Második osztályba léphet

Túl vagyunk az első tanéven, megvolt az évzáró meg a bizonyítványosztás. Jó, lelövöm gyorsan a poént, elsőben ugye nincs osztályzás, Borcsinak jeles lett a bizonyítványa, dicséretes jeles, én az ilyet nem értem, de volt a bizonyítványban egy dicsérő oklevél is. Meg kapott dicséretet, az osztályban egyedüliként még hittanból is, amin azóta vigyorgunk, mert mégiscsak két ateista szülő katolikus gyereke ő a református iskolában. De hát ugye ez szép, nincs előítélet, csak az előmenetel számít.

De igazából nem is a bizonyítvány az érdekes ebben. Jó, örülök, hogy jól sikerült (nem gyúrtunk kitűnőre, ellenkezik az elveimmel hajtani a gyereket, hét éves, basszus!), de mégiscsak vannak dolgok, amik ennél sokkal fontosabbak. Például, hogy megtanult Borcsi olvasni. Gondolom, nem kell részletezni, hogy ez nekem mennyire fontos. Kinyílt előtte a világ, már nem csak az az információ érhető el neki, amit mások hajlandók elmondani neki, vagy kikagylózik (tök vicces, hogy még a fülecskéjében is kagyló alakú fülbevaló van, anyukámtól kapta szülinapjára), hanem könyvekből, újságokból, internetről, vagy akárhonnan, saját erőből is képes információt szerezni. Szerencsére nem csak tud, de szeret is olvasni, ami pedig a minőségi időtöltésben is ugrásszerű fejlődést jelent. Hogy mást ne mondjak, mostantól, ha délután nem tud aludni, semmi baj, csendben kijön és olvas. Örömmel elfoglalja magát a könyvekkel. A legnagyobb örömöt pedig jelenleg egy új könyvvel szerezhetünk neki, már kiolvasta a gyerekkori kedvencemet, a Coffi, Pocak, Paprikát, és most egy új szerzeményen nevetgél, amit Nagy Natália (alias Besenyő Evetke) írt, A Nap szülinapja a címe, és a szerző személyesen neki dedikálta a kecskeméti könyvhéten. Ezt kérte a jó bizonyítványáért, hát lehet erre nemet mondani?

Az írás is egyre jobban megy neki, kaptak a nyárra a tanító nénitől egy-egy naplót, amibe Borcsi lelkesen beleírja minden este a nap fontos eseményeit. Jelenleg ott tartunk, hogy amit szeretne, azt le is tudja írni, vagyis eljutottunk arra a szintre, ahol már érdemes foglalkozni akár a helyesírással is, ami ugye nekem szintén elég fontos, na. Nem gyötröm vele, de kijavítom és elmagyarázom a dolgokat, és közben mindig nagyon megdicsérem, hogy milyen ügyes. És ezt nagyon komolyan gondolom. Azt gondolom ugyanis erről az első évről az iskolában, hogy iszonyatos munkát végeztek el ezek a kicsi gyerekek. Az, hogy megtanultak írni, olvasni, és - nem kevésbé fontos - számolni, olyan, mintha egy felnőtt egy év alatt két idegen nyelvet sajátított volna el. Mondjuk a japánt és a bolgárt, nem holmi egyszerű, latin betűs franciát vagy németet, tévedés ne essék. 

És ami legalább ilyen fontos, sikerült beilleszkednie élete legfontosabb csapatába, az általános iskolai osztályba. Megvan a helye, a barátai, a kapcsolatai, tudja kivel hányadán áll. Sokféle gyerek jár az osztályba, és mindenkivel van valamilyen kapcsolata. Vannak barátnői, barátai, játszótársai, mondanom sem kell, főleg a nagyszájú, "rossz fiúkkal" szokott röhögni, most erre mit mondjak, ők a szórakoztatóbbak, szerintem igaza van. Amúgy ez főleg földrajzi kérdés, mert az említett fiúk által bezárt háromszög közepébe ültették a Borcsit, így aztán rajta keresztül telefonálnak mindig, így ha akarná se tudná kivonni magát a dologból. 

Szóval mindent egybevetve úgy gondolom, hogy jól sikerült az első év az iskolában, jól választottunk intézményt, pedagógust, és ez reméljük, megfelelő alap lesz a továbbiakra - már eleve az élmény, hogy iskolába járni jó, nagy kaland, izgalmas kihívás, az élet legjobb bulija. Mi pedig nagyon, nagyon büszkék vagyunk Borcsira, hogy ilyen jól megállta a helyét.