Háttulajdonképpen már megint marhajó volt a hétvége, alighanem ez a nyárral függhet össze, vagy tavasszal, vagy mindegy, a jó idővel. Mert amúgy a múlt hétvége is tök vidám volt, de főleg felszabadító, mert vége lett a kampányidőszaknak, huh. De most nem arról értekezünk, hanem az aktuális hétvégéről.
Ami úgy volt, hogy szombat reggel aranyosan elhelyeztük a gyerekeket anyukámnál, akinek így segíthettek aranygaluskát sütni, abban profik, Ákos már másfél évesen tudott. Mi meg elmentünk a Pével Pestre shopizni. Na most a Pé, számos jó tulajdonsága mellett rendelkezik azzal ritka, és különösen és irigylésre méltó készséggel, hogy szeret vásárolni. Meg tud is. Ügyesen, támogatón, nekem ugyanis az ilyesmivel fél óra alatt teliszalad a csukám, én megyek haza, szevasztok. Ő viszont tudja, hogy melyik boltokban szoktam sikerrel járni, tudja, hogy azok melyik plazában hol helyezkednek el, mosolyog a választásomon (ha nem, akkor baj van), véleményezi felvéve, hoz méretet, viszi a csomagokat és fizet. Valamint türelmes, békén hagy, ha kell, és ott van, ha kell. Szóval vele aztán tényleg öröm a shopizás. Nem tűnik el, nem vág pofákat, nem nézi az óráját.
Erre a shopizásra egyébként most már tényleg nagy szükségem volt, ugyanis ez a 9 és fél kiló, ami lement így két-három hónap alatt, ez azzal járt, hogy marhára nem maradt ruhám, ami a.) méretben megfelelő, b.) nem tíz évvel ezelőtti divat szerint készült.
Úgyhogy kellett vásárolni. Kaptam gyikos cipőt* (vö. ne ríjá, kapsz gyikos pólót), ami Lacoste, a talpa meg chevron mintás, tök jól lehet vele scrapbook oldalra pecsételni. Meg a Pé is kapott egy cipőt, aminek még menőbb a talpa pecsételés szempontjából**. Meg még kaptam pár ruhadarabot, de most már megérkeztünk a scrapbook tanfolyamra érzelmileg, úgyhogy ugorhatunk.
Szóval délután meg mixed media tanfolyam volt, ami nagyon okos és technikás dolog, kicsit nehéz, de nagyon jópofa, sokat lehet vele játszani. A társaság nagyjából mindig ugyanaz, egy csomó vidám, az életét szerető anyuka, akik ráadásul alkotni is szeretnek, szóval a tökéletes terep, hogy a mániánkkal foglalkozzunk, és közben harsogva röhögjünk, á, imádom. Megmutatom, mit készítettem.
Na és amikor végeztem, hazamentünk, majd elmentünk az óvodai retro party-ba, ami szerintem azért egy kicsit már gáz, vaze, Zoltán Erikára meg Szűcs Judith-ra táncolni 2014-ben, hát komolyan, szégyen, hogy ebből még mindig meg lehet élni, most tényleg, a világon semmit sem lehet eladni, ami harminc éves, már minden a szeméttelepen van és a férgek rágják, amit harminc éve hoztak létre, autók, ruhák, televízió készülékek, kivéve a zene Körmöspálcáson, mert azt még mindig le tudja nyomni a dj, pénzért. Úgyhogy eljöttünk.
Ma meg a cuki gyerekeinkkel voltunk, sütött a nap, elvetettem a cukkinit, bringáztak a forgalmatlan kis utcánkban, bandáztak a szomszéd gyerekekkel, a Pé esztergált valamit (szerintem, de én ezt nem tudom megítélni), végül pedig még moziba is elmentünk a Borcsival. Szóval királyság volt megint. Ki is találtam a "boldogság" tematikájú címkecsomag szókészletét, feljegyzem, mielőtt kimegy a fejemből.
* És még egy csomó tréfát tudok vele: amikor a nílusi hajókiránduláson hajótörést szenvednek, tapossák az utasok a vizet serényen, mire az egyik felkiált: á, nyugi, már küldik a mentőcsónakot, Lacoste!
** Nem csavarodtam be. Vicceltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése