2016. november 25., péntek

Az anyja nyomdokain

Mivel a magam részéről gyűlölöm, amikor az okos kis gyerekeim bamba fejjel bámulnak valami képernyőt, eléggé lekorlátoztam az itthoni elektronika használatukat. Jó, tudom, egyenes útjuk lesz így a közmunkába, mert az ő korukban egy gyereknek minimum programoznia kell, és ha hagyom őket, akkor programozni is fognak, ez nagyjából egy olyan skill, mint a beszéd, vagy a járás, minden gyerek megtanulja magától, beléjük van kódolva. De hát ezek az istennek se programoztak eddig sem, hanem videókat néztek helyette. Azt meg inkább ne.

Borcsi közben, egy gyenge pillanatomban megkapta az előző laptopomat, amitől azt hitte, hogy akkor mostantól ő bármikor, és bármire használhatja is, hát muhaha, az kéne még csak! Eleve ilyen idióta tini videoblogokat bámult, amitől idegbajt kaptam. Nagyjából egy darab tényleg vicces van közöttük, a többi az az idegesítő és értelmetlen nyafogás meg vekengés saját magukról (vö. A csodálatos Én), amit ha az én gyerekem csinálna itthon, elzavarnám kapálni abban a pillanatban kikérdezném a matekháziját, hogy elmenjen tőle a kedve egy életre. Más szülők meg hagyják, hogy a gyerekük hülyét csináljon magából ország-világ előtt, hát, az ő dolguk, de hát na.

Na, erre Borcsi, mivel okos gyerek, gyorsan rájött, hogy mi az a tevékenység, amit végezhet a laptopján, anélkül, hogy azonnal kicsavarnám a kezéből.

Mesét ír :D.

Jelenleg nagyjából a 20. oldalnál tart, Word témakörből informatikából csípőből hozta az ötöst, és azóta ismerem a lelke minden rezdülését, mert beleírja a meséjébe, amit oldalról oldalra fel is olvas nekem. Egyébként viccesen és színesen fogalmaz, bár időnként modoros, de majd kinövi.

Két dolog jutott erről az eszembe:
1. Akkora nevelő vagyok, hogy Montessori példát vehetne rólam. Egy zseni.
2. Na most mondja valaki, hogy a mai gyerekeknek nem számít a szülői példa!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése