Sosem késő

Azt hiszem, az anyaságnak egy nagyon fontos mérföldkövét sikerült elérnem. Már nem röhögöm el magam azonnal, ha komolyan akarok beszélni a gyerekekkel.

Mostanában ez van nálunk

Amikor este nyolckor derül ki, hogy még nincs kész a matekházi.

Konkrétan innen loptam, és roppant találó. Vannak itt még más gyöngyszemek is ám, kattintsatok!

"Vegyél fel szép ruhát, rajtam ing lesz és nyakkendő"

Ákosnak délután ötkor randija lesz egy nála három évvel idősebb lánnyal. Tegnap ismerkedtek meg, és már elcsattant az első puszi is. Az árokparton beszélgettek kettesben, Ákos elmesélt róla részleteket is, de én meg diszkrét vagyok viszont vinnyogva röhögtem, annyira cuki. Aztán este tollba mondta nekem az első randira hívó/szerelmes levelét, szintén, amit ma Borcsi kézbesített az iskolában.
Jobban izgulok, mintha én mennék randira. A szülők ugyanis kicsit furcsák, itt laknak két házzal arrébb, de anyuka valamiért sosem hajlandó köszönni. Visszaköszönni sem. Mi lesz ebből, ha bekopogtat a hatéves, ovis fiam ingben, nyakkendőben, és közli, hogy jött udvarolni? Jajistenem, jajistenem.

Fejben dől el minden

Ja, és még azt akartam mondani, hogy tulajdonképpen nekem semmi bajom ezzel a nyálkás, gusztustalan időjárással, ami beköszöntött nem rég. Hanem helyette Hollandiát játszom, bringával megyek a postára, meg ilyenek, természetesen a megfelelő öltözékben, kesztyű, meg minden.

Már csak Borcsinak kéne szerezni egy csinos, ámde vízhatlan és szellőző átmeneti kabátot. Ha tud valaki ilyet, szóljon.

Amikor az oroszlán típusú kényelmem és a sváb vérem összecsap a fejem fölött

Az a baj, hogy visszajöttek a divatba a tíz évvel ezelőtti, enyhén trapéz szárú marketingeslány nadrágjaim. Pont egy nappal az után, hogy megbékéltem a gondolattal: kihajigálom az összes lánykori ruhámat, mert minek azokat tartogatni már.

Csakhogy tíz évvel ezelőtt tíz évvel fiatalabb, és tíz kilóval könnyebb voltam, hm. Na most vagy visszafogyok 58 kilóra, vagy kénytelen leszek új trapéz szárú nadrágokat venni.

Mi legyen, mi legyen?

Az élet további nagy kérdései

Vettem a teszkóban 7 pár zoknit összecsomagolva az Ákosnak. Az van ráírva, hogy "pamutban gazdag". Ez vajon mit jelenthet?

Mondjuk ez még mindig jobb, mint a csokibonbon öntőforma, aminek viszont az volt  a termékmegjelölése, hogy: Szilikon penész. Megnéztem nagyítóval is, mert nem hittem a szememnek, az volt. Biztos elírták, vagy valami.

A rohanó időkkel kapcsolatban

Az érdekelne egyébként, de nagyon, hogy azok a pdf file felhasználók, akik mondjuk nem öregek, mint az országút, honnak a picsából tudják, hogy a floppy ikonra kattintva tudják elmenteni a dokumentumot. Egyáltalán mit gondolhat egy jelenlegi húszéves, mi lehet az az ikon?

A beszélgetés, ami tökéletesen leírja a mostani életemet

Összetalálkoztunk a tesómmal az egyik ruhaüzletben, válogatunk.

Én: - Hú, jó ez a blézer. Nem veszed meg?
Ő: - Á, nem jó rám. Vedd meg te!
Én: - Oké, szuper. Vagy... nem is. Hová vegyem fel? Nem is járok emberek közé, pláne nem blézerben.
Ő: - Hát, majd felveszed szülői értekezletre.

Khm...

Én: - Ákos, hogy szarhat valaki, aki nem is eszik semmit, ilyen hatalmasat?
Ákos: - Úúúgy..., hogy kevés tej, sok müzli.

😁😁😁😁😁😁😁

Én: - Borcsi, nem tudod, hol van Ákos?
Borcsi: - A vécén. Énekórát tart a kis kakikáinak.

Ami a nyáron történt

Csak hogy emlékezzünk rá később, hogy mi volt a nyáron.

A gyerekek leszoktak az édességtömésről, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor vettem nekik direktben süti-csokit. Na jó, az ilyen cukrozott gabonapelyheket nem számolom, mert akkor idevehetném nyugodtan a ketchupot is, meg a virslit, mert azokban is van cukor, nyilván. Meg házi lekvárt is kaptak mindig a palacsintájukba, meg főztem mákos gubát is, meg ilyesmi, de a bolti sütiknek, amikből azelőtt ipari mennyiséget fogyasztottak vége lett. Mondjuk a súlyuk egy dekát sem változott, mind a kettő izmos kis kukac.

Aztán pedig leállítottam őket a mindenféle tévékről és kijelzőkről, kicsit szüttyögnek még néha miatta, de sokkal nyugisabb azóta az élet, hogy nem veszekednek a távirányítón, a tablet időn meg a csatornán.

És ezen kívül Borcsi már teljesen egyedül mos hajat, pedig derékig ér neki. Na jó, Ákos is, de neki csak egy centis.

Ja, és úszni is megtanultak, nem szabályosan, de elboldogulnak a mélyvízben.

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, tök sokat változtak, Borcsi egyre szemtelenebb, de még le tudom állítani, csak próbálkozik, Ákos meg ugyanolyan kis koboldba oltott kölyökkutya, mint volt, mindenhová bedugja az orrát, mindent megvizsgál, aztán mindenhol csinál valami galibát. De szerintem kifejezetten ügyesen tudom már kezelni őket. Ideje volt, na.

Én meg... hát, eltettem 20 kiló lecsót. Ez az új skill idén nyáron.

Amúgy meg tök szép nyarunk volt, erre mondják, hogy élményekben gazdag. Csak Etáék hiányoztak nagyon. (Minden oké velük, sőt, csak nem találkoztunk idén, mert mi mindig másfelé jártunk, ők meg dolgoznak ezerrel, meg kiállítanak és készül az új kollekció).

És a folytatásban

Aztán volt nálunk NőiCsizma a négy kislánnyal, hát hűha. Meglehetős ovi hangulat uralkodott végig, minden szobában gyerek volt, akármerre mentünk. Az etetéseket meg úgy oldottuk meg (apák persze megint sehol, de ezt nem szemrehányásként mondom, csak úgy, tényként), hogy az Edit volt a front office, aki effektíve etetett, én meg a back office-ben, a konyhában készítettem a kancsó teákat, kakaókat, satöbbiket, mint egy dadusnéni.

