2011. augusztus 19., péntek

Strandidő

Ameddig tart az uborkaszezon, és annyira érdekel a hírfelhozatal, hogy három perc alatt elolvasom az Indexet, alighanem kénytelen leszek minden este blogolni. A helyzet az, hogy Borcsi gyakorlatilag beparancsol a dolgozószobába, és a lelkemre köti, hogy üljek ott, amíg ő el nem alszik. Eleinte tisztára meghatott, hogy mennyire ragaszkodik hozzám (a melléfekvéses altatás nálunk sosem volt divat, ahhoz azért szabadabb lelkek vagyunk mindketten, én nem bírom, ha még este is korlátoznak, ő meg azt nem bírja, ha valaki ott szuszog, amikor ő aludna), de aztán rájöttem, hogy csak le akar választani a Péről, mert ha egyedül vagyok, akkor szépen, szelíden terelem őt vissza a huszonnyolcadik kirohangálásánál is, ha viszont ott az apja, akkor kettő próbálkozás után nem terem babér. Úgyhogy most nagyon cselesen idecsaládegyesítettem a Pét az íróasztal melletti fotelbe, végül is a wifi itt is szór a laptopjának, a gyerek meg hátha hamarabb elalszik, ha jobb híján alkalmazza a szembehunyásos trükköt, ami nem rossz, sőt egészen biztosan hatásosabb, mint a kiszaladgálás, én például, ha magamból indulok ki, szaladgálás közben egyáltalán nem szoktam elaludni.
Na szóval az elmúlt három napban strandon voltunk Ildiékkel, ami azért annyira nem buli ám két ekkora gyerekkel, mint ahogy hangzik. A strand itt Körmöspálcáson az maga király, de tényleg. Hatalmas területen gondosan ápolt fű, sok szép fa, tiszta vizű medencék vannak, és a gyereklegeltető részt egy domb választja el a nagyobb medencétől, nehogy a kis taknyok egy óvatlan pillanatban beleszántsanak egy seggest a kétméteresbe, és ott fulladjanak meg. Az mondjuk más kérdés, hogy a dombra felkapaszkodni és lerohanni a legnagyobb buli, mármint nekik, nekem nem akkora, nesze neked csúszda, meg spriccelős teknősbéka a gyerekmedencében, drótkötélcsúszda, játszótér, kit érdekel, mert a domb a királyság. Emiatt én gyakorlatilag kettészakadok. Borcsi a "siklást" akarja gyakorolni minden áron a gyerekmedencében, ami úgy néz ki, hogy én ülök békésen a medence szélén, ő pedig egy méter távolságból belecsap egy arcost a vízbe, majd kézen járva odahúzza magát, végül pedig hősiesen kiüríti a vizet a légútjából, majd kezdi elölről. Ehhez képest Ákossal kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó kérdés az, hogy "hová megy ez a gyerek egyedül?". Volt már olyan, hogy egy tökidegen hapsi ment utána, nehogy hangosbemondó legyen belőle, Ákos kisfiam ugyanis úgy indul el a szélrózsa bármelyik irányába, ha kalandozni támad kedve, hogy hátra se néz, hogy követem-e. Nos, úgy húsz méterig általában csak szemmel követem, mert Borcsi éppen hozzám siklik, azután tettleg is utána lépek, tisztes távolságból, mert az azért nem járja, hogy ő elindul, és végül velem csináltatja meg, amit akar, úgyhogy bontakozzon csak ki, boxolja csak le a harcait, majd közbelépek, ha muszáj. Így lehet az, hogy alighogy leguggol hozzá valaki, hogy "hát te, hol az anyukád?", már ott is vagyok, integetek, hogy itt vagyok, csak nem pontosan a seggében, hanem kicsit arrébb. Azért most egy kicsit örülök, hogy még nem tud beszélni, mert simán kikérne egy háromfogásos ebédet kecsappal, a múltkor ugyanis bepróbálkozott a fagyisnál, már az ízt is letárgyalták, mire odaértem a pénztárcával. Velem persze egyáltalán nem egyeztetett a tervéről.
Ami a legkevésbé érdekli Ákost a strandon, az a víz. Mármint a medencék vize, mert a lábmosóban akármeddig elröfög, hozzatok lábvizet! Én már feladtam, hogy kiszedjem onnan, úgyis visszamegy.
Az árak egyébként szemérmetlenek, ha hárman megyünk ki, akkor alaphangon 3200 HUF, plusz a lángos-fagyi-strandlabda. Hétvégén ötezer, mert apa is jön, de akkor legalább mást is csinálok gyerek után rohangáláson kívül, de most tényleg, három nap alatt egy mondatot sem sikerült befejeznünk Ildivel. Este viszont csináltunk tábortüzet meg szalonnasütést, amikor legalább hármasban sikongattak meg rohangáltak a kölkök, és nem kellett állandóan résen lenni, hogy hová tűntek, a tűznél mi voltunk. Aztán  a szokatlanul kései fekvés után reggel Borcsi átcsattogott hozzánk hat óra tizenhárom perckor, bah, Ákos viszont negyed tízig aludt, és utána is másnapos volt*. De szerencsére délutánra, strandidőre mindketten jól felélénkültek, kár, hogy nincs inkább öt gyerekem, belőlem meg rögtön tizenöt, akkor tizenhárom szaladgálna a kölkök után (esélytelenül), egy meg engem szórakoztatna.

Ja, és persze azt is megkérdeztem több embertől is, hogy mi a túrósrétesért jön élő ember Körmöspálcásra, mit keresnek itt, és általában az volt a válasz, hogy szeretik ezt a strandot. Ami mondjuk nem is annyira meglepő, tekintve, hogy éppen ott voltak. És végül is tényleg szeretni való, csak sajnos mi ismerjük a schattendorfi strand két euró per család árait.

*természetesen csak szörpöt ittak.

2 megjegyzés:

  1. No ezek a mi fiaink meglátszik hogy majdnem ikrek...Az önállóan világgámenésre és a lábvízre gondolok. Atu ma a Balatonon kavargatta a hattyúszart a posványosban és kb egész héten ezt teszi majd eőreláthatólag úgyhogy minek ide úszógumi.

    VálaszTörlés
  2. De legalább van strand, meg csúszdapark. Nálunk semmi, pedig nagyváros. Volt hogy Ceglédig mentünk (alig 220 km) két gyerekkel, mert képek alapján láttuk, hogy jó. És tényleg!

    VálaszTörlés