mindegy, hogy Körmöspálcás belvárosában lakom-e, vagy 500 méterrel arrébb! De hát én akkora rejtőzködő vagyok, hogy nem is talált az a nyomorult műhold, már a Gerje partján jártam (ki van száradva amúgy), amikor végül elkezdett követni. Úgyhogy a végén így is egy Google térképen kellett kiszámolni, hogy mennyit futottam, három kilométert. Kicsit rossz volt, de nem annyira, mint amire számítottam, viszont elvitte az egészet az önmagam hősiessége fölött érzett eufória. Séta háromszor volt, olyan 50-100 méterek, nem gyalogolni jöttem ugyanis. Na azért a Gerje partján csak pislogtam, hogy ez most oké, hogy én a természetben futok, némá milyen autentikus vagyok, de arra azért nem számítottam, hogy innen aztán nincs menekvés, mert balra a patak (híd valahol a távolban), jobbra meg a susnyás, mögötte az Ismeretlen, úgyhogy itt most futni kell egyenesen, nincs mese. Mondjuk ahhoz képest, hogy a háztömböt akartam körbefutni, szerintem szép. Ja, és 28 fok volt.

Aztán szerencsésen hazaértem, meghaltam, és szomorúan realizáltam, hogy nem is látott a Runkeeper csak félúttól, valamint a Facebookra se tudom felnyomni a hősiességemet egyenesbe', mert megint csak valami hibát kapott a Runkeeper. Úgyhogy sikerült letöltenem a legszarabb tréner appot ever, de a lényeg, hogy futottam. Most meg kissé izomlázam van, de az eufória még tart, úgyhogy megyek is takarítani meg dolgoznom is kell, holnap meg futok megint asszem.

Ja, a Runkeeper szerint 153 kalóriát égettem el, ez kb. fél zsömle, vagy hasonló mennyiség.

További pilates

Ja, és amúgy meg tudom csinálni ezt:

A pilatesről röviden

Színtiszta emberbaráti gesztusként* szeretném megosztani mindenkivel, hogy amióta pilatesre járok, nem fáj a derekam. Időnként próbálkozik, de nem sikerül neki.
A pilates többi jótéteményéről nem nagyon tudok hitelt érdemlően beszámolni, mármint hogy Pippa Middletonnak is a pilatestől lett ilyen jó a segge, meg erősíti az izmokat, meg fogyaszt, meg mit tudom én, mit szoktak még felhozni a módszer mellett, mert egyrészt időnként más órákra is eljutok, úgyhogy lehet, hogy attól van, másrészt meg annyira azért nem jó (még) a seggem, mint Pippa Middletonnak, és az is lehet, hogy a narancsbőröm is a szűztea krémre reagál ilyen jól. Mármint nekem jól, neki rosszul, mivel az utóbbi időben menekülőre fogta. Lényeg, hogy akinek szokott fájni a dereka, és azt hiszi, hogy ez mondjuk hosszas ácsorgásnál normális, az menjen el pilatesre, és meg fogja tudni, hogy nem volt normális. Meg én amúgy is bírom az ilyen lustatornákat, mert ahelyett, hogy elfáradnék, inkább jól feltölt energiával a végére. De leginkább azt szeretem látni, hogy van remény, mert ott aztán hatvan felett is olyan mozdulatsorokat tudnak kivitelezni a sporttársak pár hónap gyakorlás után, amilyeneket egy éve Jean-Claude Van Damme-tól magamtól is csak nehezen tudtam volna elképzelni. Kontroll csoportnak ott vannak a frissen érkezett huszonéves csajok, akik nem csak technikailag bénázták végig az órát, mert az oké lenne egy kezdőtől, de sima izomerővel se bírták. A nyugdíjas tanárnő ezzel szemben erőlködés nélkül kivitelezte a gyakorlatokat. Jó dolog a pilates, menjen mindenki gyakorolni!

* úgy értem, nem kapok érte pénzt sajnos, se mást. 

A legjobbkor

Harminchat fok árnyékban, kalib pedig spinracing hasparty-t nyom. Olyan tizenötször éreztem, hogy most fogok lefordulni a bicikliről holtan, de szerencsére túléltem.
Ami nem öl meg, erősebbé tesz.

Mindannyran jutalomért dolgozunk

Ami meg a sportoló karrieremet illeti, ma dance aerobic (error) után, mivel egyáltalán nem fáradtam el, felpattantam még az ellipszis trénerre. A második perc után meg akartam halni, de végignyomtam a tíz percet, amivel elégettem másfél Győri keksz mennyiségű kalóriát. Nem zacskó, hanem darab.

Valami hiányzik

Tegnap meg kipróbáltam a zumbát, amivel kapcsolatban annyi megjegyezni valóm van, hogy egyébként jópofa meg vicces edzés, de én ilyesmit legalább öt tequila után szoktam csak csinálni, úgyhogy most nem tudom, hogyan tovább.

Az idegen tollakkal ékeskedés, majd csúnya lebukás esete

A minap elmentem egy has-láb-popsi party-ba, ami a nevével ellentétben nem valami szexparty, hanem egyfajta edzés a fitnessben. A hasonlóság annyi, hogy itt is lihegnek és izzadnak a lányok, de asszem itt a vége. Nem mintha tudnám, hogy milyen egy szexparty, csak elképzelni tudom, na mindegy, ebből már nem jövök ki jól. Na, lényeg, hogy a fitnessben én általában a Pé valamelyik versenyen szerzett pólóját szoktam hordani, mert nekem nincs megfelelő hosszúságú sportos pólóm, és azt olvastam a Velveten, hogy a tevepata ciki, hát jól van, akkor eltakarom.
Szóval tegnap is bevillantam az izmos testemen feszülő cicanadrágban, és a felsőtestemen lötyögő Murutyka* Maraton 2009 feliratú pólóban, tisztára úgy néztem ki, mint egy sportoló. Vagy legalább is mint aki 2009-ben még maratonokat futott, én persze sosem, de azt itt nem tudják. Aztán hozzáláttunk a has-láb-popsi partyhoz, majd úgy a tizenkettedik perc magasságában úgy éreztem, hogy menten letörik a lábam, és mingyá' meghalok, úgyhogy a teremben elsőként, a maratonfutónő bokámról diszkrét sercegéssel letéptem a lábsúlyt. Kicsit feszengtem, hogy a többiek mikor fognak követni, remélem, mindjárt, de basszus, soha! Egyik se vette le, hanem abban nyomták még a hasat is, őrület. Kb. akkor nyugodtam meg, amikor az óra végén lazán megtörölköztek, ittak két korty vizet, majd teljesen természetes mozdulatokkal átsétáltak a spinning terembe, helló, most jöttünk csak bele igazán.  Én persze már a hajhagymáim mellett is levegőt próbáltam venni, sikertelenül.
Na ezek után állt fel bennem az igény egy saját, rendes fitness felsőre, el is mentünk a Decathlonba beszerezni egyet, sikerült is találni, amiből sajnos a negyvenes lógott, a harmincnyolcas méret viszont kicsit szorít mellben. Mellben, engem! Hát ez fölöttébb izgalmas, minden esetre mivel kicsit hiú vagyok (tudom a férjem maratonos pólói nem ezt tükrözik, de azok legalább villogósak, az első lábsúly letépésig), természetesen a harmincnyolcast vásároltam meg. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mivel túl nagy levegőt nem tudok venni, oxigénhiányos állapotban hogyan fogom végigcsinálni az edzéseket. Mindazonáltal a próba során (mivel betétes fitness felsőt melltartó nélkül próbál az ember) felmerült bennem az igény, hogy megcsináltassam a melleimet.
Lássuk csak, elkezdtem tornázni, felmerült az igény, hogy vegyek egy fitness fölsőt, majd fitness fölső vásárlása közben igényem támadt a mellnagyobbításra, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a vége.
Csak úgy megjegyzem, hogy amikor a címkéket kezdtem el begépelni, "test" helyett véletlenül "rest"-et írtam. Az ujjam hazudik.

* természetesen nem Murutyka, hanem más, csak nem árulom el.

További hírek a fitness teremből

Fitness-fronton az a helyzet most, hogy kezd rentábilissá válni a korlátlan bérletem, már amennyiben legalább 12-szer el kell hozzá mennem sportolni augusztus végéig, hogy megérje, és már háromnál tartok.
Azért ezt a sportolást nem kell annyira véresen komolyan venni, jó, szoláriumra meg cuki nacikra nem érvényes ugyan a bérlet, de például rögtön szelektáltam az elérhető órákat, TRX, spinning, Hot Iron kizárva, csak semmi megerőltetés, mert továbbra is az a terv, hogy másnap lábra tudok állni, és el tudom látni a gyerekeimet, márpedig egy Hot Iron ezt nem garantálná szerintem. Viszont beillesztettem az imaginárius órarendembe nem kevés lustatornát pilatest, ez fogja most helyettesíteni a tai-chit. Persze valójában nem helyettesíti, például a pilatesben sokkal inkább a légzésre kell figyelni, mint a mozdulat helyességére, de legalább az alapállás ugyanaz, és szintén nem tanácsos felhúzni a vállakat a fülekhez, mert akkor az edző rám ripakodik. Na jó, nem, hanem kedvesen szól. Különben ma éppen megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok, meg laza, meg erős, és szépen csinálom, biztos sportoltam már azelőtt is. Hát, végül is volt rá példa. Az óriáslabdán való leesésmentes ücsörgést meg a múltkor gyakoroltam be Fittball órán, vagy hogy írják, és itt az idő, hogy nagyon komolyan megdicsérjem Rubint Rékát, akinek a húszpercesei csont nélkül felkészítettek az itten igénybevételre, gyakorlatilag izomlázam is alig van most, pedig nyomtam neki rendesen, ha már úgyis ott voltam a fitnessben.
És emellett még azt szeretném megtudni, hogy ha például összebarátkoznék egy szélsőjobbos valakivel, akkor két éven belül én is kedvet kapnék-e a szélsőjobboldalisághoz? Csak azért kérdezem, mert mielőtt megismerkedtem volna a férjemmel (sportoló, ugyebár), gyakorlatilag alig volt dolog a földkerekén, ami távolabb állt volna tőlem, mint a sport, úgy elméleti, mint gyakorlati síkon, ehhez képest most a saját sportolásomról blogolok, pedig még csak most lesz a harmadik házassági évfordulónk, hej, mondtam én mindig, hogy sose tudni előre, mit hoz az élet.
Na persze azt is hozhatja, hogy lejárom ezt a hónapot, és soha többé arra se megyek, de ez nem valószínű.
Ja, és még azt szeretném tanácsolni a fitness-be járó lányok egy jelentős százalékának, hogy hiába járnak hetente háromszor sportolni, ha utána vajas kenyeret vacsoráznak nokedlivel, mert igazából az tenne jót az alakjuknak, ha nem ennének annyi szénhidrátot. Csak nem merem nekik szemtől szembe mondani, mert ezek a lányok spinningesek, TRX-esek, meg Hot Ironosok.

