Bizonyos célzásokkal kapcsolatban

Reggel Ákos megjelent a nappaliban pizsamában, álmos káposztafején huncut vigyor ült, valami olyasmi, hogy "na figyelj, ki tudok mászni egyedül a kiságyból", majd elment a vécére, és tök önállóan belepisilt.
Szerintem felnőtt.
A felnőtt férfiak után is percekig takarítja az ember a vécét?

A bentragadt szokásokkal kapcsolatban

Megfigyeltem, hogy a férfiak, ha otthoni környezetben találkoznak - mármint az egyik otthon van - tisztára úgy viselkednek, mint a gyerekek: elkezdik mutogatni a játékaikat. A Pé mostanában a készülő biciklije alkatrészeit szokta lobogtatni, a vendég férfiak meg csillogó szemekkel hű meg háznak, némá, bordásékszíj. Én ezen mindig jókat röhögtem, egészen addig, amíg tegnap rá nem jöttem, hogy alighanem a nők sem viselkednek másképp. Megmutassam a kertemet?

A szobatisztaságra szoktatással kapcsolatban

Kalib: - Ákoskám, nem kell pisilni?
Ákos: - Deeee!
K: - Akkor gyere, csücsülj a bilire, és pisiljél!
Á: - Neeeem, a vécébe pisilek!
K: - Jó, akkor itt a szűkítő, csücsülj a vécére, és pisiljél!
Á: - Neeeem, állva pisilek!
K: - De Ákoska, ez nagy vécé, nem olyan pici, mint a bölcsiben, föl sem éred!
Á: - Deeee!
Erre Ákos szakértő mozdulattal, biztos kézzel elővette a brét, és ráakasztotta a vécécsésze peremére.
Á: - Na ugye, mondtam!

Mondjuk ettől még fél órával később összepisilte a gatyáját, (ma a harmadikat), de jól állunk, jól állunk, nekem például ma egyszer sem pisilt be, csak a.) a gondozónőknek, b.) a tesómnak.

Fordítva ülünk a bilin

A Poji rögtön, egycsapásra éjszakai szobatiszta lett.
Kár, hogy nappalra még nem.

Hamar felnőnek

Tegnap reggelinél Borcsi bemutatta nekünk, hogy hogyan kell szépen enni, és mindannyiunk bámulatára késsel-villával, szabatosan elfogyasztott egy tükörtojást. Csak megjegyzem, hogy még nincs egészen ötéves.
Valamint este önállóan fogat mosott és megfürdött, ami tudom, hogy nem nagy kunszt, mindenki így szokta, kivéve mi, mert én ilyen izé anyuka vagyok, hogy legalább naponta egyszer, tetőtől talpig át kell simogatnom a kisbabáimat. Még akkor is, ha már nem kisbabák, hanem ügyes kisgyerekek.

Dokument

Vettem Borcsinak (4,5) Okos ötéves című foglalkoztató füzetet, hogy most majd én foglalkozom a gyerekemmel, leülök vele a politúrozott asztal mellé keményített blúzban, felkontyozott hajjal, és tanítom őt*. A gyerek nem csak hogy csont segítség nélkül hibátlanul megoldotta az összes feladatot, de azt is kitalálta, hogy mit kell csinálni. Gyakorlatilag mire odáig jutottam, hogy leüljek mellé, két epizód Lovasklub között egyedül kivégezte a füzetet.
Valamint olyan mennyiségfogalma van, hogy számolás nélkül, ránézésre bök rá mondjuk hatig a megfelelő számú objektumra. (Példa: Melyik kosárban van öt szilva? Abban. Ügyes!)
Nem azt mondom, hogy szupergyerek, csak megjegyeztem, hogy most itt tart.

Valamint mesét is mondott: " a rózsát pedig elrakta a derekpetéjébe".
Az utolsó szót nem nagyon értjük, de szerintem azzal lehet kapcsolatban, hogy ma tisztáztuk, hogy a halak és a békák petéket raknak, és abból kelnek ki az utódok. 

*vihihi, muhaha

Sajnos megint kaki sztorik jönnek

Nos, tovább gyűlik a muníció Ákos azon antipatikus (ránézésre is köcsög) barátnőinek az elriasztására, akiket majd húsz-harminc év múlva lesz esedékes hazahoznia, én meg ezekkel fogom szórakoztatni őket lelkendezve, hátha önszántukból lelépnek. 
Ákos jobb kezének középső ujját megcsípte egy darázs. Ez a tény egyébként nem volt egészen egyértelmű, csak annyi látszott, hogy bejön egy megszeppent kisgyerek, aki szopogatja az ujjait (egyszerre általában kettőt-hármat, de mindig másikat), amikor meg épp nincs a szájában egy ujja sem, akkor közli, hogy jajaja, bzzzz.  Aham, mondom, jajaja. Felvettem a gyereket, megpuszilgattam, letettem, aztán mentem a dolgomra, mármint mesét olvasni Borcsinak. Ákos viszont közben feltűnően nem szedett szét, nem rántott le, nem tört össze, rágott meg, és nem pisilt össze semmit, gyanúsan viselkedett, na. Helyette csak feküdt a szőnyegen, és az ujjait szopta, ami teljességgel példátlan, úgyhogy megvizsgáltam tüzetesebben azt a kezecskét. Hát a középső ujja vagy duplájára volt dagadva. Itattam a gyerekkel egy fél ampulla kalciumot, bekentem a szúrást ecettel, közben ölelgettem, mert még a térde is libabőrös volt, úgy fájt neki, de csak nem sírt.
Erre jött anyukám, és közölte, hogy biztos azért, mert fuldoklik. Hát mondom azt csak észre venném. De csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy vigyem el a gyereket az orvoshoz. Á, mondom, nem lesz semmi baja, nem dagad, nem vörös a feje, és panaszkodik, (hogyaszongya, jajaja, bzzzz), úgyhogy nyugi. De anyám csak nézi a gyereket gyanakodva, majd közli, hogy nehezen mozog, lebénult a lába. Gyere ide Ákoskám. Ákos nagy nehezen feltápászkodik a szőnyegről, elaraszol a tévéállványig, megkapaszkodik. Én is hívom, a gyerek nagy sokára, merev lábakkal megindul. Úbasszus, mondom, ennek a fele se tréfa, lebénult a gyerekem, fölrohantam, felrángattam magamra valami ruhát, megyünk fiam a doktorbácsihoz. Majd miközben elkezdtem rá is nadrágot rángatni, megcsapta az orromat valami éktelen bűz, a megoldás szele: Ákos fiam nem lebénult, hanem konkrétan kakit tolt, azért nem tudott jönni, ami érthető, én se szoktam ugrabugrálni, amikor a klotyón ülök. De azért, ha már így összekészültem, elvittem őt az orvoshoz, a rendelés vége után öt perccel oda is értünk, de már nem volt nyitva a rendelő, sebaj, összefutottam a másik doktornénivel, akivel jól ismerjük egymást, mert húszévesen a fiával voltunk hatalmas szerelemben vagy másfél évig. Mondta, hogy alighanem megmarad a gyerek, és megállapította, hogy őrületesen aranyos, ráadásul egy kis hős. Úgyhogy tökjó dolog itthon lakni, nem kell magyarázkodni, meg időpontért kuncsorogni, hanem csak oda kell tolni a virsliujjat, és kész. Úgyis a legtöbb baj ilyen szokott lenni a gyerekekkel, anyuka ijedtebb, mint amilyen beteg a kölök.
Nos, hogy így megnyugodtam, el is mentünk délután strandra Ildiékkel, ahol Ákosnak csúnyán kidörzsölte a combját az úszópelenka. Gatyát már nem is adtam rá, mert legutóbb meg az dörzsölte ki a combját. Gondoltam sebaj, majd ma délelőtt kipróbáljuk a teszkós boxer fazont, az legalább nem buggyos, hátha beválik. Jelentem, a boxer fazonú fürdőgatya bélése jelesre vizsgázott, mert amíg én az ebédet készítettem, kicsi Ákos egy hatalmasat szart, ám ez egészen addig nem derült ki, amíg be nem akartam őt pelenkázni a délutáni alváshoz. Pár perccel később már nem voltam ilyen lelkes, mostatok már kézzel szaros kisgatyát? Blöá. Azt hiszem, pszichésen még mindig érzem a kezemen a szagát, bár az is lehet, hogy nem pszichés, úgyhogy inkább megmosom még egyszer a kezem. Viszont a gatyából simán kijött minden folt, és nem is dörzsöli Ákos combját, úgyhogy szeretjük a teszkós-krokodilos fürdőgatyát.

Lehet, hogy végül mégis megtanul majd beszélni

Ez a post tényleg csak azért készül, hogy legyen mihez nyúlnom, ha majd harminc év múlva aljas és furmányos módon be akarom égetni a fiamat az antipatikus csaja előtt, de már nem lesz annyi eszem, hogy emlékezzem a részletekre.
Ákos elkezdett szavakat mondani, aminek nagyon örülünk, mert eddig nem tette, csak a családtagokat volt hajlandó megnevezni, ideértve Ildit és Hannát is, ezen kívül a nemet használta, és a bibit (bili), utóbbit leginkább olyan kontextusban, hogy anya, vegyél ki, de azonnal a kiságyból, mert mindjárt bekakilok. Természetesen pelenkával a fenekén, természetesen nem kakil be, és természetesen ha nem kell éppen aludni, akkor soha nem szól, hogy bibi. Tegnap pedig megörvendeztetett minket egy újabb hasznos kifejezéssel, a tűzhellyel, hátha egyszer majd megkérdezzük tőle, hogy Ákoska, kisfiam, nem tudod véletlenül, hogy hová tehettem a szilvás gombócot? És akkor ő majd lazán válaszol, hogy tű! hely!, én meg a homlokomra csapok, hogy némá, tényleg. Mint ahogy ma is, mutatta a kertben a pókot (jut eszembe, azt már mondja egy ideje, hogy pó!*, mint további hasznos kifejezés), pontosabban a pók hűlt helyét mutatta lelkesen, és akkor megkérdeztem tőle, hogy hová lett a pók, mire közölte, hogy elment. Konkrétan elmem, de én így is értettem, és nagyon megdicsértem. Aztán este meg lefejtettem róla a csuromvizes pólóját, és bebugyoláltam egy takaróba, úgy vettem a karomba, és közöltem vele, hogy úgy néz most ki, mint egy baba, és megismételte, hogy egy baba, teljesen hibátlanul, úgyhogy azt hiszem, ha mostantól napi három szóval fejlődik, a szókincse hamarosan beéri Bartos Erikát.

*nem vagyok hülye, tudom, hogy egyébként írásban nem kell felkiáltójelet tenni a pók után, de higgyétek el nekem, Ákos szóban mindig kiteszi.

Vis major II.

A mai nap további fejleménye, hogy amíg a húst pácoltam az ebédhez, Ákos odapisilt a speiz közepére, de nem baj, mert a tojást sikerült kivennem a kezéből, mielőtt összetört volna. Aztán megkérdeztem tőle, mármint Ákostól, és nem a tojástól, hogy akar-e mondani valamit ráülni a bilire, de nemmel felelt, majd pár perc múlva behívott a nappaliba, ahol büszkén mutatta a játékhalom közepére gondosan beillesztett kakihalmot. De nem baj, mert nem kente szét, és nem a szőnyegre pakolta. Aztán ült egy fél órát a bilin, de hiába, majd ahogy felállt, lehugyozta a traktoros legóját, de nem baj, mert azt meg le lehet mosni, ruha meg már úgysem volt a gyereken egyáltalán.
Az ebéd pácolt sült karaj volt joghurtos padlizsánsalátával, és még mindig születésnapom van.

A tócsák meg csak gyűlnek

Nagyon úgy látszik, hogy megint igazam volt, amikor azt írtam, hogy a gyerek szobatisztaságán fáradozni az önsorsrontás csimborasszója. Szívatott a fiam, na, pedig én aztán tényleg rábíztam a dolgot, nem sürgetem, nem vegzálom, mondjuk néha kedvesen megkérdezem, hogy van-e kedve bilire ülni, de ha azt mondja, hogy nem, akkor huhh, ezt megúsztuk.
Nos, Ákos ma reggel úgy ébredt, hogy bibííííí, bibííííí. Ami bilit jelent, ez határozottan egy hasznos és új szava, (meg ott van még az ÉN, mint új szó, ez az "egyedül" szinonimája, és annyit jelent, hogy kezed elveszed onnan köcsög, vagy visítok). Ráültettem a gyereket a bilire, betömködtem a pöcsöt, nehogy mellémenjen, persze hiába. Ákos készségesen belemellépisilt, feltöröltem, majd próbáltam rá pelenkát adni, mert ez a gyerek, én nem tudom hol tárolja, biztos dupla hólyagja van, vagy valami, de akárhányszor képes belepisilni a bilibe, majd öt percen belül végighugyozni a lakást szőnyegestől, kanapéstól.
Na de ma új rezsimet talált ki, sőt még manőverezett is egyet az érdekében. Először is közölte, hogy nem kell pelenka, majd még fél óra múlva se eresztett sehová egy fia tócsát sem. Halleluja, lelkesen felrobogtam egy thomasos alsógatyáért, és ünnepélyesen ráhúztam a kis fokhagymaseggére. Új időszámítás kezdődik, fiam, akkor gatyát hordasz mától. Mondanom sem kell, a következő percben Thomas már nedves volt elöl, de sebaj, mert gyorsan ráültettem a gyereket a bilire, amit telepisilt, majd felrobogtam egy micimackós alsógatyáért, hogy újabb két percen belül ronggyá pisálja azt is.
Nos, a napom további része úgy alakult, (miközben egyébként a nővérem két gyerekére is én felügyeltem, illetve ebédet főztem), hogy vagy a bilin ülő Ákost szórakoztattam, vagy pisit töröltem a lakás különböző pontjairól, illetve pisis alsógatyát mostam, (változatosságnak meg a kertben nagy számban tenyésző, amúgy mérgező leánderek megtépázásáról próbáltam lebeszélni őket).
Aztán egyszer csak megelégeltem, hát hülye vagyok én? Két vállra fektettem a delikvenst, felcsatoltam rá a jó Pamperts-t, és rohadtul elégedett voltam magammal, ezt a problémát most megoldottuk elnapoltuk, és már éppen levetettem volna magamat a kanapéra, amikor észre vettem egy gyanús foltot a nővérem négyéves fiának a gatyáján. Kedvet kapott, na.
Töröl, átöltöztet, gatyát mos, király.
Hát ilyen szép nap volt ez a mai. És még örüljek, hogy nem kakit kent szét az én kisfiam a lakás különböző pontjain, valamint ne nyekeregjek, mert mennyivel rosszabb lenne, ha valamiért sürgős/fontos lenne a szobatisztaság, na akkor biztos nem ilyen kacarászva mesélném a sztorit. Szóval végül is még mindig aranyjó dolgom van nekem, tudom, de nem kell irigykedni, mert híztam másfél kilót.