Foglaljuk csak össze

Szóval 2015. úgy kezdődött, hogy karácsony előtt felmondtam a körmöspálcási tévénél, ezért úgy volt, hogy a továbbiakban háztartásbeli úrinő leszek, de csak két napig voltam az. Nem mondom, élveztem, de aztán Isolde közbenjárására megkaptam az álommelót, amiről tényleg 8 éve álmodozom. Jó, azóta felébredtem, de akkor is.
Alighogy elrendeződtek a dolgok, anyám közölte, hogy itt az ideje aranykalászos gazda tanfolyamra járnom. Úgyhogy akkortól kezdve délutánonként a tehén testtájairól, a cukorrépa termelés mikéntjéről,  és különböző gazakról hallgattam előadásokat, most viszont már papírom van róla, hogy értek az ilyen paraszti dolgokhoz (not). Viszont vehetek földet.

Aztán a nyár elején azt hittem, hogy mellrákom van, de szerencsére nem volt. Szintén szerencsére az egyik unokatestvéremnek éppen ez a szakterülete, mármint onkológus, és gyorsan utána is járt a dolognak, úgyhogy viszonylag hamar visszaállt a világbéke, minden esetre azóta másképp nézek a gyerekeimre, a családomra, meg úgy általában az életre. Mit szépítsük, kurvára be voltam pánikolva, és utólag sem tudok könnyű szívvel kacagni magamon.

Mindeközben beugrott egy újabb világlegjobbmelója: a szállodatesztelés. Én és kedves családom a nyár elején gyors egymásutánban leteszteltünk négy Balaton körüli szállodát, hát, ezt is el kell végezni valakinek, sóhaj. Ja, ebben az a munka, hogy utána mindig meg kell írni a tapasztalatokat, na mindegy, szóval elvittem a családomat nyaralni, egy főnyeremény vagyok én a férjemnek :D. Meg úgy általában ennek kapcsán jó sok helyen jártunk négyesben.
A nyári szünet elég izgalmasan alakult, érted, az oktatásról írok. Hát innen szép nyerni, ráadásul ugye sokat utaztunk, sokat voltunk szabadságon, de szerencsére mindig biztos lehettem benne, hogy a munkám el lesz végezve, én magam végeztem el két utazás között, miközben a gyerekek a fejemen ugráltak, akik valami miatt úgy gondolják, hogy ha látnak engem, akkor joguk van minden percemre és porcikámra. Szóval írtam én már úgy cikket (az oktatásról a nyári szünetben) a szőnyegen ülve, hogy mind a ketten a hátamon lógtak, és közben sztoriztak a fülembe.
Meg vendégeskedtünk LD-ék nyaralójában a Balatonon, ami nagy kedvenc, még öt gyerekkel is, főleg, mert egy hétig föl sem öltöztünk, a sminket meg azt sem tudtuk, hogy micsoda, ah, áldott nyár, áldott természet. A legjobb egyébként az volt, hogy LD-vel ugye még a főiskoláról ismerjük egymást, és együtt kezdtük a pályát, meg laktunk is együtt, szóval érdekes volt így szembesülni tíz évvel ezelőtti saját magunkkal.
A nyár végén meg elmentünk Egerbe pár napra, ami szintén elképesztően izgalmas hely, mi legalább is alaposan kiélveztük, aztán teszteltünk egy kis szállodát Mezőkövesden, érdekes volt.

És folytatódott a scrapbook buli is, ennek az alkotós részét is nagyon bírom, meg a társaságot is. Idén kétszer is volt scraptábor, ami a hatalmas berúgások röhögések ideje - én persze mind a kettőn ott voltam, és ugye továbbra is kreatív csapattag vagyok a NőiCsizmánál, habár tegyük hozzá, főként az írásban fejtem ki a kreativitásomat, vizuálisan azért vannak nálam jobbak is :D. Közben új alapokra helyeződött a csodálatos barátságunk NőiCsizma Edittel, bevontuk a családot is, a kölkeink meg jól egymásra cuppantak, vicces, azóta voltunk együtt Sopronban, és a szilvesztert is együtt töltöttük. Ennek kapcsán most jöttem rá, hogy milyen szép nagy házban élünk, hát hurrá.

Ősz végén pedig arra jöttem rá, hogy én tulajdonképpen lovagolni akarok, és el is kezdtem, most meg már teljesen rá vagyok függve. Vannak már kedvenc lovaim, meg olyanok is, amiken nem szeretek lovagolni, és szépen haladok, lesz ebből még nyáron terepen lovaglás. Van nekem ez a romantikus ideám, hogy vágta a zöld mezőn, a hajam meg lobog utánam, remélem, nem veszítem el a lelkesedésemet, amint kipipálhatom ezt is.

Ja, és csatlakoztunk a körmöspálcási evangélikus gyülekezethez, ami alapból Borcsinak iskolai kötelezettség lenne, viszont a társaság, és főleg a szuper énekkar - aminek most már oszlopos tagjai vagyunk - miatt, szorosabbra szövődtek a szálak, a karácsonyi műsornak pl. már Borcsi volt a főszereplője. Mondjuk ilyen karácsonyunk se volt még: az utolsó percig tartó nagy nyüzsgés helyett háromkor már ott voltunk kis feketében, fényesre lakkozott körömmel a gyülekezeti házban és vártuk, hogy kezdődjön az ünnep.

Aztán ez volt az az év, amikor Ákosnak kihullott az első foga, és megtanulta kimondani az r hangot. Valamint az is lehet, hogy kinőtte a kruppot, mert ha jól emlékszem, 2015-ben egyszer sem fulladt be. Jó, tudom, még nincs vége a télnek, de volt már köd, amikor mindig be szokott, meg köhögött is gyanúsan, meg meg volt fázva, és mégsem, szóval hátha, hátha. És úgy általában, okos nagyfiú lett, és főleg LEGO bajnok. Őrület, miket épít, én nem is értem, ő meg csinálja, fejből, papírból csak egyszer rak össze mindent, aztán már csak saját tervekkel dolgozik.

Borcsival nincs különösebb változás, továbbra is elképesztően okos, vág az agya, mint a borotva, mindenre fülel és mindent megjegyez, állandóan olvas, ír, vagy beszél. Esetleg énekel vagy zongorázik. Ebben csak az a gond, hogy amúgy hegedűre jár. És hát kamaszodik a lelkem, pofátlanodik, amit tud is magáról, szerencsére az önreflexió is erőssége, gond nélkül kiröhögi saját magát, amikor rájön, hogy túlzásokba esett.

A Pével meg továbbra is szeretjük egymást.