2015. október 23., péntek

Rrrrr

Történelmi időket élünk, Ákos megtanulta kimondani az r hangot. Kicsit még koncentrálnia kell rá, de már bármelyik szóban, minden hang után/előtt berreg. Cuki. És rögtön elkezdett felnőtté válni, kihullott az első tejfoga is.



Egy évvel ezelőtt már nagyon el voltam keseredve, amiért nem megy az r, mondjuk vicces volt nagyon a beszéde, de hát ugye viccesnek lenni... annak legalább két olvasata van, na.

Egyszer aztán elkezdte nekem kerek szemekkel bizonygatni, hogy ő MaxSteel kajdot kéj. Először is megnéztem a katalógusban az obzsét (egy villogó, műanyag szarról van szó), és rögtön kimondtam az ítéletet: csak a tesemen keresztül ha ki tudod mondani, hogy MaxSteel kardot kérek, akkor megkapod. Hátha ez majd motiválja, de haha, a fiam egy jellem, Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik, ha ára van, nem kell.

Ez egy évvel ezelőtt volt, addig jegeltük a témát, aztán az óvodában odakerült a sor, hogy most már aztán mehet Ákos a logopédushoz. A harmadik órán megvolt az r hang (a logopédia igen hatékony módszer) a negyedik óra után pedig hopp, csodásan pergő r-ekkel közölte Ákos, hogy MaxSteel karrrrrdot kérrrrrr.

Pfff.

Na most ha nekem még egyszer úgy akar valaki eladni bármit, hogy limitált széria, azt pofán fogom vágni. A jelenlegi kereskedelmi gyakorlatban ugyanis MINDEN limitált. A tavalyi Promod kollekciót idén hol tudod megvenni? Sehol. Nos, a MaxSteel kardot sem lehetett már beszerezni itthon, hiába próbálkoztam mindenhol.

Végül találtam az e-bay-en, és még örülhetek, hogy volt egyáltalán. 6700 a termék, 5700 a postaköltség.

Na mindegy, még mindig jobb így, mintha magánúton hordtam volna logopédushoz a gyereket, óránként 3500-ért. És nem szarrágásból, de hát láttam már gyereket, aki ingyen is kimondta az r hangot, na. Hülye-e vagyok?

(most esett le, hogy a motivációs ajándék idő közben átváltozott jutalommá, ezért berzenkedem a dolog ellen amúgy.)


2015. október 20., kedd

Minden jó ha

Szerencsére még mindig működik a blogom, ha valamiért elkezdek itt sírni, végül mindig megkapom, így lett gyerekem, férjem*, meg álommelóm** is, most meg egy farmerom. Most mi van, én a kis dolgoknak is tudok örülni. Főleg, ha farmer, mert az nekem probléma.
Szóval lett fari, ami kényelmes, meg jól áll és szupercukin néz ki benne a seggem (igen, ez egy létező kategória seggre). 
Megmondom, hol vettem. A teszkóban. Nem röhög. Tulajdonképpen lábtörlőért mentem oda, de az nem volt, a farit meg viccből felpróbáltam és tádámm. És ezen kívül még az árán is jót röhögtem. 

*ebben a sorrendben
** bár ebben Isolde is vastagon benne volt, ugye

2015. október 19., hétfő

Végül is mindegy, csak harisnya legyen

Jelenleg az van, hogy a nadrágjaimat vagy kihíztam, vagy lyukas a seggük, vagy lecsúsznak, vagy kivan belőlük a derekam, és én azt utálom, vagy egy felvétel után összepiszkolódnak, vagy... azt hiszem, nincs több nadrágom. Ja, van még egy, ami csípőben szorít, de azt hiszem, ez végül is ugyanaz, mintha kihíztam volna.

Szóval ezek után két lehetőség van: vagy szoknyákat* fogok csak hordani, és akkor szoknyában és túrabakancsban fogom végigbarangolni az őszi szünetben a soproni erdőt és a bécsi Burgot, vagy kénytelen leszek elmenni nadrágot vásárolni. Bár a múltkor is elmentem, majd hazaértem egy szép, új szoknyával.
Meg ma is.

*valójában egyberuhákra kell gondolni
**itt is

2015. október 13., kedd

Nagylány

Jajistenem, jajistenem, Borcsi életében először egyedül jön haza a zeneiskolából, még sosem jött egyedül haza sehonnan (csak anyámtól, de ő három percre lakik innen). Nyilván nem fog eltévedni, meg elrabolni sem fogják út közben, de hát a gyerekem, jajistenem, jajistenem. Úgy érzem magam, mint amikor először adtam be őt a bölcsibe, ez szörnyű.

Viszont milyen kurvajó lesz, amikor már mindenhová egyedül közlekedik.

2015. október 11., vasárnap

Hát így adjon magának az ember lakáshitel-törlesztés cafetériát

Adtam magamnak cafetériát, mert a cégünk olyan tempóban fejlődik, hogy megengedheti magának mert ingyen van és pont jól jön.

Az úgy volt, hogy még februárban bementem az OTP fiókba jelezni, hogy mostantól a lakáshitelem törlesztését a cégem szeretné fizetni cafetériában. Az enyémnél egyszerűbb eset gyakorlatilag nem létezik: én vagyok a cégem, aminek én vagyok az alkalmazottja, a cég számlavezető bankja az OTP, a szóban forgó lakáshitel és a lakossági folyószámlám is az OTP-nél van. Gondolnánk, hogy ezek után kb. 3 papír aláírásával 2 nap alatt fog nyélbe ütődni.

Ez volt februárban, az első havi lakástörlesztést a múlt héten kellett a cégnek átutalnia (október), ennyi volt az átfutási idő. Mintegy fél év, mire az OTP-n belül összefutottak a szálak.

A rendszer a gyakorlatban következőképpen működik: A havi törlesztőrészletet az OTP a szokásos napon, hó elején levonja tőlem, Pé Kalib lakossági folyószámlájáról. A levont összegről tájékoztatom a könyvelőt. A könyvelő ezt az összeget lejelenti az OTP-nek. Most mi van, miért kellene tudnia az OTP-nek, hogy mennyit vont le két napja? Elfelejtette, na. És akkor az OTP erről az összegről küld egy számlát az én cégemnek. A cégem kiegyenlíti a számlát - vagyis másodszor is kifizeti a lakástörlesztést, majd ez után 5 nappal az OTP visszautalja a hó elején levont pénzt nekem, Pé Kalibnak.
Érthető voltam?

Hát igen, van még ott egy ilyen eljárási költség is, amit szintén kiszámláz az OTP a cégnek, nem nagy összeg, csak ezer forint, bár erről az elején nem volt szó, és 5 év alatt lesz az majd olyan 60 ezer is összesen. És hát igen, jól látod, minden hónapban kétszer kell befizetni a lakástörlesztést, hogy az egyiket, miután 16 napig dekkoltatta az OTP a számláján, visszautalja.

Ezeket a részleteket mintha elfelejtették volna közölni az elején. Bár ne csodálkozzunk, az ügyintéző gyakorlatilag semennyire nem volt képben, nem hogy az eljárás menetéről.
Na mindegy, szóval ezt csak azért írtam meg, hogy ha szeretnétek adni magatoknak lakáshitel törlesztés cafetériát, (OTP ADLAK a neve), akkor azért gondoljátok meg kétszer is. Hogy ez belefér-e, és tényleg megéri-e. Hát így már nem egészen biztos.

A telefonommal kapcsolatban

Na azzal meg az van, hogy nyolc darab személyes ügyintézéssel, melyből 3 a Telenor, 5 pedig a T-mobile ügyfélszolgálatán történt, sikerült elhordoznom* a számomat innen oda. Igen, a számhordozást elintézni egy program, nekem 3 délelőttöm ment rá, így nagyjából másfél hét alatt össze is jött. Nyugodtan mondhatom, hogy az ügyintézők balfaszsága miatt volt ilyen hosszadalmas, nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor rontották el az adataimat. És nem azok, akiket ott akartam hagyni, szándékos kitolásból, hanem azok, akik alig várták, hogy végre nekik fizessem a telefonszámlát.

