A megszólításokkal kapcsolatban

Azért a megszólításokkal szerintem lassan kellene már kezdeni valamit. Észrevettétek, hogy a NAV akkor is "Tisztelt Adós"-ként szólít meg, ha egy fillér tartozásod sincs, a fogorvos meg akkor is "beteg"-ként fog hivatkozni rád, ha a világon semmi bajod, csak jöttél megnézetni, hogy hányadán állnak a dolgok a szádban?
Alighanem úgy gondolják, hogy ez csak egy pillanatnyi helyzet, de jön még kutyára dér, lesz még adótartozásod, meg lyukas fogad is, ha beledöglesz, akkor is.
Tudnak ezek valamit.

A születésnapommal kapcsolatban

Így fél évvel az aktualitása után szólt a Pé, hogy most már akkor intézkedik, hogy megkapjam a szülinapi ajándékomat, aminek én nagyon örülök, mert az csak három dolgot jelenthet. Vagy megnőtt a hajam normális méretűre, vagy lefogytam, vagy pénz állt a házhoz.
(Vagy a Pé jutott lélegzetvételnyi szünethez, az is jó).
Amúgy családi fotó-sorozatot kértem.
És akkor még nem is tudtam, hogy nekem a scrapbook lesz a hobbim. Nahát, nincsenek véletlenek.

Daenerys és Jorah Mormont

Szóval az én gyerekeim nem tiltakoznak, lelkesen beteljesítik anyjuk életének összes vágyát, mániáját és hülyeségét. Szerintem nem szenvednek közben.
Sárkányok megvannak, mind a hárman?
Egyébként Ákos magától is lovag akart lenni, de készségesen megtanulta a kedvemért, hogy ő Ser Jorah Mormont, a Medve-szigetről, Borcsi pedig természetesen maga Daenerys. Pontosan tudják amúgy, hogy miről van szó, annyi romantikus történetet meséltem a sárkánykirálynőről, akit nem bánt a tűz, és a westerosi trón jog szerinti örököse, és aki a máglya tüzében keltette ki a sárkánytojásait. Ákos is tudja már, hogy az exigens feleségből még baj lehet.
Tulajdonképpen én bármit el tudnék mesélni bárkinek a saját szintjén úgy, hogy élvezze.
Jó, jó, a méretek nem igazán stimmelnek, eredetileg Mormont nagyobb egy fejjel Daenerysnél, de szerintem ez sem különösebb probléma nekik.

Minden hét véget ér egyszer, még ez is

És a mai termés, amit jutalmul csináltam magamnak, kárpótlásul ezért a hétért. Mármint nem a végeredmény a kárpótlás, hanem az idő, amit rászánhattam, meg maga a tevékenység. A scrappelés ugyanis legalább olyan megnyugtató és meditatív tevékenység, mint a gyomlálás, a futás vagy a... scrappelés. Na jó, és a sütisütés. Már ha nem segítenek a gyerekek, mert akkor egyáltalán nem az. Pedig általában segítenek, lássátok!

Dicsérjetek már meg, mert nekem is vannak lelki igényeim, főleg ez után a hét után.

És így tovább, és így tovább

Az alant látható oldal most olyan, mint amikor Tyler Durden kimegy a rozoga, foglalt ház előtt napok óta szobrozó Meatloafhoz, és közli vele, hogy "túl öreg vagy, dagi!" Csodálatos, amikor valaki egy mondatba két sértést is bele tud illeszteni. Na ebbe az oldalba pedig két büszkeségem lett beleillesztve, nem, nem a gyerekeim, az azért elég alapfokú gyakorlat lenne, hanem a kertem és a scrapbook-ügyességem.

A bringás dekortapaszt NőiCsizmától kaptam, mert addig vinnyogtam neki, hogy az milyen cuki, és NőiCsizma is az, mert küldött, meg amúgy is. Meg vagyok hatva még mindig.

Hát akkor íme.

Egyébként szóljatok légyszi, ha már unalmas az albumom, mert én a statisztikából tisztára úgy tudom, hogy nem az, úgyhogy egyelőre még elszórakoztatok vele itt mindenkit lelkesen. De nyugi, jön még tavaszra kert!

Iskolatéma például

Voltam nyílt napon Borcsi leendő iskolájában, és még sincs este. Pedig majdnem. Eleve nem tudom, az hogy lesz majd, hogy én minden reggel fél hétkor fölkelek, ma is nyomtam rá tíz perc szundit, aztán kibotorkáltam, bekapcsoltam a kávéfőzőt, amit a Pé minden este bekészít, és lefeküdtem a kanapéra aludni, míg lefőtt a kávé. Aztán végül sikeresen beleöntöttem mindet a számba, úgyhogy én már sínen voltam, most következtek a gyerekek. Hát az én kölykeim este tíz előtt nem alszanak. Így aztán reggel fél nyolc előtt nem kelnek. Ez mondjuk elég nagy hátrány, ha nyolcra oda kell érni valahova úgy, hogy előtte össze kell őket készítenem és le kell tennem az oviban, ahol szintén össze kell őket készítenem, legalább is ki kell őket csomagolnom a síruhából. Borcsi viszonylag együttműködő, ő szimplán csak nem csinálja, amit mondok, de Ákos üvöltve tiltakozik, vagy elrohan. Szóval beértem az iskolába fél kilencre, jók vagyunk, még megy az első óra. Nem voltam népszerű a többi szülő szemében, de a tanítónénik már ismernek, mint a rossz pénzt, az előkészítőre is mindig az utolsó pillanatban esünk be, pedig az délután ötkor van, viszont kedvesen mosolygunk közben. Úgyhogy nem tudom, hogy lesz ez jövőre, illetve az elkövetkező tíz évben. Rejtély.
Ami a nyílt nap tapasztalatait illeti, változott a terv. Már nem is a művészeti osztályba szeretném adni a gyereket, hanem a nyelv-matekosba. Először is akkor emelt szinten tanulnak angolt, és Brigi néni nagy ász, Borcsi lelkesen jár az óráira. A gyerekek pedig ebben az osztályban olyan szinten fel voltak készítve számelméletből, hogy majdnem leestem a székről. Öcsém, tiszta Üveggyöngyjáték. Mondanom sem kell, hogy én nem tudtam végigülni 45 percet a fenekemen, hanem mentem teremről teremre, úgyhogy jól megnéztem az összes elsős tanítónéni óráját, hát eléggé biztos vagyok a dolgomban. Remélem, nem derül ki Borcsiról, hogy semmi tehetsége a matekhoz. Mondjuk mitől lenne, de ezen a szinten gondolom, a szorgalommal még lehet pótolni a hiányosságokat. Jólvan, tudom, hogy én ágáltam legjobban a tanítónéni választás ellen, és milyen szar lesz, ha nem megy a matek, és fölsőben kap hozzá egy állat osztályfőnököt ráadásul, de majd akkor osztályt változtatunk, levajaztam az igazgatóval, lehet.
Ja, és Maggie L. vigasztalásául jelzem, hogy mi már ötödik éve járunk mindenféle intézménybe, oviba, bölcsibe, de még sosem jött össze, hogy minden ott legyen. Ma például Borcsi alvórongyát (ejtsd: anyaszag) felejtettem a táskámban, tegnap Borcsi teljes pár, Ákos egy darab kesztyűje maradt a kocsiban, és tegnap esett le, hogy a gyereknek még mindig nincs tornacipője, bár már szeptemberben kinőtte, amit vettünk. Pedig én tényleg úgy, de úgy igyekszem jó anya lenni! Tényleg.
Ja, és a tegnap esti termés képekben.

És akkor ezek után lassan napirendre térünka dolog fölött

Egyébként Ákos működése valahol mégiscsak az ő tehetségét dicséri, mert ha sokba is került ez nekünk, bizonyossá vált, hogy egy okos, a dolgokat, illetve azok gyengéit tökéletesen átlátó kisgyerek ő. Mert hát mégis a tévébe vágta bele a kisszék lábát, a szőnyegbe meg rágót dörzsölt, és nem fordítva.

A pusztai élet kegyetlenségével kapcsolatban

Most, hogy már úgyis elb.tam a délelőttöt*, megmutatom, hogy mit csináltam tegnap este. Igen, továbbra is 2012-es családi album, a délibábos Hortobágyról.

* ez nem teljesen igaz, mert voltam a házinéninél, megjavíttattam a mosógépet és megcsináltam Ákos Jorah Mormont mellvértjét farsangra, úgyhogy végül is hasznosan telt a délelőtt, csak a dzsuva, az nem akar eltűnni magától.

További nyári emlékek

A 2012-es fotóalbumunk legújabb, Hortobágy témájú oldalán különös figyelmet érdemel a vicces külsejű kancsuka, ami fogpiszkálóból és madzagból készült, valamint az alsó fotónál balra a népi mintás képkihúzó eszköz. Ámuljunk és bámuljunk, rajta!

Emlékezzünk nyár testvérünkre

A kertrendezés ma elmarad, mert esik a hó, de itt egy kép a nyárról. Na jó, a miénkről, mindegy, a hangulat a lényeg. Meg a Cuba Libre, de a kettő összefügg.

Kibújtak a jácintok a földből

Ez a post persze nem a jácintokról szól, hanem a tegnap este készült oldalt mutatom meg. Hétvégén meg jöhetnek a jácintok, rendbe teszem a kertet, ha nem esik az eső. Úgyhogy mostantól nem csak tintás, festékes és ragasztós lesz a kezem, hanem földes is. Pedig most vettem új körömlakkokat, bah.
Valamint szólok, hogy a LED tévéT, amibe Ákos belevágta a kisszék lábát, nem javítják garanciában, érdemesebb újat venni. Hát nem fogunk.

A Pé fejét kérésére kikockáztam, pedig szép, nekem elhihetitek.

További stílusgyakorlatok

Szóval próbálgatok mindenféle stílust, anyagot és technikát, a tegnap esti termés:

Nem állítom, hogy életem legjobb darabja, de nagyon izgalmas volt megcsinálni. Volt például olyan, hogy rákérdeztem, hogy most akkor ecsettel kenjem-e az akrilfestéket, mire a válasz az volt, hogy nem, bankkártyával. Először a röhögéstől estem le a székről, aztán meg a döbbenettől, amikor kiderült, hogy komolyan gondolja. Mármint NőiCsizma, mert ő segít mindenben, pedig lenne elég dolga anélkül is, hála, hála, köszönet.
A legalsó képen egyébként az alátétpapír egy calzedoniás szatyor, amit lekentem bankkártyával, na jó, bézs akrilfestékkel, amit plasztiklappal egyengettem el, aztán mosogatószivacs segítségével letoltam kék tintával. Jópofa, nem?

Candy, candy

Ez viszont már saját termés, egy oldal a 2012-es családi fotóalbumból.

Örüljön mindenki a cukormókának ezen a sötét, esős februári napon. A kép augusztus egyik legforróbb napján készült Kecskeméten, miután a gyerekek kijöttek a szökőkútból, és rágcsálni kezdtek egy cukornyakláncot.
Special feature, hogy az oldal eperillatú. Az úgy volt, hogy még nemigen vannak itthon anyagaim, na jó, vannak, de nekem mindig más és több kell, mert fejlődök, és az eredetileg natúr színű  zászlócskákat ételfestékkel toltam le. Csak sajnos elfogyott a piros, és akkor jött helyette az eperaroma. Mert végtelenül kreatív vagyok. Hát ez volt tegnap este. 

Na ezt figyeljétek! (Szerelmünk helyszínei album)

Elkészült a mű, megcsináltam életem első albumát. Na jó, ez nem számít, mert irányított volt, csak meg kellett csinálni, amit NőiCsizma leírt, és amúgy is második, mert ott van a családi album, csak az még nincs kész, úgyhogy ebből a szempontból meg az nem számít. Mindent egybevetve marhajó buli volt, mindenkinek ajánlom, majd szólok, ha megint lesz, csatlakozzatok, jó lesz! Nem kell hozzá semmi, mindent adnak. Na jó, egy olló azért legyen.

Íme.

 

Stratégiai hiba, hogy az album elejéről nincs fotó, nos, az pont olyan, mint a leírásban, klikkeljetek NőiCsizmára, ha szépet akartok látni, nála a fejléc.
Sajnos most mennem kell folytatni a családi albumot, mert ihletve vagyok, nem tudok fényképezni. Pedig őrületesen cuki lett.

Rezignáltan

Most, hogy a karácsonyi nagytakarításnak végleg elmúlt a hatása, úgy gondoltam, már elő lehet venni mélyhűtőből a karácsonyi töltött káposztát.