Implant

Hát most az van, hogy a mai napon a testembe ültettek kettő darab implantátumot. Én a magam részéről soha nem elleneztem az ilyesmit, szerintem a tudomány és a technika vívmányai azért vannak, hogy az ember életminőségét javítsák, vagy mondjuk a szépségén dobjanak egy jelentőset, az se az ördögtől való ám, szóval hülyeség lenne nem kihasználni a kínálkozó lehetőséget.

Úgyhogy most kurvára kicsit fáj a szám. Ja, nem a mellemet műttettem meg (sajnos), hanem a tejfogaimat cserélték le implantra, úgyhogy most várjuk a fogtündért. Remélem, reggelre megérkezik, és hoz valami berillköves diadémot fájdalomdíjként. Esetleg egy cipőt, amit elméletben már megterveztem magamnak, csak még egyetlen boltban sem láttam, ez például eléggé tündérnek való feladat, nem?
Szóval nekem ma 13.40-ig volt még három darab tejfogam, amelyek az eredetileg tervezett 5-6 év helyett harmincötöt töltöttek a számban, nem lévén utánpótlás, és ezeket ma kilökték, és művileg pótolták bele az állcsontba, szaporodik számban az idegen anyag. A fogászati implantáció egyébként ma már egy bevett eljárás, de attól még csontműtét, na ahhoz képest viszont kimondottan jól vagyok. Az implantáció egyébként azért jó és hasznos, mert így anélkül lehet a hiányzó fogakat pótolni, hogy a rögzítéshez a mellette lévő fogakat lecsiszolnák, vagyis hogy egészséges fogakat kellene beáldozni.

Úgy kezdődött, hogy megérkeztem a rendelőbe, ahol kitöltettek velem egy több oldalas kérdőívet az egészségi állapotomról. Én az ilyesmit marhára élvezem, szeretem, ha kérdezgetnek tőlem, de ez azért egy kicsit egysíkúra sikerült, mivel se aranyerem, se stroke-om nincs/nem volt sose. Meg a többi sem, és kórházi kezelésekhez is csak a szüléseket tudtam beírni, örüljek neki. Aztán megérkezett az asszisztencia, marha komoly, hárman voltak!, és a kezembe nyomtak egy marék gyógyszert, hogy én ezt most beveszem. Bevettem, ők tudják. Aztán jött a steril ruhába öltöztetés, köpeny, sapka meg minden, na, akkor már kezdtem egy kicsit ideges lenni, mert egészen odáig azt hittem, hogy megyek, szól valami lágy jazz a rádióból, az implantológus orvos eltréfálkozik velem, közben észrevétlenül befúrja a cuccot. Ehhez képest a rendelőben átható alkohol szag fogadott, mert még az ablakkeretet is lefertőtlenítették előttem, aztán rám terítettek vagy öt réteg steril lepedőt, hogy még a szemem se látszott ki. A doki néha megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mert sajnos ahogy én elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal, minthogy le volt takarva a fejem, csak a számnál volt egy lyuk praktikusan, anélkül ugyanis nehéz szájműtétet végezni, nekik se volt vizuális kontakt a belvilággal (velem). Így hát néha érdeklődtek, Kalib, jól van? Áhá, mondtam mindahányszor, és próbáltam artikulálni, bár nem volt egyszerű, tekintve, hogy a fél fejem el volt zsibbasztva, az állkapcsom meg ki volt peckelve. Azért megértettük egymást. A doki persze ellőtt néhány poént, amin szétröhögtem magam, jó volt. Aztán már csak a fúró hangját hallottam, meg a racsnis kulcsét, ahogy behajtották a csavart az állkapcsomba, kb. tíz perc per fog, és kész. Érezni semmit nem éreztem, és ez így is maradt még vagy két óra hosszán át. Majd elmúlt az érzéstelenítő hatása, ami egyrészt jó volt, mert akkortól például tudtam inni anélkül, hogy tévedésből a seggembe fülembe tettem volna a poharat, tekintve, hogy azt se tudtam, hol a szám, viszont jött némi fájdalom, ami nem volt annyira jó, de kaptam rá jégakkut, meg egy zsák gyógyszert. Andi barátnőm, aki hasonló műtéten pár napja már átesett, azt tanácsolta, hogy csomagoljam a jégakkut textilpelenkába, ami zseniális ötlet volt, mert a pelenka a csorgó nyálamat is felfogta egyúttal. Szerencsére akkora jegeszacskót kaptam, hogy az egész fejemet befedte egyik implanttól a másikig, és már tök profin el tudom rendezni az arcomon, hogy levegőt is kapjak, sőt vezetni is tudjak vele, ami azért volt fontos, mert pár óra múlva mehettem vissza az ideiglenes fogpótlásért*, úgyhogy máris szép vagyok.
Most megyek gyereket fürdetni, aztán jövök vissza.
Nos, az ideiglenes fogpótlással vannak problémák. Mondjuk azért ideiglenes, hogy ezen ne kelljen sírni, viszont mindenképpen zavaró, hogy lötyög. Jelen pillanatban úgy érzem magam, mint a nyolcvanéves full protkós nénik, akik a nyelvükkel folyamatosan igazgatják a műfogsorukat, ami hajlamos az elmozdulásra, még rosszabb esetben váratlanul a mélybe vetik magukat, természetesen szájüregen kívül. Szerencsére itt egyetlen fogról van szó (a másik illeszkedik), de mivel azt sem szeretném lenyelni egy óvatlan pillanatban, és szétrágni se lenne jó, evéskor érdemes kivenni.  Na most ez egyrészt megfoszt a társaságban étkezés élvezetétől, ami nem olyan nagy baj, tekintve, hogy úgyis fogyókúrázom, másrészt viszont mégiscsak egy tarthatatlan helyzet ez. Úgyhogy péntekre kapok egy másikat, amit a szomszédos fogakhoz fognak ragasztani, és nem fog lötyögni. Erre a jó hírre azért szöget ütött a fejembe, hogy ha ezzel a módszerrel, vagyis a szomszédos fogak lecsiszolása nélkül, pusztán ragasztással rögzíthető egy fogpótlás, akkor miért is vetettem magamat alá ugyanezért az eredményért egy méregdrága csontműtétnek? Egyébként nyilván van erre megfelelő magyarázat, csak az jelen pillanatban nem áll rendelkezésre, viszont pénteken megszerzem, és megosztom az érdeklődőkkel.

Kérdőívünk a témában oldalt. Klikkoljon! Nyilvánítson véleményt!

* az implant csak egy gyökér, ami belegyógyul a csontba, ez rögzíti majd a felépítményt, vagyis a fognak látszó tárgyat, ezt később csinálják meg, hm, gyógyulás után.