Na mindegy, szóval vettem új telefont is, aminek van ilyen egyszerű módja, meg bonyolult módja is. Marhára örültem, hogy van rajta elemlámpa meg nagyító alkalmazás is, csak hát sajnos ezek egyszer csak eltűntek. Azt hittem, hogy addig selejteztem kifelé az alkalmazásokat, míg kitöröltem mind a kettőt (mert nekem ugye az az első, hogy legyalulom a fociarénát meg mifrancokat, amik iránt semmiképpen sem érdeklődöm, vagy azt sem tudom, mi az. Bámulatosan sok helyet tudok így megtakarítani, úgy értem, négyzetcentiben, mert így két oldalra is ráférnek az alkalmazásaim mondjuk 5 helyett.) De aztán kiderült, hogy nem is én töröltem le az elemlámpát meg a nagyítót, hanem azok csak az egyszerű üzemmódban léteznek. Amit ezen túl nevezhetünk nyugodtan dédike üzemmódnak, mert az oké, hogy dédikéknek nincs szüksége a "Futótárs" nevű alkalmazásra, se a youtube-ra, úgyse látják akkorában, a fiataloknak viszont elemlámpára és nagyítóra nincs szükségük nyilván, mert ők meg mindent látnak, sötétben is.

*hát igen, én ilyen tudatos fogyasztó vagyok, hogy ha megsértődök egy szolgáltatóra, akkor lelépek tőle. Mert az úgy volt, hogy nyáron kaptam egy sms-t a Telenortól, hogy mostantól 500 Ft-tal drágább lesz a szolgáltatás mert az összes pénzüket kinyomták osztalékba, és valahonnan pótolni kell mert túl nagy teher nekik a telekomadó. De mivel egyoldalúan nem emelhetnek díjat, ők úgy veszik, hogy hallgatás=beleegyezés, és akkor rögtön megvan a kétoldalúság. De szólhatok is amúgy, ha nem akarom, csak nem fogják felvenni a telefont, a sort az ügyfélszolgálaton meg úgyse lesz türelmed kiállni havi 500 forintért, hehehe, nyertünk. És én ezen berágtam, mert én akkor mindig ideges leszek, ha valamit le akarnak nyomni a torkomon és úgy intézik, hogy ne legyen választásom. Megjegyzem, ezért utálom a jelenlegi iskolarendszert meg még egy csomó mindent, mert kötelező, bazmeg, nem örömből vagy belátásból kell csinálni, hanem mert különben lecsuknak.


2015. október 8., csütörtök

A mediterrán diétával kapcsolatban

Eltartott egy ideig, amíg rájöttem*, hogy mediterrán diéta alatt nem kifejezetten a prosciutto crudo-s olasz, sem pedig a chorizo kolbászos spanyol ételekre kell gondolni, helyette sokkal inkább a halas-csirkés-bárányos arab-zsidó konyhára.

Mondjuk fogyókúrásnak nem mondanám a diéta keretében, éjjel tízkor elfogyasztott két marék mogyorót.

*magamtól

2015. október 7., szerda

Árpi bácsi

Árpi bácsival találkoztam ám személyesen is egyszer. Orbán Viktoréknál.
Az a nap is jól kezdődött. 2000-ben járunk, hasvillantós topban zötykölődtem a 17-es villamoson munkahelyem, a (még liberális) Magyar Hírlap felé úgy fél tíz tájban, amikor felhívott a szerkesztőm, hogy jó lenne, ha útba ejteném a zsidó gimnáziumot, mert van ott valami konferencia. Atyaég, az én hasam meg kivan. Nem baj, volt nálam kis dzseki, a gimnáziumban meg volt klíma. Meg fémdetektoros beengedőkapu is, egy gimnáziumban, ez az emlék egy életre belém égett.

Késésben voltam, még haza akartam menni átöltözni, mielőtt odamegyek az Orbán Viktorék partijára. Öt percem volt elkészülni, mielőtt megérkezett a taxi, ami odaszállított a Béla király útjára, majd kitett a kapuban. Na most a Béla király útján a Viktor rezidencia az nem egy utcafrontos, két ablakos kockaház, hanem ilyen udvarház, vagy hogy hívják az ilyet, valami park közepén állt az épület, én meg nem ismertem a járást, a kapuban palotaőrök, vagy mik azok az egyenruhások. Na, szóval álltam ott hülyén, mint a kisvakond, amikor először lát csőszegecset, de azért azt sejtettem, hogy abból semmi jó nem sülne ki, ha magassarkúban nekivágnék, még a végén eltévedek és éjszakázhatok a százholdas pagonyban, vagy mi. Be voltam szarva, nekem mindenképpen oda kell érnem, tudósítanom kell.

