Most már megint itt vagyok, és leszek is

Most meg az van, hogy megszűnt a sok éve tartó megbízásom, ez a szabadúszó lét már csak ilyen, megbízások jönnek és mennek, tisztára megszoktam már. Ami ment, azt így a végére már utáltam sajnos, és csak szenvedtem tőle, ami meg jött, az tök jó.

Azt hittem egyébként, hogy utálok szerepelni, erre kiderült, hogy nem is. Ebben az új projektben tegnap kisvideókat forgattunk, (nemigen lehetett nemet mondani rá, az az áldott jó szívem, na, pedig a szereplés messze kívül esik a komfortzónám határain), és hát durva, de imádtam minden percét. Sose hittem volna. Alighanem sikerült még összefüggően is beszélnem, nevetgéltünk, semmi mesterkéltség meg megjátszottság nem volt, a második perctől már nem is izgultam, amiben nyilván benne volt a segítségként elfogyasztott apátsági rozé, adtuk egymás szájába a szót, szuper volt. Hát, feleim, sosem késő, hogy az ember új tulajdonságokat fedezzen fel magában.

Bár, ha jobban belegondolok, már kislány koromban is mindig azt játszottam, hogy engem vesz a kamera, szóval min csodálkozunk?

És ráadásul megint van kedvem blogot írni, mert nem kell már napi négyezer karaktert menetrendszerűen lepakolnom, tisztára felszabadultam, megyek is a piacra, és főzök valami finomat.