2011. augusztus 30., kedd

További eperfélék - technológia

Ákos jele a bölcsődében pöttyös labda lesz (työppös! babba!). Menni fog, pont úgy kell rajzolni, mint az epret, csak csuma nélkül. A pöttyöknél meg kicsit tovább kell rajta hagyni az alkoholos filcet, és akkor szétfolyik nagyra. 
A delikvens egyébként a Vespa jelet rendelte be, de mondtam neki, hogy majd akkor, ha maga rajzolja be az összes zoknijába, kisgatyájába, pólójába, és egyéb ruhadarabjába egyenként. De tőlem hímezheti is.
Szerencsére valójában egyáltalán nem volt opció a Vespa, hanem locsolókanna és fenyőfa volt még, de egyiket sem tudom lerajzolni sajnos.

2011. augusztus 29., hétfő

És még csak dél van

Egyébként pedig az az örömhír, hogy Ákost felvették a bölcsődébe, úgyhogy mostantól szabad a pálya, dolgozhatok, mint a megszállott, és kereshetek sok-sok pénzt, mert terveink vannak, céljaink. Ez úton kérek tehát az Univerzumtól sok-sok zsíros megbízást szöveggyártásra. Munkahelyre bejárni továbbra sem szeretnék, számlaképes vagyok. Zsoldos vagyok, bármit megírok.

Azt gondolom, hogy bármilyen fájdalmas is lesz az elválás pont most, amikor napi három új szóval örvendeztet meg minket a gyermek (olló!, birs!alma!, hernyó!, és egyéb nélkülözhetetlen elemek), és ezért ez egy nagyon vicces időszak, Ákos kifejezetten bölcsődeérett, és biztos vagyok benne, hogy ott a helye. Ma például teljesen önállóan belekakilt a bilibe, amit úgy kell elképzelni, hogy én kint az udvaron teregettem, Ákos pedig bent játszott, majd ingerre bement a vécébe, ráült a bilire (nem kellett vetkőzni, ma ugyanis a felöltözés elmaradt, nem hagyta magát, de kit érdekel harminc fokban?), belecselekedett a bilibe, majd szólt, hogy menjek, és dicsérjem meg, de nagyon, mert tudja, hogy megérdemli. De azért gyorsan öntsem csak ki az egészet a vécébe, mert büdös - tette hozzá széles taglejtésekkel. Igaz, hogy - valószínűleg az öltözék hiánya miatt - ma úgy érezte, hogy amikor csak leguggol, akkor neki öntöznie kell, amúgy hím módjára megjelölni a territóriumot, ezért a rózsatőtől a garázsig (autó! 'elye!) minden lepisilt, de szerintem ez nem olyan nagy baj nyáron, udvaron, meztelenül, kétévesen. Aztán bement a kisházba, felállt a mosdókagyló alatti szekrényre és megmosakodott, de úgy, hogy tetőtől talpig beszappanozta magát. Nem baj, még pont befért a mosdókagylóba a csap alá, hogy lecsapassam.
Ja, és a demokrácia jegyében tőle is elvettem a cumisüvegét, de szerintem nem fog miatta szomorkodni, mert eddig se érdekelte túlzottan a dolog. Mondjuk inkább úgy, hogy megragadtam az alkalmat, hogy ne hagyjam rászokni, szüksége pedig nincs rá, mert a szívószáltól az ivókútig bármilyen eszközzel képes vizet venni magához.

További epres történet

(avagy nemcsak én csavarodtam bele az eper rajzolásba)

Ákos pedig egy óvatlan pillanatban megkaparintotta az eprek rajzolására szolgáló piros és zöld alkoholos filcet, és összefirkálta velük az egyik ülőpárnát. Mikor megláttam, hogy mit művel, komor bikáéhoz hasonlatos mozgáskultúrával céloztam be őt, hogy kitépjem a kezéből a cuccot. A gyerek pedig Garfield-mosollyal a képén rámutatott a művére, és közölte: EPER!

Epresen epres jel

Az óvodai készülődéssel pedig úgy állunk, hogy már behunyt szemmel, kézen állva, rektálisan is tudnék epret rajzolni bármilyen ruhadarabba alkoholos filccel, két színnel.
Remélem Ákos jele* nem atomerőmű lesz, hanem mondjuk ropi.

*már amennyiben felveszik a bölcsődébe, még pár óra, és megtudjuk.

2011. augusztus 28., vasárnap

Szájszervekkel kapcsolatban

Időnként természettudományos alapismereteket szoktunk átadni a gyerekeknek, ma például a rovarcsípés, illetve -szúrás közti különbséget próbáltuk megvilágítani (hogyaszongya: a szúnyog csíp, a darázs ezzel szemben szúr). Na itt vezettük be Borcsinak a szúró-szívó szájszerv fogalmát, ami konkrétan a szúnyognak van. Borcsi közben egy dupla makkot szorongatott, ami a fantáziájában egy szúnyog volt, a két makk volt a két szeme, középen a szára pedig a szájszerv. Sajnos az egyik makk leesett, és Borcsi egy jól irányzott mozdulattal kidobta az egészet az ablakon. Majd feljajdult:
- Jaj, a szúró-szívószálam!


További balesetek minálunk

Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy mind a két gyerekem egy-egy hatalmas arcsebbel kezdi majd a tanévet* az új intézményekben. Borcsi úgy néz ki, mint akinek behúztak egy alaposat a bal szeméhez, Ákos meg mint akit szájba vágtak, pedig nem is, tényleg. Remélem, nem kell majd erről a Gyivit is meggyőzni.
A következőképpen történtek az esetek. Tegnap volt a tanyán a minden évben esedékes nagy családi buli (az egyik ágnak). Sajnos sokan nem tudtak eljönni, ezért csak 44-en voltunk, a társaság fele gyerek**. Jó buli volt. A tanya pedig pont azt tudja, amit a neve sejtet, mínusz állatok, de szénakazal például van számos, na ez volt a baj, közelebbről, hogy Borcsi felmászott az egyikre, még közelebbről pedig az volt a baj, hogy le is esett. Mondanom sem kell, jól megütötte és felhorzsolta a bal szeme körüli részt, úgyhogy most elég ijesztően néz ki, de legalább nem sérült meg a szemgolyója, és feldagadva sincs, úgyhogy remélem, hogy a következő három napban begyógyul, mert elég kínos lenne magyarázkodással indítani az új óvodában, hogyaszongya, mi nem verjük a gyerekeinket, tényleg, csak hát az a fránya szénakazal. És ha véletlenül ebből kifolyólag a családlátogatást és környezetfelmérést nemcsak a városi házra értenék, hanem a tanyára is ki szeretnének menni, látszólag kíváncsiságból, valójában megsaccolni a történetünk valóságfaktorát, akkor valószínűleg nem tudnánk jól kijönni a dologból. Az emlegetett szénakazal ugyanis körülbelül térdig ér. Hát ez van.
Ákos pedig ma reggel önkezűleg elvágta az alsó ajkát az apja borotvájával. A nyomokból ítélve úgy történhetett az eset, hogy felmászott a szennyesláda tetejére, ahonnan faszán eléri a piperepolcot. Leverte az apja hónaljfrankózóját, kinyomott fél tubus fogkrémet, majd belakmározott belőle, aztán annak rendje és módja szerint megkezdte a fogselyem használatot, de sajnos nem tudta időben letépni, ezért olyan huszonöt métert húzott ki. A megfelelő test- és szájhigiénia elvégzése után következett a borotválkozás, én konkrétan arra léptem be, hogy a négyarasznyi fiam az apja ötpengés szuperborotváját csókolgatja, basszus. Szerencsére csak egy jelentéktelen vágás keletkezett az ajkán, de az is vérzett, mint a bolondulás, és egy kicsit fel is van dagadva, de mindezek ellenére*** mégis szeretném, ha felvennék a bölcsődébe, és csütörtökön kezdhetne. Ottalvással, de ha felajánlják a három hetes építőtáborozás lehetőségét, hát hadd menjen****.

*már amennyiben Ákost is fölveszik a bölcsődébe, még nem tudjuk
**eléggé szaporák vagyunk
***nem igaz, mert éppen ezért
****természetesen fél óra különlevés után valamelyikünk sírásban fog kitörni, és az nem ő lesz

2011. augusztus 26., péntek

Ám még annál is fontosabb

A nap híre alighanem mégiscsak az lesz, hogy letöltöttem a mobilomra a Trónok harcát, mármint a könyvet. Én. Letöltöttem. A mobilomra. Bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány.
És ilyenkor én legalább akkora királynak érzem magam, mint Robert Baratheon.
Most már értem, hogy miért viszik az emberek a klotyóra is magukkal az okostelefonukat.

Répák, cumisüvegek, miegymás

E percben még mindig nem tudjuk, hogy felvették-e Ákost a bölcsődébe, de nem baj, mert majd hétfőn kiderül állítólag. Jobb későn, mint soha, és akkor még mindig lesz két napom felkészülni.
Sajnos egyelőre nincs B tervem arra az esetre, ha mégsem vennék fel, de azt hiszem, könyörögni fogok, vagy ilyesmi. Én egész egyszerűen megőrülök, ha még egy évet itthon kell dekkolnom, és ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek.
Mivel jó fej anyuka vagyok, nem írom le a mai nap mind a huszonnyolc agyvérzését, amiből ha jól számolom, huszonnégyet okozott Ákos, (kettőt Borcsi, kettőt pedig a származási családom), különben is, ki emlékszik már rájuk. Az viszont übercuki volt, hogy este a kertben guggolt Ákos a fű szélén, és elmélyülten csinált valamit, én meg sertepertéltem fel-alá, és már vagy az ötödik körömet róttam (céllal, nem vagyok elmebeteg, hogy csak úgy), a gyerek meg még mindig oda volt fagyva. Mit csinálhat ott ez a gyerek, mit talált? Hát basszus, kinyitotta a mélyhűtőt, kivette belőle az epres Carte d'Or-t, és azt majszolta nagy beleéléssel, kézzel, dobozból.
Valamint anyukám tanítgatni próbálta az r hangra, Ákoska, mondd, hogy rrrrépa!
- Rrrrrrrr! Ap!

Borcsi legújabb nyelvi leleménye pedig a "táncra roppantak" kifejezés, ami  gondolom a "táncot roptak"-ból ered, csak sokkal kifejezőbb.
Ja, és hát ma, khm, hát igen, szóval ma történt meg az is, hogy hát izé, elvettük tőle a cumisüvegét. Vagyis szétrágta benne a cumit, és közöltem, hogy nincs több, oldja meg másképp az elalvást így négy és fél évesen. Hát nem ment problémamentesen (ez volt az egyik agyvérzés), a származási családom, úgy is, mint anyukám és nővérem szemében viszont most legalább olyan gonosz és szívtelen vagyok, mintha minimum befalaztam volna a gyereket, pedig nem is. Bár lehet, hogy igazuk van, végül is nincs azzal semmi baj, amikor egy huszonegynéhány éves fiatal nő az első ágybéli szituáció után előkapja a cumisüvegét, hátat fordít a kissé megrökönyödött pasijának, és vidáman cuppogva elalszik, most mi van, így szoktam meg, na.

2011. augusztus 25., csütörtök

A legjobbkor

Harminchat fok árnyékban, kalib pedig spinracing hasparty-t nyom. Olyan tizenötször éreztem, hogy most fogok lefordulni a bicikliről holtan, de szerencsére túléltem.
Ami nem öl meg, erősebbé tesz.

Lassan felvesszük a tempót, helyben járás indul

A szorgos hétköznapokra készülve (ti. nem tart örökké a nyár hálistennek), ma beírattam Borcsit balettra. A klasszikus balett ugyanis elengedhetetlen kelléke a Borcsi Kishercegnő Csipkerózsika létnek, Borcsi szerint a balett egy olyan közeg, ahol mindenki tudni fogja, hogy ő valójában kicsoda, és Csipkerózsikának fogják szólítani. Ez mondjuk elég meglepő fordulat volt nekem, mivel mostanában Csingilinget néz inkább, de azzal valahogy mégis tökéletesen tisztában van, hogy ő nem tündér. Hanem Csipkerózsika. Mondjuk a frizurája tényleg pont olyan, és tündérkeresztanyja is van, még a végén kiderül, hogy ő tudja jól.
Természetesen, mivel az én gyerekeim felügyeletét ismét senki sem vállalta, velünk jött a beiratkozásra egy kis traktoros legény (Ákos) is, akivel az egyik akadálymentesítő rámpán hanyatt vágódott a traktor, de ő kapaszkodott a kormányba, és ezért meg sem ütötte magát. Úgy nézett ki, mint az éppen kilövött űrhajósok, hanyatt ült a székében, és kicsit torzult a feje. Egyébként nagyon büszke vagyok a kétéves gyerekeim lélekjelenlétére, amikor Borcsi ennyi idős volt, egy babahinta fordult fel vele lengés közben, de ő beszorította magát a lábával, így nem esett fejre. Emlékeim szerint akkor is megszivacsosodott a sípcsontom az ijedségtől.
Aztán a sikeres óvodai felvétel folyományaként elmentünk benti szandált venni Borcsinak, a kis traktoros tökjól elvolt a cipőboltban, hol egy háromkerekű rolleren száguldozott fel-alá, hol pedig egy 31-es méretű narancssárga focicipőben tipegett-topogott, és mutogatta mindenkinek, hogy ő most milyen szép, csodálat indul. Borcsi pedig, miután kigolyózott egy csodálatos gyöngyházfényű rózsaszín, és számos más szuperkiscsajos szandált (van isten), valamint kiderült, hogy a lába nem is 28-as, hanem 29-es (bakker, áprilisban még 26-os volt!), sikongatni kezdett örömében, amikor meglátott egy ékegyszerű sötétkék szandált, de nem baj, mert az volt a legdrágábbjobban kidolgozott darab az egész boltban nem kevésbé az ára.
És kérem szépen, hogy kommenteljék ide azok az anyukák, akiknek ovis gyerekük van, de az óvoda nem biztosítja a textileket, hogy újat vettek-e mindenből, vagy nem ciki az otthon fellelhető százmillió törölközőből, ágyneműből, miegymásból bevinni egyet? Úgy is ugyanúgy fognak kinézni két mosás után.

