További próbálkozások ovi ügyben

Úgy tűnik, Borcsi egy jól irányzott, négyéves kori felejtéssel kitörölte a fejéből az egyezségünket, és újra bőgve megy óvodába reggelente. Pedig hogy reménykedtem! Bár ez nálam igazán nem hír, mármint hogy reménykedem, mert én aztán mindig; volt már szó a már-már bárgyúságba hajló hurráoptimizmusomról?
Általában már az autóba szíjazáskor rákezdni a "de ugye értem jössz?" mantrát, amit általában felfüggeszt arra a szuper izgalmas öt percre, amíg a Pojit beadjuk a bölcsibe, ahol magáról megfeledkezve, némileg konfúz módon mindig azt mondja az érdeklődőknek, hogy persze, szereti az ovit. Csak aztán, ahogy a Poji peckesen riszáló kis segge eltűnik a kanyarban, újra rákezdi a Borcsi, hogy "de anya! mondtam, hogy gyere értem!". Úton az oviig általában tizennyolc-huszonöt alkalommal biztosítom őt, hogy mindenképpen érte megyek uzsonna után. Színes képekkel, változatos szókinccsel tarkítva előadom, hogy ezt hogyan fogom kivitelezni (uzsonna után elmegyek a Pojiért, aki motorral hazahajt. Majd átülünk az autóba, és azonnal indulunk Borcsiért. A Poji motorozását sajnos nem lehet kihagyni, mert az neki a nap fénypontja, a kalandozás).
Na szóval valahogy beakadt nálam az a gondolat, hogy a gyerek azért bőg reggelente, mert nem örülnek neki látványosan az óvónénik meg a gyerekek. Mivel úgy érzem, hogy huszonnégy óvodással sikeres tárgyalásokat folytatni a témában az én helyzetemben elég reménytelen vállalkozás, elhatároztam, hogy a gyökerénél ragadom meg a problémát, és beszélek az óvónőkkel. Végül is profi vagyok, ha valaki, én aztán meg tudom velük beszélni, hogy mit szeretnék, és jó eséllyel el is tudom érni. Úgyhogy az lett, hogy odamentem az óvónőkhöz, logikailag szakértőn felépítve az érveket agyba-főbe dicsértem az óvodát és személyesen őket meg a nevelő tevékenységüket, kifejeztem afeletti örömömet, hogy éppen ők gondoskodnak a gyerekemről, majd kerek perec megkértem őket, hogy legyenek szívesek reggelente látványosan örülni neki. Ők pedig megígérték, és úgy is lett. Azt nem tudom, hogy utána egy további ártalmatlan építő javaslatot tettek a reggeli gyerekbőgés ellen, vagy az árat közölték-e, de megegyeztünk abban is, hogy péntekenként ebéd után hazaviszem a gyereket, az lesz a jutalomnapja.
Mondjuk beletelt egy napba, amíg leesett a Borcsinak, hogy neki itt most örülnek reggelente, de ma már megint nem sírt, holnap meg úgyis péntek lesz, úgyhogy most pár nap nyugi jön, leszámítva a ma délutáni balettet, amin gondolom, elölről kezdődik az anyaanyaanya, mintha árkot ásni vinném szegényt esőbe, mínusz húsz fokba, pedig nem, hanem a mellékelt tök homály képen (bocs, ezt sikerült) kivehető, hogy profi couture is van neki hozzá, kislányálmok netovábbja, sőt még a Poji is beállt a lányok közé táncolni, na, majd meglátjuk, fotó.