Alighanem az utolsó Edgár sztori

Mit szépítsük, egerünk van. Na most ezzel, úgy gondolom, vidéken, kertes házban ha megbékélni nem is, de kalkulálni kell, minden más a realitások figyelmen kívül hagyása, struccpolitika lenne.

A dolog úgy derült ki, hogy fut a Pé kifelé a konyhából lélekszakadva, hogyaszongya egerünk van... vagy patkányunk..., mondja halálra vált fejjel. Ja, mondom, vérpatkánynál alább ne is adjuk, na mutasd. Elhúzta a hűtőt, hát tényleg ott szalad a kis cincogi. Cuki szürke kis szőrmók, olyan három centis.
Odaálltam felfegyverezve, gondoltam, rásuhintok egyet a partvissal, de hát ugye az élet tisztelete az olyan mélyen gyökerezik az anyákban, hogy azért már mégis egy meleg vérű emlős állatot, hát azt nem lehet csak úgy megölni, hogy ettől rögtön nyerésre fordult neki a dolog pszichológiailag. Nyilván nem tudtam szétlapítani, így utólag már nem is értem, hogy mit bohóckodtam ott, mit akartam ott kezemben a partvissal. Még jó, hogy nem a sodrófával jöttem rögtön, bekötött fejjel, otthonkában.
Na, beláttam, hogy ez így nem fog menni, ezért B tervként azt találtam ki, hogy némá, van nekünk macskánk. Mondjuk akkor tényleg mi a retkes brét keres a konyhánkban egy egér, nem szégyelli-e magát az Edgár, ha már szanaszét karmolta az ülőgarnitúrát. Legalább legyen valami haszna, Edgár, bevetés! felkiáltással odahelyeztem a házimacskát a konyha közepére, hogy eszébe jut-e valami. Hát nem jutott, odaszagolt kettőt a konyhaszekrény mögé, aztán csóvált egyet a seggén, és befeküdt a kanapéra, a helyemre héderelni. Azanyádúristenit, mondtam, és ki is hajítottam rögtön, mint a macskát... szokták. Hát mit képzel ez a pór, minek hiszi ez magát, valami pedigrés perzsamacskának, akit a dorombolásáért tartanak? Mondtam én az anyósomnak, hogy nem kedvtelésből tartjuk az állatot, de addig lamentált nekem, meg lelketlenezett engem, (még azt is mondta, hogy meg fog dögleni az Edgár, mert halálra kínzom), én meg hiába hajtogattam a szót, hogy haszonállat, végül csak kimuzsikálta a húsz dekás macskának a napi negyven dekás macskakonzervet. . Ahelyett, hogy hagytam volna lótücsköt fogni, mármint a macskát, nem az anyósomat, meg kifejlődni a vadászösztönét, hát itt az eredmény, már az egér se érdekli, úgy el van kényeztetve a dög. Szégyen. Gyalázat. Úgyhogy büntiből jött a fejadag felezés noszogatási célzattal.
Ennek persze egyetlen eredménye lett, hogy a macska átszokott a szomszédba, mert ott bezzeg szerették, és ott voltak a barátai is, egy fehér, meg egy vörös macska, igazán jól mutattak együtt, a szép kis feketével. Mint minden rendes, jól nevelt lény, a vendégségben persze szó nélkül benyalta az Edgár zöldbabfőzeléket is, itthon persze sült csirkét kapott, na arra hazajött, meg a konzervre, és tejet inni. Egyébként a szomszéd néni ölében dorombolt naphosszat, aludni pedig a kerti bútoruk párnái közé járt. Hálátlan.
Na és akkor egyszer mit hallok a délutáni ébredezés csöndjében? Ott motoszkál az egér a Borcsi ruhásszekrénye mögött. Elhúztam a bútort, ki is ugrott az egér a fali kábeldobozból, én meg halált megvető bátorsággal sikítottam egyet, és felugrottam a Borcsi ágyára. De hát mivel menni kellett az oviba, gyorsan betettem a macskát, hogy én nem érek rá, intézze el ő a dolgot.
Amikor hazajöttünk, hát mit látunk? Hát nyilván ott héderel az Edgár a kanapén, a helyemen. A részleteket nem tudjuk, de azóta nem hallunk egérmotoszkálást. Azért szóltam a gyerekeknek, hogy ha véletlenül véres egérhullát találnának, akkor ne ijedjenek meg, hanem szóljanak, döglötten már elintézem én is, de hát azóta sem került elő ilyesmi.

Epilógus
Valójában Edgár sem került elő azóta. Na jó, nem azóta, de nagyjából egy hete nem jött haza, nem is láttuk. Azt hittem, a szomszéd néni ölében múlatja a napjait, de kiderült, hogy ott sincs. Sándor bácsi már múlt időben beszél róla, azt mondja, olyan aranyos kis macska volt, biztos megfogta valaki. Én meg nem tudom, mit gondoljak. Egyelőre kiteszem neki a kaját, amit meg is esznek a környékbeli macskák becsülettel, de Edgár nem jelentkezik.
Én egy kicsit szomorú vagyok, mert tényleg milyen aranyos kis macska volt, bírtam a fejét nagyon, de azért meg is nyugodtam, mert legalább nem az én gondom, hogy mi legyen vele télen, mert hát mégsem kéne bent laknia, de kint megfagyni sem volna jó. És hát tapintatosan még azelőtt dobbantott, hogy ráköltöttem volna 15 ezret az ivartalanítására. Igazán rendes macska volt, kár érte.



Feltétlenül szólok, ha változás áll be, megkerül, vagy valami.

Az új szokásokkal kapcsolatban

Nos, lassan a napi rutin része lesz az Edgármentés. Tudod, mosakodás, öltözés, kifliért menés, Edgár leszedése a fáról, reggeli, satöbbi. 
A dögi persze ma is kiszökött a kapun, ma is felmászott a szilvafára, és szokás szerint ott vernyogott a fa tetején, amíg érte nem mentünk. Már tornacipő sem kellett, csak Ákos kezébe nyomtam a kiflit, belepöktem a markomba, felugrottam a legalsó ágra, és felhúztam magam a fára. Majd kiakasztottam az Edgár karmait a fa kérgéből, mert annyira fosik, hogy nem merte elengedni.
Csakhogy a Borcsi ma a jó sósapukánál élvezi a családi örömöket, ezért nem tudtam odainteni, hogy elvegye tőlem az állatot. Szóltam Ákosnak, hogy helyettesítés van, de kénytelen voltam szembesülni vele, hogy a hároméves vasgyúró kisfiam nem pont olyan magas, mint az ötéves ropi kislányom, és nem érte el a feléje nyújtott jószágot.
Ekkor szerencsére arra lépdelt a szomszéd, Sándor bácsi, aki hetven körül van, számos csodálatos rózsa nyílik a kertjükben, a ház előtti füvük mindig zöld, és torzsára nyírt, életük meg mint Wilson bácsié, csak Dennisük nincs, akire vigyázzanak. Mondjuk most ördögi ötlet fogant meg az agyamban.
Úgyhogy szóltam Sándor bácsinak, hogy mentsen már meg, legyen szíves. Egy kicsit nézelődött, hogy ugyan honnan jöhet a hang, mire mondtam neki, hogy itt vagyok a szilvafán. A szeme se rebbent, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon, hogy az a mosolygós fiatalasszony a szomszédban a szilvafa tetején ácsorog egy macskával a kezében. Mondta, jól van, csak akkor amarról megy, és megkerülte az árkot a kocsibejáró felől. Elvette a macskát, odaadta Ákosnak, szépen elköszönt, és folytatta az útját.
Aztán én is leugrottam a fáról, leporoltam a nadrágomat, majd mintha mi sem történt volna, bementünk a házba, kezet mostunk, és megreggeliztünk. Folytatódott a napi rutin.

Az alvó kisdedekkel kapcsolatban

Nem elég, hogy allergiás vagyok rá, de Edgár még a kanapémat is elfoglalta. Nem, nem a rövidebb kanapén, vagy a fotelban durmol a húsz centis testével, hanem amelyiken én szoktam elnyúlni, az én helyemen.
Ráadásul lábujjhegyen járok, mert valaki alszik.
Na, ezért nem akarok én több gyereket. Mert így is belecsavarodtam már.
 Edgár:

A túlérzékenységgel kapcsolatban

Valamire allergiás vagyok, félek, a macska az. Amióta Edgár megérkezett, főleg viszketek. Viszket a szemem, amire beszereztem jó drágán egy tuti szemcseppet. Azóta a szemem nem viszket, hanem csíp.  Ezen kívül viszket még az orrom is, ezért pollenfogó zsírréteget kenek rá. Itthonra jó a gyerek megmaradt seggkenőcse is (leszokott a pelenkáról, gatyába nyilván nem krémezünk, minek), ami nagyon jól működik, csak sajnos fehér. Ezért ha elmegyek itthonról, először is fehértelenítem az orromat, majd szőlőzsírt kenek rá azzal a céllal, hogy beleragadjanak a pollenek, ami persze nyilván hülyeség, mert macskapollen nincs, de még reménykedem, hogy mégsem az Edgár okozza a panaszokat, hanem mondjuk a lándzsás útifű. A szőlőzsír is jól működik pollenfogónak, viszont azóta gyanúsan csillog az orrom. De jobb ötletem most nincs, az arcmaszkhoz még nem elég komoly a helyzet.
Ezen kívül van a torokkaparás, amit Tantum verdével kezelek, erre tegnap mit látok? Ákos odasettenkedett, és majdnem meghúzta az üveget, már éppen csavarta le a tetejét.  És még tüsszögök is, de ez nem panasz, mert tüsszögni szeretek.
Úgyhogy Edgár most kezd kegyvesztetté válni, meg harap és karmol is, úgyhogy Borcsinál is kezd kiesni a pixisből. A gyerekeknek még píárolom az állatot, hogy a miénk, felelősek vagyunk érte, őket se dobtuk ki csak azért, mert ordítottak és toporzékoltak, a macskát is inkább megneveljük, de én már nem szívesen megyek a közelébe. Választott is magának szőranyát helyettem: befészkelt az estike ládájába. Csak sajnos azt meg megöntöztem.
Nem baj, Ákosra még számíthat, bár nem biztos, hogy az neki jó.
Szegény Edgár, az élete egy vesszőfutás.