Erről is megemlékezünk

Szóval megkérdezte az óvónő, hogy Ákost (5) akarjuk-e iskolába adni a következő tanév után, mire nagy boci szemekkel néztem, és jeleztem, hogy ez szerintem nem így megy, hogy én eldöntöm, hanem akkor beszéljük már meg, hogy ők mit gondolnak, mivel ők a szakemberek.  Az óvónőnek széles mosolyra húzódott a szája, nézd már, egy szülő, aki kikéri a véleményét, nem csak úgy dönt, remek.
Egyébként gondolkoztunk ám már ezen, nem mintha már a spájzban lenne az iskolásság, de azért van itt pár lehetőség, amit érdemes megfontolni. Például a kis nulladikosság a református iskolában, ha már unatkozna az oviban, ilyenek. És akkor legalább nem kukorékolna nekünk éjjel tízig a gyerek, mert a nulladikban délután nincs alvás, vannak viszont 45 perces, egy helyben ülős órák, amivel nem tudom, hogy ki vagyunk-e segítve, hát szerintem nem.
Mert szerintem az oviban éppen az a jó, hogy a gyerek viszonylag szabad, bóklászhat, választhat magának tevékenységet, és nálam jobban senki nem hisz a békén hagyás és a rendelkezésre álló lehetőségek közül valós szabad választás mindenhatóságában nevelés frontján.
Úgyhogy végül abban maradtunk - mert mindannyian (az óvónők és a szülők) is úgy gondoltuk, hogy Ákos okos gyerek, az eszétől meg a tudásától simán mehetne iskolába, sőt - de minek kockásítani idő előtt. Tök jól elvan az oviban, szuper a fantáziája, van önbizalma, remek helye van, szeretik az óvónők és a többi gyerek, és ez kölcsönös, nagyokat játszik, futkároz, mászik, nagyszerűen feltalálja magát, sosem unatkozik, és mindig fejlődik. Ellenben életében eddig két embert rajzolt, az egyik a vérember volt, a másik meg én, kéz nélkül, kín neki egy helyben ücsörögni, megy a feje után, és nem igazán fogad szót, és hát baszki, két hónappal múlik hat éves, amikor kezdődne neki "rendesen" az iskola. Meg van ez a dolog a fejletlen kéztőcsonttal, ami majd csak 9-10 éves korukra érik meg a gyerekeknek, akkortól tudnak nagyjából megerőltetés nélkül írni, mind. Szóval mindent egybevetve a világon semmi nem szól amellett, hogy ez a gyerek "időben" iskolába menjen. Ráadásul ha én mégis át akarnám passzolni, csak hogy magának olvashassa végre az esti mesét, és ne kelljen reggelente két helyre vinni a két gyerekemet (szóval kényelemből, ami azért nem áll tőlem távol), akkor már jövőre egy másik csoportba teszik őt, mert ez itt hivatalosan középső csoport lesz, csak én tavaly idekönyörögtem a gyereket, mert a másik csoport óvónője, hát, izé, azt nem, semmiképp. Szóval már szeptemberben el kéne hagynia a szuperül bevált óvónőket és csoportot, én meg úgy vagyok vele, hogy győztes csapaton ne változtass. És nem fogok nagy erőket bevetni azért, hogy minél előbb le tudja nyomni a rendszer a cuki fejű fiacskámat, aki olyan, de olyan igazi egy kisfiú, hogy róla kéne festeni "A kisfiú" képét. Hadd legyen még kisgyerek, játsszon csak. Ráér még szorongni a teljesítményen, és ezzel én most megkíméltem egy pár remek pedagógust is a református iskolában az emberfeletti feladattól, mert ember legyen a talpán, aki ezt a gyereket seggre kényszeríti, legyenek nekem hálásak érte. Mindenki.

Ákos, az igazi kisfiú: