A Mikulás egy igazi pöcsarc

Telehányta a házat csokival, térdig gázolunk benne, miközben tudja, hogy én nem ehetek ilyesmit. Amúgy nem szokott zavarni a csoki, mert sosincs szem előtt, kivéve most. És ráadásul nem is nagyon fogy, mert a gyerekek meg betegek.
Az idei influenza tényleg nagyon durva, mind a kettő 38 fok fölötti lázat produkált, ami egyáltalán nem jellemző rájuk, Borcsi 3 napja fekszik, és nem vert le semmit, mert egyáltalán nem mozog. Ilyen se volt még.
Minket vállba dartsozott a sógorom a minap a vakcinával, szóval megúszásra gyúrunk. Nekem sajni nincs 3 napom lázasan fetrengeni.
A kilóim száma jelenleg 65, és mind színtiszta izom. Csodálatos dolog ez a sport, mit ki nem hoz az ember testéből! Menjetek ti is deep workre, body artra meg spinracingre! Akkor is, ha azt sem tudjátok, mi az, mert jó lesz. Lassan bikinis képeket fogok posztolni magamról az instán.
Na jó, azt azért talán mégsem. De megtehetném, ha akarnám. Mondjuk, mit nem?
Egyébként meg rászántam magam, és elmentem géllakkoztatni, ez már a harmadik alkalom, mert rögtön ráfüggtem. Állatira felszabadító érzés, hogy mindig elővehetem és mutogathatom a kezem, mert a körmeim több, mint rendben vannak: gyönyörűek és ápoltak. Azt mondjuk soha nem fogom föltenni az instára. Egyébként semmi csilivili meg kirkszkraksz, csak sima szín (most éppen francia, szóval nem szín), mégis imádom. A legjobban azt, hogy moshatok hajat, mosogathatok (azt mondjuk nem szoktam), főzhetek egész délelőtt, és a körömlakk még mindig meg se moccan. Komolyan, erre vágytam egész életemben, hogy én ezt eddig miért nem csináltattam? Rejtély!
Majd szólok, ha feltöltettem az ajkaimat szilikonnal. (nem, a valóságban ez sosem fog bekövetkezni).

A kvázi hobbimmal kapcsolatban

Most már hivatalos: én olyan futó vagyok, aki minden szezonban pontosan egyszer megy el futni. Tegnap voltam, az éjszakát viszont Ákos végig hányta, és ki volt mellette ügyeletben? Na ki? Hát nem a nörsz, sem a svájci nevelőnő. És különben is esik az eső, úgyhogy ma már nem futok. Holnapra meg alighanem elfogy a lendület.

Egyébként meg szerintem attól még, hogy ritkán jutok el, nyugodtan nevezhetem magam hobbi futónak. Végül is simán benyögi bárki, hogy a búvárkodás a hobbija, aki innen az Alföld közepéről ötévente eljut valami tengerhez, és tetszett neki legutóbb, amit ott látott az ezerforintos, teszkós búvárszemüvegében-pipájában.
Nekem meg még rendes futócipőm is van.

Meg még az éneklés is a hobbim, van hozzá hangom, meg ilyenek.

Mindig a vége a legnehezebb

A múlt hét úgy nézett ki, hogy egyszerre megbetegedett mind a két gyerek, durva takonykór, egy hétig nincs ovi, négy napig nincs isi. Ilyenkor például különösen hatékonyan tudok cikket írni itthon, nyilván.
Szerdán meg megszállt minket egy forgatócsoport, mert indul a Pé Indiegogo kampánya, majd arról is mesélek, szóval vártam a jövő hetet, mint a messiást.
Aztán pénteken megtudtam, hogy hétfőn nincs iskola. Szívás.
Nem baj.
A hét közepén már szépen, szabályszerűen ment mindenki a dolgára, mire péntekre Ákos jól belázasodott. Most ilyen furcsa tüneteket produkál, még mindig lázas, hát, remélem, reggelre jobban lesz.
Ja, és a két ilyen gyerekláz között a Pé is elkapta a takonykórt, de már elmúlt.
Én még jól vagyok, de kezdik a végét járni a tartalékaim.
Wellnesshétvége, az kell nekem. De főleg nyár.

