Az volt a terv, hogy akkor most így nyáron jegeljük már az ovis kapcsolatokat, és csináljunk egy olyan bulit, ahová a szűk családot hívjuk meg, nagyszülők, unokatesók, meg Petőfi szomszédék, akik már-már úgyis családtagnak számítanak. Bár eleinte kicsit izgultam, hogy mi lesz ebből, nem fullad-e unalomba, vagy mittudomén, hülyeségektől parázok minden partyszervezés előtt, de a buli közepén azt vettem észre, hogy nézd már, mindenki tök jól van, a gyerekek játszanak, a felnőttek esznek-isznak, nevetgélnek.
Ezzel tulajdonképpen egyesítettük is családjainkat, mert ugye ez az esküvőnkön elmaradt, ott éppen öten voltunk összesen. Az én nővéremék meg a Pé tesójának a családja még sosem találkozott, holott egy városban élünk, és a sógorom meg a sógornőm is a körmöspálcási kórházban orvos. Szóval akár ismerhették volna is egymást, de mégsem.
A helyzet az, hogy szuper ötlet volt ez a buli így ebben a felállásban, én meg most megyek szépen fürdeni és aludni, mert hát mégiscsak tizenhatan voltunk, és a kaját meg a piát nem a pizzafutár hozta/hordta ki a kert végébe, hanem én voltam az.
Idén egyébként azzal sokkoltam, hogy nem valami furcsa kaját készítettem, hanem kifli-kolbász-uborka falatkákat, ami szerintem tök vicces volt, mert tőlem nagyon nem ezt szokták meg, vihihi.
Jó volt, na.
Update: úgy látszik, nem csak én purcantam ki, hanem mindenki, Ákos kilenckor még aludt, a Pé is csak olyantájban támolygott ki a hálóból, és még a Borcsi is fél nyolcig húzta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése