Szóval a minap felhívott anyám, hogy itt az idő, siessek, mert hamarosan elindul az utolsó államilag támogatott Aranykalászos gazda tanfolyam, jelentkezzek. Nem röhög. Mert az úgy van, hogy van nekem földem, meg alighanem öröklök is még egy csomót (szólítsatok nyugodtan Döbröginek), viszont az új földtörvény szerint, ami kétharmados, szóval már megint esély sincs rá, hogy belátható időn belül eltakarítsák ezt a szart, csak az birtokolhat földet, akinek van legalább Aranykalászos gazda OKJ képesítése. Szóval ezt a békát le kell nyelni
az ügyért a
családom hosszú távú jólétét szem előtt tartva a pénzért.
Mondanom sem kell, hányingerem volt tőle, egyrészt mert kötelező, másrészt mert esküdni mernék, hogy a Simicska Lajosnak sincs útépítő OKJ vizsgája, mégis van neki Közgépe, se az Orbán Viktornak Aranykalászos gazda, holott övék a fél Tokaj-hegyalja. Harmadrészt meg nekem a földdel egyetlen tervem volt egész életemben, és ez nem a megművelés, hanem, hogy csattogó műfogsorral évente egyszer beszedem az érte járó bérleti díjat/területalapú támogatást, amiből Kubába/Madagaszkárra utazunk a Pével öregségünkre.
Erre most mehetek érte parasztoskolába.
Ja, és mindez mintegy 260 ezer forintba kerül, majd fél év múlva visszautalják a pénzt, sikeres vizsga esetén, a tanfolyam pedig 480 óra az életemből. 480!!!
Utolsó szalmaszálként eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a tesóm örökölné a földeket, én meg a többi vagyonelemet, de a tanfolyam kezdete előtt kettő perccel nem igazán volt alkalmas az időpont megvitatni ezt a kérdést, úgyhogy odamentem.
A Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó intézmény lepukkant, de legalább a falpenészt graffitivel eltakaró tanteremében tízen ültünk, hát, mindenféle emberek vegyesen. Belőlem azért kicsusszant egy jesszusom, amikor beléptem, mert ez az a környezet, amit, ha mondjuk családlátogatáskor tapasztalnának otthon a szakemberek, alighanem elindulna az állami gondozásba vétel, de egy mezőgazdasági középiskolában tök oké, szerintük.
És akkor megérkezett két tanár, akik elmagyarázták, hogy mihez tartsuk magunkat. Először is annyira nem kell komolyan venni azt a 480 órát, lesz az akár...30 is. De abban a harmincban el fognak mondani mindent, és közepes szellemi képességekkel már simán le tudunk vizsgázni az órán elhangzottak alapján. Ja, biztos, ami biztos, a kidolgozott vizsgatételeket e-mailben is elküldik. Az órákon egyébként a vizsgatételek ismertetésére szorítkoznak, senki sem akarja itt rabolni a másik idejét. Fizetni meg ráér majd két részletben is, a visszaigénylési procedúrát is megoldják.
Aztán elkezdődött az érdemi oktatás, ami kimondottan érdekes volt. Kiderült egyrészt, hogy mégsem vagyok olyan végtelenül fogalmatlan a mezőgazdasághoz, mint hittem, pl. el tudtam képzelni a trágyadombot (a tanterem dizájnja ebben sokat segített), meg a komposztot is, az óra végén pedig intelligensen eltársalogtunk a másodvetésű zöldtrágyázás realitásának kérdéseiről.
Kettőre mentünk,
este tízig maradtunk háromnegyed négykor már túl voltam a rossmannos bevásárláson, és az új kabátom is ott lapult már a papírtáskában, amit jutalmul vettem magamnak, amiért erre az egészre hajlandó vagyok. Közben meg tulajdonképpen tökre élveztem, vigyorogtam, mint a vadalma. Végül is az történhetett, hogy valószínűleg egy vájár tanfolyamon is jól éreztem volna magam,
mert szeretem a kemény fizikai munkát mivel emberek közt voltam. Én tényleg imádom ezt a díványos melót, de amióta ez van, a hétköznapi társas érintkezést a gyerekek isi/oviba szállítása, majd hazahozása jelenti, ami azért lássuk be, nem túl vaskos inger. És ne felejtsük el, hogy az is remekül jött ki, hogy már nem dolgozom a körmöspálcási tévénél, mivel ott délután kettőkor vettem fel a munkát, most meg akkor kezdődik a tanfolyam. Hát izé, kedden, szerdán, csütörtökön, valamint szombaton és vasárnap délelőtt kell járni. Hát intenzív, nem mondom, de legalább lesz benne traktorvezetés és birkanyírás is. Izgi, mi?