Aztán harmadnap elmentünk Egerbe, mármint azt már négyesben, és az is kurvajó volt. A Minaret tövében laktunk, mármint nem hálózsákban, hanem a Minaret Hotelben, a tetőtéri gerendák között :D. A szálloda király, a kaja sajnos unalmas volt, a masszázson meg, ami benne volt a csomagban, azóta is röhögünk, kb. együtt emlegetjük a soproni Randevú kávézóval, ahol emlékezetesen broáf kávét mérnek. Gyakorlatilag nem volt benne erő semmi,  mármint a masszázsban, a kávé az szétmarta a gyomrunkat, csak molyolt valamit a nő a hátunkon. Na de mindegy.
Ittunk finom kávét ilyen török sátorban, mezítláb, rézasztal mellett párnán ülve, meg megnéztük az Egri várat, ami elég jó, bár emlékezetesnek éppen nem mondanám. Másnap meg voltunk Aggteleken, szerintem az viszont állati menő hely, mármint a cseppkőbarlang, és az is menő, hogy a gyerekek már ilyen kis korukban látták. Ha mentek, öltözzetek fel ti is, mert csak 10 fok van, de mi fel voltunk készülve. A vezetőnk is jó volt, vicces, összeszedett, informatív, profi.
Volt még a csomagunkban játszóház is, ami elég lepattant volt, meg városnéző kisvonatozás, amit nem tudtunk beiktatni a táncrendünkbe, fájdalom.
Voltunk viszont a törökfürdőben, ami szintén egy jópofa program, bár kissé sajnáltam a gyerekeket, hogy nem hancúrozhattak kedvükre. Én viszont remekül punnyadtam a meleg vízben.
Hamam után Nyamnyam volt, ez a neve az új, kedvenc egri cukrászdánknak, tényleg :D. Aztán még találkoztunk a Pé kolléganőjével és családjával, ők egriek és cukik. Meg elmentünk még a Szalajka-völgybe is, ahol kisvasutaztunk, meg felmásztunk az ősember barlanghoz, és láttuk a Fátyol-vízesést, ami még mindig szép, én utoljára 17 évesen voltam errefelé.
Eger is sokat szépült, állati jó formában van, az egész belvárosa új, és jó nagy élet van benne, meg az üzletek is jók, kaptam is szülinapomra egy fehér, virágos ridikült, hű. Amúgy majdnem csak három napra mentünk, de még időben rájöttem, hogy ennyi idő alatt nem végzünk, nem tudunk mindent megnézni, amit szeretnék, úgyhogy gyorsan ráfoglaltam még egy napot, szerencsére.
Aztán átléptünk Mezőkövesdre, ami már a szállodateszteléses bizniszemnek a része volt, és az a helyzet, hogy marhajó szállodát sikerült tesztelni. Ha Matyóföldön jártok, lakjatok ti is a Nefelejcs Hotelben, mi esténként kályhával felfűtött, meleg vizes dézsafürdőben áztunk, időnként meg a jacuzziban csapattuk, meg buli is volt, vizes fürdőruhában táncikáltunk az udvaron, máskor meg a csillagokat néztük a dézsa vízből. Szóval ez egy jó hely, új és kulturált, minden van és minden működik is, meg még jól is néz ki. És még az étel is teljesen rendben volt, sőt, a nyavalyás fényevő Ákos kérésére, mivel a 10 méter hosszú svédasztalon semmit sem talált, amit megreggelizne, külön neki készítettek tejbegrízt is.
Megnéztük a szép nádfedeles házakat, voltunk a fazekas-házban, találkoztunk Agneta apukájával, aki matyó bútorfestő, hűha, Borcsi pedig szájtátva hallgatta a Kis Jankó Bori emlékházban az előadást "Bori néni" életéről, és végre nekem is meglett, amire mindig is kíváncsi voltam, hogy ki lehetett az a Bori néni, akinek a sztorija mindig eszembe jut, amikor vizes kézzel kapcsolom fel a villanyt, mert őt úgy csapta agyon az áram. Érdekes. Mármint hogy így tudom meg, totál véletlenül, hogy kire gondoltam mindig, mert én a sztorinak csak ezt a részét tudtam, se füle, se farka nem volt. Eddig.
Aztán hazajöttünk, és most, hogy két napja megállás nélkül mosok, már csak a szennyesláda van tele szennyessel, a fürdőszoba már szerencsésen nem, és most már dolgozni is próbálok, hát innen szép nyerni, három hét szabadság és lazulás után hirtelen felvenni a tempót (mert nagyon-nagyon kell mindenkinek a cikk), plusz a gyerekek, akiket letiltottam minden monitorról, úgyhogy azóta engem nyaggatnak, hogy szórakoztassam őket.
Hát, ha már nem nyaralunk, jöjjön az a szeptember.

A balatoni nyárral kapcsolatban

Egyébként pedig csodálatos hetet töltöttünk LD-ék balatoni nyaralójában, úgy, mint tíz évvel ezelőtt szoktuk, még lány korunkban, csak azóta született összesen öt gyerekünk, akik koruknál fogva szintén velünk voltak most. Ruhát azt egyáltalán nem használtunk, két fürdőruhát váltogattunk egész héten, volt mindenkinek egy száraz és egy vizes. A mesterfokot Boróka hozta, aki a maga 120 centijével, vagány kiszőkült frizurájával egy szál bugyikában, mezítláb söpört le mindennap a nagyjából 700 méterre lévő Balatonhoz, majd a másik 120 centissel, a nála egyébként 2 évvel fiatalabb Ákossal szerelembe esve egész nap a parton bóklásztak és rákot meg egyéb jószágokat kutattak, vagy a stég alatt építették az új otthonukat.
És volt még őrületesen cuki, dundibundi, egész nap vigyorgó baba is, aki a szemünk láttára kezdett el járni. Értelemszerűen az LD-éké.
Egész nap a kertben voltunk, vagy a Balatonban, mondjuk 37 fok volt, úgyhogy ez nem olyan nagy csoda. Igazából semmi sem történt, csak lazultunk egész héten, meg ittunk sok rozéfröccsöt, meg beszélgettünk nagyokat, a gyerekek játszottak, és tök jó volt.
Ja, az apák nem voltak ott, ők dolgoztak.

