Egy pozitív sztori a magyar egészségüggyel kapcsolatban

Ma már marha sok szöveget gyártottam, unom is, meg kivagyok, elolvadok, de ezt azért még el kell mondanom.
Na szóval visszamentünk a kórházba Borcsival gipszcserére. Hát délelőtt nem pont olyan a kép, mint délután, hanem tömve volt betegekkel a sürgősségi, nyócvan fok, pad sehol, szétmarcangolt emberek viszont meglehetős sűrűségben. De én azért hősiesen mosolyogtam, nem nekem kell kiborulni, nem én vagyok beteg, amúgy meg nem fesztiválra jöttünk, hanem kórházba, na. És akkor kijött a gipszelő bácsi, aki a múltkor is olyan rendes volt velünk, meglátott, és közölte, hogy mégis inkább az ortopédiára jelentkezzünk, mert levajazta az orvossal, hogy megnézi a Borcsi kezét, mielőtt kicseréli a gipszet. Elkérte az ambuláns lapot, hogy majd ő lepapírozza nekünk. Aztán elkísért az ortopédia rendelésre, ahol a lecseszős doki volt, viszont ma különösen jó passzban. Soron kívül, öt perc alatt végeztünk is, Borcsi keze szépen alakul. Aztán a gipszelős bácsi visszakísért minket a posztjára, betessékelt, és kicserélte a gyerek kezén a rögzítést narancssárga, víztűrő műanyagra. Nem negédeskedett, nem közvetlenkedett, csak békésen gipszelt.
Aztán fizettem, mert a műanyag gipsz egy önköltséges megoldás, jattoltam egy nagyot, és nagyon megköszöntem a figyelmességét, az együttérző kedvességét, meg a sok segítséget.
Fél óra alatt végeztünk.
És azóta ezen rugózok, hogy mi lehetett ez? A kisgyerekeket előreveszik? A cuki kisgyerekeket veszik előre? És kísérgetik, meg protezsálják? Az egész teljesen szürreális, annyira figyelmes és segítőkész volt a gipszelős bácsi. Nekem, a Praxis blogon szörnyülködőnek meg különösen, ahol csak a retteneteket meg az anyázásokat lehet olvasni a magyar egészségügyről mindig. Mondjuk azok a betegek biztos nem örültek annyira, akik ott ültek már egy fél napja a folyosón, na jó, még csak fél 11 volt, szóval órák óta, és akkor jön a cuki szőke kislány a mosolygós anyukájával, és hopp, kinyílnak előttük az ajtók... na mindegy, megkérdezem a sógoromat, a dokit, hogy odaszólt-e (nem kértem rá), de ha nem, akkor én egy nagyon meggyőző nonverbális tárgyaló vagyok, kérem szépen.
Gipszelő bácsi neve áldassék, mindazonáltal. Csak nem tudom, mi az.