Lovak és gumicukrok

Már említettem, hogy a szomszédunkban lakik három ló is, ezért a szomszéd ház előtt négy éve mozdulatlanul parkol egy lerobbant(?) lószállító kocsi. Mivel a kocsi ott dekkol, ezért a szomszéd nem tud beállni a saját háza elé, így mindig a mi házunk előtt parkol a koszhadt szarjával, végtelen örömünkre. A lószállító kocsit már körbenőtte a gaz, lehet, hogy gyökeret is eresztett már, vagy valami. Az utcaképhez viszont kétségtelenül hozzátartozik egy lószaros tragacs, pont a mi házunk mellett.
Most, hogy két hónap múlva elköltözünk, a lószállító kocsit eltüntették a ház elől. Bravó.
Remélem, legalább az őrjöngve ugató kutyáikat nem lövi le senki az elköltözésünkig valóra váltva ezzel egy dédelgetett álmomat mert ha mégis, akkor tök fölöslegesen vettünk házat, maradhatnánk itt is akár.

***

Kaptam húsvétra a Pétől ilyen gumicukor szíveket, Berlinből hozta amiért majdnem egy hétig egyedül hagyott ezzel a két kis szörnyeteggel, akiket a gyerekeinknek nevezünk. Ákos ma felbontatta az édességet, hogy megkóstolhassa mert nem hozott neki elég csokit a nyúl, úgyhogy én is megkóstoltam. Az íze mindegy, de a konzisztenciája, az pont olyan, mint Ákos fülcimpája. Nem túlzok. 

Az idei húsvéttal kapcsolatban

Ez volt az a húsvét, amire mindent egybevetve nulla percet készültem összesen, és nem is fáradtam el benne egyáltalán, ugye. Mégis volt mit enni, szokássá teszem én ezt, azt hiszem.

A tavaszi szünet első napján ugyanis elutaztunk Edit barátnőmékhez Szalántára, ami tök jó volt, meg üdítő, hat gyerek, négy felnőtt, és jó sok villányi bor, barátnők, nagy beszélgetések és röhögcsélések, hatalmas kajálások, kisebb séták, kikapcsoló és kultúrprogramok vegyesen, szóval jó volt nagyon. Igyekeztünk jól viselkedni, hogy nyáron is meghívjanak :D, mert nekem itt az Alföld közepén tényleg lenyűgöző dolog a hegy.

Meg vettem Pécsett egy menő Polaroid napszemüveget is, mert muszáj volt, és amire jóval többet költöttem, mint szerettem volna, na mindegy, remélem nem fogom sem elveszíteni (mint az előző Polaroidot Egerben), sem pedig pofára ejteni (mint az előző Gantet már nem is emlékszem, melyik utazás alkalmával).

Aztán hazajöttünk, és beestünk anyámhoz szombati vacsorára, ott volt már az egész család. Az est csúcspontját alighanem azok a percek jelentették, amikor a tesómékkal és a gyerekekkel két szólamban, üvöltve időnként fejhangon énekeltük a Hakuna Matata című örökbecsű slágert, majd pedig a The Lion Sleeps Tonight jött, abban is volt fejhangú szólam, ugye, a sógorom meg a két karja alatt a két fiúval táncolt.

Ez után néhány perccel órával már ébredtünk is, ugyanis hajnali ötkor (akkori időszámítás szerint három órás keléssel) gyülekeztünk a gyülekezeti házban, mivel énekeltünk a hajnali, feltámadási istentiszteleten, ami hatalmas élmény volt. Tök sötét volt még, csak egy nagy gyertya világított, amit a lelkész vitt, mi meg mentünk utána, és egy gregorián éneket énekeltünk, minden versszak között egy- egy bibliai idézetet olvasott fel valaki a templom különböző pontjain, egy-egy gyertya mellett. Aztán megint egy versszak gregorián ének, bevonulás. Leültünk, a szertartás alatt mindenki meggyújtotta a gyertyáját, és szépen lassan felkelt a nap is, besütött a jól tájolt templom ablakain. Hát szóval egészen különleges élmény volt, Borcsi is részt vett rajta ügyesen, énekelt, meg minden. Karácsonykor ugyanis szintén elígérkeztünk, hogy részt veszünk hajnali éneklésen, de valahogy hagytam magam lebeszélni (na jó, annyira nem is vonzott a téli fél hatos kelés, meg a fagyoskodás, de egyesek a családunkban nem is nézik túl jó szemmel az ilyen irányú törekvéseimet). Most viszont Borcsi a lelkemre kötötte, hogy nehogy elaludjunk valahogy. És hát nem is akartam, mert azért tavasszal az éjszakát félbe hagyni egészen más, mint télen korán kelni. Jó volt, na.

A húsvét hátralévő részében nem történt semmi különös, viszont lenyírtam a füvet, ami dicséretes.
Emellett egyre többet foglalkozom a gondolattal, hogy nézd már, de jó, hogy nem sokára átköltözünk az új házba, de se tűzhelyem, se függönyeim, de még csillárjaim sincsenek, habár utóbbit szerintem meg fogja oldani a Pé termékfejlesztésileg, remélem. És még valamikor a barna ajtófélfákat is át kell festeni fehérre, remélem, a hobbi hőlégfúvóm elég izmos lesz leégetni róla a régi mázolmányt.

Mától hivatalosan is tavaszt tartunk

Készen van a kertem idénre, legalább is ebben a házban, ami úgy néz ki, hogy valóban elszórtam egy marék rukkolamagot (az nekem mindig van, amikor a termés felmagzik, megvárom, míg kiszárad, és kicsépelem), ültettem négy sor borsót, úgyhogy biztos sok ilyen wokos borsóhüvelyt fogunk enni májusban :D, valamint szétültettem a fokhagymát, ami nem tudom, hogy létező fogalom-e, lényeg, hogy vagy három éve nem szedtem föl a szamóca közé ültetett 2 gerezd fokhagymát, így idén már ilyen bokrok nőttek, mert minden évben minden gerezd újra kihajt, és terem további gerezdeket, amik szintén kihajtanak, és így tovább. Na szóval ebből most lett egy csomó fokhagyma palántám, amiket szépet sorokba ültettem, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
Mondtam én, hogy az önfenntartó kiskert híve vagyok, magot nem veszek, minek?

Mindazonáltal a lusta kertészet itt nem igazán jön össze, mivel itt kb. olyan szinten küzdelem fenntartani a tiszta földet, mintha a dzsungelben próbálkoznék, csak itt füves-gazos-tarackos udvar van, a kert meg nincs körbekerítve, úgyhogy amint leveszem róla egy percre a szemem, bekúszik a tarack meg a többi gaz. Ami mondjuk engem nem zavarna, de értékes területeket vesz el, ha nem vigyázok. Na most nem tudom, volt-e már dolgotok ilyen tarackos gyökerű cuccokkal, de nem egyszerű eset, kőkemény munka visszaszorítani. Na most az új házban ez a probléma már nem tételeződik, gondosan körbebetonozott kertem lesz (míg föl nem verem az egészet), tarack sehol, és remélem, meztelen csiga sem, szóval egy kiskapával röhögve karbantartható. Hátul azért van fű is egy kevés. 

Megjegyzem, tényleg tök vicces, hogy egész télen magától nőtt a kertben a rukkola, mivel a csépeléskor a magok önálló életre kelnek, és repülnek mindenfelé. 

Csak nem bírok magammal

Hát tulajdonképpen arra jöttem rá, hogy nyugodtan vethetek mégis, habár június közepén elköltözünk innen. Csak olyat kell vetni, amit hamarabb be lehet takarítani. Terv is van már.
Elszórok egy marék rukkola magot, az nem nagy kunszt, és akkor lesz salátánk, meg vetek egy pár sor spenótot, az is elkészül június közepéig.
Ezen kívül a borsó is simán beérik, és lehet, hogy zöldbab is lesz romantikusan. Mert azt azért hozzátenném, hogy finom, finom a saját termés, valahogy sosincs párja, de a hozam, hát az egy vicc, nagyjából egyszer eszünk a borsóból és egyszer a babból, na jó, spenót meg rukkola azért szokott nőni bőven.

A paradicsomot meg paprikát ráérek júniusban is elpalántázni, úgyhogy végül is joghurtos pohárba már most is elvethetem a magokat. Majd feltúrom a génbankot, hogy mi van itthon, vagy elvetem a kápiáét, amit most ettem vacsorára.

Amin viszont tipródok, az az, hogy mit csináljak a giga mennyiségű dália gumómmal. Ha nem ültetem el, elpusztulnak (jelenleg homokban telelnek a kamrában, mert a telet nem élik túl a földben hagyva), ide viszont nem ültethetem már ki, mert minek. Mit csináljak, mit csináljak?
Egyébként a dáliák azért olyan becsesek, mert én vetettem őket magról még négy éve, amikor még sívó pusztaság volt a kert (nem úgy most!), és láss csodát, kikeltek, most meg már van egy ládányi gumóm, pedig ajándékoztam is belőlük bőven. És ugyanígy vagyok a madármályvával is, amit szintén magról sikerült meghonosítani itt minálunk.
A nyárfára már gondolni se szeretnék, az is véletlenül kelt ki, a szomszédból hozta ide a szél a magot a repítőszőrökön, és idén már értékelhető árnyékot fog adni, akkorára nő. Ejh. A kertem. És a mentaligetem. Meg a rozmaringok! És a petrezselyem sziget, ami önfenntartó, mert mindig elszórja magától a magját. A szép kis gazdaságom, vérzik érte a szívem.

Megnőnek a gyerekek

Amikor Sopronban laktunk, vagyis úgy 5 évvel ezelőtt, a családunk egy ebédre egy tepsi pizzát fogyasztott el, a másik tepsivel a délután folyamán kopott el észrevétlenül.

Ma délben egy és háromnegyed tepsi pizzát sikerült elfogyasztanunk ebédre, ami pedig délutánra maradt, az nagyjából szót sem érdemel. Ehhez van egy pálcika termetű kislányunk és egy óvodás kisfiunk.
Mi lesz itt még, ha megkamaszodnak, vagy ilyesmi?

Az éledő kiskertemről a költözés kapcsán

Egyébként nekem tényleg rejtély, hogy ilyen időben, amikor az első verőfényes tavaszi nap van, ami mindenkit kicsalogat a szabadba, szóval mit csinálnak azok, akiknek nincs kertjük? Fölöltöznek szépen, és elmennek valahová, emberek közé?
Mert én meg bakancsot húzok, és még így is el tudok molyolni fél napot a kertben, hogy nem vethetek, ugye. Viszont megmetszettem mindenfélét, meg levágtam a tavalyi nádat, amitől most úgy néz ki a csuklóm, mint egy lelkileg nagyon beteg tizenévesé, D-vitaminban viszont gazdag vagyok.
És még kitettem a muskátlikat is, amúgy meg hajtanak a rózsák és a fűzfák, mind.
De hogy fogok én vegetációs időben, június közepén, virágzó levendulákat átültetni? Meg futórózsát? Meg állót és minit, meg trombitafolyondárt, ilyesmit? Egyáltalán, hogy megy ez? Akinek kertje van, az nem költözik?

Három dolog a lovaglással kapcsolatban

1. Nem, nem hagytam abba, hanem továbbra is járok.
2. Elkezdtem tanulni a vágtázást :D :D :D ilyen érzés.
3. Tényleg döbbenetes, hogy mennyire hatékonyan formálja a comb- és fenékizmokat.

A kisvárosi élet diszkrét bája

Ákos koma távollétében sikeres felvételit tett az általános iskolába, ahová Borcsi is jár. Ez egy egyházi iskola egyébként.
Az úgy volt, hogy a nyelvi előkészítő előtt az egyik csopitárs anyukája megkérdezte tőlem, hogy melyik napon megyünk felvételizni. Mondtam, hogy gőzöm sincs, mivel nem kaptunk még értesítést.
Hűha, mondta, az baj, mert ma, holnap, meg holnapután vannak a felvételik.
Felhívtam az alsós igazgatóhelyettest, aki Borcsi osztályfőnöke volt elsőben, hogy megkérdezzem, mi újság, de ki volt kapcsolva a telefonja. Úgyhogy lepasszoltam Ákost az angolórára, kézen fogtam Borcsit, és magammal rángattam a könyvtárba, mert emlékeim szerint három éve ott volt a felvételi, ahová akkor szépen, fehér blúzban érkezett a gyerek, hogy érezze, ennek itt súlya van, ez egy különleges alkalom az életében. Most meg beestünk, áldás, békesség. Mondták, hogy már nagyon vártak, menjek is be gyorsan, hol a gyerek? Hát, a gyerek nyelvi előkészítőn van, ugyanis most én azért vagyok itt, mert meg szeretném kérdezni, hogy mikor lesz a felvételi, mivel nem kaptunk értesítést. Mondták, hogy most, be is mehetek.
Úgyhogy bementem felvételizni, áldás, békesség. Ott volt mindenki, az igazgató, az egyik lelkész, az alsós igazgatóhelyettes és a hitéleti igazgatóhelyettes. De nem ám úgy tespedve, mint akik már halálra unják a dolgot, hanem az igazgató meg a lelkész, akik ugye férfiak, felállva fogadtak, ami szerintem azért eléggé ott volt. Ismert már minket mindenki, mint a rossz pénzt. Megkérdezték, hogy most akkor melyik osztályt, milyen nyelvet választottunk, illetve milyen vallású a gyerek. Az alsós igazgatóhelyettes még mondott rólunk pár kedves mondatot (hátha valaki mégsem ismer minket, mint a rossz pénzt, de hát igen, mert az összes SZMK ülés aktív résztvevője vagyok, alkalmanként minimum 10 kérdést teszek fel, stb, stb, iskolai aktivitásaim sora kilométeres). Még egy kicsit sopánkodtunk rajta, hogy nem jött meg az értesítés, de nem baj, úgyis napi kapcsolatban vagyunk, úgyhogy ettől mi simán eltekinthetünk, viszontlátásra, szervusztok, (a férfiak ismét felálltak, amikor én is), és már rohantam is át a gyülekezeti házba, mivel mostantól az én feladatom lesz az egyházközség kommunikációja. Mondjuk ez egy másik gyülekezet, az evangélikus, de a barátság meglehetős.
Iskolába járni nem leszek hajlandó a gyerek helyett.