Azt tudtátok, hogy az én szülinapomon még a csillagok is lehullanak az égről? Most is hullottak, direkt kifeküdtünk megnézni. Negyven éves lettem, hö. És kaptam egy nercbundát.

Kicsi, zárt körmöspálcási közösségünk menekültellenességéről pedig annyit

hogy a minap beköltözött a szomszédunkba egy kínai család, azóta a környéken csodálatos kínai nyenyere muzsika árad, különleges és szokatlan elegyet alkotva a másik szomszédból áradó lószaggal. És ez szerintem vicces :D

Minden oké amúgy

Amúgy jól vagyok, megvagyok, csak én szeretem a dolgos hétköznapokat, amikor csönd van és egyedüllét van időm gondolkodni dolgokon, na azokból lesz itt poszt. De most nem tudok, mert amint felém settenkedik egy gondolat, azonnal ott terem valamelyik gyerekem, a gondolat meg pánik fejjel elrohan előlük. Én megértem őket. Mármint a gondolatokat.
És még ráadásul a következő három hetek munkáját most kellett gyorsan megcsinálnom, mert ha jól látom, az augusztus hátralévő részében én már nem nagyon érek majd rá dolgozni. Statisztikailag megvan a darabszám, csak hát annak az volt az ára, hogy néha napi három cikket írtam, ne kérdezzétek, magam sem értem, hogyan, lényeg, hogy ide írni már nemigen volt ööö... mit. Meg mikor.
Amúgy tök jó dolgok történnek, és már csak három hét van hátra a nyári szünetből (juhhéj), de az tömény jókedv és kaland lesz, hát az is juhhéj.
Ja, és még levendulaszörpöt is csináltam. Finom lett. Csináljatok ti is levendulaszörpöt, ha akartok.

Slow food

Na, hát a bolognai spagetti ma úgy kezdődött, hogy leszedtem a paradicsomot, és főztem belőle paradicsomlevet.
Jó, tudom, gyenge próbálkozás. Az lenne az igazi, hogy a disznót is most vágnám le hozzá.

Erre találták ki a "kellemeset a hasznossal" szófordulatot

Voltunk 10 napot a Balatonnál, ez ilyen szállodatesztelés volt (szar meló, de ezt is el kell végeznie valakinek). Végigjártunk négy szállodát, a végére még a nap is kisütött. Mondjuk mi anélkül is megvoltunk, de így még jobb volt. Ha gyereketek van, menjetek Kehidakustányba a Family Resort-ba, az tényleg jó, mert van benti medence is, amiben egész nap elvannak a kölkek, és még úszni is megtanultak, és tényleg senkit se zavar, ha nyígnak, mert mindenkié nyíg, ha baja van, amúgy meg cukik voltak nagyon.
Ha meg le tudjátok passzolni a gyereket, akkor menjetek Hévízre a Majerik Hotelbe, ami tiszta békebeli vasúti hangulat, pihentettük a gyerekzsibongástól megfáradt idegeinket. Mondjuk addigra már elegünk is volt mind a négyünknek a nyaralásból, mentünk volna haza, hogy aztán másnap megint felkerekedjünk és elhúzzunk scrapbook táborba Tarjánba, de azt már tényleg gyerek nélkül. Röhög, alkot, eszik, ez volt a program.
Mondjuk két hét alatt a hatodik ágyat már egy kicsit sokalltam, meg a tizennegyedik tojásrántottát reggelire, de lehet, hogy nem kéne panaszkodnom inkább.

