Most jött el igazán a kefirek ideje, mert rágni azt nem nagyon merek, a kefir meg pont átfér a szívószálon.
Az úgy volt, hogy a múlt héten, az implant-ügy következő adekvát lépéseként meglátogattam Pesten a fogorvosomat. Még szomorkodtam is egy kicsit, hogy semmi különös nem történt, hogy fogok én ebből sztorit rittyenteni, erre most tessék!
Az egész fogorvos látogatás alatt csak kétszer vert le a víz, először akkor, amikor közölte, hogy a két hónappal ezelőtti röntgen alapján az alsó implant (implant 1) az off, nem csontosodik, gyulladt, ki kell venni. Tegyük hozzá, frontális metszőről beszélünk, (konkrétan nem nőttek ki, a tejfogak voltak még bent). Egy ilyen implantáció egyrészt nem az a kimondottan fájdalommentes dolog, de legalább jó drága, úgyhogy ez a hír most úgy hiányzott nekem, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Szerencsére a mondat úgy folytatódott, hogy most meg úgy néz ki, hogy mégis rendben van minden implant 1-gyel, ügyesen becsontosodott. Vegyük le gyorsan a lenyomatokat, aztán jövő héten próba, csütörtökön meg lezárjuk az ügyet a végleges felépítmény beillesztésével, szuper.
Na akkor lépett fel az a problematika, hogy idő közben a jó Camlog cég, amelyik az implantomat gyártotta, átdizájnolta a rendszerét, és most valami apró kis basz eltérés van a legfrissebb, és a nekem öt hónapja beültetett szerkezet között. Mivel a kettő természetesen nem kompatibilis, miért is lenne, a fogorvosomnak nem volt megfelelő alkatrésze a mintavételhez. Habár ez már már űrtechnika, meg minden, a fogorvosom elég tökös hapsi, mert sufnituning módszerekkel nekiállt szobrászni egyet, és végül megoldotta a problémát, kalap le.
(Kicsi intermezzó: most érkezett Borcsi, kezében egy baba cserélhető hajfonatával, és megkért, hogy gumizzam be újra a végét, mert kicsúszott, ugyanis be akarta csatozni a pepit Ákos hajába, hogy feldíszítse őt, mire megérkeznek a Kíráék :D)
Na, lényeg, hogy le is vette a mintát, mármint a fogorvos. Másodszor akkor vert le a víz, amikor visszatekerte az ínyformázót, fájt, mint az állat, de nem azért pánikoltam be, hanem azért, mert mi van, ha az implantom fáj. De kiderült, hogy nem, hanem az ínyem. Ez az állapot, mármint az ínyfájás meg is maradt egész nap, de kit érdekel, ha az implantok meg állnak, mint Katiba' a gyerek.
Erre tegnap észre vettem, hogy a másik implantom (implant 2, szintén tejfog helyett lett beépítve) ki-be jár. A hírre azért egy kicsit megszivacsosodott a sípcsontom, mert nem igazán kívánom még egyszer végigcsinálni a műtétet. Jó volt, jó volt, de azért annyira mégsem. Végül, amikor már szembe mertem nézni bajjal, és jobban megvizsgáltam, arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem mégsem az implantom lötyög, hanem csak a kupakja, az ínyformázó. A Pé gyorsan és együtt érzőn felskiccelte nekem az implant szerkezeti rajzát, és bemutatta rajta, hogy az lehetetlen, hogy kilötyögősödjön a kupak, de szerintem meg nem, én például már meg is találtam rá a műszaki megoldást.
Úgyhogy most nem merek sem enni, sem aludni, nehogy véletlenül lenyeljem az implantomat (implant 2), vagy a kupakját, aztán kifúrja a belemet, vagy valami, de ami még ennél is jobban izgat, hogy ha lenyelem, és mondjuk szükség van rá a végleges felépítményhez, akkor honnan szerzek másikat, mivel a most használatos Camloggal nem kompatibilis az én implantom. Egy vesszőfutás az életem.
Update: aztán a végigizgult éjszaka után felhívtam a fogorvost, és mondta, hogy nyugodtan lenyelhetem, ha úgy jön ki a lépés, nem fog hiányozni, és valójában a beleket sem tud lyukasztani, úgyhogy nyugi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése