2017. november 1., szerda

Ti miért vagytok ilyen kicsik? Mert gyerekek vagyunk

Ma, majdnem négy év után először, kitakarítottam itthon, mert a Konszi szabadságra ment. Hát roppant érdekes élmény volt, egyúttal kiderült, hogy a gyerekeim egyáltalán nem tudnak sem vasalni, sem mosogatni, sem porszívózni, de még felmosni sem rendesen.

Jó, ez nyilván azért van, mert sosem volt rá szükségük, van Konszi meg mosogatógép, szóval engem se látnak túl gyakran takarítani.
És hát, lássuk be, én sem boncolok soha tyúkot, se harcsát, holott anyám nyilván tud. Csak én meg már nem vagyok rászorulva, hogy tudjak, és különben sem kellemes dolgok ezek, úgyhogy nem tanultam meg, és kész.

De azért, azt hiszem, mégiscsak kezdenem kell valamit ezzel a helyzettel, mert nem túl valószínű, hogy amikor először elhagyják a mamahotelt, és főiskolára mennek, vagy ilyesmi, jutni fog nekik bejárónőre. Szerencsére időben kiderült a dolog, és maradt még 8-10 évem intézkedni. Mármint megtanítani őket, nem pedig bejárónőt szerezni.  Mondjuk az komolyan érdekel, hogy kitől fogják ellesni a mozdulatsorokat, mert hogy tőlem nem, az tuti.

Mondjuk főzni azt pont szoktam, ők meg mégsem tudnak, szóval lehet, hogy csak az van, hogy még kicsik. Vagy pedig egyáltalán nem érdekli őket a téma, az is lehet, ugye.

3 megjegyzés:

  1. Nyugi, menni fog nekik. Az én nagyobbikom most röppent ki 20 év itthoni semmittevés után és érdekes módon már tud mosni, meg rendet rakni, mosogatni és főzőcskézni. A kényszer nagy úr, hehe.

    VálaszTörlés
  2. A cím ugye arra utal hogy ismered a babér utca legendeait C csodás könyvet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a Charlie és a csokigyárra utaltam, de úgy látszik, más is meglepődött már rajta, hogy vannak ilyen kis emberek :D

      Törlés