2014. május 19., hétfő

Erről is megemlékezünk

Szóval megkérdezte az óvónő, hogy Ákost (5) akarjuk-e iskolába adni a következő tanév után, mire nagy boci szemekkel néztem, és jeleztem, hogy ez szerintem nem így megy, hogy én eldöntöm, hanem akkor beszéljük már meg, hogy ők mit gondolnak, mivel ők a szakemberek.  Az óvónőnek széles mosolyra húzódott a szája, nézd már, egy szülő, aki kikéri a véleményét, nem csak úgy dönt, remek.
Egyébként gondolkoztunk ám már ezen, nem mintha már a spájzban lenne az iskolásság, de azért van itt pár lehetőség, amit érdemes megfontolni. Például a kis nulladikosság a református iskolában, ha már unatkozna az oviban, ilyenek. És akkor legalább nem kukorékolna nekünk éjjel tízig a gyerek, mert a nulladikban délután nincs alvás, vannak viszont 45 perces, egy helyben ülős órák, amivel nem tudom, hogy ki vagyunk-e segítve, hát szerintem nem.
Mert szerintem az oviban éppen az a jó, hogy a gyerek viszonylag szabad, bóklászhat, választhat magának tevékenységet, és nálam jobban senki nem hisz a békén hagyás és a rendelkezésre álló lehetőségek közül valós szabad választás mindenhatóságában nevelés frontján.
Úgyhogy végül abban maradtunk - mert mindannyian (az óvónők és a szülők) is úgy gondoltuk, hogy Ákos okos gyerek, az eszétől meg a tudásától simán mehetne iskolába, sőt - de minek kockásítani idő előtt. Tök jól elvan az oviban, szuper a fantáziája, van önbizalma, remek helye van, szeretik az óvónők és a többi gyerek, és ez kölcsönös, nagyokat játszik, futkároz, mászik, nagyszerűen feltalálja magát, sosem unatkozik, és mindig fejlődik. Ellenben életében eddig két embert rajzolt, az egyik a vérember volt, a másik meg én, kéz nélkül, kín neki egy helyben ücsörögni, megy a feje után, és nem igazán fogad szót, és hát baszki, két hónappal múlik hat éves, amikor kezdődne neki "rendesen" az iskola. Meg van ez a dolog a fejletlen kéztőcsonttal, ami majd csak 9-10 éves korukra érik meg a gyerekeknek, akkortól tudnak nagyjából megerőltetés nélkül írni, mind. Szóval mindent egybevetve a világon semmi nem szól amellett, hogy ez a gyerek "időben" iskolába menjen. Ráadásul ha én mégis át akarnám passzolni, csak hogy magának olvashassa végre az esti mesét, és ne kelljen reggelente két helyre vinni a két gyerekemet (szóval kényelemből, ami azért nem áll tőlem távol), akkor már jövőre egy másik csoportba teszik őt, mert ez itt hivatalosan középső csoport lesz, csak én tavaly idekönyörögtem a gyereket, mert a másik csoport óvónője, hát, izé, azt nem, semmiképp. Szóval már szeptemberben el kéne hagynia a szuperül bevált óvónőket és csoportot, én meg úgy vagyok vele, hogy győztes csapaton ne változtass. És nem fogok nagy erőket bevetni azért, hogy minél előbb le tudja nyomni a rendszer a cuki fejű fiacskámat, aki olyan, de olyan igazi egy kisfiú, hogy róla kéne festeni "A kisfiú" képét. Hadd legyen még kisgyerek, játsszon csak. Ráér még szorongni a teljesítményen, és ezzel én most megkíméltem egy pár remek pedagógust is a református iskolában az emberfeletti feladattól, mert ember legyen a talpán, aki ezt a gyereket seggre kényszeríti, legyenek nekem hálásak érte. Mindenki.

Ákos, az igazi kisfiú:


2 megjegyzés:

  1. Szerintem jól döntöttetek. Persze szeptemberben talán még árnyaltabb lesz a véleményem, mikor meglátom, hogy Borka hogy funkcionál 7 évesen iskolásként, de én kötve hiszem, hogy unná magát majd. Ez az utolsó, bónusz év az oviban viszont rengeteget érlelt rajta, én nagyon hasznosnak találtam.

    VálaszTörlés
  2. Ó, az első év nem lehet unalmas, hatalmas kaland lesz megtanulni írni, olvasni, és egyáltalán iskolás nagylánynak lenni. Csomó új inger, új barátok, új viszonyok, nekem egészen csodálatos látni, Borcsi hogy kinyílt az iskolában. De ő érett volt rá. Ákos meg szerintem még messze nem.

    VálaszTörlés