Kruppos gyerekek szüleinek

Ákos reggel köhögött egy kuvaszosat, a Pével be is szartunk rögtön, ezt a hangot ugyanis rend szerint az éjszakai befulladás követi. Megismerjük, marha rutinos krupposgyerekes szülők vagyunk. Ilyenkor kezdem el adni Ákosnak a köptetőt, meg kamillát párologtatni, meg mittomén, mi mindent csinálni a ráolvasástól a hidegben sétáltatásig, és főleg ilyenkor helyezem kézközelbe a Rectodelt kúpot, mert az összes kapálózásunk ellenére persze, hogy befullad végül. Így aztán eleve köztünk alszik az éjjel, na jó, nem alszik, mi sem alszunk, hanem hallgatjuk ugrásra készen, hogy mikor kell neki betolni a kúpot. Rendes gyerek, általában szól, amikor idő van.

Most viszont nekem reményeim vannak. A helyzet az, hogy vettünk egy inhaláló szerkezetet, meg hozzá sok ampulla sóoldatot. Ákos koma reggel vidáman elszipákolt egy ampullával, ami pont jó volt arra, hogy az oviban egyáltalán ne köhögjön, legalább is az óvónő szerint. Aztán délután még megtömtem őt köptetővel és elszipákoltattunk vele egy újabb ampulla sópárát, úgyhogy szerencsétlen köhög, (persze, hogy köhög, nemrég adtam neki köptetőt. Tisztelt bíróság, én tudom, hogy délután 3 után már nem kéne, de még mindig jobb, ha köhög, mint ha megfullad), de legalább már nem ugatva. Ez már egy egészen reményteli köhögés, olyan ejnye-bejnye, kuc-kucféle, és nem olyan, amitől az ember gyomra ökölbe szorul, hogy jajistenem, a gyerekem.

Úgyhogy kedves kruppos gyerekes szülők, holnap beszámolok róla, hogy használ-e valamit az inhaláló szerkezet, és ha igen, akkor nagyon jók vagyunk, vegyen mindenki olyat, mert az ára az kb. annyi volt, mint egy doboz Rectodelté. De majd még szólok, hogy mi van, addig senki se szaladjon az Aldiba.

Az Isteni Rectodelttel kapcsolatban

Ákos koma egyébként az éjjel szerencsésen túlesett egy kruppos rohamon. Úgy értem, azért szerencsésen, mert végül nem fulladt meg. Szerencsére ott aludt közöttünk, szerencsére volt még egy Rectodelt kúp, szerencsére időben szólt, hogy gáz van, úgyhogy még a szája se kékült el, már meg is oldódott a helyzet.
Mivel nehéz éjszakája volt szegénynek, reggel sokáig aludt, úgyhogy nem értünk el a gyerekdokihoz. Szerencsére volt itthon tartalékban egy Rectodelt recept, gondoltam, tudom én, mit kell csinálni: párologtass kamillát és tartsd kéznél a Rectodeltet. Ennyit tehet az ember A Nagy Kruppok idején. Próbálkoztam az egyik gyógyszertárban, a nő a fejét rázta, hát ez hiánycikk. Vissza kell menni a gyerekorvoshoz felíratni valami mást. Hú, mondom, ez érdekes, vajon nem adná-e ki az alternatív szert, ha már egyszer receptünk van róla, hogy ilyentájt mi a kruppal töltjük az éjszakáinkat. Nem.
Tovább mentem a másik gyógyszertárba (Ákost a hátamon cipeltem, ugyanis miután elhagytuk a játékbolt kirakatát, közölte, hogy neki annyira elfáradt a lába, hogy már görcsöl is, még meg is fogta a térdét és meg is tekergette párszor, mint a vénséges vén, rugalmasságukat vesztett bácsikák, szóval nagyhalál, a krupp neki semmi, de a gyaloglás, hát az irtógáz.). Gyógyszertár 2.-ben közölték, hogy Rectodelt csak rendelésre van. Nocsak. És mikorra? Hát, azt mondja, holnapra. És én hogy menjek neki az éjszakának egy kruppos gyerekkel gyógyszer nélkül? Jön a főnök úr, udvariasan köszön, majd elővezeti nekem, hogy a Rectodelt az drága, 6-7 ezer forint a 4 db. Mondom, tudom, mivel krupos a gyerek. Viszont mekkora szerencse, hogy nyilván ez egy ilyen egyedi probléma, az egész városban csak az én gyerekem kruppos, vagy hogy szokták ezt megoldani mások? Hogy nincs Rectodelt a városban, csak rendelésre? Majd holnap. Addig meg mi van?
Nos, válaszolja a főnök úr, valóban csak 3-4 havonta adnak el egy-egy dobozzal a Rectodeltből, ugyanis mindenkinek a magisztrális szert szokták felírni, ami 280 Ft. Megrendeljék a Rectodeltet nekem? Hát meg.
Na de ezzel az én problémám nem oldódott meg, ugyanis a magisztrális szert ők sem adják ki recept nélkül, jelen pillanatban ugyanúgy itt állok kruppgyógyszer nélkül, a megrendelőívet nem tudom feldugni a gyerek seggébe, ha fullad. Úgyhogy az lett, hogy elővezettem sógoromnak, a dokinak (bár most jut eszembe, a sógornőm is doki, duplán be vagyunk biztosítva, hej!) a szituációt, aki felhívta barátját, a gyerekgyógyászt, aki lediktálta a magisztrális szer receptjét, és elárulta a titkos beszerzési helyet,a hol van kikeverve, és nem kell rá holnapig várni: Kígyó Patika. És aznap a harmadik gyógyszertárban valóban sikerült is hozzájutnom a szerhez, ami, ahogy a gyerekszobából kiszűrődő hangokból hallom, ma este is meg fogja menteni a gyerekem életét, hát szuper. Mennyire cuki már, hogy sógorom, a doki karácsonyra egy 1923-as kiadású "Orvos a családban"-t kapott tőlünk szépen újraköttetve.
Ja, és mivel a Rectodeltet ugye nem tudják eladni, előre bekérték az árát, úgyhogy hiába van már gyógyszerem, 280-ért 6 db, holnap lesz újabb 4 db 6500-ért is. Most ezt nem szarrágásból mondom, meg ha egy szülő a gyerek gyógyszerének az árán nyafog, mindig megkérdezem tőle lélekben, hogy na és a kábeltévére mennyit költ havonta, csak most nekem tényleg kissé ambivalens érzelmeim vannak a gyógyszeriparral, meg a csúcskategóriás kruppgyógyszerükkel kapcsolatban.

A munkaválsággal kapcsolatban

Amikor az egyik gyerekem hány, a másik meg f*sik, én meg folyamatosan ilyen izéket törölgetek, miközben leginkább dolgoznom kéne, na akkor teljes szívemből megértem, hogy miért nem alkalmaznak szívesen kisgyerekes anyukákat a cégek.
Pillanatnyilag az sem segít, hogy én többnyire itthon dolgozom, ugyanis egy-egy "anya, megint bef*stam"** között nem telik el több öt percnél, ami éppen arra elég, hogy eltakarítsam az előző romjait.

Amúgy jól vannak, játszanak, szemtelenkednek, túlélik. 

** de nem gond, mert pelenkát csatoltam rá, még jó, hogy maradt egy fél zacskóval, mielőtt stabilan szobatisztává vált.

A nyári vakáció veszélyeivel kapcsolatban

Nos hát a mai napon Borcsika megkapta élete első gipszét. Soha jobbkor, mint a nyári szünet előtt két nappal.
Az úgy volt, hogy délben telefonáltak az oviból, hogy leesett a mászókáról, és fájlalja a csuklóját, de nem kell odarohanni, csak azért szólnak, hogy tudjam. Délután szép nyugodtan elmentem a gyerekért az oviba, látom, hogy nem játszik, hanem a fa alatt ül, karján borogatás. Hű, ennek fele se tréfa, a gyerek csöndben van. Nem szenved, nem nyafog, csak csöndben ül, irány a baleseti.
Egyébként egészen emberi volt mindenki, hát nem vagyunk tökéletesek, na. A pultban egy eléggé életunt néni ült, de nem szólt be, és az orvos se cseszett le nagyon, amiért enni adtam Borcsinak, ahelyett, hogy megvártam volna, hogy kell-e műteni a kezét, mondjuk ezt mondhatta volna akkor is, amikor előhúztam az ischlert a feneketlen táskámból, és nem utána. És a röntgenes néni is megkérdezte, hogy anyuka ugye nem terhes, igaz, hogy csak a felvétel után, hát elfelejtette, na, ő is ember.
Kiderült, hogy van egy repedés a csonton, tipikus kitámasztásos sérülés, leteszi a kezét, roppan, de semmi komoly, csak három hét gipsz.
A gipszelő bácsi is nagyon rendes volt, ő tényleg, megkérdeztem, hogy nem lehet-e a gipsz helyett valami gyerekbarátabb dologgal rögzíteni a kart, nem akarok akadékoskodni, meg beleokoskodni a munkájába, de hát mégis nyár van, meg harminchat fok, a gyerekek álló nap medencéznek, a hétvégén meg elutazunk, na, érti. Mire közölte, hogy most frissen nem tesz fel színes műanyag rögzítést, mert nem tanácsos, de egy hét múlva úgyis kontroll, majd akkor. Ja, ha pénteken utaznak, akkor nem is, akkor jöjjünk vissza holnapután, és akkor lecseréli egy könnyű, vízálló, színesre.
Régi parám egyébként, hogy olyankor történik velünk baleset, amikor mondjuk éppen a kertben kapirgálok, és sáros bakancsban, felhajtott szárú vászonnadrágban, büdösen és csapzottan kell berobogni az ambulanciára, ahol nem vesznek majd komolyan a lepattant külsőm miatt, és mindenki genyó lesz. Hát most ezt sikerült megúszni, mert ugye munkából jöttem, talpig csiniben és felcicomázva, sminkben és illatosan. Az ilyen kiszolgáltatott helyzetekben egyébként az a trükköm, hogy mindenkire nagyon kedvesen mosolygok, akkor is, ha genyó, sőt, akkor különösen aranyos vagyok, úgyhogy általában a következő mondatával már mindenki nagyon kedves inkább, szépítenek mintegy. Tulajdonképpen ez most is bevált, tényleg nagyon gyors és szakszerű ellátást kapott Borcsi kis pálcika karja, még a lecseszős dokibácsi is rászánta az időt, és elmagyarázta neki, hogy szép, mosolygós repedése van, mert nem mozdult el, és nem kell vele csinálni semmit, csak rögzíteni.
A kis rózsaszín tündérgyerekem egyébként elképesztően büszke a gipszére, mondtam én, hogy beteljesíti minden vágyamat, mert én is egész gyerekkoromban gipszre gyúrtam, csak nem jött össze sose. Közölte, hogy ez élete legboldogabb napja, és holnap mindenképpen elmegy az oviba, hogy megmutathassa a többieknek a harci sérülést. Aztán egy fél óra múlva felbukott a saját lábában, és lezúzta a térdét, amiért viszont volt ám ordítás, és vicces volt, hogy fürdéskor is a térde miatt bőgött, a törött kar meg kit érdekel. Hát ezért tudtam én, hogy baj van, és el kell őt vinni a balesetire. Minden esetre azt gondolom, hogy hálistennek elég szerencsésen megúsztuk a kalandot, bal kar, repedés, huhh.

Szerintem már a Szigetre gyúr

Ma reggel meg látom, hogy a hasmenős-hányós időszak folyományaként Ákos ágya összerókázódott az éjszaka.

Kalib: - Ákoska, kisfiam, fölébredtél, amikor rókáztál az éjjel?
Ákos: - Ühüm!
Kalib: - És miért nem szóltál?
Ákos: - Mert nagyon álmos voltam!
Kalib: - És megfordítottad a párnát, és mint aki jól végezte dolgát, tovább aludtál?
Ákos: - Ühüm!

Egyébként az éjszakai szobatisztasága is nyilván egycsapásra elmúlt, ám a valódi csavart a történetben az jelenti, hogy az este meg csőtörés volt nálunk, és ezt a helyzetet vezetékes víz nélkül kellett megoldanom. Magic.

Húsvéti ööööö... készülődés minálunk

Jelenleg az van, hogy mind a két gyerekem beteg, lázas, plusz az anyám is, a Pé nem tud szabadságot kivenni, nekem meg holnap azért már muszáj lenne bemennem dolgozni.
Jelenleg az van, hogy az anyósomat rángatom ide 80 kilométerről, hogy vigyázzon a gyerekeimre. Ettől akár Sopronban is maradhattunk volna, úgy se lenne sokkal nehezebb a logisztika. Egyébként anyósom már a hét elején is itt volt, csak megkegyelmeztem neki hazaengedtem, mert az volt a terv, hogy ma itthon tudok maradni a Pojival, a Borcsit meg úgyis elviszi a jó sósapuka, pénteken meg már megy a Poji bölcsibe, és amíg én dolgozom, az anyám érte megy. Na most ennek a tervnek szépen sorban beintett mindenki, csak az az ásítósárkányos esemény tartja magát masszívan, amelyikre kénytelen leszek elmenni holnap. Na mindegy, legalább így közelről és ráérősen figyelhetem a gyerekeimet, a Poji ma például megkérdezte, hogy anya, neked miért kör a fejed? Szerintem a glóriára gondolt amúgy fölötte.  Borcsi meg smink gyanánt szép kis ibolyákat pingált az arcára kétfelől, de csak miután letöröltette velem az indás motívumot, amire azért már én is összecsaptam a kezem, mondom, az orrcimpámat még én se festem, gyerekem.
Korábban már megtárgyaltuk Borcsi tündérkeresztanyjával, hogy a betegségek felérnek egy újraindítással a kisgyerekeknél. A jelek szerint Ákos ebből a nyavalyából úgy fog kijönni, hogy szobatiszta, de legalább is a kaki már napok óta üzembiztosan a vécében vagy a biliben landol (a pisi még nem, de kezdetnek ez se rossz), valamint megtanulta kifújni az orrát. Az egyébként másnál is törvényszerű, hogy a gyerek akkor kezdni el cuki hangon csipogni, hogy anya, kakilni kell, amikor az anyja éppen eszik? Én az utóbbi négy napban gyakorlatilag valamennyi étkezésem közepén bilit készítettem, popsit bontottam és törölgettem.  Nem baj, csak legyen értelme.
Valamint el tud énekelni  a Poji legalább tizenöt műdalt, sajnos ebből egyik sem különösebben értékes a világ zeneirodalmi felhozatalának a tükrében, hanem inkább mese főcímzenék, úgy mint Tűzoltó Sam, Szirénázó szupercsapat (ejtsd: hiénázó hupejcapat), pedig esküszöm, nem zárom be a vécébe, amikor a Borcsinak népdalokat meg áriákat énekelek (mondjuk az Éj királynőjéét inkább csak fütyülöm), úgy az együtt töltött napi hat órából ötben.
Hát idén így készülünk mi a húsvétra. Mindegy, úgyis hóvihar lesz, nekünk meg nincs egy bokrunk se, amibe eldughatnánk a tojásokat (pontosabban Lego Friends-et, illetve futóbiciklit). A szent málnabokromról a szemét is leveszi!
Ja, és bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ki fog kelni a petrezselyem is, meg a spenót is, szóval végül is minden, csak kéne még ásni, mert teli a polc maggal, khm.

Már megint az a kurva krupp

Amikor a kisfiam az éjszaka közepén ugatva köhög, és zihálva veszi a levegőt, és csak annyit tesz hozzá, hogy "anya, megdajkálsz kicsit?", akkor meg kell a szívnek szakadni.

Szünetben csak a buta gyerek lesz beteg

Mondtam én, hogy a könyvolvasás, na jó, szűkítsük a Tűz és jég dala ciklusra, meg még néhányra, veszélyes addikció. Én például most iszom a levét, a szervezetem tiltakozik, mint heroinosé a székrekedéssel, vagy füvesé a szorongással: szombat estére begyulladt a fél fejem, a mandulámtól a szememig mindenem fájt, na jó, a hajhagymáim nem.
Egyébként nyilván nem az olvasás ellen lázadt föl a szervezetem, hanem az abból következő krónikus alváshiányra. Na, de szerencsére azért élünk a 21. században, hogy a modern farmakológia méltó választ adjon a kihívásra. Milyen rossz lehetett Westeroson, belehaltak egy felületi sebbe, mert nem volt még antibiotikum. Hogy csak egy példát említsek, a Khal Drogo is élne még, ha lett volna, és nem akarok itten spoilerezni, de még jó sokan így járnak a negyedik részig, nem mondok neveket. Háború van, na. Mármint ott.
Az antibiotikum tehát a barátunk, és én már megismerem az érzést (jelentős tapasztalatot gyűjtöttem az évek során ugyanis mandulagyulladásban), hogy mikor van itt a helye. Most. A kúra folyományaként a féloldali fejfájásom (úgy értem, a fejemen lévő minden, fül-, szem-, íny-, és kiterjesztve mandulafájásom) szétfolyt az egész fejemre, és eltompult: jelenleg egy takonygyár beteg, de már gyógyulóban lévő kis nőci benyomását keltem, és alighanem az is vagyok. Mondjuk tegnap kicsit megrémültem, amikor elkezdett nyomni a tüdőm, jesszus, meghalok, tüdőgyulladást kaptam az antibiotikum ellenére, most mi lesz, ki neveli fel a gyerekeimet, de rájöttem, hogy ha kinyitom az ablakot, és beengedek a lakásba némi oxigént, na meg párásítok, sokkal jobb lesz a helyzet. Egyébként azért van szükség öngyógyításra, mert egyelőre nincs háziorvosunk itt Körmöspálcáson, mivel nem volt még rá szükség, és különben is hétvégén jött a baj, ügyeletre meg felnőtt nem megy mandulagyulladással. A gyerek más, őket szirénázva vinném. Felhívhatnám még a tesóm férjét, hogy mit javasol, de hát végül is már jobban vagyok. Biztos megdicsérne.

Nem pont úgy lett

Aztán végül a Poji enyhe orrfolyása kruppos köhögésbe fordult, nem is mert nélkülem aludni az éjjel, úgyhogy az éjszaka hátralévő részében ott szuszogott hörgött mellettem nyugodtan, édesen, nyitott szemmel, és én mégis boldog voltam, hogy végre együtt alszom a pihepuha kisfiammal, ilyen se volt még, és közben reméltem, hogy nem éppen akkor fog elnyomni az álom, amikor nem hörög már végre, de azért, mert egyáltalán nem vesz levegőt. Úgyhogy ránk nyitottam az ablakot, biztos, ami biztos, reggel meg elvittem őt az orvoshoz, hogy legyen itthon Rectodelt. Ennél többet nem nagyon lehet tenni, vagyis dehogy nem, most is ott gőzölög kis fazékban az ágya fejénél a telített sóoldat, ami segít.
Hát ennyit a kísérletemről, hogy majd orvosi igazolás nélkül visszaviszem a gyereket a bölcsibe, meg hogy elintézem végre a négy és fél éve tologatott dolgaimat.