A macska paradoxona

A macska, kiváló ritmusérzékét bizonyítva tegnap délután eltűnt. Ugyanis pont most akartam elvinni állatorvoshoz, hogy az sok ezer forintért megsimogassa és közölje, hogy stramm kis macska ez, esetleg adjon neki bolhanyakörvet. Második lépésben pedig tizenezrekért kasztráltassam.
Tök rendes tőle, hogy nem utána tűnt el. Okos ez a macska, egyre jobban bírom. Kár, hogy eltűnt. Bár ha nem tűnt volna el, akkor nem igazán lenne miért bírnom.

Egyébként nem (csak) a sváb vérem beszél belőlem, hanem a tapasztalat, ui. nálunk azért elég nagy a fluktuáció macska fronton. Ez már a harmadik állat, és mind csak pár hónapot töltött nálunk, pedig esküszöm, hogy etetem őket, meg simogatást is kapnak eleget. Szóval ezért a pár hónapért nem szeretnék rájuk sok pénzt költeni. Én tényleg nem értem, a szomszéd macskája már évek óta megvan, meg olyat is ismerek, amelyik 11 év után múlt ki végelgyengülésben, élményekben gazdag életét ugyanannál a gazdánál töltötte végig, és esze ágában nem volt közben megpattanni vagy rájuk dögleni, érthetetlen.
Pedig én tényleg képes vagyok életben tartani rám bízott élőlényeket, van itt több szobanövény is, nem is beszélve a szépen fejlődő gyerekeimről.

Úgyhogy most az van, hogy naponta háromszor hülyét csinálok magamból, kiállok a kapuba, és hangos cic, cic, meg Dorombi (ez is milyen hülye név már!) kiáltásokkal próbálom hazahívni a macskát, ami persze szarik a fejemre. A szomszédok meg rajtam röhögnek, mivel itt vidéken azért nem egészen divat a macskát a kapun beengedni, majd megoldja magától, átmászik, vagy mifene. A Petrovicsék macskájának az élettere például kifejezetten a háztetőre korlátozódik a vele egy udvarban élő kutyák okán, és nem építettek neki liftet, vagy ilyesmi. Mondjuk a Dorombi Simon is képes átmászni már a kerítésen, egyszer bent találtuk, miután véletlen kizártuk szegényt.

Szegény Ákos meg időnként csak néz a levegőbe, és szomorkodik a macskája után. Meg kell a szívnek szakadni.