2013. május 12., vasárnap

Az élet újabb apró örömeivel kapcsolatban

Engem tényleg végtelenül elégedetté tudnak tenni az élet apró örömei: kitakarítottam a fürdőszobát és a fiam, mélyen a szemembe nézve közölte, hogy "anya, te olyan gyönyörű vagy". Mindezt a takarítás kellős közepén, amikor izzadt, kócos és dzsuvás voltam. De azért én biztos vagyok benne, hogy komolyan gondolta, és nem változna meg a véleménye akkor sem, ha meglátna egy kerekebb fenekű nőt, vagy ilyesmi. Na, hát mondom én, hogy az élet szép, a rigók meg fütyülnek, és ideszoktak a kertembe.

Hálából leírom Ákos kedvencét, a szuperegészséges túrógombóc receptjét (bár tulajdonképpen nem is a kedvence, hanem az egyetlen étel, amit megeszik a joghurton kívül). Negyven perces verzió*.

Hozzávalók:
Fél kiló túró
10 deka zabpehely kávédarálóban durvára őrölve
2 tojás sárgája
a 2 tojás fehérje habbá verve
burkolatnak 20 deka mogyoró (a csonthéjas, nem az amerikai) szintén durvára őrölve, megpirítva
hozzá tejföl, gyerekeknek vaníliás porcukorral, esetleg mézzel kikeverve, aki meg nem hisz a szénhidrátban, annak xilittel.
Opcionálisan eper, vagy más gyümölcs

Tegyük fel forrni a főzővizet. Az első három hozzávalót összekeverjük, pici sót is adjunk hozzá azért. Verjük fel a tojás fehérjét, és keverjük bele a masszába. Vizes kézzel gömbölygessünk golyókat, és forró, kissé sós vízben főzzük ki a szokásos módon. A kinek nincs szokásos módja, az várja meg, míg felugrik a gombóc a víz tetejére, majd várjon még két percet, és akkor szedje ki. Amikor az első adag gombócot behelyeztük a vízbe, pont ráérünk megdarálni, majd száraz serpenyőben megpirítani a mogyorót. Roppanjon, amikor ráharapunk, de ne legyen azért égett. Ha nincs kutter, vagy ilyen gyors mogyoró durvára vágó készülék, akkor egészben tegyük a sütőbe, süssük olyan tíz percig 170 fokon, vagy amíg le nem dobja a vékony héját. A vastagot előtte azért nem árt leszedni. És akkor mozsárban is megtörhető ügyesen. A megfőtt gombócokat helyezzük bele a pirított tört mogyorós serpenyőbe, forgassuk meg benne, szedjük ki egy másik tálba, hogy helyet csináljunk a következő adagnak. Édes tejföllel jól meglocsoljuk, prémium kategóriában kis darabokra vágott epret is adhatunk hozzá nyugodtan, nem fogják visszautasítani bizonyára.

* kezdőknek. Nekem 20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése