2016. november 30., szerda

A régi, szép időkben

Kalib: - Borcsi, ki mellett is ülsz most az iskolában?
Borcsi: - A Pisti* mellett.
Kalib: - És amúgy jóban vagytok?
Borcsi: - Hmm, végül is igen, habár már nem olyan jóban, mint a régi, szép időkben, amikor még zsenge hatévesek voltunk.

:D :D :D







* nemPisti nevét a személyiségi jogaira való tekintettel Pistire változtattuk.

2016. november 25., péntek

Az anyja nyomdokain

Mivel a magam részéről gyűlölöm, amikor az okos kis gyerekeim bamba fejjel bámulnak valami képernyőt, eléggé lekorlátoztam az itthoni elektronika használatukat. Jó, tudom, egyenes útjuk lesz így a közmunkába, mert az ő korukban egy gyereknek minimum programoznia kell, és ha hagyom őket, akkor programozni is fognak, ez nagyjából egy olyan skill, mint a beszéd, vagy a járás, minden gyerek megtanulja magától, beléjük van kódolva. De hát ezek az istennek se programoztak eddig sem, hanem videókat néztek helyette. Azt meg inkább ne.

Borcsi közben, egy gyenge pillanatomban megkapta az előző laptopomat, amitől azt hitte, hogy akkor mostantól ő bármikor, és bármire használhatja is, hát muhaha, az kéne még csak! Eleve ilyen idióta tini videoblogokat bámult, amitől idegbajt kaptam. Nagyjából egy darab tényleg vicces van közöttük, a többi az az idegesítő és értelmetlen nyafogás meg vekengés saját magukról (vö. A csodálatos Én), amit ha az én gyerekem csinálna itthon, elzavarnám kapálni abban a pillanatban kikérdezném a matekháziját, hogy elmenjen tőle a kedve egy életre. Más szülők meg hagyják, hogy a gyerekük hülyét csináljon magából ország-világ előtt, hát, az ő dolguk, de hát na.

Na, erre Borcsi, mivel okos gyerek, gyorsan rájött, hogy mi az a tevékenység, amit végezhet a laptopján, anélkül, hogy azonnal kicsavarnám a kezéből.

Mesét ír :D.

Jelenleg nagyjából a 20. oldalnál tart, Word témakörből informatikából csípőből hozta az ötöst, és azóta ismerem a lelke minden rezdülését, mert beleírja a meséjébe, amit oldalról oldalra fel is olvas nekem. Egyébként viccesen és színesen fogalmaz, bár időnként modoros, de majd kinövi.

Két dolog jutott erről az eszembe:
1. Akkora nevelő vagyok, hogy Montessori példát vehetne rólam. Egy zseni.
2. Na most mondja valaki, hogy a mai gyerekeknek nem számít a szülői példa!

2016. november 20., vasárnap

Ha középtávon gondolkodsz, ültess fát!

A hétvégén szakrális értelemben végképp körbe pisiltük a territóriumunkat, miszerint ezúttal már nem kivágtunk*, hanem ültettünk is fát. Szilvát.

Volt ugyanis a kert végében egy fehér rózsabokor, csak sajnos már több ága visszavadult, valamint a nyár elején elvirágzott (amit mi pont nem láttunk, mert akkor még nem volt a miénk a ház), utána meg hónapokig kerülgettük a szúrós ágait. Útban volt, na, meg vissza is vadult sok ága, szóval sok értelme nem volt, hogy ott legyen.
Okos kis Kalib erre azt találta ki, hogy verjük (mármint a Pé) ki a rózsabokrot, és ültessünk helyette szilvafát. Az legalább ugyanannyi ideig fehér virágba borulva pompázik, mint a rózsa, viszont utána 1.) nem szúr, 2.) ad gyümölcsöt, befőttet, lekvárt, 3.) és végső soron pálinkát is.
Ez után Ákos szabad idejében kiásta az ültetőgödröt a fának (mármint akkor szabadidejében, amikor elkezdett nyünyögni, hogy unatkozik, meg mit csináljak, nyenyenye, na, akkor elzavartam lyukat ásni a kert végébe, munkaterápiára mintegy. Nekem meg lett ültetőgödröm.

És akkor tegnap végre megvettük a szilvafát, ami ilyen hosszabb botnak néz ki jelenleg, az alján kis pamaccsal, az a gyökere. Valamint szaktanácsot is kaptunk, mondta a faeladó ember, hogy a gödörbe tegyünk érett marhatrágyát is, mert az jó lesz a fának. Ami amúgy mindenképpen csak 4-5 év múlva fordul termőre, szóval jelenleg, ebben az instant világban elég nehéz átérezni, hogy ennek egyszer majd haszna lesz, de mindegy, szóval trágyázni kell, nincs mese.

Na akkor elmentünk a teszkóba, hogy vásároljunk marhatrágyát, de marhára ki voltam akadva, mert hát a trágya az szar, és én szarért elvből nem fizetek. Mondtam a Pének, hogy vegyünk inkább sütőtököt, azt megesszük, és majd abból termelünk mi trágyát, de azt hitte, viccelek. Végül is egy kicsit igaza volt, bár volt egy kis megbicsaklás, amikor majdnem földhöz vágtam a pörge kalapomat mérgemben, ugyanis egyszer csak, tárgyakeresés közben eltűnt az Ákos. Jó, a körmölpálcási teszkóban eltűnni nem ugyanolyan, mintha a Mammutban hagytuk volna el a gyereket, de akkor sem volt meg. Utólag kiderült, hogy kakilnia kellett, úgyhogy elszaladt vécére.
Na most szerintem, ha lenne egy kis üzleti érzékem, beszámíttathattam volna, vittünk is, adtunk is, a különbözetet fizetem. A gyerek utána szerencsésen előkerült.

Végül a fiúk szerencsésen elültették a fát, meg vettem még két málnatövet is, és azokat is. Jó, jó, tudom, akik látnak a facebookon, tudják, hogy van málnám, még két hete is termett. Öt szemet. Mert ez egy ilyen örökkétermő fajta, aminek az előnye az, hogy novemberben is van málna, hátránya viszont, hogy mindig csak öt szem. Szóval a dömping elmarad, de majd most!

Hát, nagyjából ennyike a történet, pápá.

* természetesen értéktelen fák voltak. Tudom, a nagyvárosból nézve nehéz elképzelni létező kategóriaként az "értéktelen fát", de ebben a kertben tényleg marhasok ilyen ecetfa meg bodzafa, meg egyéb ilyen bizbasz van, amellett, hogy van jó néhány értékes, szép fenyő meg nyír, meg ilyesmi is foglalja a helyet. Szóval maradjunk abban, hogy ezekhez még egy feketeöves greenpeace-es se láncolta volna oda magát. Különben is kell a tüzelő télire.

2016. november 16., szerda

Ha probléma jön, beleállunk, megoldjuk

Pé: - Hol van innen a párna?
Kalib: - Szerintem beépítették a gyerekek a bunkerbe.
Pé: - Nem lehet ezt innen lebontani?
Kalib: - Hát, sok szerencsét hozzá. Nem tudom, látod-e, hogy a pokróc zseníliadróttal van odafogatva a lépcsőkorláthoz nyolc helyen... Mondjuk azt én találtam ki.




(nappali fényben fotót is mellékelek majd)

2016. november 10., csütörtök

Reggelek, lazaság

Kalib: - Borcsikám, most már húzzál bele, mert el fogsz késni az iskolából! Mi lesz az első órád?
Borcsi: - Hú, angol. Nem baj, tudom: sorry for beeing late.

:D :D :D