Mission completed

Egyébként most meg, ahelyett, hogy megközelíthetővé tenném a rumli/szárító/vasaló/vendégszobát, amit az anyósom rögtön a saját szobájaként mutatott be a gyerekeknek, leblogolom, hogy beérett a terv.
Ugyanis eredetileg azt gondoltam, hogy a kis korkülönbség ugyan az első két évben rohadt nagy szívás, az egyik gyerek elrohan, a másik üvölt a babakocsiban, az egyiket a mászóka legtetejéről próbálom lecsalogatni, míg a másik homokot töm a szájába, az egyik még édesdeden aludna, míg a másiknak éppen beszorul a feje a játékkonyhába, és úgy általában mindig két különböző dolgot kell csinálni, de lehetőleg egy időben és persze azonnal (vö. seggtörlés vs. szoptatás). Viszont ha megvagyunk a nehezével, a kölkek majd egymást fogják szórakoztatni, én nem is látom őket, csak betolom az ajtórés alatt a kajájukat, és játszanak szépen, én meg olvasok blogolok békésen, ölemben laptop, lábam a dohányzóasztalon.
Jelentem, megvagyunk. Tegnap játékot kezdeményezett a Borcsi: anya, te vagy a Flynn, én meg az Aranyhaj.
Még ki se mondhattam, hogy oké, jött a Poji, és közölte, hogy ő meg a banya, és el is kezdte játszani a szerepét, ami a Borcsinak tökéletesen megfelelt, el is tűntek a szobájukban, én meg folytathattam a blogolást dobozok kipakolását. Dehogy kapnak külön szobát! Mondjuk a jelenlegi itt az új házban éppen háromszor akkora, mint az előző volt, kérdezte is Borcsi, hogy miért nincs egymás mellett most is az ágyuk. Mondtam, hogy azért, mert eddig a két szemben lévő falra voltak tolva az ágyak, úgy voltak egymástól karnyújtásnyira, de ha most is odatolnánk, akkor nagyjából postai levél útján tudnának kapcsolatot tartani, olyan távol kerülnének egymástól.
Szerintem csinálunk egy terepasztalt.