Sajnos most nem igazán tudok hosszas élménybeszámolót adni, mert a scraptáborban elkészítettem róla az albumot, amiben mindent leírtam, úgyhogy sajnos már nem feszít a közölhetnék (ami baj, mert a hévízi cikket még nem írtam meg, ugye ez a meló lényege, üdül, megír). Na, de majd megoldom.

A nyertes pályamű

Hát, Borcsi végül csak megnyerte ezt a triplán szopó országos versenyt, országost, érted!

A feladat egyébként az volt, hogy rajzolja le azt a szituációt, amikor Ábrahám megérkezik Egyiptomba a feleségével, de valamiért behazudja, hogy a nő nem is a felesége, mire a fáraó (öcsém, tiszta népmesei, hát nyilván ott a fáraó testközelben, mint a király meg a lánya, holott rendes halandó soha a büdös életben nem láthatott közelről még egy ételkóstolót sem, ez meg itt még el is veszi a nejét, na mindegy), szóval a fáraó elveszi az Ábrahám feleségét, mert azt hiszi, hogy a lánya, és ad érte jószágot meg szolgát. 

Megvannak az egyiptomi hieroglifák, a magaslat, ahogy a kék hajú csaj megközelíti a fáraót, a háttérben a piramisok, és kedvencem, a teve púpjain a szőrök? Na, ezért a kifejező, mindent elmondó ábrázolásért lett első a versenyen a Borcsi. 

Az osztályfőnökkel egyébként azon röhögcséltünk, hogy sokan, az ország minden tájáról megérkeztek a gyerekek festékfújókkal meg egy fél kreatív bolt árukészletével, Borcsi meg a hóna alá csapott tolltartójával, hogy majd ő színes ceruzával lerajzolja, amit kell, és tessék :D. 

Mondjuk attól eltekintve, hogy nagyon büszke vagyok rá, azért csak meg kell, hogy jegyezzem, hogy először is fel vagyok háborodva, hogy nevezési díj volt egy iskolai versenyen. Aztán meg azon is fel vagyok háborodva, hogy a döntő napján be kellett fizetni megint pénzt, hogy a versenyzők kapjanak ebédet. De főleg azon vagyok felháborodva, hogy az első díj egy mappa volt és egy csomag színes ceruza. Egy országos verseny döntőjén, ahol nevezési díjat szedtek, és ahol 3 fordulóban kellett alkotni és A3-as méretű pályaműveket postázni, oldd meg. Erre a fődíjként kapja meg, amivel én eleve útnak indítottam a döntőre, hogy legyen mivel alkotnia. És ezt egy egyházi iskola szervezte. Hát, menjenek már a picsába el. 

Mondjuk ezt a gyereknek nem mondjuk, hanem dicsérjük nagyon az ügyességéért meg a tehetségéért. Nem tudom, hogy honnan van ez neki, most már egészen bizonyos, hogy vizuálisan túlszárnyalt engem. 

Na, mégis okos az Ákos

Borcsi: - Anyaaa, milyen vastag a köldökzsinór?
Ákos: - Hát, mint a köldök!

Ennyi.

Mindig ez a lazaság már!

Reggeli készülődés közben a Pé a szeme sarkából rám sandított, és mondta, hogy jó lenne, ha én is felöltöznék már végre, és indulnánk.
Mondtam neki, hogy én már fel vagyok öltözve.
Most tehetek én róla, hogy a pizsamáim pont úgy néznek ki, mint a nyári nadrágok meg a pólók?

Amúgy nyaranta, úgy 30 fok felett tényleg hajlamos vagyok lelazulni, bár amióta egyáltalán nem járok be sehova, és elmarad a sminkelés, sokkal vállalhatóbb a reggeli fejem. Kitaláltam ugyanis a szempillaspirál+szájfény kombót, mint napi smink, és ezt már reggel is képes vagyok magamra kenni.

Hát így.

A gyerekek néha tényleg nagyon kis oktalan jószágok

Mondom Ákosnak, szaladjon, hozzon két dobókockát, hogy gyakoroljuk a pöttyökkel az összeadást.
Ezeket találta, szerinte megteszik:

Hát nem tom. Lehet, hogy még nem érett meg a helyzet az összeadásra :D.