2011. november 2., szerda

Survivor

Ákos ma talált egy csavart, majd céltudatosan elindult vele a konnektor felé. Még szerencse, hogy éppen abban a korban van, hogy mindent kommnetál, közölte, hogy ezt most ő becsavarja. Erre azért már én is felkaptam a fejem.
Rávetődtem a gyerekre, elnavigáltam a konnektortól, és közöltem vele, hogy ezt azért nem kéne, mert ha megpróbálja, az bizony halállal jár. Alighanem derenghetett neki valami, mert ezen túl csak a teregetőkosár lyukain dugdosta át a csavart.
Azt hiszem, hatékony szülő vagyok.

3 megjegyzés:

  1. Ez biztos olyan fiús dolog, mert az Én lányaimat soha nem érdekelte a konnektor. Soha nem kellett vakdugót használnunk.
    Nekem két rémképem van; az egyik, hogy a tűzhelyről magukra rántják a forró levest/vizet/akármit; a másik, hogy rájuk esik a forró vasaló. Na, ezek ellen vannak irtózatosan beoltva. Tegnap a nővéreméknél voltak a lányaim. Attól kezdve, hogy a kétévesem láttam, hogy be lett gyújtva a cserépkályhába, nem volt hajlandó elmenni mellett egyedül. Azon az egy méteres szakaszon fel kellett venni minden alkalommal.
    Én is hatékony szülő vagyok! :D

    VálaszTörlés
  2. Apropos vakdugó! Van az az egyszer beteszed soha többé nem veszed ki beragasztós fajta, amit csak elcsavarni lehet amennyiben pl. porszívózni szeretnél általa, na az én gyerekem azt is megoldotta, kasznistól tépte ki a konnektorokat.(mert még nem volt gyerekem amikor épült a ház, és túl jó fogás van a konnektorokon)Hatékony vagyok, de a kölök méghatékonyabb. :-D

    VálaszTörlés
  3. Jajj, a(z egyik) rémálmom... Nálunk pont lányos dolog volt, és az én leányom nem is közölte, hogy talált egy szeget az udvaron (költözés utáni héten), amit behozott, majd a maga csendességében be is illesztette a konnektorba... Mert hová máshová?! És mikor máskor, ha nem azon az egyetlen héten, amikor még épp nem voltak berakosgatva a vakdugók?! Örökké hálás leszek a fi relének, ami azonnal leoldott. (És magunknak, amiért beköttettük.)

    Fő a (dupla) biztonság alapon azóta még a fal tetején lévő konnektorok is vakdugóval vannak felszerelve. Az már más kérdés, hogy havonta ellenőrizgetni kell, hogy a fürge gyerekkezek nem próbálták-e meg eltávolítani némelyiket.

    VálaszTörlés