2011. augusztus 24., szerda

Dokument

Vettem Borcsinak (4,5) Okos ötéves című foglalkoztató füzetet, hogy most majd én foglalkozom a gyerekemmel, leülök vele a politúrozott asztal mellé keményített blúzban, felkontyozott hajjal, és tanítom őt*. A gyerek nem csak hogy csont segítség nélkül hibátlanul megoldotta az összes feladatot, de azt is kitalálta, hogy mit kell csinálni. Gyakorlatilag mire odáig jutottam, hogy leüljek mellé, két epizód Lovasklub között egyedül kivégezte a füzetet.
Valamint olyan mennyiségfogalma van, hogy számolás nélkül, ránézésre bök rá mondjuk hatig a megfelelő számú objektumra. (Példa: Melyik kosárban van öt szilva? Abban. Ügyes!)
Nem azt mondom, hogy szupergyerek, csak megjegyeztem, hogy most itt tart.

Valamint mesét is mondott: " a rózsát pedig elrakta a derekpetéjébe".
Az utolsó szót nem nagyon értjük, de szerintem azzal lehet kapcsolatban, hogy ma tisztáztuk, hogy a halak és a békák petéket raknak, és abból kelnek ki az utódok. 

*vihihi, muhaha

Abszolút szabálytalan

Van egy olyan érzésem, hogy kicsúszott a kezemből az irányítás.


2011. augusztus 23., kedd

Óvodai ügyek (+update)

S. Borbála (4,5) a mai napon felvételt nyert az ideköltözésünkkor kiválasztott óvodába. Igaz, hogy ennél távolabb tőlünk már csak a szomszéd faluban működő óvoda esik, de nem baj, mert ide jár Borcsi unokatesója is, és ha már szegény gyereket minden évben másik intézménybe rángatjuk, legalább legyen neki egy biztos pont (mondjuk a tavalyiról pont nem tehetünk, akkor is kinőtte volna a bölcsit, és elkezdte volna az óvodát, ha nem költöztünk volna Sopronba).
További jó tulajdonsága az óvodának, hogy vegyes csoportba került a Borcsi, úgyhogy egy év múlva követheti őt a Poji, hogy a rákövetkező két évben együtt szocializálódjanak intézményeileg, az lesz csak a jó világ. Valamint az óvónéni osztálytársam volt középiskolában, a legviccesebb és legjószívűbb lény volt az egész osztályban.
Azért a tények kedvéért rögzítsük csak, hogy ahelyett, hogy a beíratás aktusára való tekintettel a családunk valamelyik nőtagja vállalta volna a gyerekeim felügyeletét, pontosan négy kiskorúval érkeztem papírmunkát intézni, mivel a tesóm gyerekei is becsatlakoztak hozzánk. Majd miután a Poji túlesett a huszonötödik őrjöngő hisztijén, mert hogy képzelik, hogy ő nem mehet be a frissen telepített füvön álló forgóra, amikor azt ő pont jól tudja forgatni, és elvonszoltam az ivókúttól, mert már nekem égett a fejem, hogy ilyen gátlástalanul pazarolja anyaföldünk véges ivóvízkészleteit, és még számos ehhez hasonló méltatlanság érte, viszont felmászhatott a többiek elől lezárt területen lévő mászókára, és - természetesen engedély nélkül - beleszórt egy kiló homokot a kis Csen szemébe (kimostam, megvigasztaltam, sztem tök cukik a távol-keleti kisgyerekek, de ha nem lennének azok, akkor is kimostam és megvigasztaltam volna), mehettünk az irodába, ahol közölték, hogy elszámolták magukat, és mégsem fér be a Borcsi, de ez hogy lehet, nem értik. A legjobb lesz, ha megpróbálok inkább egy másik óvodát keresni.
Mi sem egyszerűbb így augusztus 23-án.
Addig ültem ott tanácstalanul és szerencsétlenül magamba roskadva (tuti önérvényesítő trükk, mindenki segíteni akar, csak történjen már valami), míg kamuból, de nem hiába ismét átszámolták a névsort, és kiderült, hogy az egyik gyereket kétszer írták föl, úgyhogy mégiscsak föl tudják venni a Borcsit. Huhh.
Aztán már csak a jel kiválasztása volt hátra, amit Borcsi és Anikó néni együtt oldott meg, nekem már csak annyi dolgom volt, hogy forrón gratuláljak az eperhez, valamint megkeressem itthon azt a három kazal eper mintájú felvarrható ruhacímkét, amit Borcsi Eperke jelmezének készítésekor használtam, majd tettem jól el, hátha egyszer, és tessék.

Update: valamint eszembe jutott még, hogy amikor elnézést kértem, hogy beíratáshoz ilyen sok gyerekkel érkeztem, akkor azt válaszolta a vezetőnő, hogy nem baj, őket egyáltalán nem zavarják a gyerekek. Szerintem ez tiszta jófejség, mert Tarsolylemezke oviban például biztos beugattak volna érte, de legkésőbb akkor biztos elszakadt volna náluk a cérna, amikor Ákos a frissen megszerzett szappannal kiszaladt az udvarra, majd amikor vissza akartam szerezni, elhajította jó messzire a bokrok közé. De meglett, lemostam, visszatettem, az óvónők pedig még mindig mosolyogtak, és kedvesen beszélgettek a többi gyerekemmel.

Az egyéb fogorvosokkal kapcsolatban

A mai nap délutánján bejelentkezés után meglátogattam az egyik helyi fogorvosi rendelőt, ahol egyébként implantációt is végeznek, mert leesett az egyik implantom fölötti ideiglenes pótlás. Tudjátok, az a cucc, amitől úgy nézek most ki, mintha mi se történt volna, és nem arra várnék 3-6 hónapot, hogy befogadja a csont a titánium ötvözetet, és terhelhetővé váljon a műgyökér.
A beavatkozás (ragasztás) a megbeszélthez képest eleve egy óra csúszással kezdődött, mert beugrott elém két s.o.s beteg, nem, nem gennyes és iszonyatos fogfájás, hanem letört és leesett front fogak, úgyhogy megértő voltam, úgyse tehettem mást. Aztán a dokicsaj, mintegy tízperces magyarázat után, pedig állítólag elég jól kommunikálok, megértette, hogy mi a feladat. Felhúzott egy két mérettel nagyobb gumikesztyűt, és munkához látott. Közben, amíg az ottmaradt ragasztódarabokat távolította el a fogamról, belekapott a fúróval a számba, hopp, ez mi volt? A szám, bazmeg. Aztán, miközben a pótlást csiszolgatta, a fúróból spriccelő víz vidáman vegyült a tálcán hagyott nyitott üvegekben lévő vegyszerekkel, valamint beterítette az előkészített steril műszereket. Majd körülbelül három alkalommal lefejelte a Kavosun márkájú világítótestet, ja, és elfelejtettek rám partedlit adni, hihihi, az kimaradt. Aztán egy óra negyvenöt perc múlva (plusz egy óra csúszás) felálltam a székből, legomboltak rólam hatezret a ragasztásért, és az immár hibátlan(nak tűnő) fogsorommal ráküldtem egy ragyogó mosolyt a családomra. Mintha mi sem történt volna.

2011. augusztus 22., hétfő

Az ásványvizekkel kapcsolatban

Azért én azon kurvára ki tudok akadni, amikor a MÁV a hőségre való tekintettel ingyen osztja az ásványvizet, ami harmincezer palackot jelent per nap. Mert bassza már meg az igásló, télen se osztanak kesztyűt ingyen a vonatokon, pedig az időjárás indokolná, valamint mindenkinek joga van indulás előtt betenni a ridiküljébe egy félliteres palack vizet, amit gyakorlatilag bárhol újra lehet tölteni csapvízzel, tudom, így élek vagy tizenöt éve.
 Jól van, a vízosztás még mindig olcsóbb, mint a mentőket riasztani minden kiszáradt, vesegörcsös, hőgutás emberhez, csak mert hülye volt, és elfelejtett inni. Meg nyilván ez az összeg bagatell a MÁV veszteségéhez képest. És azt is belátom, hogy ezzel csak visszaáll a dolgok normális rendje, mert ebben az országban* úgy általában tök gáz vízért pénz kérni, hiszen kb. leszúrod az esernyődet a földbe, és feltör az ásványvíz minőség. De azért a MÁV nyilván megveszi a szétosztott vizet, palackját legalább százért.
Biztos csak az a bajom, hogy nem találtam itthon jó barátomat, a vizes palackot, a fitness-ben meg négyszázért adták a vizet, fél litert. Pedig ott is hőség volt.

* igen, Európában Olaszországgal és Izlanddal együtt Magyarországnak van a legnagyobb ásványvíz minőségű vízkészlete, mondjuk ezt jó tudni, mielőtt megveszi az ember a francia Eviant, vagy a horvát Janát, ami nem csak drága, de az ökológiai lábnyoma is meghaladja az etikus szintet. Ráadásul tökfölöslegesen.

Borcsi fest

- Festek neki szempillát is. Meg hajat. Hú, most úgy néz ki, mint egy mérges indiánlány.

2011. augusztus 21., vasárnap

Az okostelefonommal kapcsolatban

Így két hónap után megszerettem az új telefonomat, sőt függő lettem, mert egy kattintással, vagy mivel, tapizással meg tudom nézni az ÖSSZES e-mailemet, akármelyik címre is érkezzen, beleértve a két kamut is. Valamint vége az üres fiókok hiábavaló csekkolásának, mert jelzi a telefon, ha jött valahová valami. Azt hiszem, az androidos alkalmazások valódi válaszok az igényeimre, időjárás, GPS, térkép, valutaárfolyam, menstruációs naptár, miegymás egy szerkezetben. Mondjuk a diktafon pont nem működik, de nem baj, mert majd keresek a célra valami mást, bár sokkal egyszerűbben menne, ha az alkalmazások neve úgy általában árulkodna arról, hogy mire alkalmasak.
Ja, és egyre gyorsabban gépelek érintőképernyőn. Kíváncsi vagyok, hogy gépírás tantárgyból mikor kezdik el tanítani a "jobb hüvelykujjal, vakon" módszert.
Valamiért eltűnt a blogom oldalsávja, nem értem, de dolgozom rajta. Vagyis tudok a hibáról, de nem tudom, mit csináljak. Ez nem egészen ugyanaz, mintha dolgoznék rajta, ugye?

2011. augusztus 19., péntek

Strandidő

Ameddig tart az uborkaszezon, és annyira érdekel a hírfelhozatal, hogy három perc alatt elolvasom az Indexet, alighanem kénytelen leszek minden este blogolni. A helyzet az, hogy Borcsi gyakorlatilag beparancsol a dolgozószobába, és a lelkemre köti, hogy üljek ott, amíg ő el nem alszik. Eleinte tisztára meghatott, hogy mennyire ragaszkodik hozzám (a melléfekvéses altatás nálunk sosem volt divat, ahhoz azért szabadabb lelkek vagyunk mindketten, én nem bírom, ha még este is korlátoznak, ő meg azt nem bírja, ha valaki ott szuszog, amikor ő aludna), de aztán rájöttem, hogy csak le akar választani a Péről, mert ha egyedül vagyok, akkor szépen, szelíden terelem őt vissza a huszonnyolcadik kirohangálásánál is, ha viszont ott az apja, akkor kettő próbálkozás után nem terem babér. Úgyhogy most nagyon cselesen idecsaládegyesítettem a Pét az íróasztal melletti fotelbe, végül is a wifi itt is szór a laptopjának, a gyerek meg hátha hamarabb elalszik, ha jobb híján alkalmazza a szembehunyásos trükköt, ami nem rossz, sőt egészen biztosan hatásosabb, mint a kiszaladgálás, én például, ha magamból indulok ki, szaladgálás közben egyáltalán nem szoktam elaludni.
Na szóval az elmúlt három napban strandon voltunk Ildiékkel, ami azért annyira nem buli ám két ekkora gyerekkel, mint ahogy hangzik. A strand itt Körmöspálcáson az maga király, de tényleg. Hatalmas területen gondosan ápolt fű, sok szép fa, tiszta vizű medencék vannak, és a gyereklegeltető részt egy domb választja el a nagyobb medencétől, nehogy a kis taknyok egy óvatlan pillanatban beleszántsanak egy seggest a kétméteresbe, és ott fulladjanak meg. Az mondjuk más kérdés, hogy a dombra felkapaszkodni és lerohanni a legnagyobb buli, mármint nekik, nekem nem akkora, nesze neked csúszda, meg spriccelős teknősbéka a gyerekmedencében, drótkötélcsúszda, játszótér, kit érdekel, mert a domb a királyság. Emiatt én gyakorlatilag kettészakadok. Borcsi a "siklást" akarja gyakorolni minden áron a gyerekmedencében, ami úgy néz ki, hogy én ülök békésen a medence szélén, ő pedig egy méter távolságból belecsap egy arcost a vízbe, majd kézen járva odahúzza magát, végül pedig hősiesen kiüríti a vizet a légútjából, majd kezdi elölről. Ehhez képest Ákossal kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó kérdés az, hogy "hová megy ez a gyerek egyedül?". Volt már olyan, hogy egy tökidegen hapsi ment utána, nehogy hangosbemondó legyen belőle, Ákos kisfiam ugyanis úgy indul el a szélrózsa bármelyik irányába, ha kalandozni támad kedve, hogy hátra se néz, hogy követem-e. Nos, úgy húsz méterig általában csak szemmel követem, mert Borcsi éppen hozzám siklik, azután tettleg is utána lépek, tisztes távolságból, mert az azért nem járja, hogy ő elindul, és végül velem csináltatja meg, amit akar, úgyhogy bontakozzon csak ki, boxolja csak le a harcait, majd közbelépek, ha muszáj. Így lehet az, hogy alighogy leguggol hozzá valaki, hogy "hát te, hol az anyukád?", már ott is vagyok, integetek, hogy itt vagyok, csak nem pontosan a seggében, hanem kicsit arrébb. Azért most egy kicsit örülök, hogy még nem tud beszélni, mert simán kikérne egy háromfogásos ebédet kecsappal, a múltkor ugyanis bepróbálkozott a fagyisnál, már az ízt is letárgyalták, mire odaértem a pénztárcával. Velem persze egyáltalán nem egyeztetett a tervéről.
Ami a legkevésbé érdekli Ákost a strandon, az a víz. Mármint a medencék vize, mert a lábmosóban akármeddig elröfög, hozzatok lábvizet! Én már feladtam, hogy kiszedjem onnan, úgyis visszamegy.
Az árak egyébként szemérmetlenek, ha hárman megyünk ki, akkor alaphangon 3200 HUF, plusz a lángos-fagyi-strandlabda. Hétvégén ötezer, mert apa is jön, de akkor legalább mást is csinálok gyerek után rohangáláson kívül, de most tényleg, három nap alatt egy mondatot sem sikerült befejeznünk Ildivel. Este viszont csináltunk tábortüzet meg szalonnasütést, amikor legalább hármasban sikongattak meg rohangáltak a kölkök, és nem kellett állandóan résen lenni, hogy hová tűntek, a tűznél mi voltunk. Aztán  a szokatlanul kései fekvés után reggel Borcsi átcsattogott hozzánk hat óra tizenhárom perckor, bah, Ákos viszont negyed tízig aludt, és utána is másnapos volt*. De szerencsére délutánra, strandidőre mindketten jól felélénkültek, kár, hogy nincs inkább öt gyerekem, belőlem meg rögtön tizenöt, akkor tizenhárom szaladgálna a kölkök után (esélytelenül), egy meg engem szórakoztatna.

Ja, és persze azt is megkérdeztem több embertől is, hogy mi a túrósrétesért jön élő ember Körmöspálcásra, mit keresnek itt, és általában az volt a válasz, hogy szeretik ezt a strandot. Ami mondjuk nem is annyira meglepő, tekintve, hogy éppen ott voltak. És végül is tényleg szeretni való, csak sajnos mi ismerjük a schattendorfi strand két euró per család árait.

*természetesen csak szörpöt ittak.

2011. augusztus 18., csütörtök

Sajnos megint kaki sztorik jönnek

Nos, tovább gyűlik a muníció Ákos azon antipatikus (ránézésre is köcsög) barátnőinek az elriasztására, akiket majd húsz-harminc év múlva lesz esedékes hazahoznia, én meg ezekkel fogom szórakoztatni őket lelkendezve, hátha önszántukból lelépnek. 
Ákos jobb kezének középső ujját megcsípte egy darázs. Ez a tény egyébként nem volt egészen egyértelmű, csak annyi látszott, hogy bejön egy megszeppent kisgyerek, aki szopogatja az ujjait (egyszerre általában kettőt-hármat, de mindig másikat), amikor meg épp nincs a szájában egy ujja sem, akkor közli, hogy jajaja, bzzzz.  Aham, mondom, jajaja. Felvettem a gyereket, megpuszilgattam, letettem, aztán mentem a dolgomra, mármint mesét olvasni Borcsinak. Ákos viszont közben feltűnően nem szedett szét, nem rántott le, nem tört össze, rágott meg, és nem pisilt össze semmit, gyanúsan viselkedett, na. Helyette csak feküdt a szőnyegen, és az ujjait szopta, ami teljességgel példátlan, úgyhogy megvizsgáltam tüzetesebben azt a kezecskét. Hát a középső ujja vagy duplájára volt dagadva. Itattam a gyerekkel egy fél ampulla kalciumot, bekentem a szúrást ecettel, közben ölelgettem, mert még a térde is libabőrös volt, úgy fájt neki, de csak nem sírt.
Erre jött anyukám, és közölte, hogy biztos azért, mert fuldoklik. Hát mondom azt csak észre venném. De csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy vigyem el a gyereket az orvoshoz. Á, mondom, nem lesz semmi baja, nem dagad, nem vörös a feje, és panaszkodik, (hogyaszongya, jajaja, bzzzz), úgyhogy nyugi. De anyám csak nézi a gyereket gyanakodva, majd közli, hogy nehezen mozog, lebénult a lába. Gyere ide Ákoskám. Ákos nagy nehezen feltápászkodik a szőnyegről, elaraszol a tévéállványig, megkapaszkodik. Én is hívom, a gyerek nagy sokára, merev lábakkal megindul. Úbasszus, mondom, ennek a fele se tréfa, lebénult a gyerekem, fölrohantam, felrángattam magamra valami ruhát, megyünk fiam a doktorbácsihoz. Majd miközben elkezdtem rá is nadrágot rángatni, megcsapta az orromat valami éktelen bűz, a megoldás szele: Ákos fiam nem lebénult, hanem konkrétan kakit tolt, azért nem tudott jönni, ami érthető, én se szoktam ugrabugrálni, amikor a klotyón ülök. De azért, ha már így összekészültem, elvittem őt az orvoshoz, a rendelés vége után öt perccel oda is értünk, de már nem volt nyitva a rendelő, sebaj, összefutottam a másik doktornénivel, akivel jól ismerjük egymást, mert húszévesen a fiával voltunk hatalmas szerelemben vagy másfél évig. Mondta, hogy alighanem megmarad a gyerek, és megállapította, hogy őrületesen aranyos, ráadásul egy kis hős. Úgyhogy tökjó dolog itthon lakni, nem kell magyarázkodni, meg időpontért kuncsorogni, hanem csak oda kell tolni a virsliujjat, és kész. Úgyis a legtöbb baj ilyen szokott lenni a gyerekekkel, anyuka ijedtebb, mint amilyen beteg a kölök.
Nos, hogy így megnyugodtam, el is mentünk délután strandra Ildiékkel, ahol Ákosnak csúnyán kidörzsölte a combját az úszópelenka. Gatyát már nem is adtam rá, mert legutóbb meg az dörzsölte ki a combját. Gondoltam sebaj, majd ma délelőtt kipróbáljuk a teszkós boxer fazont, az legalább nem buggyos, hátha beválik. Jelentem, a boxer fazonú fürdőgatya bélése jelesre vizsgázott, mert amíg én az ebédet készítettem, kicsi Ákos egy hatalmasat szart, ám ez egészen addig nem derült ki, amíg be nem akartam őt pelenkázni a délutáni alváshoz. Pár perccel később már nem voltam ilyen lelkes, mostatok már kézzel szaros kisgatyát? Blöá. Azt hiszem, pszichésen még mindig érzem a kezemen a szagát, bár az is lehet, hogy nem pszichés, úgyhogy inkább megmosom még egyszer a kezem. Viszont a gatyából simán kijött minden folt, és nem is dörzsöli Ákos combját, úgyhogy szeretjük a teszkós-krokodilos fürdőgatyát.


2011. augusztus 16., kedd

Mindannyran jutalomért dolgozunk

Ami meg a sportoló karrieremet illeti, ma dance aerobic (error) után, mivel egyáltalán nem fáradtam el, felpattantam még az ellipszis trénerre. A második perc után meg akartam halni, de végignyomtam a tíz percet, amivel elégettem másfél Győri keksz mennyiségű kalóriát. Nem zacskó, hanem darab.

