2015. április 21., kedd

Már tejfogtömés is volt, bizony

Betömték Ákos fogát. Kettőt is. Mivel neki még nincs más, egyenesen következik, hogy tejfogak voltak.
A dolog úgy kezdődött, hogy időnként panaszkodott, hogy fáj a foga. Én időnként belenéztem a szájába, hogy vajon mitől fájhat a foga, de sosem láttam semmi gyanúsat. Aztán amikor már többször is fájt, ugyanott a foga, akkor elkezdtem figyelmesebben szemlélődni a szájában, és akkor egyszer csak ott volt a lyuk.
Nyilvánvaló, egy lyukas tejfog pont annyira tud fájni, mint egy maradandó fog, és a helyzet ugyanúgy el tud fajulni, ebben nem igazán van különbség a felnőttek és a gyerekek között. Éppen ezért nem bazíroznék a "tejfog, úgyis kiesik" megoldásra, és nem csak az előbb vázolt okok miatt, hanem mert féltem a maradandó fogait, amik egészséges, káros baktériumoktól mentes környezetben fognak jól kifejlődni. Nem beszélve arról, hogy a rossz fog szerintem az ápolatlanság csimborasszója, részemről legalább olyan negatív a megítélése, mint a csapzott hajnak vagy a gennyes pattanásokkal borított, kezeletlen bőrnek.
Nincs ezen mit gondolkozni: ha az embernek fáj a foga, el kell menni a fogorvoshoz, ennyi.
Mielőtt itt a végletekig csigáznám a hangulatot, rögtön le is lövöm a poént: a beavatkozáson túl vagyunk, és kimondottan euforikus élmény volt.
A gyereket előre felkészítettük, hogy mi vár rá, már amennyire felkészítésnek mondható az, "hogy kisfiam, hű, milyen szuper programunk lesz délután, megyünk a jó fogdokor nénihez. Egyrészt liftezhetsz a székében, másrészt pedig megjavítja a fogadat, aztaaaaaa, de szuper lesz"! Innentől kezdve a gyerek annyira kíváncsi lett a dologra, hogy alighanem keserves könnyekre fakadt volna csalódottságában, ha valami miatt elmarad az izgalmas program.
Oké, én nem voltam olyan kis hős, igazából nagyon-nagyon örültem, hogy más irányú, halaszthatatlan elfoglaltságom, úgy is, mint aranykalászos tanfolyam miatt apa vállalta a feladatot. Végül mégis odaértem, meg érdekelt is, hogy mi fog történni, hogy fog történni.
A fogorvos persze régi ismerőse a Pének, tudtuk, hogy végtelen kedvességre és türelemre számíthatunk tőle. A gyerek, amint belépett az ajtón, magabiztosan megcélozta a széket, és lelkesen elkezdte volna nyomogatni a gombokat is, amit - láss csodát - valóban megengedett neki a doktornő, természetesen kontrollált körülmények között. Mindent végigkérdezett, mi mire jó, mindent kézbe foghatott, megismerkedhetett a lámpával, a fúrókkal, a vágókkal, a tömőanyaggal, a tamponnal, az öblítő csappal, mindennel. Amikor ez megvolt, békésen kitátotta a száját, és kezdődhetett a kezelés.
Bizonyos szempontból felmentésként éltem meg, hogy kiderült, a lyukat a fogak elhelyezkedéséből adódó feszültség okozta, és nem az én gyermekétkeztetési szokásaim.
A doktornő még arra is odafigyelt, hogy egy kimondottan műszaki érdeklődésű ötévessel dolgozik, így a keze "jelzőkészülékké" és "tesztlaborrá" alakult, előbbi arra az esetre, ha fájna valami, utóbbi pedig a tömőanyag megkötésének idejét lőtte be. A gyerek tehát nem "elszenvedője" volt a kezelésnek, hanem tevékeny részese, a fogorvos fontos segítője, és nem azt várták tőle, hogy hős legyen, hanem feladatot adtak neki, amit ügyesen el kellett végeznie.
Aztán Borcsi is beült a székbe, szerintem ő is nagyon csalódott lett volna, ha ebből a buliból kimarad. Kiderült, hogy az ő fogaival minden oké, csak nem egészen jó a harapása, úgyhogy megyünk majd fogszabályzó orvoshoz, amint letettem az aranykalászos vizsgámat és lesz időm ilyesmire.
Végül pedig még apró ajándékot és egy Bátorságoklevelet is kaptak, amit nem igazán értettek - miért is kellett volna bátornak lenni, amikor ez itt nem a hullámvasút, hanem egy érdekes délutáni program volt csak.
Mi azért nagyon büszkék vagyunk Ákosra, de inkább nem hangsúlyozzuk, nehogy gyanút fogjon, és felmerüljön benne, hogy ez valami különleges esemény volt, amitől mások félni szoktak.
Körbekérdeztem a barátnőimet, hogy nekik milyen tapasztalataik voltak gyermekfogorvos terén, és akinek volt, az szinte csak pozitív élményekről számolt be. Ez vagy azt jelentheti, hogy azok a szakemberek, akik gyermekfogorvoslásra vállalkoznak, elképesztően profik, és nagyon értenek a kicsik nyelvén. Vagy pedig azt, hogy sajnos csak azok a szülők viszik el a tejfogú gyereküket fogorvoshoz, akik maguk sem félnek a fúró hangjától, és ettől a gyerek is mindjárt bátrabb lesz. Ha az utóbbi igaz, akkor bizony a gyermek fogai szempontjából sokkal több múlik rajtunk, szülőkön, mint hogy adunk-e 33 százalék cukortartalmú gabonapelyhet frissen facsart narancslével a gyereknek reggelire, vagy sem.

(Ez a poszt a Díványon is megjelent, és a drága kommentelők abba kötöttek bele, hogy minekazolyannakgyerek, aki nem maga viszi el a kölykét fogorvoshoz. Azt már nehezen tudta megmagyarázni, hogy mégis mi a baj azzal, ha a gyereket az apja viszi el.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése