A mai nap reggelén Ákos azzal indított, hogy lesettenkedett a pincébe, és megpróbálta elvágni a kazán flexibilis gázcsövét a sövényvágó ollóval. Miután megakadályoztam, egészen délutánig szinte eseménytelenül telt a nap (leszámítva Borcsi lázas betegségét), mígnem egy óvatlan pillanatban Poji koma beleharapott anyám üveg borhőfokmérőjébe.
Az eseményről egyébként Borcsi tájékoztatott, kirobogott a konyhába, és szólt, hogy Ákos fennmaradt. Megkérdeztem, hogy ezt hogy érti? Erre készségesen megmagyarázta, hogy ez azt jelenti, hogy a Poji bajban van. Eh, gondoltam, miféle bajban, mármint mit tud kitalálni, amit eddig nem adott még elő?
Nem mondom, van fantáziája a gyereknek, tud újítani. Kihúzta ugyanis az almárium fiókját, amiben mindenféle kincsek vannak, és éppen ezért tiltott terület (muhaha!), megtalálta a borhőfokmérőt, kibontotta a csomagolásából, és beleharapott, vagy valami ilyesmi történhetett, én már csak azt láttam, hogy ül a gyerek egy halom hajszálvékony üvegcserép közepén, és közben üveget ropogtat, de már érzi, hogy hiba történt, és köpködi ki az apró darabokat. Mellette pedig ott pihen a széttört borhőfokmérő, az alján apró higanygolyócskák tömörülnek. Na erre azért kivert a víz, mert sem a nehézfém mérgezés, sem pedig a széthasított belek nem szép halál, de főleg korai lenne így kétévesen. Úgyhogy kimostam a gyerek száját, aztán megvizsgáltam a szájüreget, hogy mi maradt benne, hahaha, apró, szétrágott, láthatatlan üvegdarabokat keresünk, muhaha. Szóval volt némi pánikhangulat, meg önmarcangolás, hogy jajmilesz, jajagyerekem, meg hogy nem tudok vigyázni a saját gyerekemre, milyen anya vagyok én?
Mert mit keres egy kétéves gyerek a szobában, amikor az anyja a konyhában van?
Hát az úgy volt, hogy Borcsinak hirtelen vágni támadt kedve, úgyhogy kiültettem őt a konyhába, a Pojit meg beparancsoltam a szobába, nehogy nekem a szobában interferáljanak a pijosz ojjó felett, és felhasítsák anyám madeira csipkés függönyeit, vagy mit tudom én már, mire képesek még ezek. Az a jó, ha az olló mindig szem előtt van, az viszont a konyhában van, mert húst sütöttem, egy kiló félig fagyott marhát. Mindezt öt perccel azután, hogy feldaraboltam és mélyhűtőkészre vágtam 13 kiló friss sertéshúst.
És hogy miért kellett nekem ezen a verőfényes csütörtök délutánon kisütnöm egy kiló félig fagyott marhahúst, miután másik 13 kiló friss sertéshúst kiszállítottam a mélyhűtőbe? Hát az úgy volt, hogy Ákos koma ebéd előtt kiosont a mélyhűtőhöz, kinyitotta az ajtaját, és kivett belőle egy doboz pácolt marhát. A nyitott ajtót észre vettem, és orvosoltam, a hús viszont egészen késő délutánig kuksolt az asztal alatt, egészen addig, amíg meg nem érkeztem a 13 kiló frissen vásárolt sertéshússal, de addigra már menthetetlen (visszafagyaszthatatlan) volt. Úgyhogy akkor elkészítettem.
Szóval akkor most mi legyen? Üvegsöprés közben lefuttattam magamban a lehetséges forgatókönyveket. Anyám ugye Szlovéniában, a férjem Pesten, jobb esetben a vonaton. Van még egy lázas Borcsim, meg egy higanyos üvegszerkezetet rágcsáló fiam, hm, akkor most ez az a szituáció, amikor az ember segítséget kér. Felhívtam a sógoromat, a dokit, aki felhívta a Heim Pál kórház toxikológusát, aki azt mondta, hogy a higany nem baj, üveget meg csak nem nyelt a gyerek. Hát végül is ez tök jó hír, bár kicsit nehéz volt elhinni. Azért tisztára meghatott a sógorom lelkiismeretessége, amivel utána járt a dolognak, és egy kicsit már bánom is, hogy amikor visszahívott a hírrel, úgy vettem fel a telefont, hogy na, kiadott valami találatot a google arra, hogy mit tegyünk, ha a gyerek szétrágja a borhőfokmérőt?
Természetesen egész este megfigyelés alatt tartottam a Pojit, hogy normálisan viselkedik-e. Végül is igen, magához képest teljesen, ugyanis ordítva követelte, hogy adjam oda neki a szétrágott borhőfokmérőt, majd miután az esetleg fel nem takarított üvegcserepekre való tekintettel kértem, hogy csak papucsban közlekedjenek, rögtön cica lett, és a továbbiakban csak négykézláb volt hajlandó helyet változtatni. Aztán még úgy kétszer-háromszor lefejelt és belém harapott, úgyhogy szerintem egyelőre minden oké vele.
Fhúúú, hát ettől azért engem is levert a víz. De a lényeg, hogy Ákombákom jól van. Azért ügyes gyerek, szerintem én nem tudnék úgy beleharapni egy borhőfokmérőbe, hogy ne vagdaljam szét legalább a számat. Bár még nem próbáltam... Jankából amúgy kinéznék egy ilyen mutatványt. Szerencse, hogy nincs itthon borhőfokmérőnk. És lázmérőből se higanyosat használunk - amúgy pont azért, mert félek a gyerekeim hasonló ötleteitől. De abban biztos vagyok, hogy minden éberség mellett is megtörténnek ilyen esetek, úgyhogy remélem már nem lelkifurdalsz, amíg nincs komoly baj, nem szabad agyalni azon, hogy milettvolnaha. (Ha meg baj van, akkor meg már szintén minek...)
VálaszTörlésFeltételezem, azért bővebben kifejtették neked ezt a "a higany nem baj" dolgot, hogy végül megnyugodtál.
VálaszTörlésÖrülök, hogy nem lett semmi gubanc és a kisfiad jól van!!!
Higanyos lázmérőt, már nem lehet kapni. Bevonták rég. Nosztalgiából kerestem, onnan tudom...
Ezt most egy kis izgalommal olvastam, de a lényeg, hogy a végül Ákosnak nem lett baja.
VálaszTörléspanka: éppen aznap gondoltam rá, amikor Borcsi lázát mértem egy hagyományos műszerrel, hogy mennyire kell vigyázni vele, és inkább az ölemben tartom közben a gyereket, és nem engedem el. Erre tessék!
VálaszTörlésThea: azt mondta a doki, hogy nem szívódik fel. Egyébként mint kiderült, nem borhőfokmérő, hanem mustfokmérő, és nem higany, hanem ólom :). A többi stimmel.
De nekünk még lázmérőből is a higanyos van, mert a digitálisak random mutatnak mindenfélét, a méregdrága fülhőmérő se ért egy kalap fekáliát sem, úgyhogy csak abban bízom, bíztam... a franc tudja, nem bízom én már semmiben :D.
sixxty: hú, mázlink volt.