Jelenetek egy házasságból

Házasságunk nyolc éve alatt a férjem most először fogalmazott meg kritikát az étellel kapcsolatban, amit elé tettem.
Azt is a zacskós Smack levesről.

:D

Megnőnek a gyerekek

Amikor Sopronban laktunk, vagyis úgy 5 évvel ezelőtt, a családunk egy ebédre egy tepsi pizzát fogyasztott el, a másik tepsivel a délután folyamán kopott el észrevétlenül.

Ma délben egy és háromnegyed tepsi pizzát sikerült elfogyasztanunk ebédre, ami pedig délutánra maradt, az nagyjából szót sem érdemel. Ehhez van egy pálcika termetű kislányunk és egy óvodás kisfiunk.
Mi lesz itt még, ha megkamaszodnak, vagy ilyesmi?

A mediterrán diétával kapcsolatban

Eltartott egy ideig, amíg rájöttem*, hogy mediterrán diéta alatt nem kifejezetten a prosciutto crudo-s olasz, sem pedig a chorizo kolbászos spanyol ételekre kell gondolni, helyette sokkal inkább a halas-csirkés-bárányos arab-zsidó konyhára.

Mondjuk fogyókúrásnak nem mondanám a diéta keretében, éjjel tízkor elfogyasztott két marék mogyorót.

*magamtól

Növények bent és kint

Egyébként én tényleg nagyon sajnálok mindenkit, aki nem vigyáz az alakjára, és kénytelen sült krumplit enni a rántott húshoz, mert mi szerencsére nem:

Hanem sült spárga salátát, hmmm.

És még tavaly véletlenül kint hagytam éjszakára a begyűjtött magokat, és alighanem szétfújhatta a szél, mert nálunk idén a járdarepedésekben is metélőpetrezselyem nő, bizony. De az nem baj. 

A család táplálásával kapcsolatban

Szóval az én önbizalmam az nem olyan, hogy csak úgy sebet lehessen rajta ütni, elég masszív anyagból hordta össze ugyanis a gólya. Sosem értettem azokat, akik még akkor is tipródnak, ha amúgy minden rendben van, de tééényleeeg? Nem gáááz?
Há' nem. Látod, örüljél!
Mert én magammal kapcsolatban még akkor is a tökéletességet hallucinálom, amikor mondjuk fenékre esek huszonöt talpig öltönyös, jóképű pasi előtt, mert ki más tudna ilyen elegánsan seggest dobni, mint én, na ugye.
Nem úgy, amikor a gyerekeimet etetem. Na, akkor ilyen kicsike vagyok, mutatom a kisujjamat, és a szőnyeg alatt közlekedem. Vasárnaponként. Hát az blöá.
Mert én ugye igyekszem kérem, nagyon. A magyar és a nemzetközi konyha remekeit hordom eléjük, válogatott, minőségi alapanyagokból, változatosan és egészségesen készítek nekik kiváló ízű ételeket - gondolom én főzés közben. Evés közben meg, amikor látom, hogy csak piszkálják a kaját, jó esetben a villájukkal, rosszabb esetben eltorzult fejjel kaparják le tíz körömmel a nyelvükről, na, akkor összeroskadok.
Ma is, a kis dögök. Főztem zöldséglevest, mert az paleo egészséges és finom, sütöttem utána tarját, amit előtte pácban fürdettem, hozzá pedig csicsókakrémet és gyömbéres-mazsolás sárgarépa csíkokat kínáltam, gondoltam, ezt fikázzátok egyétek, édes is, fűszeres is, finom is, egészséges is. Na persze ezt csak egészen addig gondoltam, amíg Ákos neki nem állt leves helyett kinyalni a süti tésztáját a habüstből, levest egy falatot sem evett, viszont közölte, hogy ő már jól is lakott, ugorjunk, ide a sütit. Borcsi meg nagy finnyásan megette a levesből a répákat, mert beígértük neki érte a rigó minőségű füttytudást, és kikanalazta a levét, mert mittomén, finom volt biztos, de azért vigyázott arra nagyon, hogy több összetevő maradjon a tányéron, mint amennyit megeszik.
A másodikféle elfogyasztása a következőképpen zajlott. Ákos megevett kézzel egy falat húst, a csicsókapürét megkóstolta, és közölte, hogy nem szereti. Ezzel lehet a legnagyobb csapást mérni a tudatomra, mert ha kóstolás nélkül mondja, hogy ezt nem szereti, akkor ugyan leborítom a székről bosszankodom, de nem veszem zokon. Mert meg sem kóstolta. Erre, agyvérzés helyett bevezettem, hogy semmit sem kell megenni, de mindent meg kell kóstolni, hátha rájönnek, hogy milyen csodás falatokat kínálok én nekik. Na erre kötelességszerűen mindenbe beledugják a nyelvüket, esetleg a szájukba vesznek egy mikroszkopikus falatot, de még el sem ér az inger a nyelvüktől az agyukig, már közlik, hogy nem finom. Na ez az a pillanat, amikor legszívesebben magam elé venném a pálinkásüveget, hogy most mit erőlködünk az evéssel, amikor inni is lehet. Na, de hát nem azért vagyok nő és anya, hogy gyáván megfutamodjak a kötelességem elől.
A gyömbéres-mazsolás répa ugyanígy járt, mondjuk a mazsolákat legalább megették. Figyeljük meg közben, hogy Borcsi a levesben még ugye szerette a répát, ám vajon, gyömbérrel párolva már nem, holott a gyömbéres sütikért él-hal. Szóval keressük a logikát a dolgokban. Csak nem találjuk.
Borcsi szerencsére a húsból hajlandó volt enni. Borcsi imádja a szaftos husikát, hogy az ő szavaival éljek, egészen addig, amíg a tányérjára nem kerül. Mert akkor már csak bökdösi általában a villájával, olyan fejjel, mintha vonaglana még, mármint az állat a tányéron.
Hát ez az, amiért én minden vasárnap délután a porban heverek (kényelmes por amúgy, meg lehet szokni). Eleinte azzal vigasztaltam magam, hogy nyilván nincsenek hozzászokva a változatos alapanyagokhoz, az óvodai margarinos kenyeret és husi-krumplit viszont nem fogom bevezetni itthon, le is száradna lehet a kezem már a bevásárláskor. Csakhogy nyilván parmezános tésztát se tesznek eléjük az oviban (aglio-olio-pepperoncino a becsületes neve, de ezt nem szoktuk kikérdezni), azt itthon mégis nagy lelkesen belapátolják. Helyesbítek, az egyetlen kaja, amit belapátolnak. Nálunk gyakorlatilag akkor van boldogság, ha az asztal közepére helyezek egy kiló gőzölgő spagettit és mellé egy tál parmezánt. Na akkor eszik a család. Nem véletlenül lett az elmúlt fél évben akkora a seggem, mint a tanyasi lavór. Mert gyenge vagyok, és néha összekurválkodok egy kis sikerélményt.

Régimódi csokoládétorta brutál

Ezt a tortát már egyszer leblogoltam, ez meg a tökéletesített változat. Bocs, Nigella, ez van. Egyébként az alapötlet szuper: csupa minőségi anyag van benne, gondolom, attól ilyen finom. Aki már fejből tudja az eredeti receptet, annak most előrevetítem a változást: a krémbe tejföl helyett habtejszínt kell önteni, és még kicsit langyosan kell a tortalapra csorgatni. Ettől lesz olyan szép fényes és egyenletes, mint a képen. Mármint a csokidara alatt:

Ez itt amúgy az uram szülinapjára készült, amióta először megcsináltam, mindig ilyet kér, csak a díszítés változik évről évre.

Úgyhogy most mindenki okulására idevésem a tökéletes régimódi csokoládétorta receptjét, brutál, és isteni finom.

20 dkg lisztet
20 dkg porcukrot
bő fél csomag sütőport
4 dkg keserű kakaóport (jóféle)
összekevertem, majd összemorzsoltam
17,5 dkg vajjal (szobahőmérsékletű) és belekevertem fakanállal
1 rúd vanília belét
2 tojást
1,5 dl tejfölt.
Amikor szép, homogén lett a massza, akkor kivajazott-lisztezett tortaformában kisütöttem előbb az egyik, majd a másik felét, vagyis két fordulóban, 180 fokos sütőben. Légkeveréssel jó gyorsan megsültek, nyitva kellett tartani az orromat, nehogy odakapjanak. Csokis sütinél ugyanis a szemre, barnulásra nem nagyon lehet hagyatkozni.

Aztán összeállítjuk a krémet.

7,5 deka vajat
18 deka 68-75 százalékos kakaótartalmú étcsokival összeolvasztottam gőz fölött. Aztán ebbe is beledolgoztam
1 rúd vanília belét,
1 evőkanál barackbefőtt levet (eredetileg goldenszirupot kellene, de én azt nem tudom, hogy az micsoda, a barackbefőttlé meg szirup is, aranyszínű is, finom is, jó lesz az, ki érzi ennyi csoki mellett?) és
1,3 dl tejfölt helyett habtejszínt. Közben habverővel egyengettem, biztos, ami biztos.
Aztán beleszitáltam
30 dkg porcukrot, amit érdemes még a meleg masszába tenni, hogy jól feloldódjon.

A kihűlt tortalapok egyikének négy oldalról négy sütőpapír csíkkal ágyaztam meg, hogy össze ne kenjem a tálalásra szolgáló a tányért. A krém harmadával megkentem, aztán rátettem a másik tortalapot, és a többi krémet rácsorgattam, elhelyezkedett magától szép egyenletes-fényesre. Aztán Borcsi megszórta csokidarával, meg is kérdezte később, hogy ez minek kell, mire elgondolkoztam, és elárultam, hogy csak a lendület miatt, mert eddig mindig csúnya lett a krém, rücskös meg egyenetlen, és azt hittem, hogy most is az lesz, és azokat akartam vele eltakarni, de most nem kellett, és ez csak a tejszín miatt lehet, mert más nem változott. 

Egyébként nagyon húzós ízű torta, brutál csokis, de nekünk a kedvencünk.

Újabb kiváló minőségű hazai élelmiszerek

Végül is semmi különös, bruschetta* volt a vacsora, ám a paradicsom, a bazsalikom meg a fokhagyma a saját kertemben termett** hozzá. Kell-e mondanom, hogy elképesztően finom volt? 
Viszont a macska megoldotta az öngyilkos merénylet kivitelezését, már ami a saját eszköztárából kitelik: fűnyírás közben rágcsálja a kábelt. Veszélyesen él, de még él. 

* sajnos semmi máshoz nem volt itthon alapanyag, mivel ma még arra se maradt időm, hogy friss kiflit vegyek a boltban. Így utólag nem bántam meg.
** természetesen tettem el a paradicsom magjából a tavaszi újrakezdéshez: magvetés, palántanevelés, kiültetés, karózás, stb.

Napi tutifrankó (kacsamell egresszósszal)

Tegyetek az egresszószba ti is limehéjat, elképesztően finom lesz tőle. Vagyis mifelénk piszkeszósznak hívják. Mojito-fanok előnyben.
Fél kiló egresnek lecsippentem fülét-farkát, megmosom, fölforralom annyi vízben, hogy ellepje. Közben (gyorsan kell dolgozni, mert öt perc az egész) teszek bele egy kis limehéjat, cukrot (mézet), sót, darab fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót. Amikor felforrt, tejföllel-liszttel behabarom, kész.
Minálunk a sült kacsamell kapta, mellé meg a zsírjával megöntözött újkrumpli került, és csodák csodájára a gyerekek öt percen túl is az asztalnál maradtak, ettek, nézd már! Borcsi különösen lelkes volt, mert mint tudjuk, Hófehérke azért maradhatott a törpéknél, mert beígérte nekik az egresszószt.
Éppen szezonja van, csináljatok ti is!
A kacsamell meg annyi, hogy a hentes kezét csókolomot köszön, beirdalja a kacsamell bőrét, vagyis nekem igen, de végül is aznap kaptam árengedményt a sajtos embertől is, és a szívószálat is féláron adták, nem tom, lehet, hogy máskor is vállpántos blúzban megyek a piacra*, vagy mosolygok, de azt úgyis mindig, szóval aznap különösen kedves volt hozzám mindenki, érdekes. Aztán a kacsamellet besózom, bőrével lefelé behelyezem egy serpenyőbe, aztán körbe kérget sütök rá(juk). Az irdalásnál szétnyílt bőrbe fokhagymát teszek, na honnan? Hát a kertből, ofkorsz, majd tepsibe teszem, kis vizet öntök alá, és alufóliával lefedve kb. kétszer annyi ideig sütöm, mint amennyi a súlya. Mivel mértékegységekben nem vagyok nagy, a hetven deka kacsamellet másfél óráig sütöttem, a végén kicsit még rápirítottam. A kacsazsír egy része bögrébe került, a másik fele meg ment a főtt krumplira.
Finom volt nagyon, máskor is csinálok ilyet. Kár, hogy a kajablogot meg nem találom, egyébként ezt oda írtam volna.

*Ebédünk elkészítéséhez kizárólag helyi termelők áruját használtuk, beleértve a mézet, és kivéve a fűszereket, mert itt senkinek sincs fahéjfája. A lime fűszernek számít most.

Fotódokumentáció a rukkolás giroszhoz