Lehet, hogy végül mégis megtanul majd beszélni

Ez a post tényleg csak azért készül, hogy legyen mihez nyúlnom, ha majd harminc év múlva aljas és furmányos módon be akarom égetni a fiamat az antipatikus csaja előtt, de már nem lesz annyi eszem, hogy emlékezzem a részletekre.
Ákos elkezdett szavakat mondani, aminek nagyon örülünk, mert eddig nem tette, csak a családtagokat volt hajlandó megnevezni, ideértve Ildit és Hannát is, ezen kívül a nemet használta, és a bibit (bili), utóbbit leginkább olyan kontextusban, hogy anya, vegyél ki, de azonnal a kiságyból, mert mindjárt bekakilok. Természetesen pelenkával a fenekén, természetesen nem kakil be, és természetesen ha nem kell éppen aludni, akkor soha nem szól, hogy bibi. Tegnap pedig megörvendeztetett minket egy újabb hasznos kifejezéssel, a tűzhellyel, hátha egyszer majd megkérdezzük tőle, hogy Ákoska, kisfiam, nem tudod véletlenül, hogy hová tehettem a szilvás gombócot? És akkor ő majd lazán válaszol, hogy tű! hely!, én meg a homlokomra csapok, hogy némá, tényleg. Mint ahogy ma is, mutatta a kertben a pókot (jut eszembe, azt már mondja egy ideje, hogy pó!*, mint további hasznos kifejezés), pontosabban a pók hűlt helyét mutatta lelkesen, és akkor megkérdeztem tőle, hogy hová lett a pók, mire közölte, hogy elment. Konkrétan elmem, de én így is értettem, és nagyon megdicsértem. Aztán este meg lefejtettem róla a csuromvizes pólóját, és bebugyoláltam egy takaróba, úgy vettem a karomba, és közöltem vele, hogy úgy néz most ki, mint egy baba, és megismételte, hogy egy baba, teljesen hibátlanul, úgyhogy azt hiszem, ha mostantól napi három szóval fejlődik, a szókincse hamarosan beéri Bartos Erikát.

*nem vagyok hülye, tudom, hogy egyébként írásban nem kell felkiáltójelet tenni a pók után, de higgyétek el nekem, Ákos szóban mindig kiteszi.

2011. augusztus 12., péntek

Készülődés

Kellemes meglepetésként ért, hogy a fiókomban jelentős mennyiségű fekete combfix van. Olyan rég voltunk már puccos helyen, hogy teljesen kiment a fejemből. Még jó, hogy véletlenül venni is elfelejtettem.
Aztán pedig gyakorlati kérdés, hogy nem hagy-e nyomot a csipke combomon, mert vacsora után Fürdők Éjszakája, bikinis party következik.

Ez a 3. poszt a szülinapomon

Most viszont, hogy elkezdtem berendezkedni a 38-as méretre, és idén nyáron kb. a huszonötödik új ruhadarabot vásároltam meg, kiderült, hogy gyakorlatilag bármit is veszek, mindenhez van mit fölvennem a régiek közül. Lehet, hogy mégsem volt annyira drámai a ruhahelyzetem.
Ellenben tegnap már hihetetlen önmérsékletről tettem tanúbizonyságot, amikor otthagytam a boltban egy sárga alapon piros kisvirágos szoknyácskát* (az ilyesmi a gyengém), mert már három olyan szoknya is lóg a szekrényemben, ami még egyszer sem volt rajtam (már csak kettő, az egyiket ma felvettem, mert találtam hozzávaló blúzt a régiek között).
Szomorú, hogy lassan vége a nyárnak, és kezdhetem elölről a berendezkedést őszi-téli ruhákból.
Mert ugye a szülinapom után túl sokat már nem lehet várni a nyártól.

*ezt a Pének üzentem, úgyis szülinapom van.

Vis major II.

A mai nap további fejleménye, hogy amíg a húst pácoltam az ebédhez, Ákos odapisilt a speiz közepére, de nem baj, mert a tojást sikerült kivennem a kezéből, mielőtt összetört volna. Aztán megkérdeztem tőle, mármint Ákostól, és nem a tojástól, hogy akar-e mondani valamit ráülni a bilire, de nemmel felelt, majd pár perc múlva behívott a nappaliba, ahol büszkén mutatta a játékhalom közepére gondosan beillesztett kakihalmot. De nem baj, mert nem kente szét, és nem a szőnyegre pakolta. Aztán ült egy fél órát a bilin, de hiába, majd ahogy felállt, lehugyozta a traktoros legóját, de nem baj, mert azt meg le lehet mosni, ruha meg már úgysem volt a gyereken egyáltalán.
Az ebéd pácolt sült karaj volt joghurtos padlizsánsalátával, és még mindig születésnapom van.

Vis major

Most éppen a képen látható helyzet alakult ki nálunk. Vettem egy dinnyét, de beszorult a babakocsi aljába, és sehogy sem tudom kiemelni. Alighanem ma nem eszünk dinnyét, de lehet, hogy holnap sem. A dinnye idővel összetöpped?
Amúgy ma van a szülinapom.


2011. augusztus 10., szerda

Valami hiányzik

Tegnap meg kipróbáltam a zumbát, amivel kapcsolatban annyi megjegyezni valóm van, hogy egyébként jópofa meg vicces edzés, de én ilyesmit legalább öt tequila után szoktam csak csinálni, úgyhogy most nem tudom, hogyan tovább.

2011. augusztus 8., hétfő

A tócsák meg csak gyűlnek

Nagyon úgy látszik, hogy megint igazam volt, amikor azt írtam, hogy a gyerek szobatisztaságán fáradozni az önsorsrontás csimborasszója. Szívatott a fiam, na, pedig én aztán tényleg rábíztam a dolgot, nem sürgetem, nem vegzálom, mondjuk néha kedvesen megkérdezem, hogy van-e kedve bilire ülni, de ha azt mondja, hogy nem, akkor huhh, ezt megúsztuk.
Nos, Ákos ma reggel úgy ébredt, hogy bibííííí, bibííííí. Ami bilit jelent, ez határozottan egy hasznos és új szava, (meg ott van még az ÉN, mint új szó, ez az "egyedül" szinonimája, és annyit jelent, hogy kezed elveszed onnan köcsög, vagy visítok). Ráültettem a gyereket a bilire, betömködtem a pöcsöt, nehogy mellémenjen, persze hiába. Ákos készségesen belemellépisilt, feltöröltem, majd próbáltam rá pelenkát adni, mert ez a gyerek, én nem tudom hol tárolja, biztos dupla hólyagja van, vagy valami, de akárhányszor képes belepisilni a bilibe, majd öt percen belül végighugyozni a lakást szőnyegestől, kanapéstól.
Na de ma új rezsimet talált ki, sőt még manőverezett is egyet az érdekében. Először is közölte, hogy nem kell pelenka, majd még fél óra múlva se eresztett sehová egy fia tócsát sem. Halleluja, lelkesen felrobogtam egy thomasos alsógatyáért, és ünnepélyesen ráhúztam a kis fokhagymaseggére. Új időszámítás kezdődik, fiam, akkor gatyát hordasz mától. Mondanom sem kell, a következő percben Thomas már nedves volt elöl, de sebaj, mert gyorsan ráültettem a gyereket a bilire, amit telepisilt, majd felrobogtam egy micimackós alsógatyáért, hogy újabb két percen belül ronggyá pisálja azt is.
Nos, a napom további része úgy alakult, (miközben egyébként a nővérem két gyerekére is én felügyeltem, illetve ebédet főztem), hogy vagy a bilin ülő Ákost szórakoztattam, vagy pisit töröltem a lakás különböző pontjairól, illetve pisis alsógatyát mostam, (változatosságnak meg a kertben nagy számban tenyésző, amúgy mérgező leánderek megtépázásáról próbáltam lebeszélni őket).
Aztán egyszer csak megelégeltem, hát hülye vagyok én? Két vállra fektettem a delikvenst, felcsatoltam rá a jó Pamperts-t, és rohadtul elégedett voltam magammal, ezt a problémát most megoldottuk elnapoltuk, és már éppen levetettem volna magamat a kanapéra, amikor észre vettem egy gyanús foltot a nővérem négyéves fiának a gatyáján. Kedvet kapott, na.
Töröl, átöltöztet, gatyát mos, király.
Hát ilyen szép nap volt ez a mai. És még örüljek, hogy nem kakit kent szét az én kisfiam a lakás különböző pontjain, valamint ne nyekeregjek, mert mennyivel rosszabb lenne, ha valamiért sürgős/fontos lenne a szobatisztaság, na akkor biztos nem ilyen kacarászva mesélném a sztorit. Szóval végül is még mindig aranyjó dolgom van nekem, tudom, de nem kell irigykedni, mert híztam másfél kilót.

