Van ez a pályázat, aminek az a lényege, hogy fotózzon mindenki műemlékeket a lakóhelye közelében, vagy ahol akar, töltse fel, és nyerhet nyalókát, vagy valami hasonlót, de nem is ez a lényeg, hanem hogy végül létre jön egy fotó adatbázis a világ műemlék épületeiről, ami szerintem tökjó. Ráadásul ingyen (wiki), és biztosan minőségi képekkel lesz tele, hiszen - gondolom - mindent lefotóznak vagy ötvenen. Annyi kép közt meg csak találnak egy használhatót.
Na most ezzel kapcsolatban azért meg kell, hogy jegyezzem, hogy az ötlet bár nagyon jó, és életképes, igazán várhattak volna a határidővel addig, amíg lehullanak a fákról az utolsó levelek is, mert elég nehéz egy épületet úgy lefotózni, hogy előtte két méterrel ott terpeszkedik pár tizenöt méteres fa, ami tutira kitakarja az egész homlokzatot. Úgyhogy végül is vidáman elmentünk a hétvégén fotózni, rászántunk vagy sok órát, és végül úgy döntöttem, hogy nem küldök be egy képet sem, mert az egyetlen adekvát válasz bármelyik alkotásomra csakis az lehetne, hogy ugye most viccelni tetszik? De legalább jót bóklásztunk, és néztünk szép házakat, ami nekünk családilag a kedvenc időtöltésünk.
Meglátásom szerint a fotóim minőségén mindenképpen javított volna, ha fényképezés közben nem sötétedik ránk, valamint ha elolvastam volna a fényképezőgépem használati utasítását, sőt van egy olyan gyanúm, hogy egy profi masina se ártott volna. De legyünk objektívek, ha már úgyis fotózásról van szó, és lássuk be, hogy kár lenne egy olyan ember kezébe profi masinát adni, aki arra se volt képes, hogy a rendelkezésre álló két év alatt elolvassa a meglévő gépe kezelési útmutatóját. Valójában én már a fotózás alapfogalmainál, mint pl. zársebesség, elvesztettem a fonalat, így meg nem igazán van hová fejlődni.
A gombokat szoktam nyomkodni, havas tájhoz pl. külön opciót szoktam használni.
Na szóval tegnap este lefotózgattam Körmöspálcás műemlékeit, már amik a kiírásban szerepeltek, és amiket nem takart el totálisan valami fa, és megállapítottam, hogy nem valami alapos ez a wiki. Mert én így húsz év távollét után is kapásból fel tudnék sorolni Körmöspálcáson még vagy tíz további műemlék épületet, nem baj.
Ma pedig átmentünk Abonyba, és megállapítottam, hogy húha. Ez aztán a város. Az a jó bennem egyébként, hogy én aztán bárhol lakom, mindenhol képes vagyok örülni annak, hogy micsoda szép hely ez, na jó, most pl. nem is élünk Abonyban, de közel van, és bármikor át tudunk ugrani, és meg tudjuk nézni a sok szép kis klasszicista kúriát, kastélyt, meg a zsinagógát.
Utóbbit sajnos életveszélyessé nyilvánították, de nem járt jobban a többi épület sem: aminek nincs valami közfunkciója, az pusztul, kár értük. Mellesleg azt is megtudtam, hogy ha az ember középületet szeretne fotózni, különösen ha az egy kúria, vagyis nem az utcára néz a homlokzata, akkor ne vasárnap menjen, mert nem fog bejutni a kapun
Egyébként van a városnak egy olyan része, ahol viszonylag kis területen a pataknak sok-sok ága folyik át. Ezt kis odafigyeléssel, meg mondjuk közmunkájával, ami most úgyis nagy divat, kevés pénzért meg tudnák tisztítani, és kicsi tündérkertet tudnának belőle varázsolni. Csak egy kis fantázia kéne, pár növény, meg törődés, de az sajnos nincs.
A magánházak egyébként szépek, többségük gondosan ápolt, néha már-már kicsit Fertőrákos hangulatom lett, azzal a különbséggel, hogy itt a falu végén nincs ott a Fertő-tő, valamint a sportolók és az alkoholisták aránya itt megfordul az utóbbiak javára, vagyis itt a biciklik nem puccos terepjárgányok, rajta izmos sportolókkal vagy stramm osztrák nénikkel, hanem lepattant, rozsdás szerkezetek, amik leginkább a gazdájuk egyensúlyát segítenek megőrizni.
Amúgy láttunk lovakat, teheneket, libákat, és a 19. sz. elején épült kúria udvarán egy rackajuh nyájat is, Ákos élvezte, mi nem kevésbé, úgyhogy végül is Abonyra érdemes rászánni egy napot, az állatkerttel együtt simán el lehet itt bóklászni annyit.
További fotók itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése