Fejben balett, avagy a kontemplatív táncóra

A helyzet úgy áll, hogy a családomnak legalább a fele határozottan elméleti szakember, aki csak hosszas, nagyon hosszas gondolkodás, fejben tervezés, és a dolgok tökéletes elrendezése után hajlandó a cselekvésre. A másik fele én vagyok, meg a Pé.
Írtam már korábban, hogy Ákos valószínűleg már réges-rég megtanulta a magyar nyelvet, legalább annyira, mint Kossuth a börtönévei alatt az angolt: a kiejtésén ugyan még volt mit csiszolni, de a szókincs, a nyelvtan és a stílus már eléggé rendben volt. Így történt, hogy alighogy hajlandó volt megszólalni, Ákos tökéletesen ragozott, és szükség esetén akár öt szavas mondatokat is összerakott. Csak ember legyen a talpán, aki megérti. Példa: (Hol hiáján? Cíp hiáján szanosz etunt, kíjem! Mekkéjeszem Posszit, hol leet*). Egyébként még csak másfél hónapja hajlandó beszélni, de már Annapetit olvas: Ááá építeszéééé**
De most nem is róla akartam írni, hanem Borcsiról, és a balettórákról. Egy nagyon kedves nő tartja, aki egyébként a fitnessben is dolgozik, és szintén élt Sopronban, úgyhogy végül is vannak közös pontok, és ez az egy szerencsénk, így ugyanis bátran pofátlanul megkértem, hogy - bár minden szülőt kiküld - engedje meg, hogy én bent maradjak Borcsival az órákon. Hátha úgy sikerül rávenni a gyereket, hogy táncoljon, ha már ott van. Borcsi ugyanis rend szerint megérkezik, segítek neki átöltözni a rózsaszín dresszbe, harisnyába és tütübe, (amiről kezdem azt hinni, hogy Borcsi szerint a balett lényege, arra nem számított, hogy itt majd táncolni is kell), ugrabugrál vidáman a többi kislánnyal, majd amint elkezdődik az óra, és kiküldik a szülőket, kézen fog, és mint aki jól végezte dolgát, jön velem az ajtó felé. Aztán békésen leül mellém a folyosón, kezébe vesz valamit, és elszórakoztatja magát. Én is előveszem a könyvemet, olvasni kezdek, majd pár perc múlva felajánlom Borcsinak, hogy végül is, ha már itt vagyunk, akár be is mehetne az órára. Nem megy. Oké, akkor talán menjünk haza. Nem, haza se akar menni. Hanem menjünk be mi ketten. Hát jó, végül is levajaztam a Tündével, igaz, hogy arról nem volt szó, hogy örökké így lesz, de határidőt se szabtunk, úgyhogy végül is biztos belefér még, menjünk. Én leülök, úgy teszek, mint szar a fűben egy gomba, fel se nézek a könyvemből, lapítok, szemkontaktus kizárva, én itt se vagyok. Borcsi is leül a terem másik végébe, ő viszont nézi a táncolókat figyelmesen. Odamegy hozzá a barátnője, akivel rögtön az első órán összebarátkoztak, és leül mellé. Hívja táncolni, Borcsi nem megy. Intek neki, hogy ne butáskodjon, itt vagyok, menjen már, de nem megy. Szólok a barátnőjének, hogy menjen vissza táncolni, ne maradjon le ő is az óráról Borcsi miatt, majd visszaülök, olvasok. Borcsi időnként odarobog hozzám, puszit és ölelést kér, kap. Majd visszaül. És így megy ez óráról órára. Odamegyünk, átöltözünk, kimegyünk, majd be, végignézi az órát, átöltözünk, haza megyünk. De táncolni nem hajlandó, na jó, kétszer már igen, az utolsó tíz percben talán.
Szerencsére Tünde tényleg jó fej, nem szólogat be, és nem küld ki, de azért javasolta Borcsinak, hogy a következő alkalommal majd úgy kellene csinálni, hogy óra előtt ad nekem száz puszit, és azt beosztja, hogy ne kelljen állandóan hozzám rohangálnia, és akkor talán rá fog érni majd balettozni is. Aztán hozzám fordult, és röhögve mondta, hogy semmi baj, volt már ilyen gyereke, fél évig csak nézett, aztán összeszedte a bátorságát, beállt táncolni, és mindent tudott.
És hogy miért hordom még mindig balettra Borcsit? Mert látom, hogy szeretné, csak nem meri, mert hátha szorosabban is összebarátkozik azzal a kislánnyal, és főleg mert megvettem a méregdrága balettcuccot. Az vesse rám az első követ, aki még soha nem járt hónapokig szoláriumozni*** csak azért, mert hirtelen megvette a bérletet.
Egyébként a minap azzal állt elő a Borcsi, hogy ő inkább lovagolni akar, de közöltem vele, hogy a ló nem fér el a ruhásszekrényében, ráadásul végtelenül elkeseredne szegény pára, ha megvennénk, de ő inkább mégsem akarna lovagolni rajta, úgyhogy mielőtt elkötelezné magát egy érző lénnyel kapcsolatban, jó volna bizonyítani a kitartását, pl. a balett remek terepe lenne ennek. Azóta nincs szó lovaglásról, de az is lehet, hogy csak bölcsen hallgat, és az ez irányú érzelmeit kiéli a hintalován. Legalább is egy ideje gyanúsan sokat csutakolja a körömkefével.

* Hol a szivárvány? Szép szivárvány sajnos eltűnt, kérem! Megkérdezem Borcsit, hol lehet.
** Az építkezés
*** Szabadon behelyettesíthető akármire.