És akkor kifundáltam, hogy mivel parti van, úgyis jönnek majd emberek autóval, amit beengednek, mert le van adva a rendszám, nem úgy, mint az én taximé, én meg majd az egyikbe bekéredzkedek, bevitetem magam mintegy. A palotaőrök is bólogattak, hogy jó ötlet. Be is kopogtam az egyik autónak a lesötétített ablakán, ami lehúzódott, és egy kedves arcú ember nézett ki rajta, megkérdeztem, beülhetek-e. Az ember hátra nézett, majd jóindulatóan beinvitált. Akkor azért már sejtettem, hogy ez a kedves ember a sofőr lesz, na nem fokozom a feszültséget, a Friderikusz kocsijába ültem be, a Sándor meg mögöttem, kezében akkora virágcsokorral, hogy alig látszott ki mögüle a feje. Hozta az Anikó asszonynak.

Megérkeztünk, én kedvesen megköszöntem a fuvart, ő lepattintott, én úgy tettem, mintha nézelődnék, de különben nem igazán értettem, hogy mit keresek itt, és könyörgöm, mit keres a teraszon az Aranycsapat összes, még életben lévő tagja? Ez amúgy a Lévai Anikónak, meg a Gyermekmentő Szolgálatnak volt valami eseménye, a Viktor csak a férj volt ott. Az első miniszterelnökségét töltő Viktor meg a terasz sarkában elhelyezett asztalnál nevetgélt a kövér exfocista barátaival. Bocsánat, én leszarom a focit, jó, biztos, hogy vannak, akik ügyesen csinálják, de azért kezeljük már a helyén, labdát pöckölni pénzért, hát, nem egy rákkutatás, na. A Viktor meg fel nem állt volna, de még csak rá se nézett a vendégekre.

Szóval én akkor már nagyon feszült voltam, nem sikerült olyan jól a napom, ugye. Rágyújtottam. Akkor még szabad volt dohányozni a kocsmákban, a buszmegállókban, az Orbán Viktor teraszán meg a Mári néni kredencében is. Aztán hoztak a fehér kesztyűs pincérek vörösbort (előtte volt szörbet, ami nem ízlett), a bor viszont nagyon jól esett az ijedségre. Ott álltam, kissé szerencsétlenül, egyik kezemben a cigivel, másikban a borospohárral, és akkor egyszer csak előttem állt Árpi bácsi. Göncz Árpád, a körtársasági elnök. Mert ő olyan ember volt, hogy mindig mindenkit üdvözölt, mindenkinek bemutatkozott. Ránézett a foglalt kezeimre, elvigyorodott, és azt mondta: "igaza van, maga még fiatal, igyon, dohányozzon".
Ha ez egy film lett volna, alighanem a hátam mögé dobom a borospoharamat, úgy adom a kezemet Árpi bácsinak, így viszont csak átcsúsztattam a cigit a jobb kezemből a pohár mellé, a balba.
Hát így fogtam én kezet 2000-ben Göncz Árpáddal. Nem egy hőstörténet, de legalább van sajátom.
Nyugodjék békében.

















(Mellékszál az ügyben: az akkori szerkesztőm ma a főszerkesztőm. Akkor annyit tett hozzá az ügyhöz, amikor elmeséltem neki, milyen kis ügyes voltam aznap: protokollból ötös.)

2015. október 2., péntek

Még jó, hogy csak én olvasom az övét, és nem kölcsönös

Olvasom ennek a nőnek a blogját, érdekes nagyon és jó ritmusa van, vicces.
Mindazonáltal vagy kurvára elrontott valamit, hogy ilyenek a gyerekei, vagy, és amibe bele se merek gondolni, a kamasz gyerekek mind ilyenek, és akkor egyrészt bocs. Másrészt viszont, ha odaérünk, itt vér fog folyni, az tuti.
Habár, ha jobban belegondolok, senki sem tökéletes, lehet, hogy Ákos például nem tudná megmondani a nevemet, de szerintem ő a sajátját se jegyezte meg, a nevekkel pont hadilábon áll, na.