2011. augusztus 7., vasárnap

Amióta megvan, sokkal többet röhögünk

Borcsi a strandról hazafelé jövet az autóban:
- Akkor most csináljuk azt, hogy én eléneklem a Csingiling dalt, anya elénekli a strandolós éneket, a Poji azt, hogy Hatan vannak a mi ludaink, apa meg verseket mond, jó?

Esti mese alatt a kanapén közrefogjuk őt a Nagyanyóval. Magához húzza a fejünket.
- Nagyon szeretlek titeket, téged is anya, meg téged is Nagyanyó, és magamat is.

Elalvás előtti dajkálás következik, felugrik az ölembe, és teljes erőből tarja magát.
- Nagyon rendes vagyok, tartom magam, segítek neked dajkálni. Csak így sajnos eltörik a lábam.

2011. augusztus 6., szombat

Az idegen tollakkal ékeskedés, majd csúnya lebukás esete

A minap elmentem egy has-láb-popsi party-ba, ami a nevével ellentétben nem valami szexparty, hanem egyfajta edzés a fitnessben. A hasonlóság annyi, hogy itt is lihegnek és izzadnak a lányok, de asszem itt a vége. Nem mintha tudnám, hogy milyen egy szexparty, csak elképzelni tudom, na mindegy, ebből már nem jövök ki jól. Na, lényeg, hogy a fitnessben én általában a Pé valamelyik versenyen szerzett pólóját szoktam hordani, mert nekem nincs megfelelő hosszúságú sportos pólóm, és azt olvastam a Velveten, hogy a tevepata ciki, hát jól van, akkor eltakarom.
Szóval tegnap is bevillantam az izmos testemen feszülő cicanadrágban, és a felsőtestemen lötyögő Murutyka* Maraton 2009 feliratú pólóban, tisztára úgy néztem ki, mint egy sportoló. Vagy legalább is mint aki 2009-ben még maratonokat futott, én persze sosem, de azt itt nem tudják. Aztán hozzáláttunk a has-láb-popsi partyhoz, majd úgy a tizenkettedik perc magasságában úgy éreztem, hogy menten letörik a lábam, és mingyá' meghalok, úgyhogy a teremben elsőként, a maratonfutónő bokámról diszkrét sercegéssel letéptem a lábsúlyt. Kicsit feszengtem, hogy a többiek mikor fognak követni, remélem, mindjárt, de basszus, soha! Egyik se vette le, hanem abban nyomták még a hasat is, őrület. Kb. akkor nyugodtam meg, amikor az óra végén lazán megtörölköztek, ittak két korty vizet, majd teljesen természetes mozdulatokkal átsétáltak a spinning terembe, helló, most jöttünk csak bele igazán.  Én persze már a hajhagymáim mellett is levegőt próbáltam venni, sikertelenül.
Na ezek után állt fel bennem az igény egy saját, rendes fitness felsőre, el is mentünk a Decathlonba beszerezni egyet, sikerült is találni, amiből sajnos a negyvenes lógott, a harmincnyolcas méret viszont kicsit szorít mellben. Mellben, engem! Hát ez fölöttébb izgalmas, minden esetre mivel kicsit hiú vagyok (tudom a férjem maratonos pólói nem ezt tükrözik, de azok legalább villogósak, az első lábsúly letépésig), természetesen a harmincnyolcast vásároltam meg. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mivel túl nagy levegőt nem tudok venni, oxigénhiányos állapotban hogyan fogom végigcsinálni az edzéseket. Mindazonáltal a próba során (mivel betétes fitness felsőt melltartó nélkül próbál az ember) felmerült bennem az igény, hogy megcsináltassam a melleimet.
Lássuk csak, elkezdtem tornázni, felmerült az igény, hogy vegyek egy fitness fölsőt, majd fitness fölső vásárlása közben igényem támadt a mellnagyobbításra, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a vége.
Csak úgy megjegyzem, hogy amikor a címkéket kezdtem el begépelni, "test" helyett véletlenül "rest"-et írtam. Az ujjam hazudik.

* természetesen nem Murutyka, hanem más, csak nem árulom el.

2011. augusztus 4., csütörtök

Kaktuszvirág

Az mekkora királyság már, hogy egy kattintással el tudom küldeni a blogomba a fotót, amit a tegnap estére kinyílt négy kaktuszvirágról készítettem (Hanna (4) szerint ez esemény meghatározása: kikelt a kaptusz)?! És az mekkora királyság lenne már, ha értékelhető fotót lehetne készíteni a telefonommal, nem ilyen pixeles szart?!










2011. augusztus 2., kedd

Nyafogni is szoktam néha

Azt leszámítva, hogy ebben a városban (Körmöspálcás) soha semmi nem történik, egész jól elvagyok. Alighanem azért, mert ismerlek jómadár, nem is várom, hogy bármi történjen, erről szomorú szívvel lemondtam, amikor ide költöztünk, amúgy meg amióta gyerekeim vannak, pont volt időm leszokni róla, hogy ott legyek, ha bármi is történne. Persze itt úgyse fog.
Sopronban az volt a jó, hogy ott akkor is izgalmas volt az élet, ha nem történt semmi. El lehetett menni Fertőrákosra, vagy Ausztriába, az erdőbe, vagy csak a belvárosba, és máris jó volt. Nem mondom, hogy nem hiányzik, mert a valóság az, hogy szörnyen.
De azért itt is vannak jó dolgok, ma például egészen elképesztően gyönyörű fények voltak naplementekor, mintha villanyt gyújtottak volna a teraszon, hú; és vettem őzlábgombát a piacon, meg házi parenyicát, amúgy termelői kecskesajt is volt, csak későn láttam meg, és nem tudok olyan gyorsan váltani agyban. Majd legközelebb, úgyis ismerem a gazdát, épp a minap adtam el neki pár hektár földemet birtokegyesítési céllal, nem kamuzok. Ja, és még az is vicces, hogy egy csomó helyen pont ugyanazokat az arcokat látom, mint 20 évvel ezelőtt, beszarás, hogy lehet egy munkahelyen 20 évet lehúzni? Nekem még egy városban se ment több tíznél, azt is megszakításokkal. Leszámítva a szülővárosomat, de arról nem én tehetek, gyerek voltam.
Egyébként az illatok a régiek, reggel nagyon friss és finom a levegő, de ahogy Sopronban a záptojás szag, úgy itt is van azért alkalmanként odőr, ami így orra minden bizonnyal valami disznóhizlaldából jön, blöá. Szerencsére nem túl gyakran fúj arról a szél, de ha igen, akkor az penetráns. Meg ezen kívül főleg árvíz van heti rendszerességgel, ma például már majdnem vettem egy gumicsizmát a kínaiban, de végül megálltam, és csak Ákos kapott cuki esőköpenyt. El tudtok képzelni egy manót? Na, pont úgy néz ki benne, földig érő köpeny, kapucni, muhaha. De legalább tutira nem lesz benne vizes a gyerek. Meg a hangulatok is ugyanolyanok lehetnének, mint régen, mert szerintem a hangulatokat a fények, a hangok és az illatok váltják ki, és azok semmit sem változtak nyilván, csak hát sajnos a kor mohája ráült a lelkemre, korántsem vagyok már olyan védtelen, érzékeny, és befogadó. Kár. Mostanában már inkább a hangulatok emléke jön elő, de azért az is valami. Hogy még megismerem. Meg emlékszem rá, hogy milyen volt ez akkor. És még az is jó, hogy a gyerekeim, az én kis lakmuszpapírjaim egyáltalán nem betegeskednek, nem vonulnak defenzívába, vagyis jól érzik magukat. Mondjuk ez nagy szerencse, mert különben mi értelme lenne az egésznek?
Meg arra is rájöttem, mert itt aztán van időm merengeni, (anyám is egy sztratoszférai lény, Föld hívja Anyát, Anya jelentkezz!, volt kitől örökölnöm, meg Borcsinak is), szóval rájöttem, hogy azt szerettem itt Körmöspálcásban, amikor a nyári reggeleken beszűrődött a nyitott ablakon a piacra menő-jövő nénik beszélgetése. Olyan szép hangjuk volt! A nénik még megvannak, egybeszabott, térdig érő egyenes ruhában bicikliznek, ami szerintem nem létezik, de ők megcsinálják, és az egész látványt egy ősz, dauerolt mikrofonfej koronázza meg, tök egyformán néznek ki mind a tízezren. Itt nem divat a kosztümös, fukszos, festett hajú, rúzsos szájú néni. Van még amúgy a háromnegyedes nadrágos néni-fajta, szintén manóféle, aki általában sokmilliós terepjárót vezet, ők a sikeres gazdák. És régen még voltak a fejkendős, sötétkék, barna, vagy fekete ruhás, nagyon öreg nénik, akik mínusz kettővel tekertek a biciklin, csomagtartóra erősített gyümölcsös rekesszel mennek a piacra, vagy hazafelé. Velük sajnos már nem nagyon lehet találkozni, kár, hiányoznak.
Egyre többen vannak viszont a retkes lábúak, vagy megszaporodtak az elmúlt tizenöt évben, amíg nem laktam itt, vagy elszoktam tőlük, azért tűnnek fel annyira. Őket nem annyira bírom.
Egyébként meg holnap megyünk Ildiékkel strandra, és már látom, hogy milyen rosszul fog esni a belépőért fizetendő sok ezer forint, amikor Schattendorfban ezt kb. a zsebünkben megbújó apróból kipengettük, 2 euró volt ugyanis a családnak.
Na, de ha ennyit nyafogok, miért nem takarodok vissza Sopronba?
És még a Bacardi-kólám is túl erősre sikerült, kénytelen vagyok felemelni a seggem, és lemenni a konyhába kóláért (light, bazmeg, light kóláért, hát élet ez?).

2011. augusztus 1., hétfő

További hírek a fitness teremből

Fitness-fronton az a helyzet most, hogy kezd rentábilissá válni a korlátlan bérletem, már amennyiben legalább 12-szer el kell hozzá mennem sportolni augusztus végéig, hogy megérje, és már háromnál tartok.
Azért ezt a sportolást nem kell annyira véresen komolyan venni, jó, szoláriumra meg cuki nacikra nem érvényes ugyan a bérlet, de például rögtön szelektáltam az elérhető órákat, TRX, spinning, Hot Iron kizárva, csak semmi megerőltetés, mert továbbra is az a terv, hogy másnap lábra tudok állni, és el tudom látni a gyerekeimet, márpedig egy Hot Iron ezt nem garantálná szerintem. Viszont beillesztettem az imaginárius órarendembe nem kevés lustatornát pilatest, ez fogja most helyettesíteni a tai-chit. Persze valójában nem helyettesíti, például a pilatesben sokkal inkább a légzésre kell figyelni, mint a mozdulat helyességére, de legalább az alapállás ugyanaz, és szintén nem tanácsos felhúzni a vállakat a fülekhez, mert akkor az edző rám ripakodik. Na jó, nem, hanem kedvesen szól. Különben ma éppen megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok, meg laza, meg erős, és szépen csinálom, biztos sportoltam már azelőtt is. Hát, végül is volt rá példa. Az óriáslabdán való leesésmentes ücsörgést meg a múltkor gyakoroltam be Fittball órán, vagy hogy írják, és itt az idő, hogy nagyon komolyan megdicsérjem Rubint Rékát, akinek a húszpercesei csont nélkül felkészítettek az itten igénybevételre, gyakorlatilag izomlázam is alig van most, pedig nyomtam neki rendesen, ha már úgyis ott voltam a fitnessben.
És emellett még azt szeretném megtudni, hogy ha például összebarátkoznék egy szélsőjobbos valakivel, akkor két éven belül én is kedvet kapnék-e a szélsőjobboldalisághoz? Csak azért kérdezem, mert mielőtt megismerkedtem volna a férjemmel (sportoló, ugyebár), gyakorlatilag alig volt dolog a földkerekén, ami távolabb állt volna tőlem, mint a sport, úgy elméleti, mint gyakorlati síkon, ehhez képest most a saját sportolásomról blogolok, pedig még csak most lesz a harmadik házassági évfordulónk, hej, mondtam én mindig, hogy sose tudni előre, mit hoz az élet.
Na persze azt is hozhatja, hogy lejárom ezt a hónapot, és soha többé arra se megyek, de ez nem valószínű.
Ja, és még azt szeretném tanácsolni a fitness-be járó lányok egy jelentős százalékának, hogy hiába járnak hetente háromszor sportolni, ha utána vajas kenyeret vacsoráznak nokedlivel, mert igazából az tenne jót az alakjuknak, ha nem ennének annyi szénhidrátot. Csak nem merem nekik szemtől szembe mondani, mert ezek a lányok spinningesek, TRX-esek, meg Hot Ironosok.