A romlás virágai 2.

Igaz, hogy az 1. rész még Fleurs du Mal címen futott, de hagyjuk az okoskodást, mert nem fog illeni stílusában a mostani posthoz. Anyázunk ugyanis.
A mi társasházunk nagy barátságban volt a három szomszéd házzal. A gyerekek a közös kerítések lyukain mászkáltak át bandázni, néha vagy 20-an voltak, használták az egymás udvarain lévő játékokat, bujkáltak a bokrokban, űrhajót építettek, ilyen az igazi buli gyerekkor szerintem. Minden volt, homokozók, ugrálóvár, kis ház, hinták, mászókák, és a többi, itt senki se járt a prolik közé a nyilvános, ám kutyaszaros játszótérre, ami egyébként Sopronban mind egy szálig Soproni Polgárok Parkja néven fut, vihihi. Erre jött itt a szomszédba egy nagyhangú idióta, aki addig vinnyogott, míg a társasházuk minden irányba megjavíttatta a kerítést, és megszűntek az udvarok közt az átjárók a lyukak. Most a gyerekek, akik eddig minden délután együtt játszottak, úgy néznek a túlpartra a drótháló lyukaiba kapaszkodva, mint a koncentrációs táborokban, bandázásról szó sincs, mindenki csak vágyakozik a régi barátokhoz, de hát ugye az utcára nem szabad kimenni, a szülők meg vagy ott vannak körbe kísérgetni őket, vagy nincsenek, és hát az már más is, más szabadságfok, amin szerintem egyébként nagyban múlik a vakáció minősége. Mert ha a gyerek szabadon van, és mehet, amerre lát, mert biztonságban van, az egészen más, mint ha az anyja állandóan fogja a kezét, és az orrfújással vegzálja*.
Egyébként ezek a kerítések nem is ahhoz a házhoz tartoznak, amelyik megcsináltatta őket, hanem minden oldalról a szomszédhoz, mondtam is nekik, hogy pereljék be őket, mert elrontották az ő jó kerítésüket, hát micsoda felháborító dolog már, hogy tönkre teszik az ő jó lyukaikat, megszüntetik mintegy, vérlázító!
Na, nekünk már úgyis mindegy, mert elköltözünk.
Folyt. a köv. postban.

Egyébként nyilván Lustanyu megfelelő postjáról jutott eszembe ez az egész, kikívánkozott, na. Nem a költözés, hanem a szomszéd köcsögsége.

* nyilván a nagyobbakra gondolok, nem a mi 2 és 4 éveseinkre. Mi mindig lent vagyunk velük, természetesen.