Na szóval most szaladt teli a csukám az itt lakással.
Egyébként egy ideje készülünk már odébb állni, vagyis inkább saját házat venni, (mert most ugye bérelt házban lakunk), csak hát mindig voltak ilyen... akadályok. Először is ott van a miből, de azt végül is csak megoldanánk valahogy, a Szijjártó Péter óta tudjuk, hogy családi összefogással bármi lehetséges. Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy hol. Mármint egyáltalán melyik városban kéne házat venni. Az egyes verzió a Körmöspálcás ugye, mert iskolás gyerekkel az ember nem ugrál, csakhogy szerintem a kelleténél már így is több ingatlan van a család birtokában Körmöspálcáson, ami nem biztos, hogy jó portfólió. Vehetnénk mondjuk egy házat a Balaton-felvidéken, de hát az azért elég luxus lenne, tekintve, hogy itt meg bérelt házban élünk. Vagy Sopronban, mert az nagyon forgalomképes, már a kiadásából is meggazdagodnánk.
Szóval már tavaly elkezdtük házakat nézegetni, de nem voltunk túl lelkesek, mert amúgy szeretünk itt lakni, jó ez a ház nagyon, csak ne lennének ezek a köcsögök itt a bal szomszédban, akik állandóan üvöltöznek egymással, ha meg nem ők hangoskodnak, akkor a köcsög kutyáig acsarkodnak a kovácsoltvas kerítésen át minden járókelőre.
Meg is kérdeztük, hogy eladó-e a ház, erre a házinéni benyögött egy olyan árat, amin fennakadt a szemem, na mindegy, nem mentem bele a körmöspálcási ingatlanárak átfogó elemzésébe a realitások figyelembevételével.
Most meg legutóbb közölte a házinéni, hogy emeli a lakbért ötezerrel, amin megint csak dobtam egy hátast, nem a pénzen, hanem a hozzáálláson. Mivel a tapasztalatok szerint mi vagyunk az első és utolsó olyan bérlői, 1. akik nem baszták át a palánkon, 2. ahol nem gyűlnek rezsi/lakbér tartozások, mert rendesen fizetünk, 3. akiket nem keres heti rendszerességgel a végrehajtó (jó így itt lakni, időnként jön egy-egy levél valamelyik előttünk itt lakónak valami pénzbehajtótól, máskor meg a végrehajtó jön, én meg biztosítom róla, hogy a dolog jellegéből adódóan halvány gőzöm nincs, hogy ki lakott itt az előtt, hogy mi ideköltöztünk volna.
A házinéni biztos úgy gondolta, hogy ha ennyit kifizetünk, akkor nyilván többre is hajlandóak vagyunk. De nem vagyunk hajlandók, én ugyanis éppen fordítva gondolkozom, méghozzá úgy, hogy az idők során a lakbérnek éppenséggel csökkennie kell, de legalább is stagnálni, mivel a megbízható bérlő, aki nem lakja le a házat, nem hagyja elrohadni, nem hányja le a falat és nem is lopja szét, egyrészt kincs - és amint látjuk, úgysem talál másik ilyet, másrészt meg egy idő után az ember elengedi a kockázati felárat. Vagyis, ha látja, hogy a bérlője évekig nem baszta őt át, akkor már valószínű, hogy nem is fogja, amit mondjuk árengedménnyel jutalmaz. Én mondjuk konkrétan ebben hiszek, és nem csak szóban, hanem tettleg.
Úgyhogy most megint új pályát nyitunk az életünkben (jó, tudom, mostanában egy kicsit sok az új pálya, van a gyülekezet az énekkarral meg a lovaglás, és most már a költözés track is idejött), de én itt tovább sajnos nem tudok maradni, meg nem is akarok, mert én meg vagyok sértve.
Remélem, most ezzel el is jött az idő, hogy minden követ megmozgassunk és tényleg elhúzzunk innen a francba, hátrahagyva a saját anyját ordítva lekurvázó szomszédot, a disznószar szagot, meg a "jóvan az úgy, de ha megcsináltatod, olcsó legyen" típusú szarrágást.
És végre lesz egy házunk, ami olyan lesz, amilyennek szeretnénk. Kutya, macska, elkerített kiskert, padlófűtés, világos konyha bazinagy spájzzal, ilyenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése