Azt mondják, szegény, szegény magyarok, de én nem

Ennek a napnak pedig több fénypontja is volt, az egyik, amikor későn vett észre a juhász, és már nem jutott ideje elterelni az utamból állatokat, ezért békésen keresztülfutottam a patakparton legelésző nyájon. Merthogy a csorda is odajár legelni, nem csak én futni. Meg van egy utcasarok, ahol nagyon durva rózsaillat árad, ott lassítani szoktam. Az a rész viszont nem tartozott a fénypontok közé, amikor futás után a törölközőn feküdtem a saját levemben, próbáltam nem meghalni, közben felhívott a megbízó, hogy mégsem 1800, hanem 3500 karaktert kéne írni, demostazonnal. A cikk persze már készen volt 1800 karakterrel. Meg volt még valami jó, de azt már elfelejtettem, viszont a Borcsit beírattam jövőre szorobánra*, mert hiszek a módszerben. Meg a szülői értekezleten imádkozni is kellett, mert ez egy egyházi iskola, és nézd már, a reformátusok nem állnak fel, se nem térdelnek le, csak lehajtják a fejüket. Még a szöveget is tudtam. A tanítónénik pedig rám mosolyogtak.
Ja, eszembe jutott. A Pé regisztrált a Facebook-ra, de nem hagyta a szisztéma, hogy bejelöljön a feleségének, mert én már kapcsolatban vagyok, házas. Ezen aztán jót kacagtunk.

*angolra, tehetséggondozásra és leánytornára is beírattam, mind az iskolai kereteken belül van.