További Poji, a jógyerek történet

Tart még ugyan a Tűz és jég dala, de azért ezt most leírom.
Ez is eljött, nem hiába féltünk tőle: a Poji öles léptekkel megkezdte a ház lebontását. Azt úgy volt.... hát igen, a Poji. Meg én is egy kicsit. Na jó, eléggé benne voltam.
Szóval a kölkek közfelkiáltással berendelték a puszedlisütést. Itt most négy kölökre kell gondolni, mert a tesóméi is nálunk voltak ketten.
Egész gördülékenyen menedzseltem a folyamatot, amíg csak a legkisebb (2,5), és a legnagyobb (7,5) volt otthon, tették a dolgukat, szaggatták a tésztából az üstökös, szívecske és fenyőfa formákat, én meg karba tett kézzel álltam felettük, tudok én feladatot osztani, ezt csináljátok utánam! A zűrzavar akkor kezdődött, amikor hazaértek a négyévesek az autómosóból (tuti program, meg a téli gumi szerelés is), mert akkor egyszer csak mindenkinek baja lett. A négyéveseknek segíteni kellett kezet mosni, ami ugye lelki segítséget jelent, noszogatást és ösztönzést, meg drukkolást, de anélkül sajnos kevés az esély a sikerre. A Poji elkezdte a szájába tömni a nyers tojásos tésztát, ami ugyan az ő baja, de ha jobban belegondolok, ha szalmonellás lesz véletlenül, akkor abból én sem tudnám kivonni magam, úgyhogy végeredményben az én bajom is lenne. A legnagyobb meg elkezdett nyígni valamiért, alighanem azért, mert nem rá figyeltem. Aztán a nagy zűrzavarban szépen lassan feketedni kezdett a sütőben lévő puszedli széle, na, nem folytatom, azt sem tudtam igazán, hogy hol áll a fejem, közben huszonöt négy gyerek sivalkodott megállás nélkül. És akkor a Poji megjelent a kezében egy parkettadarabbal. Gondoltam is, hogy mit keresett kint ez a gyerek a fáskosárnál, de megrántottam a vállam, és egy jól irányzott mozdulattal bevágtam a parkettadarabot a cserépkályhába. Aztán a Poji beriszálta a kis seggét a nappaliba, a többi gyerek utána, lett egy kis csend és égett süti szag, amikor is a nappaliban kezdődött elölről a sivalkodás. Bementem rendet vágni köztük, amikor is megláttam a padlón a parkettahiányt, és akkor összeállt a kép, hogy a Poji alighanem mégsem a fáskosárnál járt, hanem csak felszedte a parkettát a nappaliban. Én meg eltüzeltem, baszki. És akkor szépen feddőleg elkezdtem neki magyarázni, hogy a parkettát nem szabad felszedni, mert látja, most egy csúnya lyuk van itt, mennyivel szebb volt a folytonos parketta, de nem mertem tovább fokozni a helyzetet irodalmilag, nem tettem hozzá például, hogy és nem tépjük le a tapétát a falról, és nem hasogatjuk fel az ülőgarnitúra kárpitot, és nem esünk neki kalapáccsal a márvány lépcsőburkolatnak, meg ilyenek, mert rettegtem, hogy ebből is csak ötleteket merítene. Úgyhogy most gondolkozunk, hogy mi legyen, alighanem mestert hívunk kijavítani.