Ezt intéztük idén nyáron

Szóval a nyár. Azért szoktam összegezni a végén, hogy mi történt, hogyan fejlődtek a gyerekek, mert nagyjából ez az az időszak, amikor együtt vagyunk, úgy tényleg, egész nap, és nem abban merül ki a kommunikáció, hogy húzzad már a zoknidat, meg kész van-e a házi, és hová kell éppen rohanni iskola után.

Idén ugye nem is nagyon mentünk nyaralni, kösz házvásárlás, kösz költözés, se időnk, se pénzünk nem volt két falkiverés/festés között. Ennek az egésznek a nagy győztese egyébként Borcsi volt, a házunk ugyanis egy meglehetősen központi helyen áll, konkrétan Körmöspálcás belvárosában, az iskolától két perc sétára.
Úgyhogy Borcsi ezen a nyáron elkezdett önállóan barátnőzni, a közelben lakókkal összejárogatni. Hol itt voltak, hol ott, hol ezzel, hol azzal. Azért nagyjából tudtam követni, meg mindig tudtam, hogy ki fog nálunk aludni, hát voltak jó páran. Meg ő is jó sokat aludt a barátnőinél.

Ennek én egyébként azért örülök nagyon, azon kívül, hogy mégiscsak kényelmesebb, hogy nem kell kísérgetnem,  mert az osztályukban 15 lány van, és sajnos ő lett a tizenötödik, akinek nem jutott barátnő. Eleinte úgy volt, hogy jól összebarátkoznak az egyik kedves kislánnyal, csak sajnos az osztály szarkeverője (mindegy, ez nagyon hosszú történet, lényeg, hogy anyuka akár pénzért is megvásárolja a lányának a barátokat, buliztatja, shopiztatja, lovagoltatja a kiszemelt lányokat, valamint áskálódik és furkálódik a jó cél érdekében, és ez hivatalos, nincs ember a Körmöspálcáson, aki képes lenne őt őszintén szeretni) kivetette rá a hálóját, Borcsi meg hoppon maradt. Most viszont a központi elhelyezkedésnek köszönhetően elkezdtünk elképesztően élénk barátnő forgalmat bonyolítani, én nem lovagoltatom és moziztatom senki gyerekét, szimplán jó fejek vagyunk, ez is valami azért, na.
További szerencse, hogy év elején megérkezett az osztályba a 16. kislány, szóval van még remény hogy nem kell jövőre kisgimibe járatni a gyereket a város másik végébe.

Ezen kívül elkezdett picit nőni a cicikéje, aminek örömére gyorsan elkezdett topokat hordani, de azért még mindig olyan kislány szabású, cuki.

Egyébként úgy veszem észre, hogy borzasztóan élvezi a romantikus lányszobáját, mondjuk annyira nem, hogy rendet is tartson benne legalább minimálisan, de igazából hülyén nézne ki, ha ezen nekivágnék értetlenkedni, mivel volt kitől örökölnie, én is iszonyú trehány vagyok, csak szeretem a szépet, ezért időnként elpakolok. Na jó, gyakran.

De ami a legfontosabb fejlődés, az kettő is. Az egyik, hogy elkezdett Borcsi érdeklődni a konyhai műveletek iránt, ami egy igen titokzatos dolog, mivel a konyhánk, az leírhatatlan. Még csak most fogunk nekiesni a felújításának, szóval ronda, mint az állat, a falak úgy néznek ki, mint amit lefostak, a padló... na szóval tényleg elmondhatatlan. Ennek ellenére Borcsi mindig ott állt mellettem, és nem csak szövegelt, hanem tettleg segített is a főzésben. Például már üzembiztosan képes önállóan palacsintát sütni, szimultán, két serpenyővel, és vág, pucol, mosogat, menüt tervez. Ügyes.

Valamint megtanult biciklizni, mármint nem úgy, hogy képes nem eldőlni a járgányon, hanem el lehet vele indulni a városba A-ból B-be, és meg fogunk érkezni. Persze mondani kell neki, hogy mit csináljon, de akkor szót fogad, és csinálja, mi meg haladunk, tök jó. Ez mondjuk elég mázli volt, amikor ünneplő cipőt kellett neki szerezni másnapra, csak a kocsi éppen nem volt otthon, de bennem szerencsére bennem volt a shopiláz, úgyhogy nekivágtunk bringával, és teljesítettük is a tervet, ezer szerencse, mert másnap kiderült, hogy augusztus 20-a van.

Egyébként meg továbbra is tök jól lehet vele röhögcsélni, a humora továbbra is fergeteges, és be nem áll a szája, de tényleg, elképesztő. Mindig azt hiszem, hogy van nála valaki, mert folyamatosan dumál, magának, szórakoztatásul, vagy valami. De blogger (újságíró) anyuka ezen nem sír, ugye.

Ugorjunk, Ákos jön.

Hát Ákoska is szintet lépett, először is egyedül járt lovastáborba, igaz, a negyedik nap már alig akart elmenni (unalmas), az ötödiken meg hazakönyörögte magát, de akkor is. Aztán elment az unokatesóm családi gyerektáborába Balatonföldvárra, ahol a tervezett négy napra még Borcsi nélkül ráhúzott további hatot, mert ott neki jó volt, nyár, napsütés, homok, Balaton, kishaverok, szabadság, mi kell még? De aztán 10 nap után mondta, hogy most már menjünk érte, mert hiányzunk.

Ákos azt hiszem az egész új házban az udvart élvezi a legjobban (jé), ahol körbe-körbe lehet bringázni/traktorozni/rollerezni, meg vannak mindenféle növények, fák, meg magaslatok. Mert Körmöspálcáson mindenkinek van sziklakertje, a városkában, ahol megállt az idő. És ezt a sziklakertet nem tudom széthányni, mert nem bírom el a sziklákat, hát ennyi a történet. Jövőre fűszerkertet csinálok belőle alighanem.

Amúgy Ákos koma simán elvan a gilisztákkal, a macskákkal meg a csigákkal (mindet örököltük), de sokkal jobb, ha van hozzá barátja is. Időnként tudunk szerezni neki, máskor nem. Mert azért neki találkozni, az szülői beavatkozást igényel még.

Sajni az a szép hagyomány itt nem létezik, mint a zöld háznál, hogy az utcabeli gyerekek együtt bringáznak/bandáznak/rambóznak délutánonként, ami nagy bánat. Viszont itt is van kisbolt, ami akkor vált fontos tényezővé, amikor Ákos a szülinapomra készült, és fogta a zsebpénzét, átment a kisboltba, és vásárolt nekem egy szál kolbászt, mert észrevette, hogy szeretem. Az mondjuk tényleg egy elképesztő flash volt, amikor a szülinapom hajnalán jöttek a csattogó kis talpaikon megköszönteni, énekeltek szépen, és a sötét szobát átlengte a füstölt kolbász semmivel össze nem téveszthető illata, amit Ákos szerzett nekem önállóan. Azt hiszem, erre a reggelre még dédike koromban is emlékezni fogok, majd szólok, amikor már nem pityeredek el rajta fülig érő szájjal.

Ákos egyébként továbbra is egy rejtély nekem, furcsa kisfiú. Egyébként elképesztően kis cuki, süti gyerek, bár egyre ritkábban pattan a karomba, alighanem észrevette, hogy már alig bírom el.

És akkor ez a kis süti a minap iskolába ment, hú, hát kemény strapa ez mindkettőnknek. Ő egy kicsit unatkozik, mert tessék, itt van, már három napja iskolás, és még mindig nem tanították meg olvasni. Én meg, mint hardcore vekerdysta anyuka, színezek, mint a hülye, mivel nem kényszerítem a csodálatos szabad szellemű gyerekemet arra, hogy kontúrok között maradjon. A leckecsinálástól meg eleve irtózom, hát szegény gyereknek mindennap hat órája van, plusz egy házi feladat csinálás, ennyit minimum ül az iskolában, most mit akarjak még tőle délután hatkor? Kiszínezem a szaros feladatát.
Egyébként a tanítónénik elképesztően jófejek, tényleg. Profik, viccesek, aranyosak, érzékenyek.

Csak hát valami azt súgja, hogy Ákossal ez sem fog olyan simán menni, mint Borcsival, aki mindig mindent tud, akkor is, ha ott sem volt. Mindegy, majd belejövünk. És szerencsére mire belejövünk, már el is múlik az első év, Ákos is beidomul, mert nincsenek illúzióim, az iskola idomítás, hát sok sikert kívánok hozzá, de szívből az aranyos tanítónéniknek. Hátha ők nagyobb sikerrel járnak Ákossal, mint én.