Egy kicsi mozgás

A rubintrékához szokott kis testem a minap alaposan megkívánta a sportot. Nagyjából egy hónapja nem csinálok semmit, mert amióta bekrepált a laptopom, oda a letöltött rubintrékám. Úgyhogy az lett a terv, hogy eljárok.
A dolgok tegnap kulmináltak, úgy éreztem, végem, berozsdásodtam, ez így nem mehet tovább. A sport jó, a sport fontos, jót tesz a testnek és a léleknek, meg ilyenek, de főleg bírja az ember a saját testét, amiről szerintem lemondani fasság, főleg ha egyszer már megvolt. Valamint hatalmasakat lehet utána héderelni, mármint ha az ember jól időzít, és a délutáni szieszta elején tornázik, na most ez ugrott, de hát minden nekem se jár (vagyis járni jár, csak nem jut).
Szóval mára gyűlt össze az erőm, és éreztem úgy, hogy muszáj elkezdeni, különben örök-élet-odázgatásba fullad a szépen induló amatőrsportoló karrierem, oszt megvénülök, meglöttyedek mingyá'. Úgyhogy el is mentem az interneten kinézett fitness stúdióba, ahová amúgy én már jártam úgy húsz évvel ezelőtt lelkesen, hát miből lesz a cserebogár! Állatira fölfejlődött, van egy csomó edzésféle, ilyen bringázós, meg pilates, meg TRX, azt se tudom mi az, meg van kettlebel, amit nem akartam elhinni, ágyúgolyó fogantyúval, azzal erősítenek, meg sok minden más. Szóval tetszett, és egész nap vannak órák (bár lehet, hogy ez tök normális, és mindenhol így van, csak nekem csoda itt Körmöspálcáson), és a hab a tortán, már amennyiben test/egészség kontextusban szabad szénhidrátot emlegetni, hogy olyan öt perc sétára van a házunktól. Királyság!
Na most én azt hittem, hogy én olyan különlegesen haladó néni vagyok, aki két gyerekkel, harminc fölött is eljár a sok fiatal közé, ki is tépkedtem az ősz hajszálaimat indulás előtt, hogy be tudjak illeszkedni. Azt azért sejtettem, hogy a smink az nem kéne, leolvad úgyis, ez nem tai-chi (ami szintén iszonyatosan hiányzik, de arról majd később), és milyen igazam volt, ha lenne tököm, az óra közepétől arról is folyt volna a víz. Na most ehhez képest a fitnessbe járó csajoknak legalább a fele magamfajta anyuka volt, a többségüket természetesen ismertem még gyerekkorunkból, úgyhogy nem egészen egy órát töltöttem ott, hanem pofázással együtt inkább kettőt, viszont megállapítottam, hogy kurvajól nézek ki, abszolút értelemben és relatíve is. Mondjuk a smink dobott volna a megjelenésemen, ahogy az is, ha nem vöröslik a fejem, de most mit várunk egy kondi mix óra után!
Az óra főleg stepből, meg egy csomó erősítésből állt, na hát a stephez állati hülye voltam, egy öt lépéses koreográfiát se tudtam megcsinálni rendesen, jobb láb, bal láb, áh, szarni bele, de kit érdekel, mert a harmadik perctől fülig húzódott a szám, vihihi, mozgunk, király! Az erősítés részben pedig köszönöm szépen Rubint Rékának a felkészítést, csont nélkül lenyomtam így egy hónap szünet után, és meg se kottyant. Mondjuk az volt a terv, hogy holnap lábra tudok állni, ami nem biztos, hogy összejön az izomláz miatt, viszont már kinéztem a holnapi órát is, és hát gyakorlatilag a minden napra valót, mert hát biztatásképpen egy korlátlan havibérletet vettem, hajrá! Ja, és az edző lány is nagyon meggyőző volt, meg szimpatikus is, és a recepcióban is normálisak voltak, és úgy általában mindennel meg vagyok elégedve. Van L-karnitinjük is amúgy.
Ami meg a fogyókúrámat illeti, hát nem mondanám, hogy nem eszem szénhidrátot, hanem inkább az  a valóság, hogy igen, viszont csodákat művel, ha egy napig mégsem, és csak gyümölcsöt vacsorázom. Tornázni viszont nem fogyási céllal járok, ööö voltam, mert egy óra spinninggel kb. egy fél zsömlényi kalóriát lehet  lefaragni, és akkor már szerintem egyszerűbb nem megenni azt a fél zsömlét.
Tai-chi fronton meg az a helyzet, hogy Körmöspálcáson egyáltalán nincs. Nem csak taoista, de semmiféle tai-chi, hanem legközelebb Pesten. Úgyhogy néha hadonászgatok a templomkertben, amikor a gyerekek a hibiszkuszok tövében molyolnak, de azt hiszem, Körmöspálcás népe egyáltalán nincs felkészülve a gyerekei feje fölött tai-chizást imitáló anyuka látványára, én pedig az önálló tai-chi gyakorlásra nem vagyok felkészülve, viszont utazásonként 3000 forintért alighanem inkább nem tai-chizom most Pesten. Szomorú. Na nem baj, majd öregkoromban, amikor (idő)milliomos leszek, visszatérünk rá.
Egyébként a témában itt a legviccesebb post ever.

A sportolás örömei

Megkérdeztem Pé-t, az Ironmant, hogy mi a jó abban, amikor az ember maratont fut. Azt mondta, az, amikor vége.
Nem kaptam kedvet.

Aztán rájöttem, hogy végül is ugyanezért rubintrékázok.