2014. március 17., hétfő

Bringás album, satöbbi

Na jó, ha már semmi nincs, még egy recept sem, kaptok egy kis albumot. Én csináltam (naná!), és arról szól, hogy a nyáron Borcsi és Ákos is megtanult biciklizni rendesen, kétkerekűvel. Meg rollerezni is.
Minimál dizájn van ma. Egyébként két este alatt raktam össze, jó játék volt.

Ez itt a borító, senki se gondolta volna. 

Ezen a képen egyben látszik, hogy semmi különös

Szerencsére jó sok ilyen címke volt, úgyhogy lehetett magyarázni, mi van. Az utókornak.

És szerencsésen megérkeztünk az első fotós oldalhoz, itt éppen Borcsi mutatja be, hogy tud bringázni. A tanulás folyamatáról sajnos nem készült fotó, mert futottam mellette, bal kezemben egy félkész rongybabával, jobb kezemben meg Borcsi nyakával (jó fogás esett rajta hátulról).

A kommentkártyát miltonkapoccsal rögzítettem, ami lánykori nevén jancsiszög, úgyhogy kiforgatható a fotó alól. Magic.

Itt már kapunk egy kis Ákost is

Kihúzható kommentkártyák mind a két oldalon. Szöveg, magyarázat.

És ö, visszatolható

Ákos rollerezik, mert tud. Idő közben a markolatot persze lefejtette a rolleremről (igen, ezzel jártam dolgozni a Magyar Hírlapba annak idején, nem röhög), frankón össze lehetett csukni egy mozdulattal, amikor felszálltam vele a villamosra. 

Kétkeréken bandázók

És itt is kihúzható kommentkártyán mesélem el a sztorit.

Ez az album egyébként az éppen készülő 2013-as családi fotóalbumunk bringás melléklete. Na jó, mutatok az albumból még egy képet, amit kajáltak nagyon a scrapper társak, de most már aztán elég legyen.







4 megjegyzés: